Címke: Évértékelő

Tartalmas évzárás

Kecskenyál

Mielőtt még véget érne 2025 az előzőekhez viszonyítva természetesen az év utolsó napján is egy évösszegző bejegyzéssel búcsúztatom. Még középiskolás koromban kezdtem el hobbiként a blog vezetést, és idén májusban lett 15 éves. Igaz, hogy időközben volt leállás, de időközben ismét elkapott az írás utáni vágy, valamint az, hogy remek hobbi volt annak idején is, így idén ismét nekivágtam, s kis idő alatt rendbe is szedtem azt. De nézzük hogyan is alakultak az előzőek:

2009 volt az az év, amikor elkezdtem a blogot, s ekkor a középiskola utolsó évét jártam épp. Ekkor természetesen komolyabb hobbikkal, dolgokkal nem rendelkeztem. 2010 már másabb volt, hiszen az iskola befejeztével jött a munkakeresés, majd az első munkahely. Nyilván pályakezdőként, s elég hanyatló megyében nem volt könnyű dolgom. Szerencsére 2011-ben felvillant a szerencsém, s végre komoly munkát találtam, ami tartósnak bizonyult. Nem is volt meglepő, hogy a pénzkereséshez hozzájárult, hogy 2012-ben valamint 2013-ban inkább a vizuális szórakozás tette ki az időm java részét, s ez folytatódott 2014-ben is, de a 2015-ös év más volt, hiszen ekkor váltottam munkahelyet.
A 2016-os év már nem volt könnyű, hiszen több anyagi kár is ért. Ezután a 2017-es év inkább a vegetálásról szólt, míg a 2018-as a tervekről. 2019–ben nem csak a városomtól, hanem a megyétől is búcsút intettem, így végül a fővárosba költöztem. Ezután a komolyabb ismeretségi és együttlakási problémák jellemezték a 2020-as és a 2021-es évemet, de mélypont mindenképpen a 2022 volt, melyet 2023-ban egy nagyjából egy évre való hazaköltözés követett, de 2024-ben ismét vissza költöztem a fővárosba az anyagiak rendbetétele után. És milyen volt a 2025? Stabil és tartalmas!

Tovább… →

Hatalmas lépések

Kecskenyál

Ismét egy évösszegző kerül ki a virtuális térbe részemről, ahogyan az lenni szokott szilveszter napján. Elég érdekes szösszenet kerül ki részemről, hiszen ez az év is nagyon sok változást hozott magával. Első körben tavaly sokadik megpróbáltatás, s rengeteg kínlódás után egy lakbér emelést indoknak felhozva anyagi tartalék nélkül döntésem az volt, hogy hazaköltözök. Ez elég nagy visszalépés volt részemről elsősorban szórakozás tekintetében. Mivel nem fogyasztok alkoholt, így sajnos odahaza a strandon és mozin kívül komolyabb szórakozási lehetőségem nem nagyon volt. Az első fél év még viszonylag komolyabb problémák nélkül telt ellenben nem adtam fel azt, hogy egyszer újra a fővárosban élhessek. Ámbár tény, hogy hazaköltözéskor nem is gondoltam, hogy ez a vágy nem sokáig fog vágyálom maradni.

Az első fél év még viszonylag nyugalomban telt. Azonban az év kezdés már koránt sem volt az. Odahaza élettársi kapcsolat áll fenn, s sajnos egyik fél, akivel nem állok rokoni viszonyban több konfliktust idézet elő. Próbáltam magam megvédeni, de hiába bizonyultam erősebbnek, mégis megviseltek a történtek. Sajnos hiába mondtam édesanyámnak, hogy nem veszi komolyan a dolgokat nem sikerült megmagyaráznom neki, hogy az élettársa alkoholista, aki időközönként szeret berúgni. Ez több személyes tárgyamat is érintette. Emellett a munkámra is kihatással volt, aminek a vége végül a munkahelyváltás volt.

A nyarat már kevésbé tudtam elviselni, mert az új helyen nem éreztem magam jól. Ekkor egyszer egy vita során egy napra feljöttem megnézni egy kiadó lakást, de sajnos kiderült, hogy átverés. Majd történt egy újabb vita, amikor szembe kellett néznem azzal, hogy részemről előbb vagy utóbb fizikai bántalmazásba fog süllyedni a dolog, s én többet érek annál, hogy a hatósággal kelljen szembenéznem. Másodjára már siker koronázta a felutazásom, s azonnali szerződés aláírással augusztusban ismét visszaköltöztem Budapestre.
Előtte eléggé szélsőségessé vált a helyzet az új munkahelyemen, s így már felutazás napján mindent kockára téve felmondtam. Aznap magamra zárva az ajtót lefeküdtem. A kimerültségem abban látszódott, hogy pár óra alvás olyan volt, mintha egy napot átaludtam volna. Nem volt kérdés, hogy azonnal jeleztem mindenkinek, hogy visszatértem majd este pedig nyakamba vettem a várost. Nem volt kérdés, hogy a Hűvösvölgy és a Margit-sziget volt az állomás. Ugyan odahaza nem tetszett a hirtelen költözésem, de erőt vettem magamon. A történtekről beszámoltam mindenkinek, akik kivétel nélkül jelezték, hogy büszkék rám, ahogyan döntést hoztam, s azt kiviteleztem.

Mivel keresett végzettségem van, így felköltözéskor nagyjából 70 db önéletrajzot küldtem el. Ennek ellenére már másnap megindultak a megkeresések, s egészen pontosan két nap alatt találtam munkát. Az említett önéletrajzokra pedig nagyjából 90%-ban pozitív visszajelzést kaptam. Mindenesetre jelenlegi munkahelyemmel vegyesekké váltak az érzelmek, de váltani stabil anyagi tartalék nélkül nem tervezek. Mindezek mellett pedig sarkamra álltam, s letiltások ellenére is kapcsolatba léptem volt lakótársammal, akit figyelmeztetve viselt dolgaival kapcsolatban, amit dokumentáltam elértem, hogy ugyan részletekben, de törlessze felém az adósságát.

Búcsú a fővárostól

Kecskenyál

Szilveszter napján ismét kiengedek a virtuális térbe egy év összegző bejegyzést.

Az idei év elég felemásan telt. Sajnálatos módon a lakótársammal tovább mélyültek az ellentétek. Már év elején úgy éreztem, hogy szeretnék ezen változtatni, de sajnos anyagi korlátok döntöttek abban, hogy ne tudjak komolyabb döntést hozni. Egy munkahelyre is kerültünk nagyjából két éve, s ez is rányomta a bélyegét az együttlakásra. Hiszen sokan egyenes és őszinte embernek ismerték meg miközben pont az ellentéte volt mindennek. A kikapcsolódást továbbra is abban találtam meg, hogy nagyon sokszor kimozdultam a szabadba, s már olyannyira szerettem volna némi békét találni az életemben, hogy ezt egyre többször tettem meg. Odahaza is feltűnt, hogy egyéb körülmények miatt ritkán való hazalátogatásom lassan havi szintű hazautazásba torkollott.

Komolyabban fontolgattam a lépést, de mint fentebb írtam anyagi okok miatt erre nem volt lehetőségem. Aztán egyszer megérkezett az elektronikus levél, melyben tájékoztattak a lakbér emelésről. Ekkor gondolkodás nélkül hazatelefonáltam, s közöltem, hogy hazaköltözöm. Mindezek mellett pedig mindenkinek azt mondtam, hogy nem tudom magam fenntartani. Ez egy olyan indok volt, amit mindenkinek el kellett fogadnia, s nem volt belőle konfliktus. Ámbár tény, hogy most decemberben anyagi károsultként írom soraimat, hiszen a szóban forgó személy a kaució összegével sikeresen lenyúlt engem. Hiszen az nem történt kifizetésre részemre. Ámbár ezt elengedtem, mert úgy érzem a nyugalmam többet ér.

Idén ismét letelt az előfizetésem, így aztán nem volt kérdés, hogy minden bizonnyal majd egy új telefonnal fogok majd kijönni. Sajnos a Huawei már kifutott a piacról. Annak ellenére, hogy nekem nem volt problémám a Google nélküli létnek ellenben sokaknak igen. Így aztán végül egy Samsung Galaxy S23 Ultra tulajdonosa lettem. A választásom előtt több mindent átolvastam. Arra kellett jutnom, hogy ha több évig akar az ember egy készüléket használni, akkor kénytelen felsőkategóriában nézelődni, mert azok a tartósak. Mivel én mindig megbecsültem a dolgaimat, s értékesítéskor újnak néztek ki, így végül az új utód megjelenésével elég nagy kedvezménnyel lehetett az enyém.

Sokakkal nem szakadt meg a kapcsolat, s mielőtt hazaköltöztem minden általam szeretett sűrűn látogatott helytől lélekben elköszöntem. Hazaköltözés után munkahellyel nem volt gondom, hiszen nagy cégről lévén szó ott is volt kirendeltsége. Azonban a sokkal nyugodtabb, lassabb városmozgás számomra nehezen volt megszokható. Ebben az otthoni háziállatok segítettek. Ismét előkerült a biciklim, s nyakamba vettem az utakat, hogy a mozgásomat kielégítsem. Ennek ellenére hiányzik a főváros, s nem tettem le a szándékomról, hogy egyszer  visszaköltözök, de sokkal nagyobb tartalék pénzzel.

Állóvíz

Kecskenyál

Ismét eltelt egy év, s megtartva a hagyományomat ismét megtartva egy évösszegzőt írok év végére, ha már sokakkal ellentétben, de nem tartom továbbra sem a szilvesztert. Főleg abból kiindulva, hogy nem igazán tudok rajta mit ünnepelni.

