Címke: Költözés

Hatalmas lépések

Kecskenyál

Ismét egy évösszegző kerül ki a virtuális térbe részemről, ahogyan az lenni szokott szilveszter napján. Elég érdekes szösszenet kerül ki részemről, hiszen ez az év is nagyon sok változást hozott magával. Első körben tavaly sokadik megpróbáltatás, s rengeteg kínlódás után egy lakbér emelést indoknak felhozva anyagi tartalék nélkül döntésem az volt, hogy hazaköltözök. Ez elég nagy visszalépés volt részemről elsősorban szórakozás tekintetében. Mivel nem fogyasztok alkoholt, így sajnos odahaza a strandon és mozin kívül komolyabb szórakozási lehetőségem nem nagyon volt. Az első fél év még viszonylag komolyabb problémák nélkül telt ellenben nem adtam fel azt, hogy egyszer újra a fővárosban élhessek. Ámbár tény, hogy hazaköltözéskor nem is gondoltam, hogy ez a vágy nem sokáig fog vágyálom maradni.

Az első fél év még viszonylag nyugalomban telt. Azonban az év kezdés már koránt sem volt az. Odahaza élettársi kapcsolat áll fenn, s sajnos egyik fél, akivel nem állok rokoni viszonyban több konfliktust idézet elő. Próbáltam magam megvédeni, de hiába bizonyultam erősebbnek, mégis megviseltek a történtek. Sajnos hiába mondtam édesanyámnak, hogy nem veszi komolyan a dolgokat nem sikerült megmagyaráznom neki, hogy az élettársa alkoholista, aki időközönként szeret berúgni. Ez több személyes tárgyamat is érintette. Emellett a munkámra is kihatással volt, aminek a vége végül a munkahelyváltás volt.

A nyarat már kevésbé tudtam elviselni, mert az új helyen nem éreztem magam jól. Ekkor egyszer egy vita során egy napra feljöttem megnézni egy kiadó lakást, de sajnos kiderült, hogy átverés. Majd történt egy újabb vita, amikor szembe kellett néznem azzal, hogy részemről előbb vagy utóbb fizikai bántalmazásba fog süllyedni a dolog, s én többet érek annál, hogy a hatósággal kelljen szembenéznem. Másodjára már siker koronázta a felutazásom, s azonnali szerződés aláírással augusztusban ismét visszaköltöztem Budapestre.
Előtte eléggé szélsőségessé vált a helyzet az új munkahelyemen, s így már felutazás napján mindent kockára téve felmondtam. Aznap magamra zárva az ajtót lefeküdtem. A kimerültségem abban látszódott, hogy pár óra alvás olyan volt, mintha egy napot átaludtam volna. Nem volt kérdés, hogy azonnal jeleztem mindenkinek, hogy visszatértem majd este pedig nyakamba vettem a várost. Nem volt kérdés, hogy a Hűvösvölgy és a Margit-sziget volt az állomás. Ugyan odahaza nem tetszett a hirtelen költözésem, de erőt vettem magamon. A történtekről beszámoltam mindenkinek, akik kivétel nélkül jelezték, hogy büszkék rám, ahogyan döntést hoztam, s azt kiviteleztem.

Mivel keresett végzettségem van, így felköltözéskor nagyjából 70 db önéletrajzot küldtem el. Ennek ellenére már másnap megindultak a megkeresések, s egészen pontosan két nap alatt találtam munkát. Az említett önéletrajzokra pedig nagyjából 90%-ban pozitív visszajelzést kaptam. Mindenesetre jelenlegi munkahelyemmel vegyesekké váltak az érzelmek, de váltani stabil anyagi tartalék nélkül nem tervezek. Mindezek mellett pedig sarkamra álltam, s letiltások ellenére is kapcsolatba léptem volt lakótársammal, akit figyelmeztetve viselt dolgaival kapcsolatban, amit dokumentáltam elértem, hogy ugyan részletekben, de törlessze felém az adósságát.

Búcsú a fővárostól

Kecskenyál

Szilveszter napján ismét kiengedek a virtuális térbe egy év összegző bejegyzést.

Az idei év elég felemásan telt. Sajnálatos módon a lakótársammal tovább mélyültek az ellentétek. Már év elején úgy éreztem, hogy szeretnék ezen változtatni, de sajnos anyagi korlátok döntöttek abban, hogy ne tudjak komolyabb döntést hozni. Egy munkahelyre is kerültünk nagyjából két éve, s ez is rányomta a bélyegét az együttlakásra. Hiszen sokan egyenes és őszinte embernek ismerték meg miközben pont az ellentéte volt mindennek. A kikapcsolódást továbbra is abban találtam meg, hogy nagyon sokszor kimozdultam a szabadba, s már olyannyira szerettem volna némi békét találni az életemben, hogy ezt egyre többször tettem meg. Odahaza is feltűnt, hogy egyéb körülmények miatt ritkán való hazalátogatásom lassan havi szintű hazautazásba torkollott.

Komolyabban fontolgattam a lépést, de mint fentebb írtam anyagi okok miatt erre nem volt lehetőségem. Aztán egyszer megérkezett az elektronikus levél, melyben tájékoztattak a lakbér emelésről. Ekkor gondolkodás nélkül hazatelefonáltam, s közöltem, hogy hazaköltözöm. Mindezek mellett pedig mindenkinek azt mondtam, hogy nem tudom magam fenntartani. Ez egy olyan indok volt, amit mindenkinek el kellett fogadnia, s nem volt belőle konfliktus. Ámbár tény, hogy most decemberben anyagi károsultként írom soraimat, hiszen a szóban forgó személy a kaució összegével sikeresen lenyúlt engem. Hiszen az nem történt kifizetésre részemre. Ámbár ezt elengedtem, mert úgy érzem a nyugalmam többet ér.

Idén ismét letelt az előfizetésem, így aztán nem volt kérdés, hogy minden bizonnyal majd egy új telefonnal fogok majd kijönni. Sajnos a Huawei már kifutott a piacról. Annak ellenére, hogy nekem nem volt problémám a Google nélküli létnek ellenben sokaknak igen. Így aztán végül egy Samsung Galaxy S23 Ultra tulajdonosa lettem. A választásom előtt több mindent átolvastam. Arra kellett jutnom, hogy ha több évig akar az ember egy készüléket használni, akkor kénytelen felsőkategóriában nézelődni, mert azok a tartósak. Mivel én mindig megbecsültem a dolgaimat, s értékesítéskor újnak néztek ki, így végül az új utód megjelenésével elég nagy kedvezménnyel lehetett az enyém.

Sokakkal nem szakadt meg a kapcsolat, s mielőtt hazaköltöztem minden általam szeretett sűrűn látogatott helytől lélekben elköszöntem. Hazaköltözés után munkahellyel nem volt gondom, hiszen nagy cégről lévén szó ott is volt kirendeltsége. Azonban a sokkal nyugodtabb, lassabb városmozgás számomra nehezen volt megszokható. Ebben az otthoni háziállatok segítettek. Ismét előkerült a biciklim, s nyakamba vettem az utakat, hogy a mozgásomat kielégítsem. Ennek ellenére hiányzik a főváros, s nem tettem le a szándékomról, hogy egyszer  visszaköltözök, de sokkal nagyobb tartalék pénzzel.

Az otthon

Kecskenyál

Mióta hobbiként középiskolában belevágtam a blog írásba azóta minden évben készítettem egy évösszegzőt. Ezek többsége eléggé középszerű volt, hiszen alig történtek velem olyan említésre méltó dolgok, amelyekről elég mély és hosszú írás születhetett volna. Az idei év is elég sablonosan indult, de az utóbb hónapokban eléggé felpörögtek az események annyira, hogy meghozzak egy olyan döntést, amely már korábban is érlelődött bennem. Ez pedig nem volt más, mint hogy hátra hagyjam a fővárost, s hazaköltözzek. Erről bővebben írtam is egy bejegyzést, melyben kifejtettem miért is történtek dolgok. Azt gondolom jól döntöttem, hiszen az előtt léptem meg ezt a lépést, mielőtt még elfajultak volna a dolgok anyagi és magánéleti téren egyaránt. Az elég komoly problémakört tartalmazó lépés viszont elég könnyű megvalósítás követte.
Először is mindenképp jeleznem kellett ezt a munkahelyemen. Szerencsére komolyabb problémát nem okozott, hiszen az anyagiakra való hivatkozást könnyen elfogadták indoknak, s nem volt belőle későbbi szájhúzás. A munka is elég korrekt módon zajlott le, hiszen egy multinál való munkavállalás azt a lehetőséget biztosította nekem, hogy a cég alkalmazottja maradtam továbbra is csak épp a jelenlegi városban található helyén folytatom tovább a munkámat mindenféle munkabéren kívüli juttatások megmaradásával. Igaz, hogy anyagi bukással fog járni, melyet meg fogok majd érezni a következő fizetéskor, de akárhogyan is számoltam mégis nagyobb kárt jelentett számomra az albérletben való élés négy éven keresztül pénzügyileg, mint a fővárosi jövedelem megszerzése. Több tanácsot is kaptam a lakótárs problémámmal kapcsolatban, de ebből nem lett senkivel konfliktusom, mert tulajdonképpen mindenki egyféleképpen gondolkodott. Méghozzá arról, hogy a fennmaradó időre nem érdemes összeveszni a másikkal, s ahogy közösen megszűnik a szerződés azonnal induljak el haza. A megbeszélt időpontra megjelent a közös képviselő az új szerződéssel, s a szabadságom első napján aláírásra is került az, aminek köszönhetően mindenféle probléma, konfliktus és veszekedés nélkül elindulhattam a vonatomhoz.

