Több írásban is hangot adtam annak, hogy bizony én nem nagyon szoktam magyar készítésű sorozatokat, filmeket nézni. Ennek egyetlen egy oka van, mégpedig az, hogy a külföldi alkotásokhoz mérve eléggé mesterkéltek, s sokszor még a színészek sem remekelnek az adott műben. Habár hozzáteszem, hogy jó pár olyan alkotást láttam, aminél azt mondom, hogy talán némileg nagyobb büdzsé talán segített volna az adott címen. S persze még az sem csábító számomra, hogy Magyarországon vannak ismert színészek, színésznők, s szinte csak ők szerepelnek nagyobb, akár mozikba is eljutó filmekben. 
…és akkor ott vannak a sorozatok, amelyekből szinte egyik sem lopta be magát a szívembe. Természetesen jelenleg a magyar sorozatgyártás egyik rákfenéje talán a mindenki által ismert Barátok közt, melynek ugyan nem vagyok nézője, de példát mutathat, hogy ki hogyan álljon egy magyar sorozathoz. Első úttörő nálam egyértelműen a tavaly bemutatott A mi kis falunk volt, ami véleményem szerint a hazai sorozatok minőségi szintugrásának tartottam, hiszen tényleg jól szórakoztam rajta. Ennek ellenére azonban a rongyosra reklámozott további szériákat nem próbáltam be rejtélyes oknál fogva.
Idehaza – annak ellenére, hogy ezeket én intézem – a kábelszolgáltatónknak sikerült megtalálniuk az előfizetőt, majd rábeszélnie, hogy alig egy ezer forintos különbség van a hagyományos csomagunk és az HBO filmcsomag között. Így végül a teljes mozicsomagunk is lett. Igaz, alig nézi valaki. A sorozatot a harmadik évados reklámjának zenéjével (igen, igen… a Zorán féle Kinek mondjam el vétkeimet? feldolgozásról beszélek) kíváncsivá tett, majd pedig a mai napon a bevezető epizódot magamévá tettem. 

Tovább… →