Az évet inkább az jellemezte, hogy állóvíz jellegű volt. A munkahelyem és a lakhelyem változatlan. Ennek ellenére az évet próbáltam minél jobban feldobni ahhoz, hogy élvezhető legyen. Ahogyan szoktam ellátogattam ismét a Tropicariumba, Budapesti Állatkertbe valamint a Budakeszi vadasparkban is tiszteletemet tettem. Emellett természetesen ahogyan tudtam kimozdultam a természetbe, s próbáltam minél több időt ott tölteni. Nyilvánvaló, hogy ehhez hozzásegített, hogy újabb mobiltelefon csere történt meg az életemben, így aztán nem volt megállás, hogy annak fényképes részét teszteljem.

Mindezek mellett az időjárás szerencsére kegyes volt hozzám, így aztán sok helyre el tudtam menni sétálni. Abból a szempontból szerencsés voltam, hogy többször akadt, aki csatlakozott hozzám. Mozgékony személyként sajnos sokan panaszkodnak, amikor megsétáltatom őket. Ezek mellett továbbra is tiszteletemet tettem a város több pontját felfedezve, hogy hova is érdemes elmenni. Komolyabb fordulatok nem voltak idén, s igazából stagnálásról tudok beszámolni, így komolyabb évösszegzőt nem tudok erről az évről írni.

Hullámvölgy

Kecskenyál

Ismét eljött az év utolsó napja, és természetesen továbbra is hasonlóan állok eme jeles naphoz, mint ahogyan az elmúlt években is. Tehát nekem a szilveszter tulajdonképpen semmit nem jelent, s inkább úgy érzem, hogy többen rá vannak feszülve erre az ünnepre, mert úgy érzik, mintha ennek a napnak különlegesnek kellene lennie. Én középiskolás koromban megléptem az első (és egyben utolsó) szilveszteri bulimat, így azóta úgy vagyok vele azzal járok a legjobban, ha biztonságot nyújtó négy fal között maradok, és azzal töltöm az időmet, amivel kedvem van, és természetesen akkor megyek aludni, amikor fáradt leszek. Így aztán a mai napot ismét azzal indítom, hogy kiposztolom az év utolsó bejegyzését a blogomra, ami továbbra is nem mást, mint egy évösszegző.
Idén (főleg az év második felében) elég kevés bejegyzést tettem közzé. Aminek több oka is volt, habár az egyik az, hogy a középpontban ismét az volt, hogy elég sokszor sikerült pofára esnem, s az idei évet is úgy tudom jellemezni, hogy a pofára esések sorozata volt. Ami azt gondolom kisebb részben az én hibám, nagyobb részben viszont a körülményeké, valamint az engem körülvevő embereké. De nyilván ennek is megvannak a maga előnyei. De most a részletek mögött ki is fejtem mi is történt velem az elmúlt egy évben.

Eltelt egy teljes év. Azt gondolom senkinek nem ismeretlen a koronavírus és a Covid szó, így aztán most az egész év ismét majdnem erről szólt, és lassan másfél évben kell ezzel a dologgal együtt élni. Ami nem csak azért nehéz, mert ebbe a betegségbe bele lehet halni, valamint elég borzasztó következményei is lehetnek, hanem azért is, mert rengeteg járványügyi intézkedésnek szinte csak hátrányai vannak. A maszkviselet engem kevésbé visel meg, mint az, hogy ismét eltelt úgy egy év, hogy ha valami hivatalos ügyem volt, akkor nem csak a várakozási idő volt nehéz, hanem az is, hogy már jó előre időpontot kellett foglalni, amit eddig nem kellett. Mindezek mellett ismét eltelt egy év, hogy nem kaptam el ezt a betegséget, és komolyabb egészségügyi problémám sem volt, ellenben mégis volt, hogy orvoshoz kellett fordulnom, s bizony nem volt kellemes ami továbbra is uralkodik az egyébként is leharcolt és kizsigerelt egészségügyben.

A január elég érdekes indult. Annak mindenképpen örültem, hogy a gyomrom kezdett helyre jönni, amit betudtam, hogy megpróbáltam nem zabálni. Főleg akkor, amikor épp feszült, vagy ideges vagyok. Nagyon sok ismerősömről hallottam azt, hogy koronavírusos lett, de természetesen az évet “szerencsésen” sikerült nyitnom, hiszen sikerült ágynak esni, de furcsának találtam az arcomon megjelenő érdekes foltokat. Mivel egész életemben náthán és néha előforduló hasmenésen kívül más problémám nem volt, így azonnal a helyi ügyeletre mentem, ahol megállapították, hogy komolyabb bajom nincs, de azért keressem fel másnap a bőrgyógyászati részt. Ami meg is történt, így aztán meglepően szembesültem azzal, hogy amikor már sikerült betölteni a harmincadik életévemet is sikerül elkapnom a bárányhimlőt. Szerencsése mindenféle probléma nélkül átestem rajta, habár az itthon ülést nehezen viseltem. Ahogy túl lettem rajta rögtön meg is csodálhattam az év első hóesését.

Ahogyan azt sejtettem sajnos a január nem volt túl eseménydús. Nagy vonalakban leginkább arról szólt, hogy dolgoztam, és mivel nagyon sokan voltak táppénzen, így sajnos azzal is szembe kellett néznem, hogy össze-vissza voltam beosztva. Mivel elég stabil embernek számítottam, valamint az összes vezetővel jóban voltam, így bizalmi szempontból is sokszor engem választottak. A február már kicsit jobban indult. Első körben mindenképpen pozitív dolognak számított, hogy új mobiltelefont vásároltam, ami nem más volt, mint egy Huawei P40 Pro, amely minden szempontból jó választásnak bizonyult. Így aztán a hónapom javarészt nem szólt másról, mint hogy mennyi időt is tudok a szabadban tölteni, és tesztelni a fotózási képességeit.
Március szintén visszafogott volt. Első körben itt volt a koronavírus és az abból fakadó járványügyi intézkedései. Ennek ellenére még a hónap elején sikerült hazalátogatnom is. Azonban ismét sikerült egy újabb helyett felfedeznem a fővárosban, ami nem volt más, mint a Róka-hegy. Nagyon élveztem a barangolást, s ismét tervezek majd oda elmenni. Természetesen akkor, amikor már tavasz lesz. Sokszor tettem említést a blogban arról, hogy gyermekként mennyire kiszámítható volt az időjárás. Tehát a tél az tényleg tél volt, és legalább három hónapig tartott, és a nyár se arról szólt, hogy az ember konkrétan megdöglik a melegben. Azonban a márciusban már beköszöntött a tavasz. Ennek nagyon örültem főleg azért, mert az új mobiltelefonnal nagyon szép képeket készíthettem a virágba borult természetről:

Sok hátránnyal, és sok előnnyel is járhat, ha az embert “beszippantja” egy multicég. Persze minden munkahely más és más, de tény, hogy minél nagyobb egy cég, annál nagyobb biztonságban lehet az ember. Hiszen minél nagyobb, annál több és sűrűbb ellenőrzéseket kaphat, tehát kevés lehetőség adott, hogy az ember feketemunkássá váljon. Nem sokkal a felköltözés után ismét egy ilyen cégnél helyezkedtem el, s kicsivel több, mint egy év után pozíció váltással kerestek meg. Ezt elfogadtam, habár tény, hogy első körben azért mondtam igent, mert egy-két dolog kikerülhetett volna a munkafolyamataim közül, melynek köszönhetően ritkán tudtam eljutni wc-re, vagy későn tudtam kivenni a szünetemet. És persze sikerült kifognom egy olyan kolléganőt, aki elég házsártás volt, így aztán kevesebbet kellett volna vele töltenem. Mielőtt belekezdtem volna a betanulásba kaptam egy hét szabadságot, s amikor visszatértem tulajdonképpen mindenki hallott már az engem érintő változásról, amiről én nem. Ez pedig nem más volt, mint hogy a pozíciót megkapom csak épp egy hónap múlva már másik helyen fogok dolgozni. Akkor ennek még nagyon örültem, habár azt gondolom nem ártott volna, ha előtte engem megkérdeznek illendőségből.
A dolognak egyébként örültem, hiszen több problémám volt az adott hellyel. Leginkább az, hogy a vezetők túl engedékenyek voltak, amelynek megvoltak a maga következményei. Például az, hogy nagyon sokan kissé elengedték magukat, vagy pedig úgy álltak másokhoz, ami konfliktusokhoz vezetett. A betanulás persze nem volt nekem zökkenőmentes, hiszen több más helyre is el kellett mennem és ott töltenem egy kis időt oktatás címén. Természetesen igyekeztem kihasználni az időt, így aztán a május elég eseménydús volt, és elég sokat is mozogtam. Ami annak is köszönhető volt, hogy a korlátozásokat egyre jobban kezdték el feloldani. Majd a hónap közepén az új helyemen kezdhettem új emberek között. Örültem neki, de már akkor is volt egy sanda gyanúm, hogy nem lesz zökkenőmentes ez az egész számomra, amely a nyáron be is bizonyosodott.