Az utolsó fent töltött hetem viszont nehéz is volt. A beosztásom miatt sok helyre nem jutottam el, továbbá pár embertől nem sikerült elbúcsúzni. Bár tény, hogy a feljutás nem jelent számomra sok időt, s anyagilag sem megterhelő számomra. Főleg, ha azt veszem alapul, hogy például nem dohányzóként más akár a többszörösét költeni el annak az összegnek, amibe nekem fog majd kerülni a feljutás, valamint az egy vagy pár napos bérlet megvásárlása. Elég jó idő volt, így az első szabadnapomon Hűvösvölgy volt a célpont, ahol a réten megnéztem a naplementét.

A séta mindenképp jót tett, mert a friss levegő mellett némileg elkezdtek bennem ülepedni a dolgok valamint el is tudtam gondolkozni az elmúlt négy évről. Többek között olyanok is eszembe jutottak, hogy mennyire nem volt önbizalmam utazás terén, s utána pedig mennyire könnyen belevágtam egy-egy kirándulásba. Egy kis keserű szájíz azért kísérte ezt a dolgot, mert egyik városban sem az ismerősök számával volt a probléma, hanem inkább azzal, hogy elsősorban azok maradnak meg tartósan az ismeretségi körömben, akikkel komolyabb kimozdulást nem tudok tervezni. Ezt sokáig nem tudtam elfogadni, de mivel a fotózás is egyfajta hobbim lett, melyet rendszeren osztottam meg közösségi portálokon, ezért kénytelen voltam korlátlan mobilnetre váltani azért, hogy ne lépjem túl a csomagom keretét. Mai napig nem bántam meg eme lépést, mert rájöttem arra a megoldásra, hogy ennek köszönhetően nem probléma, ha valahová el akarok menni, hiszen addig, míg más otthon tevékenykedik tudok hagyományos és videóhívást kezdeményezni a másikkal. Eme kimozdulásom egyik részét is az tette ki, hogy csoportos videóhívásban mutattam meg merre is járok miközben egy jót beszélgettem. Rávilágított ez a kiruccanás arra, hogy nem probléma, ha a másikkal nem egyezik a mozgási tevékenységünk, mert bőven megoldható, hogy mindkét félnek jó legyen.

A hét második felében akadt egy napom, amikor már délután itthon voltam, s másnap pedig délutánra kellett mennem. Egyértelmű volt, hogy nem otthon fogok ülni, így aztán kilátogattam ismét a Margit-szigetre, ahol megnéztem a szökőkút legújabb előadását, majd pedig tettem egy kört a szigeten. Itt arra ébredtem rá, hogy már a felköltözéskor megvoltak a problémák, de annyi embert ismertem meg, s annyira új volt minden, hogy ezek eléggé kicsiknek tűntek miközben már akkor is elég nagy konfliktus lehetőséget hordoztak magukban. Magához a városhoz hozzászoktam, s minden hétköznapi, s megszokott lett számomra, ezért sem tudtak már annyi energiával ellátni ezek a helyek, hogy ne foglalkozzak a mindennapi problémákkal. A munkahelyemen korrekt módon álltak hozzám, s mivel mindenkivel jóban voltam így nehéz is volt az utolsó hét főleg akkor, amikor búcsút kellett venni mindenkitől. Az természetesen jól esett mindenképp, hogy az utolsó nap után is több online felületen megkerestek azok, akikkel jóban voltam.

Majd elérkezett a vasárnap este, amikor is nem érkezett álom a szememre. Reggel nagyon korán felkeltem, s délelőtt vártam, hogy vége legyen mindennek. Minimális késéssel, de megérkezett a közös képviselő, aki meghozva az új szerződést aláírva azt minden anyagi dologgal kiegyenlítve elhagytam a lakást, s elindultam a vonathoz. Már az meglepett, hogy nagyobb csomaggal vágtam neki egy viszonylag hosszú útnak, de feleannyi idő alatt értem ki, mint előtte valamint sokkal könnyebben úgy, hogy nagyobb csomaggal indultam ki az állomásra. A hazautam is könnyű volt, hiszen már nem voltam feszült, mert valahol tisztában voltam azzal, hogy már nem lesz visszaút csak látogatóba. Hazatérve meglepett az, hogy mennyire jól tudtam aludni, s közben pedig nyugodt is voltam. Emellett pedig mindenképp meglepetés volt, hogy több ismerőssel is sikerült összefutnom, s elég jól elbeszélgettünk. Egyelőre utazni nem tervezek utazást a nyárra, de bízom benne, hogy jól fog majd telni.

Tervek az év hátralévő részére

Kecskenyál

Mikor még középiskolás voltam elég sokszor otthon ültem. Ha ez nem így alakult, akkor többnyire sétával vagy kerékpározással ütöttem el az időmet. Az iskola befejeztével azonban egy új világ nyílt meg előttem. Igaz, hogy majdnem egy év volt, mire találtam egy hosszú távú munkát, de úgy éreztem kiszabadultam egyfajta mókuskerékből. Egy olyan mókuskerékből, amely kevés szórakozási lehetőséget nyújtott, ha nem veszem alapul, melyet a vizuális világ nyújtott számomra zene, sorozatok és filmek formájában. Elindult egyfajta vásárlási folyamat, s úgy éreztem mindent be kell pótolnom, amit iskolás éveim alatt az anyagi helyzetünk nem tett lehetővé. Sok műszaki terméket vásároltam. Ámbár igaz, hogy az első körben vittek nagyobb összeget. Mindig vigyáztam a dolgaimra, így amikor valamelyik téren fejleszteni kellett, akkor a lecserélt eszközöket mindig jó áron tudtam eladni a hibátlan és újszerű állapotának köszönhetően. Majd eljött az idő, amikor elkezdtem itthonról kimozdulni. Ennek köszönhetően megismerhettem pár új embert, s végre a megye határait is elhagyhattam. Ekkor még csak pár napra hagytam hátra mindent. Jött azonban egy hirtelen ismeretség számomra egy olyan illető személyében, aki elsőre nagyon szimpatikus volt, s az együtt töltött idő alatt egy korrekt, intelligens, céltudatos és nagyon jó lelkű személyt ismerhettem meg benne. Szokás mondani, hogy aki szerelmes lesz rózsaszín köd száll a szemére. A véleményem az, hogy ez nem csak szerelem esetén igaz. A rokonokhoz is így állhat az ember, s új kapcsolat létrejöttekor is. Ő volt az, akihez több alkalommal úgy jöttem fel vendégként Budapestre, hogy ő volt a szállásadóm. Egy beszélgetés kapcsán, amikor elmeséltem előléptetési lehetőségemet az akkori munkahelyemen, amely kissé felháborító volt, hogy mekkora felelőséget akartak a nyakamba tenni egy olyan pozícióval, amely nagyjából ötezer forintnyi többletet jelentett volna fizetésben. Ekkor történt egy felajánlás részéről, hogy miért is nem költözök fel Budapestre, s lakhatnék nála. Mivel eléggé szürkévé váltak a hétköznapjaim, s otthon is családi problémákkal kellett szembe néznem, s mivel megfogadtam jön egy lehetőség, akkor azt megfogom, így igent mondtam neki. Így történt, hogy négy évvel ezelőtt egészen pontosan 2019 május elején budapesti lakos lettem, melyről bejegyzést is írtam az adott hónap közepén.