Első körben elég pozitívan álltam neki a dolgokhoz, és úgy látszódott, hogy a kollégák és a vezetők is ilyenek. Ez persze abban nyilvánult meg, hogy kezdetben nem én voltam a “célpont”, akit tulajdonképpen csesztetni kell. Így, ha nem is éreztem azt, hogy aranyból van a kerítés, de mindenképpen jobban éreztem magam. Ebből fakadóan pedig úgy döntöttem, hogy az lesz a legjobb, ha elkezdek életmódot váltani. Ami persze szokás szerint nem jött össze, vagy csak időszakosan működött. Első körben természetesen jól éreztem magam, és elkezdtem ismét kimozdulni itthonról, ha már beköszöntött a rövid ruhás időszak. Mindezek mellett újabb költözésre került sor, habár most azért, mert nagyobb lakás volt a háztömbben minimális többletköltségért, ami mindenképpen megérte a váltást. Mindezek mellett pedig újabb helyszínt fedeztem fel a fővárosban, ami nem volt más, mint a Kamara erdő.
A nyár természetesen tovább folytatódott, és nem volt kérdés, hogy szembesültem azzal, hogy bizony az új munkahely koránt sem olyan kellemes, mint amilyennek elsőre tűnt. A problémakör pedig leginkább abban nyilvánult meg, hogy a más helyről összeválogatott emberek nem tudtak összeszokni, így aztán nem volt jellemző a csapatmunka. Kivéve, ha éppenséggel nem arról szólt az egész, hogy hogyan is keverjék meg azt a bizonyos ürüléket. És persze ekkor szembesültem a vezetők alkalmatlanságával is, így a nyáron nem épp arról voltam híres, hogy kipihent voltam. Még egy felmondást is kilátásba helyeztem, amiről persze sikeresen lebeszéltek. Bár tény, hogy úgy gondoltam jobb, ha úgy érzik lebeszéltek, mintha elismerem, hogy a felajánlott munkahelyről kiderült időközben, hogy minél kevesebb óraszámban szeretne foglalkoztatni. Persze ez további frusztrációhoz vezetett, amit igyekeztem levezetni. Az oltási igazolvány elengedésének köszönhetően az Állatkert mellett a Tropicariumba is eljutott a nyáron.

Szeptemberre jó pár tervem volt, de sajnos már az elején kútba esett, amikor a családban felütötte a fejét a Covid. Szerencsére mindenki jól viselte, és elég hamar túl is lett rajta, továbbá következmények nélkül átestek ezen. Ebben a hónapban is igyekeztem kirándulni, habár már egyre kevesebb kedvem volt, hogy bármit is csináljak. Ekkor kezdett körvonalazódni bennem, hogy valami nagyon nincs velem rendben. Ekkor még nem foglalkoztam ezzel a dologgal, amelyre a környezetemben egyre többen felhívták a figyelmet, hogy az utóbbi időben egyre feszültebb és frusztráltabb lettem. Igyekeztem kikapcsolódni, így idén először (és egyben utoljára) elmentem moziba, és bevállaltam egy magyar filmet, amely nem volt más, mint a Toxikoma. Mivel magyar alkotásról van szó, így nem sikerült senkit meggyőzni, hogy beüljön velem, de én elmentem és remekül szórakoztam. Várom is, hogy megjelenjen, hogy újra megnézhessem. A nyár ismét gyorsan elment, így októberben úgy döntöttem, hogy ismét felutazok a Normafához, ahol megnézem a naplementét ha az ősz magával hozta azt, hogy egyre korábban sötétedik.

Érdekesen telt mindenképpen az október, habár ekkor már körvonalazódott bennem az, hogy talán nem tervezek hosszú távú maradást a cégnél. Bár egy kicsit az könnyített a pszichésen, hogy sikerült újabb találkozókat összehozni, továbbá még meglepetésnek egy görkorcsolyát is sikerült kapnom az egyik ismerősömtől, habár az ősz beköszöntésének köszönhetően nem tudtam megtanulni használni. Novemberi hónap már keményebbnek bizonyult, és már ekkor elkezdtem érdeklődni ismerősöktől, hogy vajon milyen lehetőségeim lehetnének más cégeknél. Ekkor már egyre nehezebben viseltem a meglévő konfliktusokat, és a vezetői alkalmatlanságokat, de a hónapban kiadott utolsó hét szabadsága kicsit tompított ezen. Azonban amikor visszatértem nem voltam túl boldog, hogy pár dologba tulajdonképpen sikerült beleszarni, majd pedig amikor ennek meglettek a negatív következményei valahogyan sikerült olyan jól formálni a szavakat, hogy én, aki egyébként nem is dolgozott az adott héten hibásként jöjjön ki ebből. A december már alapból úgy kezdődött, hogy már kedvem sem volt bemenni, de már elkezdtem önéletrajzokat kiküldözgetni, továbbá a felajánlott pozícióról is lemondtam, és jeleztem is, hogy inkább visszamennék oda és abba a pozícióba, amelyben voltam majdnem másfél évet. Azonban egy munkahelyi baleset ezt megváltoztatta, és cégen belül ebből lett némi probléma, amely végül azt eredményezte hogy ugyan a munkaviszonyom nem szűnt meg, de abba belementek, hogy cégen belül máshová más pozícióba elmenjek. Minden bizonnyal tarthattak attól, hogy a táppénzről való visszatéréskor esetleg kiverhetem a balhét, hogy nem úgy álltak a dologhoz, ahogy kellett volna. Habár nem voltam hibás a dologban, de mégis elengedtem a dolgot, mert fontosabb volt, hogy ennek (is) köszönhetően elmehettem máshová dolgozni cégen belül. Így úgy helyre kerültem, új emberek közé, ahol már az első napom jól telt, és a továbbiak is arról győztek meg, hogy jól döntöttem a váltást illetően. Még akkor is, ha ki kellett volna vernem a balhét, hogy hogyan is viselkedtek a másik helyen.

Az utóbbi napjaim elég könnyen teltek, így kifejezetten örültem is annak, hogy eseménytelenül teltek el. Bár tény, hogy az időjárás miatt nem tudtam kimozdulni, de ennek ellenére mégis sikerült egy elég jó statisztikát hoznom az évre:

Jövőre komolyabban nem tervezek semmit, hiszen nem tudom pontosan mi fog rám majd várni. Elsősorban arra törekszem, hogy nyugalmamat megpróbáljam megőrizni, és ebből fakadóan többször tudjak kimozdulni itthonról. Habár tény, hogy a tavasz elég messze van, de azért bízom benne, hogy legalább esni nem fog sűrűn.

Keserédes évzárás

Kecskenyál

Elérkeztünk az év utolsó napjához, s ahogyan azt a blog indulása óta teszem most is készültem egy utolsó bejegyzéssel, amely leginkább évösszegzőként funkcionál.
Az ünnepekkel kapcsolatban a hozzáállásom és véleményem nem változott az elmúlt évben sem. Azaz én akkor tudok ünnepelni, ha annak komoly oka van. Tehát engem totálisan hidegen hagynak a névnapok, születésnapok, és ezzel egyetemben nemzeti ünnepek teljesen, valamint a karácsony és a szilveszter is. Előbbivel kapcsolatban az a véleményem, hogy ha az embernek van valódi családja, akkor rendkívül jó, hogy van az évben két munkaszüneti nap, amely a legtöbb embernek tényleg munkaszüneti napnak számít, és együtt tud lenni a szeretteivel. A szilvesztert pedig továbbra is a fogyasztás ünnepének tartom, ahol az emberek többsége úgy ünnepel, mintha nem lenne holnap, s eközben totálisan úgy viselkedik, mintha természetes lenne, ha kivetkőzik önmagából. Így úgy vagyok vele, hogy kibírok egy napot az évből, amikor tudatosan nem mozdulok ki a lakásból. Bár tény, hogy nagyon kíváncsi leszek, hogy hogyan is fog működni az ünneplés a járvány miatti kialakult korlátozások fényében. Elöljáróban annyit viszont elmondhatok, hogy nálam a 2020-as év a pofára esések éve volt. De nézzük bővebben mit is jelentett számomra.

Ez volt a első évem teljes évem, amelyben a fővárosban éltem. Míg a tavalyi évem a város felfedezéséről és a helyem megtalálásáról szólt, addig az idei évnek már úgy indultam neki, hogy tudom, hogy mit is szeretnék majd csinálni. Teljesen nem is tudtam betervezni semmit, hiszen nem láttam előre a lehetőségeimet, de már tudtam, hogy amint kijön a jó idő, akkor ismét nyakamba kapom a várost, és olyan helyekre is elmegyek, amelyet eddig mondjuk a város nagyságából fakadóan elkerülte a figyelmemet. Az évkezdés elég sterilen indult, de az mindenképp pozitívum volt, hogy legalább havazott egy kicsit januárban.

Sajnos nem sokáig élvezhettem a havat, ugyanis hamar el is olvadt. A következő hónap sem volt túl eseménydús. Ami mindenképpen pozitívum volt, hogy akkor járt le az öt hónapos próbaidőszakom, s mivel megvoltak velem elégedve, és valamennyire tudtam kezelni a kicsit problémás kollégákat, így végül a saját döntésem, és a vezetők többsége is az volt, hogy a szerződésem határozatlan időre változik. Ugyan jelentős béremelés nem történt, de azért ennek örültem. Igaz, hogy a kereskedelmi egység, s ezen belül az élelmiszerboltok nincsenek jól megfizetve, de egy tartós munkahelynek véltem, amely rossz körülmények között is kénytelen lesz működni, hiszen az embereknek enni és inni kell az életben maradáshoz. Így úgy gondoltam, hogy továbbra is maradok, és próbálok gyűjtögetni, hogy még több spórolt pénzem legyen, és majd szépen nyitott szemmel járok, és majd amikor jön valami jobb munka, akkor majd váltok. Annyiból viszont szerencsém volt, hogy többször volt jó idő, így aztán tudtam a városban csavarogni. Így történt meg, hogy meglett végül az első 13 km-es lesétált távolságom.