A hosszúra nyújtott bevezetőmben említést tettem a köznyelvben elhíresült toxikus kapcsolatról. Mivel jó viszonyt ápoltam vele, így nagy reményekkel költöztem fel hozzá, mert úgy gondoltam ebből egy igazi barátság lehet. Azonban szembe kellett néznem azzal már a legelején, hogy a felajánlás, s a győzködés részéről inkább annak volt köszönhető, hogy anyagilag nem tudja egyedül fizetni az albérletét. Mivel minden új volt, így ezzel annyira nem foglalkoztam főleg úgy, hogy sok új embert ismerhettem meg. Majd jött a Covid és annak több hulláma, s arra ösztönzött, hogy próbáljam a helyzetem elfogadni, s lehetőleg ne tervezni előre. Egy nézeteltérésnek köszönhetően három hónapnyi különélés következett be, de végül újra összeköltözésre került sor, amely leginkább az akkor elbukott spórolt pénzemnek volt köszönhető. Majd jött az ötlet egy nagyobb lakás bérlésében minimális havi többletkiadással számolva. Ebben egy új esélyt láttam a kapcsolat rendezésére, amely már akkor sok negatívumot jelentett számomra, de úgy gondoltam privát szféra növelésével ezek a problémák megoldódhatnak. A két évvel ezelőtti költözés azonban arra világított rá, hogy sajnos mélyebb problémák vannak, mint gondoltam. Szerencsére önbizalmam mindig volt, s véleményem szerint objektíven látom magam. Következetes személy vagyok, aki ritkán hoz azonnali döntést, amely sok problémától védett meg, de nem ártott volna hirtelen elhatározni dolgokat. Egy sétám volt az egyik ismerősömmel, amikor előkerült a lakótárs téma. Ő annyit mondott, hogy csak a fontos dolgokat beszélik meg, de a nagy részben csak köszönnek egymásnak. Ekkor született meg bennem egy elhatározás, hogy nem kell egy olyan kapcsolatot ápolgatnom, s javítanom, ahol a másik elvárja a hozzá való alkalmazkodást.

Ha őszinte akarok lenni, akkor be kell vallanom, hogy eleinte szégyelltem, hogy mennyire sikerült melléfognom vele kapcsolatban. Ezekről a dolgokról nem beszéltem senkivel, mert úgy gondoltam ezek az én problémám, s nekem kell őket megoldani, ha megtudom. Az önbizalmam nem sérült, de idővel elkezdtem észre venni, hogy mennyire magával ránt a viselkedése, mely egyre inkább afelé haladt, hogy mindennek úgy kellett lennie, ahogy ő akarta. Emellé pedig megjelent egy olyan fajta viselkedés, amelynek köszönhetően sokszor úgy éreztem, mintha egy több személyiséggel rendelkezővel élnék együtt, mely ráadásul beképzeltséggel is párosult idővel. Az elmúlt fél évben rengeteget gondolkoztam ezen, hogy hogyan is oldjam meg. Többször úgy viselkedtem a lakásban, mintha vendég lennék miközben az egymás közötti megbeszélésnek álcázott kommunikáció arról szólt, hogy bejelentette mi lesz, ki vagy kik lesznek a lakásban bizonyos időpontokban. Ettől már teljesen kiborultam, hiszen nem tudtam programokat szervezni, s mások sem jöhettek fel hozzám.
Az elmúlt három hónapban többször futottam bele későn kifizetett számlákba részéről, valamint abba, hogy nem mond el közös ismerősöknek dolgokat vagy másképp tálalja őket. Mivel már otthon is látták, hogy hazatéréskor feszült és ideges vagyok, ezért egyre inkább elkezdtek foglalkozni az állapotommal. Bennem továbbra is őrlődtek ezek. Mint említettem az önbizalmam nem sérült, mert tudtam sokszor szóltam dolgokért, s többször leültem vele beszélni kulturáltan, emberi hangon, de nem segített. Kollégám erre annyit mondott, hogy lehet nem a kulturált formát kellett volna használni, hanem elengedni a dühömet a viselkedésével kapcsolatban. Ezen a szinten már tisztában voltam azzal, hogy nem csak a házasság vagy párkapcsolatban léteznek a mérgező emberi kapcsolatok, hanem bizony jelen vannak munkahelyen, s magánéletben rokoni, ismerősi és baráti kötelékben is. Az utolsó hazalátogatásomnál, már egyértelmű volt, hogy valami nem stimmel velem. De ez már nekem is egyértelművé vált, hogy nem tudok pihenni, aludni, s próbálok másoktól távol lenni, hogy ne rajtuk csattanjon egy olyan dolog, amihez semmi közük nincs. Szóba került otthoni beszélgetéskor mennyire éri meg a fővárosban élni, hogy a fizetésem több, mint a fele elmegy a lakhatásra, s a rezsire főleg az infláció miatt. Abban maradtunk tisztában vagyok vele, hogy bármikor vissza mehetek. Főleg egy olyan ingatlanba, ami nagy városban található, s saját, tehát nem bérlemény. Nem szívesen jöttem vissza, mert odahaza sikerült lenyugodnom már a hét második felére. Természetesen sikerült újabb konfliktust behúznom, majd egy újabb lakbér emelést ürügynek használhattam, hogy bejelentsem távozási szándékom.

Az anyagi veszteségem nem kevés a fentiek miatt, s többször elgondolkoztam azon, hogy vajon mennyi spórolt pénzem lehetne, ha ezeken nem megyek keresztül. Annak mindenképp örülök, hogy önmagam hoztam meg ezt a döntést, s nem rábeszéltek. Valamint hosszas elgondolkodás után sokkal egyszerűbb, s könnyebb egy ilyen kapcsolatból megszabadulni, mint kimondani, amit gondolok, mely konfliktust szülne, melynek következménye minden bizonnyal az albérleti szerződéssel való problémakör lenne. Hiszen ez csak közösen mondható fel. De mivel tökéletesen el tudtam adni, hogy anyagi nehézséget jelent a lakbér, így ezt viszonylag elég gyorsan sikerült elintéznem.
Június második hetében visszatérek a családhoz, s rá következő héten kezdek az új helyemen. Szerencsére ugyanannál a cégnél tudtam maradni csak másik helyen leszek. Időközben azért eljutott hozzám, hogy a lakótársamnak milyen adósságai vannak. Az első dolgom az lesz, hogy elengedem az elvárást, hogy a két havi kaució összegét visszakapom, mert fizetőképtelensége miatt minden bizonnyal bukni fogom ezt az összeget. A nyugalmam és az egészségem viszont többet ér minden pénznél. Júniust mindenképpen a munkára való összpontosításra akarom fordítani valamint felvenni az otthoni ritmust, mely már most sokkal nyugalmasabb és biztonságosabb érzéseket kelt bennem. A nyári hónapokban nem tervezek semmiféle utazást. A szabadban való csavargást a közeli természeti helyek újra meglátogatását fogja jelenti, melyről minden bizonnyal több fotót fogok majd a blog keretén belül megosztani. Mivel minden plusz juttatás megmarad, hogy a jelenlegi cégnél maradok, így arra kell összpontosítanom, hogy anyagi értelemben ne tervezek, s ne számolgassak. Hiszen nem láthatom előre a váratlan kiadásokat. Mivel lakbért nem kell fizetnem, s a rezsi pedig töredéke lesz az itteni költségeknek, így jelentős összeg marad majd meg a fizetésemből. Az új helyre való beilleszkedés mellett pedig a korábbi ismerőseimet is láthatom, akiknek nem volt lehetőségük a fővárosban meglátogatni engem. Az ősz mindenképp érdekes lesz, mert már most több ember jelezte, hogy reméli azért fogok még Budapesten járni, melyre természetesen igent mondtam. De mindenképp kelleni fog majd a három hónap, hogy visszatérjek az otthoni ritmusba.

Mindenképp örülök annak, hogy odahaza pozitív irányba változtak a dolgok, s nagyon sok mindent sikerült nekem megoldani, amely annak idején sok konfliktust jelentett. Az mindenképp egy pozitívum, hogy a többlet keresetből azért tudtam magamra is költeni, így jelen pillanatban semmire nincs szükségem. Amely szóba jöhet talán mozi látogatás vagy strand. Utóbbi azonban szép kártyával igénybe vehető, melyen továbbra is jelentős összeg szerepel lévén időhiány miatt nem tudtam bizonyos helyekre eljutni. Ebből fakadóan pedig amennyiben nem lesz váratlan kiadás csak a fogyasztás rám eső részét kell fizetnem valamint a már előre megbeszélt étkezésekből való részemet kivennem, amely jelentős kiadást nem jelent. Sok mindent tanultam az elmúlt négy év alatt, s nem bántam meg a felköltözést, hiszen sok mindenre megtanított. Többek között arra, hogy sok mindenen lehet változtatni, amely nem úgy működik, ahogyan kellene valamint ami működésképtelen azt el kell engedni.