A hideg ellenére én nagyon szeretem a telet, mert csodálatos vizuális élmény az, amikor minden fehérbe öltözik. Bevallom soha nem volt kedvenc ünnepem a karácsony, de annál szebb nincs, amikor ünnepi világításban úszik a város, vagy épp feldíszített ház előtt megy el az ember, s közben pedig elkapja a látvány okozta hangulat. A tél enyhe volt most is, így nagyon örültem, amikor március vége felé elkezdett tavaszodni. Először is felfedeztem a Hűvösvölgyet, ahol többször is jártam idén. Nagyon szép hely, és az erdős részen sétálni valami eszméletlen módon sikerült feltöltenie engem a sokszor fárasztó munka után. Sajnálatos módon akkor sem találtam olyan embert, aki csatlakozott volna mellém ezeken a sétákon, vagy olyat, aki viszont igen, s épp egybe esett volna a pihenőnapunk. Ellenben kihasználhattam a telefonom által kínált fotózási lehetőséget.

Mivel a munkába járáshoz és a városban való mozgáshoz kénytelen vagyok bérletet vásárolni, így aztán rámondhatjuk, hogy a kirándulásaim utazási költsége gyakorlatilag minimális volt, hiszen egyrészről a munkáltató téríti a bérlet árát, továbbá pedig a fővároson belül mozogtam. Így nagyjából annyi kiadásom volt, hogy ekkor vásároltam magamnak inni és ennivalót, mert többnyire ezeket a csavargásokat úgy oldottam meg, hogy általában délelőtt, vagy kora délután elindultam, s estefelé vagy pedig este jöttem haza. Kivétel persze az volt, hogy időközben megbeszéltem mással, vagy másokkal találkozót, vagy hazafelé be kellett ugranom valahová. Ebben a hónapban persze a tavasz nagyon szépen elhalmozott minket lehetőségekkel, hogy gyönyörködhessünk a természet ébredésében, és az általam nagyon hanyagolt Gellért-hegyre is kilátogattam, ahol remek fotókat sikerült készítenem.

Mindezek mellett természetes további lehetőségeim is adottak. Ilyen volt, hogy felfedeztem, hogy a fővároson belül van barlangrendszer. Tudtommal kettő, amiből sajnos egyet sikerült csak meglátogatnom, ez pedig nem volt más, mint a Pál-völgyi barlangrendszer. Annak ellenére, hogy a pihenőnapom megint rosszul jött ki, de annyira kíváncsi voltam, hogy elmentem egyedül, és az ott lévőkkel nagyon jól éreztem magam, és nagyon jól sikerült elbeszélgetnem velük, ami egy jó élmény lett végül nekem. Ugyan vissza akartam látogatni, de sajnos a korlátozások miatt ez nem jött végül össze. Azonban érdekes élmény volt látni például éjjeli álmot alvó denevért a valódi élőhelyén, vagy vízforrást, illetve megkövült kagylókat.

A hónap végén pedig minden lakos kénytelen volt felszállni az azóta is tartó szopórollerre, amit koronavírusnak nevezünk, és még mindig viseljük a hatásait. Bevallom szkeptikus voltam ezzel a dologgal kapcsolatban, s most sem érzem azt, hogy ennyire durva lenne, hiszen közvetlen közelemben kevés ember kapta el, és problémamentesen átesett rajta, vagy épp enyhe tüneteket produkált. Bár az is tény, hogy ezekkel az emberekkel nagyon nem is álltam személyes kapcsolatban leginkább az időhiány és a távolság miatt. Az emberek egyik pillanatról a másik pánikszerű vásárlásba kezdtek, és akkor én és a kollégáim jelentősen kimerültünk akármelyik műszakba mentünk dolgozni. Akár délelőttre, akár délutánra. Megjelent sokaknál a pánik, így a szociális életem gyakorlatilag majdnem a nullával lett egyenlő, s ugyan akkor már tömegközlekedést nem használtam még akkor is kaptam az ívet pár embertől, hogy kimertem mozdulni a lakásból. Mivel mozgékony vagyok, s szeretek sétálni, így konkrétan egyfajta lelki terrornak éltem meg azt, hogy otthon kellene maradni. A terveimet totálisan áthúzta ez az egész, hiszen jelentős programoktól estem el. A vendéglátó egységek bezártak, őket követte az iskolák, s gyakorlatilag a fővárosban az élet leállt, s elindult az emberekből sugárzó agresszió és pánikhangulat. Ezért többek között nem is látogattam haza.
Az áprilisi hónap nekem nehezen indult pont amiatt, hogy ilyen helyzet alakult ki. Ekkor már nem érdekelt sok ember véleménye, s ki kellett mozdulnom, így többször a Hűvösvölgy volt a célállomás, ahol lehetett úgy sétálni, hogy ne fussak bele emberekbe, és ténylegesen ellegyek a gondolataimmal. Ez kicsit segített feldolgozni a nem épp kellemes helyzetet. Ámbár tény, hogy akkor ébredtem rá, hogy az egyik alternatív ötletem a vendéglátásban való elhelyezkedés lett volna, amellyel hatalmasat szívtam volna, ha meglépem. Így aztán összetettem a kezem, hogy a munkahelyem biztos lábakon állt, hiszen alapvető dolgokat árulunk, illetve minden vezető megvolt és jelenleg is megvan velem elégedve. Ellenben sajnos sokan elvesztették a munkahelyüket, vagy rossz helyzetbe kerültek, aminek a következménye az volt, hogy kiszolgáltatottá váltak, vagy pedig a létbiztonságukat vesztették el.

Májusban már konkrétan eldöntöttem, hogy nem érdekel senkinek a véleménye, és ki akarok mozdulni, és olyan helyekre akarok eljutni, ahol eddig még nem voltam. Természetesen szigorúan a városon belül. A felköltözésemnek voltak bizonyos kikötései részemről az ismerősöm felé, hogy a hozzávaló költözés átmeneti jellegű, amely később arra módosult, hogy mivel jól kijövünk egymással, addig ez a helyzet számomra vállalható. Ha probléma van, akkor azt tudjuk megbeszélni, továbbá mivel értelmesnek érzem magam, ezért kompromisszumokra is képes vagyok. Így aztán teljesen megértettem, hogy az egyik barátja ideköltözött, aki sajnálatos módon elvesztette az állását, majd az albérletéből is ki lett rakva. Kezdetben úgy éreztem jól kijövünk, hiszen sok közöst láttam egymásban, így azt gondoltam, hogy majd későbbiekben lendíthetek az érzelmi állapotán, ha elmegyünk együtt majd csavarogni. Neki köszönhettem, hogy tudomást szereztem a római partról, ahol nagyon jó napot töltöttem el a hónap közepén.

A nyár nem indult valami fényesen. Szerencsére nyitottam új emberekkel való megismerkedésre, így több új ismerősre is szert tettem. Ennek köszönhettem azt, hogy nyár elején végül költözés mellett döntöttem. Ennek háttere sajnos az volt, hogy az ismerősöm kiállt a barátja mellett, aki úgy hálálta meg a segítségnyújtást, hogy amikor egyikünk nem volt itthon, akkor a másikunkat fúrta a háta mögött, és olyan dolgokat állított, ami nem volt valós. Ezt a viselkedést nem tudtam hová tenni, s ugyan tudtam, hogy az akkori lakótársam viselkedése nem valós, és nem lenne szükség költözésre, de én úgy döntöttem, hogy ha hisz a barátjának, akkor essen szépen pofára, és amikor ez megtörténik, akkor bizony majd elgondolkozik azon, hogy talán jobban oda kellene figyelnie, hogy kivel barátkozik.
Ekkor kezdődött meg egy nagyjából öt hónapos különélés, de már konkrét tapasztalatokkal vágtam neki az új lakótársnak. Nem fogok hazudni, hogy nagyon tetszett nekem, hogy hasonló mentalitással és hozzáállással rendelkezik, mint én, és nagyon érdeklődik aziránt, hogy ő is úgymond világot lásson. Sajnos a beosztásom nem volt mindig megfelelő, így az első közös kirándulás augusztusra esett, ahol végre eljutottam a visegrádi várig, ahová egy gyalogtúrán jutottunk el. Bevallom ekkor éreztem azt, hogy végre megfelelő közegben vagyok még akkor is, ha tudom minden ember más és más, és nem létezik olyan, akivel totálisan egyformák lennénk.

A segítségnyújtást elfogadtam, hiszen tulajdonképpen egyetértett azzal, amit én a korábbi lakótársamnak is mondtam. Tehát koronavírus járvány idején, amikor gyenge lábakon áll a gazdaság, tehát elméletileg bármikor bárki elveszítheti a munkáját, és esetleg meg is betegedhet nem szabad komolyabb terveket szőni. Ha van biztos megélhetés, és lakhatás, akkor az embernek a seggén meg kell maradnia, és várnia, még a helyzet jobbra fordul, s hálát adnia az égnek, hogy van hol laknia, van bevétele, és emellett a legjobb módszer a pénzspórolás, hogy később megfelelő anyagi tőkével meglehessen valósítani a terveket. Ennek köszönhetően ismét elkezdtem költségvetési táblázatot gyártani magamnak, amely valóban jól sikerült, így jobban be tudtam osztani a pénzemet, és helyén tudtam kezelni a váratlan kiadásomat.
Mindezek mellett úgy döntöttem, hogy ideje hazalátogatnom, mert biztonságosnak éreztem a dolgot, így furcsa volt több, mint fél év után úgy hazamenni, hogy korábban legalább két havonta hazalátogattam. Annak nagyon örültem, hogy sok ismerőssel tudtam beszélni, és annak is, hogy egy kicsit kimozdultam otthonról, és meglátogattam a régi munkahelyemet, és az ott dolgozók is örömmel fogadtak. Mindezek mellett pedig az is egy jó pont volt, hogy úgy éreztem kicsit sínen vannak a dolgok, és abszolút pozitívan álltam hozzá a dolgokhoz.

Természetesen nem lovaltam bele magam dolgokba, de az már nem volt bizalomgerjesztő, amikor szeptemberi hónapban tulajdonképpen jelezték, hogy majd lassan jön a második hullám a vírusból. Én erre komolyabban nem reagáltam, ellenben idén még utoljára ellátogattam a Fővárosi állatkertbe, mert úgy gondoltam, hogy valószínűleg hamarosan az is be fog zárni. Az egyik legnagyobb hibát ebben a hónapban követtem el, hiszen úgy költöztem össze más valakivel, hogy a párkapcsolati rész megbeszélése annyiban kimerült, hogy ő szerinte nem lesz köztünk probléma, ha valamelyikünknek olyan randi jönne össze, amely későbbiekben komolyra fordulna. Ugyan jelezte egyik nap, hogy nem alszik otthon, mert valakivel megismerkedett, s elkapott egy rossz előérzett, de nem ültem le vele beszélni, hanem csak jó szórakozást kívántam neki.
Az olyan jellegű együttlakás, amikor olyanok élnek együtt, akik egymástól függetlenek sok veszélyt hordozhat önmagában. Ezeket eddig nem tapasztaltam meg, esetleg másoktól hallottam, hogy milyen volt az, amikor valakinek időközben lett egy kapcsolata, amely végül kihatott rengeteg dologra. Annak ellenére, hogy a privát szféra biztosított volt valahol kicsit elkezdtem félni két dologtól. Az egyik az volt, hogy mi van akkor, ha a választottját megismerve megtetszem neki, vagy pedig ha esetleg kifogásolná, hogy mi ketten együtt lakunk, és zavarná az, hogy a lakásban vagyok. Azt gondolom az effajta problémaforráshoz kompromisszumok kellenek, ami csak akkor tud működni, ha az emberek leülnek, és közös nevezőre jutnak. Ehhez nyilván kell egy értelmi szint is. Igyekeztem magamban ezt a rossz előérzetett elnyomni, és rengeteg időt töltöttem a szabadban. Imádtam az ősz közeledtével a Margitszigeten a mókusokban gyönyörködni például.

Az októberi hónap érdekesen alakult. Elsősorban kapcsolatba kerültem ismét a korábbi lakótársammal, akivel teljesen őszintén leültünk beszélni, és én elmeséltem neki mindent, és képbe rakta, hogy mit miért csináltam. Ekkor tudtam meg, hogy a barátsága megszűnt, hiszen a szóban forgó illető a távozásom után lelépett, és persze akkor került elő, amikor neki szüksége volt valamire. Mindezek mellett pedig a hátba támadást másokkal szemben is folytatta, aminek nem lett más eredménye, mint a lebukása. Természetesen egyetértettem abban, hogy az igazamat tudtam volna úgy bizonyítani, hogy hangfelvételt készítek arról, hogy mit mond, de a véleményem ezzel kapcsolatban az volt, és továbbra is az, hogy erre a szintre nem akarom, és nem is akarok lesüllyedni. Akkor kaptam egy ajánlatot, hogy bármi van, és úgy gondolom, hogy ha baj van, akkor csak szólok, és bármikor visszajöhetek. Én ezt elfogadtam, hogy ha tényleg így lesz, akkor élek az ajánlattal, mert inkább élek együtt olyannal, akit ismerek, és valamennyire stabil lábakon áll, mint hogy ismeretlennel kísérletezzek.
A koronavírus miatt sajnos tervezni nem tudtam, és jelenleg sem tudok. Mielőtt rábólintottam a költözésre akkor is jeleztem, hogy részemről átmeneti címkét fogja viselni az együttélés, maximum maradok tovább, ha kijövünk egymással, és bármelyikünk életével alakul valami, ami szétköltözést eredményezi azt tudomásul veszem. A megismert illetőt idővel felhozta a lakásba, akivel megismerkedtem, és mivel normálisnak tűnt, ezért megnyugodtam, hogy nem lesz probléma azzal, hogy ott lakom, és nem lesz kavarás sem. Az örömöm pár óráig tartott, amikor is hazajött a lakótársam kiborulva, hogy hazaküldte, mert neki bizonyos okokból nem tetszett, hogy én vagyok. Mai napig nem tudom mi volt a probléma forrása, de elejtett szavakból azt szűrtem le, hogy nem lett letisztázva, hogy én ki vagyok, mit keresek ott, és meddig leszek ott. Pár nap múlva rákérdeztem, hogy kibékültek-e, és nem épp a legjobb választ kaptam. Rajta keresztül megismertem pár embert, és azt válaszolta, ha nem tudja elsimítani, akkor majd az egyikhez átköltözök.

Meglepődtem, de úgy voltam vele ezt belekalkuláltam, és akihez költöznék, azzal amúgy is jóban vagyok. A rossz előérzet nem múlt el, így megkerestem a szóban forgó közös ismerőst, aki elmesélte, hogy ők már korábban beszéltek erről. Ekkor született meg bennem a döntés, hogy akkor visszaköltözök a korábbi helyemre, ami sokkal biztosabb, mint az a helyzet. Az egyik problémám az volt, hogy egy számomra fontos dolog nem történt meg. Ez pedig nem más volt, mint hogy megbeszéljünk dolgokat. A másik pedig a hátam mögötti intézkedés, még akkor is, ha ő meg akarta oldani a lakhatásomat mással. De úgy gondolom, hogy hiába költöztem volna örömmel össze a közös ismerősünkkel, akivel nagyon jól kijöttem, ha úgy érzem nekem is van beleszólási jogom egy ilyen dologba. Mindezek mellett pedig úgy voltam vele nem tudhatom, hogy mit hozhat ki belőle egy kapcsolat, és inkább eljöttem. Igazából azóta nem is beszéltünk, ami kicsit persze rosszul esik.
Novemberben indult a második hullám, s ezzel együtt jöttek a kötelező intézkedések, amelyeket ismételten nehezen viseltem, mert a szociális életem a kijárási tilalommal tulajdonképpen majdnem megszűnt, és kimozdulni kizárólag a pihenőnapjaimon tudok. Ezt nehezen viselem, így leginkább zenehallgatással, és sorozat felzárkózással töltöttem, ami remekül ment. Ellenben sikerült még egyszer kijutnom a Margitszigetre, hogy megcsodáljam hogyan is pompázik az őszi színekben.

Hirtelen támadt ötlet volt részemről, hogy ideje lenne a fővárosban fogorvost keresni, és így úgy döntöttem, hogy a google értékeléseket, és az árakat egybe véve keresek egyet. Találtam is, ami elfogadható áron volt, s ekkor indult meg egy olyan folyamat, melynek végén csak azt tudtam mondani, hogy az az összeg, amely elköltésre került az maradhatott volna a zsebemben. Első körben jeleztem, hogy fogkőeltávolítást szeretnék, és közben látható a fogaim állapota. Tehát, ha valamit csinálni kell, akkor majd azt megbeszéljük. A fogkőeltávolítás sikeres volt, s tanácsra megvásároltam az ajánlott szájvizet, és fogkrémet, és közben úgy döntöttem, hogy lecserélem az elektromos fogkefém fejét is, mert épp akció volt az adott üzletben. Az egész nem volt annyira húzós, azonban két hét múlva megjelentek azok a tünetek, amelyet nem szívesen él át senki. Reggel, és este átmenetileg a szemfogam kezdett el fájni, majd utána a bal arcrészemen az összes fogam. Mivel korábban volt ínygyulladásom, ezért most is arra gondoltam, így hát megvásároltam a korábban már használt fertőtlenítő szájvizet. Mivel nem használt, ezért vettem egy drágábbat, ami szintén nem javított a helyzeten. Ekkor mentem vissza a fogorvoshoz, és itt kezdődött el egy nem túl szép kálvária.
Amikor visszamentem, hogy fájdalmaim nagyobbak és tartósabbak lettek mivel nem látott semmit, ezért elküldött azonnal röntgenre, amely nem mutatott szerinte problémát, de azért felírt nekem egy erős antibiotikumot, és problémának az arcüreggyulladást mondta, ha az nem, akkor valószínűleg huzatot kaptam. Azzal küldött utamra, ha nem múlik el a panaszom, akkor pár nap múlva keressem fel a háziorvost. Ő is, és a gyógyszertárban dolgozó is jelezte az antibiotikum “csodás” hatását a gyomorra, így hiába vettem mellé megfelelő probiotikumot, két nap elteltével a fájdalom állandóvá vált, és mellette megjelent a hasmenés is. Mivel semmilyen más tünetem nem volt, ezért ismerős javaslatára felkerestem egy másik fogorvost, aki önmaga is elképedve állt az előtt, hogy hogyan kaphattam antibiotikumos kezelést, ha az orvos vizsgálat és röntgen után kijelentette, hogy nincs gyulladás sehol.

Magammal vittem a leletemet, és az új fogorvos közölte velem, hogy remekül körül tudtam írni a problémát, és röntgen megnézése után közölte, hogy teszteli a fogamat, de itt valószínűleg gyökérkezelés lesz. Már az első alkalom sikeres volt, így megszűnt a fájdalom, és még további kettő kellett, tehát a harmadik kezelésnél kaptam meg a végleges gyökértömést. Az más kérdés, hogy közben a gyomrommal folyamatosan problémák voltak, így a november közepét totálisan elbuktam szórakozás szempontjából, és a december jelentős részét is. S mivel a háziorvosom lerázott – hiszen nem vagyok fertőzött, és nem is haldoklom – így maradt a munkába menetel, és az eszetlen diéátázás, és remény, hogy nem sokáig tart az állapot. Mindezt úgy, hogy jelentős mennyiséget költöttem a gyomrom helyreállítására (vitaminok, probiotikumok stb.), miközben elolvastam minden véleményt az adott gyógyszerről, ami ezt váltotta ki.
A korlátozások miatt nehezen viseltem ezt a fajta problémát, hiszen mivel átlagban délután voltam, és este hétig dolgoztam, így a sokszor éjfélig tartó sorozatozás nem hozott magával korán kelést, így a munkanapokon szinte esélytelen volt, hogy ki tudjak mozdulni. Hiába volt diéta nem éreztem azt, hogy valami javulna, így végül úgy döntöttem, hogy lassan, de visszaállok a rendes táplálkozásra. Az a vicces, hogy ahogy elkezdtem elhagyni a diétás termékeket, és visszatérni a normális étkezéshez a gyomrom is úgy kezdett el helyre jönni. Az már csak plusz pont volt, hogy műszakcsere miatt huzamosabb pihenőnapokat kaptam egyben, így egyértelmű volt, hogy szenteste városban való csavargás lesz, ha már erre az egy napra nem lesz kijárási tilalom nyolc után.