Hazatérés

Kecskenyál

Több, mint négy évvel ezelőtt volt egy bejegyzésem a blogon. Előtte nagyjából fél évvel volt egy érdekes beszélgetésem egy fővárosban lakó ismerősömmel, akinek elmeséltem, hogy hogyan is ajánlottak nekem egy magasabb pozíciót úgy, hogy minimálisan kerestem volna többet. Akkor volt egy felvetése, hogy mivel könnyebb lenne számára, ha csökkenne az albérlet akkor az lenne a megoldás, hogy összeköltöznénk. Ekkor meghoztam a döntést, hogy megfelelő anyagi háttérrel, de neki vágok. Ez meg is történt a megbeszéltek után nagyjából fél évvel. A régi városom nekem kicsit szűk volt abból a nézetből, hogy kikapcsolódhat az ember, ha éppenséggel szeret alkoholt fogyasztani, mert sajnos más szórakozási lehetőség megyeszékhelyként a mozi és a strand valamint a séta és a kerékpározás. Akkor nehéz döntés volt sokakat hátra hagyni, de mindenképp akartam próbát tenni.
Sajnos ez nem teljesen jött össze abból a szempontból, hogy rosszkor költöztem fel. Az egyik probléma leginkább az volt, hogy folyamatos lakórás problémám volt, hiszen mindegyik az egyedülálló típusba tartozott, akik nem nagyon tudnak másokhoz alkalmazkodni úgy, hogy java részt úgy hoztam döntéseket, hogy a másik jöjjön ki abból jobban. Az első évben sajnos az első fél év volt zökkenőmentes. Sokakkal megismerkedtem, s végre teljesült az a vágyam, hogy olyan emberekkel vettem magam körbe, akiknek a szórakozást elsősorban a kirándulás, sétálás, mozgás, s az egymással együtt töltött idő jelentette. Sok helyre eljutottam, amikor sajnos betört a Covid, s utána nagyjából egy év arról szólt, hogy alkalmazkodnom kellett a járványügyi intézkedésekhez. Szerencsés voltam, mert átestem a fertőzésen, de köhögéssel és enyhe lázzal kihevertem. Aztán úgy éreztem, hogy albérlet váltással jobb lesz a dolog, de akkor már jelentősen hozzászoktam a fővároshoz, s akkora élményeket már nem tudott adni a városban való csavargás. Ezután pedig jött az infláció, melynek köszönhetően olyan szintre emelkedtek a kiadások, hogy jóformán sehová nem mentem el, s nem is terveztem olyan programot, ami pénzbe kerül. Így maradtak az ingyenes látogatható helyek, illetve az itthon ülés. Mozgékony emberként kezdtem ettől kiakadni, s aztán volt egy nyolc napos szabadságom, amikor hazautaztam sokadik alkalommal. Amikor elérkeztem az utolsó naphoz azt éreztem, hogy odahaza nagyobb biztonságban vagyok család körében anyagilag és érzelmileg egyaránt, mint egy lakótárssal egy albérletben úgy, hogy őt egyébként évek óta ismertem. Majd tavasszal megérkezett a második e-mail a lakbér emelésről, amelyet még tudtam volna ugyan fizetni, de el kellett gondolkodnom.

Odahaza nem szóltak bele a döntéseimbe, de az utolsó haza látogatásommal már szóba került, hogy anyagilag talán egyszerűbb lenne visszaköltözni. Sok embert megismertem, s bizonyos időközönként egy vagy akár több napra feljönni a fővárosba sokkal olcsóbb lenne anyagilag, mint fent élni úgy, hogy nem saját ingatlanban élek. Ráadásul olyannal, aki nem kompromisszumkész. A kettő együttes hatása rengeteg stresszt eredményezett nálam, s mikor elgondolkoztam azon, hogy mennyire feszült vagyok, s ez hogyan hat rám, akkor a fent említett e-mail után haza telefonáltam, s közöltem, hogy felmondok, s hazaköltözök. A felmondásom szóban történt meg, amelyet el is fogadtak, s nem is volt ebből semmiféle harag vagy vita. Azonban szóba került, hogy mivel egy nagy cégnél dolgozok odahaza is jelen vannak, így összeírtam a telefonszámokat. Az első körnél nem jutottam tovább, mert azonnal jelezték, hogy igényt tartanak rám, s nagyjából egy hét alatt lezajlott a papíron való átvételem miközben június első hetében leszek utoljára a budapesti kirendeltségen. Így elkezdtem a szabadidőmben összeszedni az embereket, akiktől elbúcsúztam, s közös programokat is szerveztük. S mivel béren kívüli juttatást is kaptam ebből lett egy állatkerti séta.

Kicsit nehéz volt az a napom, de végül egy kiadós beszélgetéssel sikerült átgondolnom az egészet. Igaz, hogy több szempontból nehéz helyzetbe kerültem, de nem mehetek el az mellett, hogy mennyi embert ismertem meg valamint mennyi helyre jutottam el azok által, akik szintén szeretnek kirándulni. Négy év nem kis idő, de azt hiszem sok kapcsolatom pozitív irányba mozdult annak köszönhetően, hogy távol éltem ennyit. Mindezek mellett pedig azon is elgondolkodtam, hogy én is mennyit változtam, s nem jelent majd gondot bárhová eljutni, ha ilyen lehetőség lesz. Nekivágtam az utolsó két hetemnek, ami jelentős része munkával fog telni, s a szabadidőm pedig kikapcsolódással fog telni. Az biztos, hogy visszaköltözés után a munkára fogok összpontosítani, s a nyarat mindenképp otthon szeretném tölteni miközben próbálom kialakítani a saját ritmusom.

Hullámvölgy

Kecskenyál

Ismét eljött az év utolsó napja, és természetesen továbbra is hasonlóan állok eme jeles naphoz, mint ahogyan az elmúlt években is. Tehát nekem a szilveszter tulajdonképpen semmit nem jelent, s inkább úgy érzem, hogy többen rá vannak feszülve erre az ünnepre, mert úgy érzik, mintha ennek a napnak különlegesnek kellene lennie. Én középiskolás koromban megléptem az első (és egyben utolsó) szilveszteri bulimat, így azóta úgy vagyok vele azzal járok a legjobban, ha biztonságot nyújtó négy fal között maradok, és azzal töltöm az időmet, amivel kedvem van, és természetesen akkor megyek aludni, amikor fáradt leszek. Így aztán a mai napot ismét azzal indítom, hogy kiposztolom az év utolsó bejegyzését a blogomra, ami továbbra is nem mást, mint egy évösszegző.
Idén (főleg az év második felében) elég kevés bejegyzést tettem közzé. Aminek több oka is volt, habár az egyik az, hogy a középpontban ismét az volt, hogy elég sokszor sikerült pofára esnem, s az idei évet is úgy tudom jellemezni, hogy a pofára esések sorozata volt. Ami azt gondolom kisebb részben az én hibám, nagyobb részben viszont a körülményeké, valamint az engem körülvevő embereké. De nyilván ennek is megvannak a maga előnyei. De most a részletek mögött ki is fejtem mi is történt velem az elmúlt egy évben.

Eltelt egy teljes év. Azt gondolom senkinek nem ismeretlen a koronavírus és a Covid szó, így aztán most az egész év ismét majdnem erről szólt, és lassan másfél évben kell ezzel a dologgal együtt élni. Ami nem csak azért nehéz, mert ebbe a betegségbe bele lehet halni, valamint elég borzasztó következményei is lehetnek, hanem azért is, mert rengeteg járványügyi intézkedésnek szinte csak hátrányai vannak. A maszkviselet engem kevésbé visel meg, mint az, hogy ismét eltelt úgy egy év, hogy ha valami hivatalos ügyem volt, akkor nem csak a várakozási idő volt nehéz, hanem az is, hogy már jó előre időpontot kellett foglalni, amit eddig nem kellett. Mindezek mellett ismét eltelt egy év, hogy nem kaptam el ezt a betegséget, és komolyabb egészségügyi problémám sem volt, ellenben mégis volt, hogy orvoshoz kellett fordulnom, s bizony nem volt kellemes ami továbbra is uralkodik az egyébként is leharcolt és kizsigerelt egészségügyben.

A január elég érdekes indult. Annak mindenképpen örültem, hogy a gyomrom kezdett helyre jönni, amit betudtam, hogy megpróbáltam nem zabálni. Főleg akkor, amikor épp feszült, vagy ideges vagyok. Nagyon sok ismerősömről hallottam azt, hogy koronavírusos lett, de természetesen az évet “szerencsésen” sikerült nyitnom, hiszen sikerült ágynak esni, de furcsának találtam az arcomon megjelenő érdekes foltokat. Mivel egész életemben náthán és néha előforduló hasmenésen kívül más problémám nem volt, így azonnal a helyi ügyeletre mentem, ahol megállapították, hogy komolyabb bajom nincs, de azért keressem fel másnap a bőrgyógyászati részt. Ami meg is történt, így aztán meglepően szembesültem azzal, hogy amikor már sikerült betölteni a harmincadik életévemet is sikerül elkapnom a bárányhimlőt. Szerencsése mindenféle probléma nélkül átestem rajta, habár az itthon ülést nehezen viseltem. Ahogy túl lettem rajta rögtön meg is csodálhattam az év első hóesését.

Ahogyan azt sejtettem sajnos a január nem volt túl eseménydús. Nagy vonalakban leginkább arról szólt, hogy dolgoztam, és mivel nagyon sokan voltak táppénzen, így sajnos azzal is szembe kellett néznem, hogy össze-vissza voltam beosztva. Mivel elég stabil embernek számítottam, valamint az összes vezetővel jóban voltam, így bizalmi szempontból is sokszor engem választottak. A február már kicsit jobban indult. Első körben mindenképpen pozitív dolognak számított, hogy új mobiltelefont vásároltam, ami nem más volt, mint egy Huawei P40 Pro, amely minden szempontból jó választásnak bizonyult. Így aztán a hónapom javarészt nem szólt másról, mint hogy mennyi időt is tudok a szabadban tölteni, és tesztelni a fotózási képességeit.
Március szintén visszafogott volt. Első körben itt volt a koronavírus és az abból fakadó járványügyi intézkedései. Ennek ellenére még a hónap elején sikerült hazalátogatnom is. Azonban ismét sikerült egy újabb helyett felfedeznem a fővárosban, ami nem volt más, mint a Róka-hegy. Nagyon élveztem a barangolást, s ismét tervezek majd oda elmenni. Természetesen akkor, amikor már tavasz lesz. Sokszor tettem említést a blogban arról, hogy gyermekként mennyire kiszámítható volt az időjárás. Tehát a tél az tényleg tél volt, és legalább három hónapig tartott, és a nyár se arról szólt, hogy az ember konkrétan megdöglik a melegben. Azonban a márciusban már beköszöntött a tavasz. Ennek nagyon örültem főleg azért, mert az új mobiltelefonnal nagyon szép képeket készíthettem a virágba borult természetről:

Sok hátránnyal, és sok előnnyel is járhat, ha az embert “beszippantja” egy multicég. Persze minden munkahely más és más, de tény, hogy minél nagyobb egy cég, annál nagyobb biztonságban lehet az ember. Hiszen minél nagyobb, annál több és sűrűbb ellenőrzéseket kaphat, tehát kevés lehetőség adott, hogy az ember feketemunkássá váljon. Nem sokkal a felköltözés után ismét egy ilyen cégnél helyezkedtem el, s kicsivel több, mint egy év után pozíció váltással kerestek meg. Ezt elfogadtam, habár tény, hogy első körben azért mondtam igent, mert egy-két dolog kikerülhetett volna a munkafolyamataim közül, melynek köszönhetően ritkán tudtam eljutni wc-re, vagy későn tudtam kivenni a szünetemet. És persze sikerült kifognom egy olyan kolléganőt, aki elég házsártás volt, így aztán kevesebbet kellett volna vele töltenem. Mielőtt belekezdtem volna a betanulásba kaptam egy hét szabadságot, s amikor visszatértem tulajdonképpen mindenki hallott már az engem érintő változásról, amiről én nem. Ez pedig nem más volt, mint hogy a pozíciót megkapom csak épp egy hónap múlva már másik helyen fogok dolgozni. Akkor ennek még nagyon örültem, habár azt gondolom nem ártott volna, ha előtte engem megkérdeznek illendőségből.
A dolognak egyébként örültem, hiszen több problémám volt az adott hellyel. Leginkább az, hogy a vezetők túl engedékenyek voltak, amelynek megvoltak a maga következményei. Például az, hogy nagyon sokan kissé elengedték magukat, vagy pedig úgy álltak másokhoz, ami konfliktusokhoz vezetett. A betanulás persze nem volt nekem zökkenőmentes, hiszen több más helyre is el kellett mennem és ott töltenem egy kis időt oktatás címén. Természetesen igyekeztem kihasználni az időt, így aztán a május elég eseménydús volt, és elég sokat is mozogtam. Ami annak is köszönhető volt, hogy a korlátozásokat egyre jobban kezdték el feloldani. Majd a hónap közepén az új helyemen kezdhettem új emberek között. Örültem neki, de már akkor is volt egy sanda gyanúm, hogy nem lesz zökkenőmentes ez az egész számomra, amely a nyáron be is bizonyosodott.

Első körben elég pozitívan álltam neki a dolgokhoz, és úgy látszódott, hogy a kollégák és a vezetők is ilyenek. Ez persze abban nyilvánult meg, hogy kezdetben nem én voltam a “célpont”, akit tulajdonképpen csesztetni kell. Így, ha nem is éreztem azt, hogy aranyból van a kerítés, de mindenképpen jobban éreztem magam. Ebből fakadóan pedig úgy döntöttem, hogy az lesz a legjobb, ha elkezdek életmódot váltani. Ami persze szokás szerint nem jött össze, vagy csak időszakosan működött. Első körben természetesen jól éreztem magam, és elkezdtem ismét kimozdulni itthonról, ha már beköszöntött a rövid ruhás időszak. Mindezek mellett újabb költözésre került sor, habár most azért, mert nagyobb lakás volt a háztömbben minimális többletköltségért, ami mindenképpen megérte a váltást. Mindezek mellett pedig újabb helyszínt fedeztem fel a fővárosban, ami nem volt más, mint a Kamara erdő.
A nyár természetesen tovább folytatódott, és nem volt kérdés, hogy szembesültem azzal, hogy bizony az új munkahely koránt sem olyan kellemes, mint amilyennek elsőre tűnt. A problémakör pedig leginkább abban nyilvánult meg, hogy a más helyről összeválogatott emberek nem tudtak összeszokni, így aztán nem volt jellemző a csapatmunka. Kivéve, ha éppenséggel nem arról szólt az egész, hogy hogyan is keverjék meg azt a bizonyos ürüléket. És persze ekkor szembesültem a vezetők alkalmatlanságával is, így a nyáron nem épp arról voltam híres, hogy kipihent voltam. Még egy felmondást is kilátásba helyeztem, amiről persze sikeresen lebeszéltek. Bár tény, hogy úgy gondoltam jobb, ha úgy érzik lebeszéltek, mintha elismerem, hogy a felajánlott munkahelyről kiderült időközben, hogy minél kevesebb óraszámban szeretne foglalkoztatni. Persze ez további frusztrációhoz vezetett, amit igyekeztem levezetni. Az oltási igazolvány elengedésének köszönhetően az Állatkert mellett a Tropicariumba is eljutott a nyáron.

Szeptemberre jó pár tervem volt, de sajnos már az elején kútba esett, amikor a családban felütötte a fejét a Covid. Szerencsére mindenki jól viselte, és elég hamar túl is lett rajta, továbbá következmények nélkül átestek ezen. Ebben a hónapban is igyekeztem kirándulni, habár már egyre kevesebb kedvem volt, hogy bármit is csináljak. Ekkor kezdett körvonalazódni bennem, hogy valami nagyon nincs velem rendben. Ekkor még nem foglalkoztam ezzel a dologgal, amelyre a környezetemben egyre többen felhívták a figyelmet, hogy az utóbbi időben egyre feszültebb és frusztráltabb lettem. Igyekeztem kikapcsolódni, így idén először (és egyben utoljára) elmentem moziba, és bevállaltam egy magyar filmet, amely nem volt más, mint a Toxikoma. Mivel magyar alkotásról van szó, így nem sikerült senkit meggyőzni, hogy beüljön velem, de én elmentem és remekül szórakoztam. Várom is, hogy megjelenjen, hogy újra megnézhessem. A nyár ismét gyorsan elment, így októberben úgy döntöttem, hogy ismét felutazok a Normafához, ahol megnézem a naplementét ha az ősz magával hozta azt, hogy egyre korábban sötétedik.