Nem teljesen tudtam magam kipihenni, hiszen huzamosabb munkaidőszak után az első pihenőnapom december 24-e volt, ahol egyértelmű volt a délutáni program. De végül kora délutánig konkrétan arról szólt a napom, hogy próbáltam magamhoz térni, és egy kicsit aludni még pluszban. Egyedül maradtam itthon, azonban nem sokkal később kaptam egy telefonhívást, hogy várnak vendégségbe. Ugyan közöltem korábban, hogy az ünnepek nem mozgatnak, és hogy egyáltalán nem zavar, ha bármely nap is egyedül vagyok, de végül úgy döntöttem, hogy pár óra erejéig átmegyek. Az étkezés után és a jelenlévők létszámának csökkenésével elindult a kissé bizalmasabb beszélgetés, s mivel szenteste éjszakai menetrend szerint közlekedtek a buszok, így este hét után tervezett elindulásból végül annyi lett, hogy este tíz után hazajöttem, és másnapra tettem át a találkozót az egyik ismerősömmel. S mivel ő is lemondta a családi összejövetelt a járvány miatt, így konkrétan egész napos csavargós napot hoztunk össze, amelynek keretén belül lelátogattunk Szentendrére.

Magában a városban ugyan már voltam korábban, de igazából csak átutazóban, hiszen onnan indultunk tovább busszal az aktuális kirándulóhelyre. Így aztán egy fél napos csavargás volt a városban, ami elég közel volt, hiszen karácsony első napján nem volt akkora forgalom, így kocsival húsz perc alatt lent is voltunk. Jól éreztem magam, hiszen örültem végre, hogy kicsit kimozdultam, és végre sikerült rávennem mást is, hogy csatlakozzon hozzám, s mindezek mellett természetesen nem olyannal, aki esetleg az ünnep kábulatában él. Ennek mindenképp örültem, s visszafelé még a Hajógyári szigetre is betértünk, ahová nyáron szeretettem volna egy sétát tervezni, de mivel nem ismertem a környéket, és nem tudtam hol van pontosan a bejárat, így hamar feladtam ezt a részt. Karácsony másnapjára szintén némi csavargást terveztem, de sajnos a korlátozások csak szentestére oldották fel, így az előző naphoz hasonló este hétre történő hazaérkezésre kalkuláltam. Természetesen idén is elkövettem azt a hibát, hogy ahogy éreztem rendbe jön a gyomrom azonnal nekiestem az ételnek. Igaz, hogy komolyabb zabálás nem volt, de az összetétel elég volt ahhoz, hogy karácsony másnapján csak a helyi közértig jussak le. Noha igaz, hogy az egész napos csavargást nem a gyomorgörcs tett pontot, hanem inkább az, hogy eléggé hideg szél fújt, és én is későn indultam már neki. Szerettem volna kihasználni az ünnepeket, és sétálni, de végül otthon maradás mellett döntöttem. Mivel még volt két szabadnapom, ezért a rá következőt is a négy fal közt töltöttem, és pótoltam a sorozatos dolgokat. Utolsó pihenőnapomon tettem egy kört a városban, s a bevásárlás után szintén a pihenést választottam. Annak viszont örültem, hogy kissé visszafogott étkezés azért meghozta az eredményét, habár persze későbbiekben megint nem tudtam magamnak parancsolni. Igaz, hogy komolyabb problémám nem lett belőle, de eléggé frusztráló érzés volt, hogy éreztem talán nem kellett volna annyit enni, vagy épp azokat, amiket fogyasztottam.

Mit tervezek 2021-re?
Komolyabb terveim nincsenek. Az első komolyabb tervem, mely megvalósult a tavalyi Budapestre való felköltözés volt. A lakhatás megoldott volt, és körülbelül egy nap alatt találtam is munkát, amelyet négy hónap után egy komolyabb konfliktus miatt hagytam ott egy vasárnapi napon, s az azt követő hétfőn délben meg már a jelenlegi munkahelyem üzemorvosánál készítettem az alkalmasságit. A terv a szociális háló építése, majd annak fejlesztése volt, valamint megfelelő munkahely kiválasztása. Sajnos a koronavírus járvány gazdasági válságot eredményezett, melyből én csak annyit tapasztaltam, hogy sok ember elvesztette az állását, és biztos megélhetését az én környezetemben is, továbbá a vendéglátás, és az egyéb szórakoztató dolgok is korlátozódtak, vagy megszűntek. A munkahelyem megmaradt, fizetésem nem változott, ellenben állást váltani nem tudok, és mostani helyzetben nem is ajánlott. Lakhatással kapcsolatosan sem éri meg gondolkodni, hanem össze kell tennem a kezemet, hogy én ebből az egészből egyelőre annyit éltem meg, hogy nem tudtam annyi helyre eljutni, amennyi helyre tudtam volna.
Amiben reménykedek, hogy ennél komolyabb nem lesz a helyzet, valamint én és egyik kollégám sem kapja el ezt a vírust, és nem lesz otthoni karantén. És bízom abban, hogy valamennyi ismerősöm is így fog majd járni. Remélem komolyabb korlátozások sem lesznek, habár sokan pesszimisták a 2021-es évvel kapcsolatban, de én bízok abban, hogy maximum ez az egy évet kell még így kibírni, és utána már tovább tud lépni az ország, s a világ is. A gazdasági rész mikor jön helyre, persze kétséges. Így a terveim elég kicsinek számítanak. Sajnos a korlátozások miatt sokszor nem mozdultam ki itthonról, ezen szintén változtatni akarok, és továbbra is útirány a Margitsziget, Hűvösvölgy, Gellért hegy, továbbá a Normafa is. Emellett pedig érdekes sétahelyszín még a Kopaszi gát valamint a Római part is. Mindez mellett természetesen remélem hamarosan kinyitnak bizonyos szolgáltatási egységek is, így tavasztól mindenképpen szeretnék csavarogni. Az állatkert és a tropicarium mindenképpen támpont, illetve a másik barlangrendszerbe is eljutni. És persze nyáron elmaradhatatlan lenne a strandolás is. Mindezek mellett persze bízom benne, hogy idén is találok magam mellé útitársat, és az országon belül el tudok majd menni kirándulni pár helyre.

A fogászati problémám, és az antibiotikum kúrának köszönhető gyomorproblémáim elgondolkodtattak azon, hogy változtatni kellene az életvitelemen, hiszen úgy érzem, hogy megint kezdek olyan életmódot felvenni, amely már pár évvel ezelőtt bekövetkezett. Annyi különbséggel, hogy a fővárosba való költözéssel nem alakult ki, hogy a négy fal között vagyok rengetegszer, mert nem szeretnék elmenni. Bár tény, hogy a korlátozások jelentősen lecsökkentették a mozgásra való lehetőségemet. Azonban a rossz szokásaim visszatértek. A legjelentősebb a Coca-Cola-ra és az energiaitalra való rászokás. Mivel tisztában vagyok azzal, hogy mindkettő cukortartalma nagy, így sokszor a cukormentes változatot ittam, ami ugyebár a gyomornak nem tesz jót. Főleg nagy mennyiségben. Ennek és a kialakult stresszhelyzetet gondolom oknak, hogy sokszor nem tudok rendesen aludni, és olykor még gyomorproblémáim is vannak. Utóbbi főleg annak tudható be, hogy nem tudok magamnak parancsolni, egyoldalúan táplálkozik, hiszen a munkám miatt a legegyszerűbb bemenni a boltba, és péktermékek tucatjai közt válogatni. Amiből jól be lehet falatozni, és még hűtés nélkül is eláll. Emellett pedig az unalmat és a stresszt evéssel pótoltam, hiszen édesszájú vagyok, így visszatért a csoki, és a chips is nagy mennyiségben. És természetesen amikor meg valami nem stimmel, akkor meg ideges vagyok, és próbálok gyors megoldást találni. Mint ahogyan az antibiotikum által okozott hasmenést eszetlenül végzett diétával, és akár napi több liter gyógyteával próbáltam megoldani. A hatásról inkább nem nyilatkoznék.
Ugyan nem hiszek az újévi fogadalmakban, de fejben elhatároztam, hogy életmódváltásba kezdek, hiszen több éve is hasonlót csináltam, és rengeteg jótékony hatása volt, csak nyilván az első két hét, ami nehéz. Első körben hazaérkezve konkrétan az összes édességet, és Coca-Cola a kukába került, ami nem kis mennyiség volt, hiszen két hét alatt készültem az itthonlétre. Azonnal kidobtam mindent. Így valóban normális étel maradt itthon, s mivel ma dolgoztam, így a vásárlást majd másodikára terveztem. Az első dolgom lesz a mértékletesség bevezetése, illetve a rossz szokások elhagyása. Gyógyteák fogyasztása, de felváltva, és naponta maximum egy csészével. Mindezek mellett odafigyelni a táplálkozásra, ami annyit jelent, hogy változatosan étkezni zöldség és gyümölcs fajták fogyasztásával. Emlékszem annak idején amikor más indokból, de változtattam az étkezési szokásaimon, akkor két hét elteltével azt vettem észre, hogy sokkal több energiám van, és kevesebbet is kell aludnom ahhoz, hogy kipihent legyek. Sokkal nyugodtabbnak is éreztem magam. Gondolom a rengeteg vitamintól, és a változatos étrendnek köszönhetően. És ugyebár az sem elhanyagolható tényező, hogy nem szeretnék elhízni, vagy valamilyen komolyabb betegséget összeszedni az egyoldalú – és egyébiránt nem túl egészséges – táplálkozásnak köszönhetően.