Érdekesen telt mindenképpen az október, habár ekkor már körvonalazódott bennem az, hogy talán nem tervezek hosszú távú maradást a cégnél. Bár egy kicsit az könnyített a pszichésen, hogy sikerült újabb találkozókat összehozni, továbbá még meglepetésnek egy görkorcsolyát is sikerült kapnom az egyik ismerősömtől, habár az ősz beköszöntésének köszönhetően nem tudtam megtanulni használni. Novemberi hónap már keményebbnek bizonyult, és már ekkor elkezdtem érdeklődni ismerősöktől, hogy vajon milyen lehetőségeim lehetnének más cégeknél. Ekkor már egyre nehezebben viseltem a meglévő konfliktusokat, és a vezetői alkalmatlanságokat, de a hónapban kiadott utolsó hét szabadsága kicsit tompított ezen. Azonban amikor visszatértem nem voltam túl boldog, hogy pár dologba tulajdonképpen sikerült beleszarni, majd pedig amikor ennek meglettek a negatív következményei valahogyan sikerült olyan jól formálni a szavakat, hogy én, aki egyébként nem is dolgozott az adott héten hibásként jöjjön ki ebből. A december már alapból úgy kezdődött, hogy már kedvem sem volt bemenni, de már elkezdtem önéletrajzokat kiküldözgetni, továbbá a felajánlott pozícióról is lemondtam, és jeleztem is, hogy inkább visszamennék oda és abba a pozícióba, amelyben voltam majdnem másfél évet. Azonban egy munkahelyi baleset ezt megváltoztatta, és cégen belül ebből lett némi probléma, amely végül azt eredményezte hogy ugyan a munkaviszonyom nem szűnt meg, de abba belementek, hogy cégen belül máshová más pozícióba elmenjek. Minden bizonnyal tarthattak attól, hogy a táppénzről való visszatéréskor esetleg kiverhetem a balhét, hogy nem úgy álltak a dologhoz, ahogy kellett volna. Habár nem voltam hibás a dologban, de mégis elengedtem a dolgot, mert fontosabb volt, hogy ennek (is) köszönhetően elmehettem máshová dolgozni cégen belül. Így úgy helyre kerültem, új emberek közé, ahol már az első napom jól telt, és a továbbiak is arról győztek meg, hogy jól döntöttem a váltást illetően. Még akkor is, ha ki kellett volna vernem a balhét, hogy hogyan is viselkedtek a másik helyen.

Az utóbbi napjaim elég könnyen teltek, így kifejezetten örültem is annak, hogy eseménytelenül teltek el. Bár tény, hogy az időjárás miatt nem tudtam kimozdulni, de ennek ellenére mégis sikerült egy elég jó statisztikát hoznom az évre:

Jövőre komolyabban nem tervezek semmit, hiszen nem tudom pontosan mi fog rám majd várni. Elsősorban arra törekszem, hogy nyugalmamat megpróbáljam megőrizni, és ebből fakadóan többször tudjak kimozdulni itthonról. Habár tény, hogy a tavasz elég messze van, de azért bízom benne, hogy legalább esni nem fog sűrűn.

Az önismeret éve!

Kecskenyál

Annak idején nem sok szórakozási lehetőségem volt. Odahaza a szülők úgy gondolták, hogy az internet bevezetésével, s a számítógép meglétével teljessé válik az életem, azonban nekem ez sokszor kevésnek bizonyult. Így végül elkezdtem weboldalakat látogatni, rajongói fórumokon megjelenni, és végül mások példáját alapul véve végül saját blog vezetésébe kezdtem, amelynek idén májusban volt a 10. évfordulója. A blog indulásától fogva minden évben az év utolsó napján a virtuális térbe „küldtem” egy bejegyzést, ami amolyan évértékelő volt számomra. Így teszem ezt most is, egy viszonylag hosszabb terjedelmű bejegyzéssel.
Tovább… →

A tizedik év!

Kecskenyál

Úgy érzem nem kell szégyenkeznem amiatt, hogy hobbijaim között elsősorban olyan tevékenységek szerepeltek, melyek arra sarkalltak, hogy a szobám falai közt műveljem azokat, s minimális költségekkel járjanak. Tanulóként elsősorban a család anyagi helyzete hozta ezt a kényszert, míg a munka világába való beilleszkedésnél a megszokás vitte tovább ezt a dolgot. Az egyik  hobbim eme személyes blog vezetése volt, amely pontosan két hét múlva 10 éves lesz. Ennyi idő alatt rengeteg dolog történt, amely 1334 bejegyzést eredményezett, s ebből 269 bejegyzés született a „helyzetjelentés” kategórián belül, mely személyesebb tartalommal bírt. Természetesen az észerűség határain belül.


Bevallom néha visszaolvastam korábbi bejegyzéseimet. Néha megmosolyogtam kicsit magam, s nem csak a helyesírás miatt. Hanem elsősorban azért, hogy annak idején hogyan gondolkodtam dolgokról, vagy hogyan is éltem meg azokat. Ahogyan fentebb is írtam, tanulóként az anyagiak miatt voltam rákényszerülve arra, hogy olyan szórakozási tevékenységeket válasszak, amelyeknek minimális költségekkel járnak. A filmnézés, sorozatnézés, és a zenehallgatás mellett maradt a virtuális életben való részvétel, mely többnyire különféle fórumokon való beszélgetést jelentett. Bevallom kicsit több szórakozásra vágytam, de úgy voltam vele, hogy majd elkezdek dolgozni, akkor majd minden jelentősen megváltozik. Addig pedig házon kívüli tevékenységnek maradt a sétálás, biciklizés, illetve minimális anyagi költségekkel járó strand, és mozi látogatás.
Mindenképpen szerettem volna egy átlátható blogot készíteni, ámbár tény, hogy nem gondoltam volna, hogy tíz év múlva is működni fog, valamint további új bejegyzéseket fogok rá publikálni. Megmosolyogtató volt visszaolvasni az első bejegyzésemet, melyet érettségi után a két éves szakmai év alatt íródott. A probléma forrása a fürdés közben bedugult fül, valamint az emiatt történő hiányzás, melyet nem igazán toleráltak a tanárok. Viszonylag tűrhető volt az a két év, de tény, hogy kicsit nehezen viseltem már. Az általam megtanult szakmában helyezkedtem el, és dolgoztam benne egészen pontosan kilenc évet, de rá kellett jönnöm, hogy azalatt a két év alatt a megtanult dolgok több, mint a felét nem tudtam használni, mert felesleges dolgok voltak. Hasonló módon érdekes volt visszaolvasni az egy évvel későbbi bejegyzésemet a vizsgámról, ami akkor kissé megviselt, habár az ilyen dolgokat elég könnyen viselem. Emlékszem is, hogy mekkora tervekkel indultam neki az álláskeresésnek, miközben nem is tudtam, hogy az első komolyabb, s hosszú távú munkára több, mint egy évet kell majd várnom. S ezalatt az idő alatt két tiszavirág életű munkahelyet kell magam mögött hagynom. 

Az ember jelleme fejlődik. Én úgy gondolom, hogy kommunikatívabb lettem, valamint sokkal jobban bírom a nehézségeket, és egyre inkább szeme tudok nézni a problémákkal, melyekre a megoldást az esetek többségében meg tudom találni. Jót mosolyogtam azon is, amikor fél éves keresgélés után egy hónapi próbaidőre felvettek az egyik céghez, ahol arról panaszkodtam, hogy a tíz évvel idősebb férfi munkatársam falra ragasztott meztelen nős képekről zengett ódákat, továbbá beszédtémája az volt, hogy melyik ellenkező neművel létesítene szexuális kapcsolatot. Nem vagyok prűd, de azt gondolom az ilyen jellegű témát nem egy frissen megismert emberrel kellene megosztani. Azóta persze volt már több ilyen kollégám, s személyiségüket alapul véve kettőt sikerült elég rendesen beégetnem. Tehát ezeket a szituációkat megtanultam kezelni.
Fentiek mellett pedig az elbukásokat is. Azóta kicsit érzelmileg acélosabb lettem, habár újraolvasta 2010 végén írt gondolatsoromat, átérzem teljesen, hogy hogyan is éreztem magam, amikor az első komolyabb munkahelyemnél közölték, hogy a próbaidő aznap lejár, és többet nem kell menni dolgozni. Habár hozzáteszem ott elsődleges probléma az volt, hogy nem igazán próbáltak tanítani, hogy megtudjam állni a helyem. De persze azzal is szembesültem utána nem sokkal, hogy milyen az, amikor egy vezetésre alkalmatlan főnök alkalmaz engem.

Továbbra is az volt a problémám, hogy a legtöbb szórakozásom vagy a szobám falai közé szorítottak, vagy pedig magányosan űzhetőek voltak. Azt gondolom szintén nem az én szégyenem az, ha az ismerőseim jelentős része nem óhajtott társulni a sétáláshoz, vagy a biciklizéshez, mert inkább minimális testmozgást választották. Lévén pedig nem fogyasztok alkoholt, és nem cigizek, így a szórakozási lehetőségek a strandra, és mozira szűkültek le. Számomra pedig elég nagy problémát jelentett, hogy egy megyeszékhelyen ezeken kívül kikapcsolódásra csak pizzéria, kocsma, és olyan szórakozóhely van, ahol a jelenlévők több, mint a felének a lényeg, hogy hogyan is igya magát a föld alá. De aztán kicsit feledtette velem ezeket a dolgokat, hogy 2011 szeptemberében írhattam arról, hogy ismét alkalmazotti státuszba kerültem.
Elmondhatom, hogy sok mindent megéltem, és sok mindenkit megismertem. Igyekeztem kimozdulni, ámbár sokszor partnerhiány miatt ez nem sikerült. Habár elismerem, hogy kicsit körülményesebb odafigyeléssel ez a dolog kiküszöbölhető lehetett volna, valamint nagyobb alkalmazkodással talán nem lett volna probléma párszor. Sajnos én is beleestem abba a hibába, hogy sajnálatos módon ragaszkodtam a biztos megélhetéshez, és nem voltam képes lemondani arról, amit a havi fizetés nyújtott nekem. Ugyan jövőtervezéshez gyakorlatilag a nulla volt, de mégis kaptam annyit, amiből jutott is, maradt is. De hosszútávú nagy anyagiakat felöleli tervekre kevés volt. A korábbi tapasztalataim a munkaerőpiaccal szemben arra késztetett, hogy a korábbi munkahelyemnél egészen pontosan 5 évet dolgozzak, még három évvel ezelőtt be nem telt a pohár, és egy ledolgozott szombat után vasárnapot pihenésre használva a következő hetet egy új munkahelyen kezdtem.

Három év alatt rengeteg probléma ütötte fel a fejét, de azt kell mondanom, hogy az előző munkahelyemhez képest továbbra is tartom a véleményem, hogy ez mennyország volt. Azonban betöltve a harmincat egyre inkább elkezdtem érezni azt, hogy hiába megyeszékhely a város, ahol lakom, egyszerűen nincs lehetőség szórakozásra, tartós kimozdulásra, s új emberek megismerésére. Mindezek mellett pedig szembe kellett néznem azzal is, hogy ugyan volt kétszer is lehetőségem pozíciót lépni, de csak pár ezer forintért, amit méltatlannak éreztem. Továbbá kezdett bennem kialakulni az az érzés, hogy egy helyben toporgok, és sajnos munkahely váltásra nincs lehetőség. Ha pedig van, akkor az hónapokat ölel fel.
Az elmúlt három évben sok embert ismertem meg. Többek között olyanokat is, akik a fővárosban élnek. Ezek közül kettő maradt meg ténylegesen az ismerősi körben, s mivel az egyik egyedülálló, így mikor elmeséltem a karrierlehetőségeimet jelenlegi munkahelyemnél jelezte, hogy Budapesten több lehetőségem lenne. Szerencsés voltam, hiszen lakhatást is felajánlott, így az elmúlt fél év pénzgyűjtésről szólt, hogy legyen tartalékom. Így egy hónappal ezelőtt felmondtam, s felmondási időm jövő hét elején ér véget.

Mindenki biztatott, hogy van munkalehetőség ne féljek, de bevallom az ebben a megyében szerzett munkaügyi tapasztalok miatt már a héten kiküldtem pár önéletrajzot, s meglepő volt számomra, hogy alig egy órán belül már megcsörrent a telefonom. Az még nagyobb meglepetés volt, hogy egy nap alatt több felkeresés is megtörtént, és a visszajelzési ráta majdnem 70% lett végül öt nap leforgása alatt. Természetesen jövő hétre több állásinterjúm is lesz, s mivel elég nagy változás történik jövő héten, így ezért is született meg most eme bejegyzés, amely arról szólt, hogy mi minden történt 10 év alatt.
S bevallom sok tervem van, de bízom benne, hogy tíz év múlva is tudok írni egy hasonló kaliberű bejegyzést, melyben taglalhatom, hogy jó döntést hoztam, s sok minden sikerült nekem.

Előrelépés!

Kecskenyál

A nyáron úgy hozta az időjárás, hogy nem tudtam használni az asztali számítógépemet, így az abban a hónap megvásárolt laptop került az asztalra, még kint csapkodott a villám. Akkor ugrott be, hogy mióta a blog létezik, azóta folyamatosan teszem közzé, hogy pontosan mit is vásárlok, amelynek túlnyomó többsége műszaki termék, ezáltal is egyfajta vásárlási tanácsot adjak azoknak, akik vásárláson törnék a fejüket. Így született meg az a bejegyzés, amelyben felsoroltam, hogy milyen mobiltelefonjaim voltak. Mindezek mellett természetesen nem sokkal rá érkezett egy másik is, amelyben viszont azt taglaltam, hogy milyenre is szeretném cserélnem az akkor még jelenleginek számító készülékemet. Ugyebár sokat írtam a blog keretein belül az impulzus vásárlásaimról, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, hogy valamit megvásárolok, vagy nem azt veszek meg, amit kinéztek. Ez annak fényében érdekes, hogy részemről szokás, hogy mindent igyekszek előre megtervezni, hogy véletlenül se hozzak rossz döntést, vagy fussak ki a pénzemből. Nos, azt kell mondjam, hogy az október nem ilyen lett, de kezdjük ugyebár az elején.
Tavalyhoz hasonlóan sajnos úgy hozta a sors, hogy ismételten nem sikerült szabadságra mennem nyáron. Idén az húzta keresztbe a számításom, hogy fixre be volt nálam tervezve a május végi szabadság, amelynek köszönhetően megcsappant a kiadható szabadnapok száma, így végül kénytelen voltam szembenézni azzal, hogy ha bevállalok egy nyári egy hetes szabadságot, akkor könnyen lehet, hogy 3-4 nappal gazdálkodhatok az év végéig. Ebből fakadóan bevállaltam ismét, hogy munkáról fog szólni az egész. Amely kicsit fárasztó volt, hiszen még kerékpárral is több, mint negyedóra a munkahelyem, és mivel izzasztó hőség volt, így nem volt felüdülés elmenni oda. A szeptemberi szabadságot abból a szempontból buktam, hogy itthon voltam kénytelen maradni, ráadásul meg is betegedtem arra a hétre. Később végül az október végére bekalkulált, és nemzeti ünneppel összerakott szabadságomra végül ismét lett egy betervezett utalás, amely ismét a fővárosba vezetett. 

Az október végét vártam, mint egy messiást, hiszen a pihenőnapokat összerakva, valamint belerakva a munkaszüneti napot és a szabad hétvégét majdnem két hét jött ki végül, amelyet teljes egészében a fővárosban töltöttem, ámbár most elsősorban nem is a szórakozás volt a cél. Természetesen ismét ellátogattam az állatkertbe, ahol némileg plusz volt, hogy az eddig lezárt terület már nyitva volt. 

Azért olyan hatalmas élmény már nem volt, hiszen még teljesen nem volt kész, valamint sikerült ismét összefutni ember módjára nem viselkedő emberekkel. Mindezek mellett természetesen többszöri látogatás célja a Margit-sziget volt, ahol előfordult, hogy egyedül voltam, de olyan is, hogy társaságom akadt, és vele sétáltunk. Ugyan fényképeket nem készítettem, de tény, hogy vizuális szempontból nagyon jó volt a sárgán hulló falevelek látványa. Persze még este visszamentem, hogy megnézzem a szökőkutat, amelyből sikerült végre elölről is elcsípnem a fényjátékot, amelyet tavaly nem. 

Ami lényegében fontosabb dolog volt az az volt, hogy az ismerősömmel szóba került az itt lévő munkaerő piac, valamint a munkakörülmények, s ennek köszönhetően felajánlásra került, hogy fent képességeimnek és végzettségemnek megfelelően jobb munkalehetőségek várnának több pénzért. Első körben elutasítottam, hiszen nem a mindent egy lapra feltevő típus vagyok, valamint spórolt pénzem sem volt, így aztán megbeszélésre került, hogy amennyiben egyikünk helyzete sem változik magánélet, munka és lakhatás szempontjából, úgy márciusban visszatérünk a dologra, és akkor lefixáljuk ezeket. Addig pedig marad a spórolás, és több havi bér összegyűjtésre az áprilisi hónapra, amelyben elvileg dobbantanék innen.
A fenti dolgoknak köszönhetően történt az, hogy azon kezdtem el gondolkodni, hogy mekkora kiadás lenne a decemberben a telefonvásárlás, s mivel megnéztem a fővárosban használt adatmennyiséget végül úgy döntöttem, hogy sokkal jobban jönnék ki előfizetésesként, mint feltöltő kártyásként. Így végül a múlt héten átváltottam előfizetésesre és magamévá tettem a Huawei Mate 20 Lite-ot, ami fényképezés terén nem okozott csalódást. 