Az önismeret éve!

Kecskenyál

Annak idején nem sok szórakozási lehetőségem volt. Odahaza a szülők úgy gondolták, hogy az internet bevezetésével, s a számítógép meglétével teljessé válik az életem, azonban nekem ez sokszor kevésnek bizonyult. Így végül elkezdtem weboldalakat látogatni, rajongói fórumokon megjelenni, és végül mások példáját alapul véve végül saját blog vezetésébe kezdtem, amelynek idén májusban volt a 10. évfordulója. A blog indulásától fogva minden évben az év utolsó napján a virtuális térbe „küldtem” egy bejegyzést, ami amolyan évértékelő volt számomra. Így teszem ezt most is, egy viszonylag hosszabb terjedelmű bejegyzéssel.
Tovább… →

Egyenes évzárás!

Kecskenyál

Aki nyomon követi a blogon lévő bejegyzéseket, annak nyilván nem ismeretlen, hogy nem vagyok ünnepeket tartó típus, továbbá a szilveszter az, amit a legkevésbé tolerálok. Ennek ellenére jó szokásomhoz híven az év végén ismét kilövök egy bejegyzést azzal kapcsolatban, hogy milyen évem is volt.
Az év kezdés nekem kicsit nehezen ment, hiszen a decemberi ünnepi munkabeosztás gondoskodott arról, hogy bizony ne úgy álljak neki a dolgoknak, ahogyan kellene. Gyakorlatilag az egész január arról szólt, hogy szenvedtem a fáradságtól, hiszen nem nagyon tudtam kipihenni magam, majd ez folytatódott februárban is. Szerencsére a március már kellemesebben telt, hiszen akkor végre az évek óta tervezgetett kerékpár vásárlás is megvalósult, habár továbbra is követte az anyagi ingadozásom, azaz spórolt pénzem továbbra sem volt, így könnyen estem át a ló túl oldalára, de legalább könnyű volt, hogy ki tudtam mozdulni itthonról ténylegesebben. Ugyan nem egy sima kerékpárról volt szó, de nem is a legdrágábbról, de arra mindenképpen rájöttem, hogy bizony nem mindegy milyen bicikliről van szó. Míg a korábbival 20 km távolság volt vagy egy óra, és közben majd kiköptem a tüdőmet, addig ezzel a „csodával” lerövidült 40 perc környékére, és még utána is volt kedvem tekeregni.

Ezután természetesen elindult a csavargások ideje, így hát nem volt más vágyam, mint a jó idő. Végül májusban ismét úgy hozta a sors, hogy eljutottam a fővárosba, ahol több mindent megtudtam végre nézni. Így már sokkal több élménnyel tértem haza. Főleg úgy, hogy ismét volt egy kis változás a munkahelyemen, amelynek köszönhetően immáron másodjára sikerült kifognom azt, hogy egész nyáron dolgoztam, amelynek az lett a végeredménye, hogy azt sem tudtam melyik dimenzióban vagyok sokszor. Nem elég, hogy meg lehetett dögleni a melegtől, de még teljesen le is fáradtam már attól, hogy alig kapott az ember levegőt olyan meleg volt. Persze ismét eljutottam a strandra. Egyszer. Augusztusban megvásároltam az első laptopom, amelynek köszönhetően továbbra sem sikerült spórolt pénzt összekuporgatni, így megint úgy indultam neki a szeptembernek, hogy semmi vasam nem volt. Habár tervben volt a pesti út, de meghiúsult mindkét oldalról, ugyanis sikerült le is betegednem. Persze nem akartam egész héten otthon dögleni, így mindent megtettem, hogy a szabad hétvégémre utazásra alkalmas állapotba legyek, így végül lett egy szegedi kiruccanás. Mindezek mellett pedig az új Tomb Raider is megjelent.
Ha ez még nem lett volna elég, akkor az október vége, november eleje nem kis változást okozott. Első körben ismét feljutottam a fővárosba, ám most kilenc napot töltöttem fen, melynek keretén belül ismerősömmel felvetettük egy lehetőséget, amelynek központjában az én fővárosba való felköltözésem állna a nagyobb bér és élhetőbb munkamorál lehetősége miatt. Végül ez évi felköltözést hanyagoltam spórolt pénz hiánya miatt, ellenben az előző hónapban lecseréltem a telefonomat. Ugyan feltöltőkártyás szerettem volna maradni, de végül előfizetésesre váltottam. Ebben a hónapban ismét felutaztam a fővárosba, habár csak egy napra, és más dolog miatt, de bizonyos hiányos kérdésekre is választ kaptam, amelyek a tervekkel kapcsolatban merültek fel.

És mi a helyzet?
A decemberi bérezésben voltak plusz juttatások, így elmondhatom, hogy ezeknek köszönhetően anyagilag végre egyenesbe jöttem. Ugyan nagy mennyiségű összeg nem marad a számlámon a jövő heti fizetés előtt, de legalább marad. Immáron táblázat formájában költségkiadást csináltam, hogy minél hatékonyabban tudjam a kiadásaimat átlátni. Rájöttem ugyanis, a „ennyi pénznek kell maradnia a számlámon” nem működőképes. Ha napra pontosan beosztom, akkor jobban átlátom a pénzügyeimet.
Ezek mellett szilveszteri fogadalmam, hogy egészségesebben fogok élni, ami minden bizonnyal az anyagiakon is megfog látszódni. Február végén majd egyeztetek, hogy a felköltözési lehetőség még adott-e. Ha igen, akkor a részletek meg lesznek beszélve, melyet majd egy március közepei felmondás, és egy április elejei felköltözés fog majd követni.

Felemás évzárás

Kecskenyál

Aki nyomon követi a helyzetjelentés kategória bejegyzéseit, annak nem lehet szokatlan, hogy az év utolsó napján kilövök a virtuális világba egy összegző bejegyzést az adott évről. Időm engedi, hiszen korábban is leírtam, hogy lassan kilenc éve úgy döntöttem, hogy nem erőltettem az ünnepeket, melyek gyermekként sem jelentettek túl sokat nekem. Felnővén pedig beláttam, hogy akkor tudok jól szórakozni, ha azt csinálom, amit akarok, és nem azt, amit KELL. A szilveszter volt az utolsó ünnep, amibe belekapaszkodtam, de az utolsó próbálkozásom ezen a napon való szórakozásra is rosszul sült el. Végül be kell látnom, hogy egy olyan embernek, aki nem tűri meg maga körül a részeg embereket, s ő maga nem is fogyaszt alkoholt élvezhető, és kulturált szilveszteri program nem jöhet össze. Igazából nekem ez a nap ugyan olyan, mint az összes többi. Egyedül csak az emberek petárdákhoz, tűzijátékokhoz és italhoz való hozzáállása zavar, ami nem teszi lehetővé azt sem, hogy egy könnyed esti sétát tegyek a környéken biztonságban.

Az év eleje eléggé harmatosan telt. Igazából próbáltam pofozgatni a bankszámla egyenlegem, mert szerettem volna a korábban villámkárt szenvedett Playstation 4-et pótolni, de sajnos idén is igaznak bizonyult az a mondás, mely szerint ami elromolhat, az el is fog romolni. Szerencsére idén azért visszafogottabban történtek ezek a dolgok, így komoly anyagi kár nem ért abból a szempontból, ha valami tönkrement, vagy pótolni kellett.
A tél inkább hideg volt, mint sem hófedte, de idén azért először hosszú évek után érdekes volt megtapasztalni a – 20°c hőmérsékletet. Érdekes volt látni a befagyott élővíz csatorna felületén mennyire bátran csúszkáltak az emberek és azok gyermekei. A korábban megvásárolt Huawei P8 Lite telefonommal meg voltam elégedve, de azért elment az idő felette, illetve némileg már a töltő csatlakozó része is lötyögött a telefonban, így végül hosszas gondolkodás után áprilisban nem játékkonzol vásárlás lett, hanem Huawei P9 Lite 2017 megvásárlásra. Az előzőt eladva tulajdonképpen az eredeti ár feléért szereztem meg. Először még bántam, hogy megvettem, de a remek fotói, és a jó akkumulátora meggyőzött, hogy nem volt rossz vétel. A nyár viszonylag eseménytelenül telt, hiszen voltam oly ügyes, hogy mivel nem volt előre tervezett programom, így aztán belementem abba, hogy tavasszal és nyár elején szabadságot kapjak, majd egész nyáron dolgozzak. Ebből fakadóan pedig sokat tanultam. Főleg úgy, amikor utólag rájöttem, hogy mennyiszer jó lett volna az az egy hét szabadság.