Hatalmas nagy előrelépés főleg kamera terén, amely többféle fényképezési opciót ajánlj, amennyiben éjszaka akarunk képet lőni. Még az utolsó előtti éjszakai móddal vaku nélkül, addig az utolsó kép vakuval, hagyományos módon készült.
Két negatívum jutott róla eszembe. Az egyik sajnos a zenehallgatás téren kicsit halkabb hangzás, valamint a nagyság, ami nekem már kétkezes kezelést igényel. Ennek ellenére azt gondolom sokkal jobb vétel volt, és lett is, mint a korábban gondolt P20 Lite. 

Közeleg a „nomád” életmód!

Kecskenyál

Minap épp azon töprengtem, hogy érdemes-e előre terveznem. Ez azért is jutott az eszembe, mert általában 50-50 az esélye annak, hogy minden úgy történik, ahogyan én eltervezem. Erre a nyárra leginkább pihenést terveztem, illetve korlátlan időtöltésnek strandot, illetve évi szokásos programként pedig a pesti állatkert meglátogatása lett az egyik célkitűzés. Most pedig az van, hogy át kell terveznem az összes anyagiakhoz kötött programot, ugyanis jelen helyzetben minimum augusztusig nagyon fog szorítani az a bizonyos nadrágszíj pénzügyek tekintetében. Ennek oka pedig nem más, mint a régóta a szemem előtt lebegő költözés, melynek most érett be a végkifejlete.

Az okokat fedje jótékony homály, hisz ismert az a mondás, hogy ami felkerül a világhálóra az ott is marad. Éppen ezért az okokat inkább hanyagolnám. A lényeg az, hogy nem messzire megyünk, azonban nem összkomfortos családi házról van szó, így azért rendesen van rajta mit felújítani. Mivel ennek a költözésnek eléggé labilis volt a megvalósulása, így persze nem spóroltam, így aztán most, ahogyan ez már megvalósulni látszik már érzem, hogy anyagilag sehogy sem fogok kijönni. Mondható, hogy szerencsére itt vannak a szülők, ami tényleg pozitívum, de ha alapul veszem azt, hogy azért önállóság szorult belém, s eddig is igyekeztem mindent magam intézni, fizetni, így eléggé szájhúzós, hogy kelleni fog majd azért legalább két hónap, hogy költözés után anyagilag egyenesbe jöjjek. Ennek köszönhetően még a legalapabb dolog, mint a strand is kihúzása került a listáról. Ez annak köszönhető, hogy korábban eszközölt „életmódváltás” meghozta a maga gyümölcsét: valóban energikusabb lettem, s sokkal, de sokkal kevesebb idő kell ahhoz, hogy kialudjam magam, majd pedig egész nap tudok pörögni. Illetve minap lazán lebringáztam 50 km-nyi távolságot, ami meg sem kottyant nekem. Azonban ahhoz, hogy ezt eszközölni tudjam rendesen megnövekedtek a kiadásom. Eddig nem is nagyon törődtem azzal, hogy mit eszek, mikor és mennyit. S leginkább mindig az olcsóra mentem rá. Persze észre vettem magamon, hogy valami nem stimmel, s még ha nem is volt látványos, de a felugró pár kiló is jelezte, hogy ez az életmód nem jó nekem.
Az egy dolog, hogy nem szeretnék elhízni, s már most félek attól, hogy a szülők genetikája rajtam is kiüt majd. De a legnagyobb dolog, amitől félek, hogy majd elvesztem a testem feletti tökéletesnek mondható kondimat, s nem leszek képes még 10 km távolságot sem letekerni. A bringázás pedig az életem egyik legjobb, s legédesebb sportja, amihez azért ragaszkodom. Azért eléggé meglepett a dolog, mert sok oldalt átböngésztem, hogy hogyan is tudnék javítani a fizikai kondíciómon, illetve ehhez mit is kéne tennem étkezés terén. Azért nem volt megerőltető dolgok ezeknek a megvalósítása, de azért anyagi oldalon azért ez kicsit bosszantott, hisz legtöbb helyen belefutottam igazán beképzelt emberekbe, akik olykor olyan módon alázták meg a másikat, hogy arra szavakat nem lehetett találni. Ilyenkor felmerült bennem, hogy vajon ezeknek a személyeknek van hitele az általuk leírt dolgoknak, akkor minden bizonnyal nem átlagos fizetésből tengődnek.

Visszatérve a költözésre a közös vélemény az volt, hogy ez sokkal jobb lakókörnyezet lesz, mint az előző volt. Főleg, ami a takarítás jelleget illeti, ugyanis jelenlegi helyünkön sajnálatos módon a kis hely miatt eléggé zsúfolt minden. Itt azért nem lesz elmondható, illetve ténylegesen zöld környezetbe költözünk majd. Azonban azzal szembe kell nézni, hogy itt egyelőre nem lesznek bizonyos dolgok, mint például az internet elérés. Legalábbis egy ideig. Egyik oldalról függ attól, hogy milyen hamar készül majd el a lakcím kártyánk, másik oldalról pedig attól, hogy a szerelők mennyi idő alatt érnek ki. Pozitívum azonban, hogy az első két havi akciónak köszönhetően az eredeti árnak csak a felét kell fizetni. Én pedig hivatalosan is lemondtam a tévézésről, hisz feleslegesnek tartottam most is a jelenlegi elérést az én készülékemre, főleg azért, mert ezért már fizetni is kell. Így internet elérés lesz az egész házban, a tévé csatornák viszont csak a szülőknél lesz. Addig azonban felkészültem, hisz rengeteg film van itt a merevlemezen, illetve egy-két játéknak is nekiültem 3D változatban. Ezekről persze lesz írás, ami majd egyelőre offline módban fogok írni, s amint lesz majd elérés a világhálóra publikálva is lesznek. Teljesen elvágva egyébként sem leszek, hiszek ott lesz az én hőn szeretett Xperia L készülékem, amelyről bármikor elérhetek bármit. Amiről viszont nem fogok lemondani az a mindennapi bicajozás. Persze csak akkor, hogy a meló is azt kívánja. Ugyan nem örülök neki, hogy a nyári szabadságom erre megy el, de sajnos nem tudok mit tenni ez ellen.
Költségvetés tekintetbe véve most már biztosan eldöntöttem, hogy ismét gépfejlesztés veszi kezdetét. Egyrészről szülői részről haldoklik egy gép, amit illene pótolni. Ennek a megvalósítására már gondoltam korábban, s igyekeztem is ezért tenni valamit, de mivel bejelentésre került, hogy jövő év végén érkezik az új Tomb Raider úgy döntöttem, hogy szépen elkezdtek gyűjtögetni, s nem elkapkodni a vásárlást. Egyrészről azért, mert bízok benne, hogy nem konzol exkluzív lesz, másfelől pedig a megvásárolt alkatrész nem fog a szekrényemen porosodni. S persze bármikor jöhet olyan eset, hogy hozzá kell nyúlnom a tartalékhoz, akkor nem kell fognom a fejem, hogy mi lesz. Mivel részben rendelkezek erős géppel, így ebben az esetben nem lesz gond. Igazából most is az okozta ezeket az anyagi gondokat nekem, hogy a felmondást követően nem volt tartalékom. Azonban nagyon jól jött a felajánlás, miszerint pár dolgot hajlandóak változtatni, ha a jelenlegi pozíciómban maradok.

Az elején leszögezném, hogy nem vagyok sem beképzelt, s nem is erősítem a pipere pasik táborát. Azonban próbálok magamra adni, mint például azért elvárt dolog saját magammal szemben, hogy ne olyan szagom legyen, mint egy döglött kecskének. Vagy ne úgy jelenjek meg valahol, mint aki életében nem látott fésűt. Ami viszont érzékeny pontom volt, azok a fogak. Kiskoromban nagyon féltem a fogorvostól, mivel nagyon megkínzott, s olyan élményeim lettek felnőtt koromra, hogy szerintem ha megfilmesítenék, akkor minden bizonnyal tizennyolcas karikával futna az adott mű. Ennek ellenére két évvel ezelőtt sikerült egy nagyon precíz, normális, s kedves fogorvost találnom, akivel egyeztettem, hogy a fizetésemen felül még kapom némi egészségügyi támogatást is, így azt szeretném teljes mértékben a „számra” költeni. Körülbelül két héttel ezelőtt úgy keltem fel a fogorvosi székből, hogy minden rendben van, s továbbra is mosolyoghatok. Persze fél évente kell ellenőrzésre mennem. Szerettem volna elkerülni mindenféle attrocitást ezen a téren, így nem is csoda, hogy azonnal bevásároltam mindenféle elég jó minőségi hírrel rendelkező szájápolási terméket. Mert ugyan a kezelések nem fájtak, de azért nem szeretnék minden egyes hónapban a székben csücsülni.
Egy biztos. Ez a nyár más lesz, mint a többi.