Fentiekkel ellentétben azért szerencsésnek mondhatom magam, mert a szeptemberi szabadságom jól telt, habár voltak benne esős napok. Azonban feljutottam ismét Budapestre, ahol több napot tölthettem el, s elég sok helyre eljuthattam, amire egy nap alatt nem lett volna lehetőségem. Nyilván nagyban hozzájárult, hogy remek társaság is adott volt, így aztán nagyon jól szórakoztam. Főleg úgy, hogy eljutottam végre a Tropicariumba, ami nem volt akkora durranás, mint ahogyan bereklámozták, de mégis jól éreztem magam.
Ahogyan lenni szokott mikor látjuk, hogy minden rendben lesz, és már tervezünk bármi közbe jöhet. Így történt múlt hónapban is, amikor sajnálatos módon folyadék került a számítógépbe, s több alkatrészt kellett cserélni. Igaz, hogy a százezres tételt nem érte le, de még így is eléggé fájt az összeg, amit ki kellett pengetnem az új alkatrészekért. Az alatt az öt nap alatt pedig tulajdonképpen nem volt más szórakozási lehetőségem, mint a telefon, és az IPTV, amit egyébiránt nem is használok. Mivel a korábban tulajdonomban lévő játékkonzol csak az eredeti Blu-ray filmeket volt hajlandó lejátszani, így aztán egy leárazás keretén belül szert tettem életem első Blu-ray lejátszójára, hogy ha hasonló helyzetbe kerülnék, akkor legalább filmet tudjak nézni. Szerencsére beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Mindezek mellett mind anyagilag, mind pedig béren kívüli juttatásban is eléggé bőkezű volt a cég, így a november végi vásárlások nem nagyon látszódtak meg a bankszámlám egyenlegén.

Jövőre komolyabb dolgokat nem tervezek. Ami tény, hogy szeretném a játékkonzolt pótolni, valamint egy középkategóriás, 100 ezer alatti értékű laptop vásárlásán töröm a fejem. Utóbbi akkor kellene, ha az asztali PC meghibásodna, akkor nem kellene rögtön szaladnom és megvásárolni az alkatrészeket. Ráérne míg összegyűlik a pénz, addig pedig használnám a laptopot.
Budapesti út ismét be van tervezve, habár nem tudom mikor lesz valóban esedékes. Bízom benne, hogy tavasszal sikerült majd ismét 5-6 napot fenn tölteni, s ismét bebarangolni az egész várost. Habár tény, hogy látványos volt, viszont az emberi hozzáállás, amit a fővárosi lakosok tanúsítanak, és alkalmaznak mindennap nem túlságosan pozitív.

 

A veszteségek éve volt 2016!

Kecskenyál

Nagyjából tíz éve már annak, hogy beléptem abba a „virtuális világba”, amit sokan csak internetnet neveznek. Lévén akkor még diák voltam, s saját önálló keresettel nem rendelkeztem, s a szülőké pedig nem volt elég, ezért nagyon sok időt töltöttem a gép előtt, s java részük inkább rajongói fórumok aktív taglistáját erősítve történt. Időközben természetesen kedvet kaptam a weboldalak gyártásához, melyekből készült több tucat, de végül csak egy maradt meg, mely lassan közelít a tíz éves évfordulójához.
Eközben természetesen további weboldalakat látogattam, így blogokba is botlottam. Régen nagyon szerettem naplókat vezetni. Először hagyományos iskolafüzeteket használtam el, később komolyabb határidő naplókat használtam erre a célra. De mivel anyagi, s lehetőség híján megcsúsztam a középiskola derekán, így befejeződött ez a szabadidőtöltés (jelzem, azóta ezeket megsemmisítettem). Azonban a blogok felépítése hasonló volt, bizonyos aranyszabályok betartása mellett (nincs mélyebb magánéleti tartalom, fényképeket privát életből publikálása nincs stb.) végül én is elindítottam saját blogomat, melynek lassan nyolc éve. A helyzetjelentés kategóriát átolvasva azért számomra is elég látványos, hogy mennyit fejlődtem az elmúlt évek alatt nem csak személyiségileg. Viszont a blog hagyományát folytatva az év utolsó napján is kilövök a kibertérbe egy évértékelőt.
Előtte pedig itt vannak az előzőek:

A január részemről nem másról telt, mint a vizuális szórakozásról. A beköszöntött tél még jobban elvette a kedvemet attól, hogy ha nincs intézni valóm, vagy éppen nincs aktuális találkozásra alkalmas személy, akkor bizony a jó meleg komfortzónámból biztosan nem lépek ki. Szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Szerencsére januárban kaptam szabadságot, így a filmek és a sorozatok mellett a Rise Of The Tomb Raider és az Uncharted: The Nathan Drake Collection szórakoztatott.
A februárnak unottan futottam neki, s hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt tele a tököm mindennel. Legjobban a munkahelyemmel, ahol nem egymás segítése volt a cél, hanem egymás fúrása, s a határtalan törtetés előre a másik kárára. A beosztás már a vállalhatatlan kategóriát súrolta. Műszakok kuszasága azt erősítette bennem, hogy itt se pihenés, se szórakozás nem lesz. Emlékszem könnyes szemmel leültem a monitor elé önéletrajzokat küldözgetve, s közben arra gondoltam, hogy ez tart egy hétig, s senki nem válaszol és csinálom tovább, mint eddig. Ennek ellenére másnap reggel telefont kaptam, harmadnap interjún voltam, ahol egyből közölték: gondolkozzak rajta, de engem akarnak. Hol ilyen lehetőség? Így felmondtam, s március 8 volt az utolsó munkanapom az előző cégnél. Örültem.

A márciusnak vegyes érzelmekkel futottam neki, de már körvonalazódott bennem, hogy jó döntést hoztam. Ámbár ekkor már elindultam egyfajta lejtőn, ami az anyagi korlátok közé nyomott. Első körben egy elromlott SSD-t kellett cserélni, azt megelőzően pedig egy érdekes „jelenséget” produkáló monitort. Lévén a kettőnek komoly összege nem volt, így megvásároltam.
Terveztem videokártya cserét, de összegyűjtött összegből szerettem volna. Így az áprilisban váratlanul elhalálozó GTX 760-nak nem örültem. Mindezek mellett a korábban megvásárolt 1 TB-os másodlagos merevlemezről is aggasztó állapotot kaptam a kondíciót figyelő programtól, így teljes volt káosz. Végül egy 16 ezer forintos lottónyeremény arra sarkalt, hogy beruházzak egy R9 380-ba, illetve május elején egy 2 TB-os merevlemezre. Itt nem állt meg a sor, hiszen a fejhallgatóm, fülhallgatóm, majd rá két napra a hangszóróim is megadták magukat. Ezek után pedig egy „jó” megfázást is begyűjtöttem, melynek kúrálásának összege majdnem elérte a heti harmincezer forintot köszönhetően annak, hogy új munkahely lévén se orvoshoz, se táppénzre nem akartam menni.

Mínuszban lévő bankszámlával vágtam neki a nyárnak, s bíztam benne, hogy másfél hónapon belül rendeződik anyagi helyzetem. Június elején kénytelen voltam vásárolni egy Gigabyte GA-H97-HD3 alaplapot, mivel az előző egyik pillanatról a másikra megadta magát. Mindezek mellett már egy számítógépházat is vásároltam, mert a régi se volt valami jó állapotban. Ekkor már látszódott, hogy a nyaram meg lesz pecsételve, ha nem akarom a hitelkeretem felső tetejét elérni. Június végén azonban volt egy vihar, melynek köszönhetően a TV, Playstation 4, illetve a számítógép videokártyája használhatatlanná vált. Ekkor már teljesen padlón voltam. Tisztában voltam vele, hogy van hol laknom, van mit ennem, van munkahelyem, tehát a hitelkeret használata részemről nem egy végső kétségbeesés, amiből soha nem jövök ki, de engem megviselt. Ugyanis oda lettek a nyári programjaim.
A TV meg lett javítva, s több, mint harmincezer forint bánta. Mindezek mellett a videokártya is be lett vizsgáltatva, s mivel többre már keret nem volt, így két hónap után volt hajlandó fizetni a biztosító. Ez arra volt elég, hogy egy GTX 1060 videokártya tulajdonosa legyek. Időközben persze voltam ismét beteg, hisz kétszer is a talpamon lévő tyúkszemmel kellett szembenéznem, illetve még egyszer sikerült megfáznom. Ezek is jelentős többletköltséget jelentettek, de a szülői szarságok még rá tettek még egy lapáttal további váratlan kiadásokat jelentve.

Az ősz nem volt túl kellemes már anyagi szempontból sem. Egyre inkább ráébredtem, hogy ahelyett, hogy pénzt gyűjtve leléptem volna itthonról, inkább struccként homokba dugtam a fejem. Én voltam a védőfal a két szülő között, akik szétválása után kellett ráébrednem, hogy tulajdonképpen itthon ragadva fordított helyzet áll fenn: mentálisan, s hozzáállásilag is én vagyok a szülő, ők pedig a gyerekek. A bankszámla egyenlegemet megtekintve majdnem száz ezres a tétel, ami többletköltségem lett miattuk, mely nem megbeszélés kapcsán jött össze, hanem egyszerűen csak következmény volt rám nézve. Ehhez hozzátéve pedig nagyjából hatvanezer forintos többletköltségem lett betegségből adódóan. Ha ez nem lenne elég, akkor végre volt pénzem, hogy bevizsgáltassam a Playstation 4-et, ami hivatalosan is javíthatatlan státuszt kapott.

2017?
Bízom a szerencsében, s a jóban. Remélem nem fog semmim eltűnni, tönkremenni, melynek pótlása további anyagi kiadásokat jelentene. Tervben van véve a fentebb említett játékkonzol pótlása, ha már lejjebb ment az ára, illetve elvileg még olcsóbban tudok csak gépet vásárolni a hivatalos gyártótól minden kiegészítő eszköz nélkül.
A megváltozott itthoni körülmények pedig mindenképpen arra sarkallnak, hogy amint sikerül némileg a fentebb említett dolgok helyrerántása, kénytelen leszek még keményebben a pénzt visszafogni, hogy ha valami gikszer üt be, akkor legyen mihez nyúlni, illetve egyik napról a másik mindent hátra hagyva el tudjak itthonról költözni.