Kategória: Zene

Huawei Freebuds 7i

Kecskenyál

Annak ellenére, hogy megfogadtam zenei téren több dolgot már nem vásárolok, mai napon mégis betértem a közelben található műszaki boltba, s a leértékeléseknek köszönhetően végül jelentős hozzászólásokat elolvasva magamévá tettem egy Huawei Freebuds 7i-t, amely jelenleg az egyik általam vásárolt legdrágább vezeték nélküli fülhallgató. A redmi buds 6-tól búcsút vettem, mert egyszerűen nem tudtam megbékélni azzal, hogy olykor eldobálja a jelet, s emellett néha érdekesen szólt. Ebből fakadóan pedig úgy döntöttem a Hi-Fi díj jelölést és az LDAC kodekkel rendelkező fülest választok.
Egyelőre megvagyok elégedve vele, habár a tok erősen tartja a fülhallgatót, viszont elég nehéz kiszedni belőle. Kapkodva nem érdemes, mert könnyen kieshet a kezünkből. Viszont a zajszűrője elég komolyra sikerült. Egyetlen negatívum a hozzá tartozó szoftver, mely sajnos a play áruházból nem érhető el.

Termékajánló: SoundMagic fülhallgató

Kecskenyál

Nagy zenerajongó lévén szinte állandóan ott van a zsebemben a fülhallgatóm. Ráadásul én az In Ear, azaz „hétköznapi” nevén az „agyba dugósat” szeretem, melynek köszönhetően a külső hanghatások kiszűrésre kerül. Márka hű is vagyok, így sokáig a Sony termékeit használtam, lévén annak idején nagy hatást gyakoroltak rám annak köszönhetően, hogy az akkor walkman mobilok betörtek a piacra.
A termékeket továbbra is jónak tartottam, de számomra halkabbak lettek. Úgy döntöttem, hogy mivel megkeresem az árát egy új terméknek, ezen nem kellene spórolnom. Míg más cigire, és alkoholra költ, én addig költök ilyen termékekre. Pontosabban a SoundMagic SM-E10C-re.

A terméket sikeresen 12 990 forintos áron sikerült megvásárolnom. Az árcímke miatt sokáig is gondolkodtam rajta, hiszen ha könnyen szakad a vezeték, akkor felesleges kiadás lenne. De megnyugodtam abban, hogy csavart, és vastag zsinórnak köszönhetően nagy valószínűséggel nem kell ettől a problémától tartanom. Főleg annak fényében, hogy egy piros tartó tok is jár hozzá. Külsőre nagyon jó fogást ad, mindazonáltal, hogy én az arany és fekete páros mellett döntöttem. Mondjuk tény, hogy nagyon alternatív választási lehetőségem nem volt.
Amit észrevettem, hogy sokkal jobb hangzása van, mint az előző fülhallgatómnak. Jobban szólnak a basszusok, és sokkal jobban kijönnek a formátumbeli különbségek. Egy ideig én is mp3 tömörítési formátumot használtam, de áttértem a flac-ra, ami ugyebár veszteségmentes formátumot jelent. Azok a számok, amelyek ebben a formátumban került a telefonomra sokkal erőteljesebben, és hangosabban szólal meg, mint az mp3-ban konvertált társaik.
Mindezek mellett fontos megemlítenem, hogy headsetként is lehet használni, amit rögtön ki is próbáltam. Semmi problémát nem találtam ebben, habár tény, hogy nagyban hozzájárult a telefonom minősége, és a kifogástalan térerő.

Természetesen egyéb kellékeket is kapunk, mint például egy jack csatlakozót, valamint számítógéphez használható átalakítót is, habár utóbbire semmi szükség nem lesz minden bizonnyal, ha a mai számítógépeket, és azokon futó operációs rendszereket nézzük.
Én nem bántam meg a vásárlást, habár tény, hogy én vigyázok is a dolgaimra, így azt gondolom, hogy ha egy gyengébb kábel nem szakadt el, akkor egy erősebb sem fog, főleg hogy kaptunk hozzá fülhallgató tartót is.

Széllel szemben

Kecskenyál

Mindenképpen vicces az, hogy azon emberek közé tartozom, akiknek napi szinten minimum szükségük van arra, hogy legalább két órát zenét hallgassanak. Szinte minden műfajban találtam kedvemre valót egészen a gyerekdaloktól a komolyzenéig. Eme blogon is indítottam külön zene kategóriát, amely ritkán van/volt használva, s a legutolsó bejegyzésem is nagyjából két évvel ezelőtti.
Mindez persze úgy, hogy volt olyan, hogy akár hetekig nem néztem meg egy filmet, vagy értem végére egy sorozatnak, mert zenét hallgattam. De nem egyszer akadt olyan, hogy találkozókra nem mentem el, vagy inkább előbb eljöttem, később értem oda csak azért, mert épp találtam kedvemre való nótát, és azt rongyosra hallgattam. Ugyan nem vagyok rá büszke, de olyan is volt, később mentem aludni, majd kialvatlanul mentem dolgozni a zenehallgatás miatt, vagy majdnem elkéstem. 

Azonban a legjobbak mégis a főcímzenék. Igaz, hogy szorosan összefüggnek az adott tartalommal, de amennyiben minőségiek azok megragadnak az ember fejében. A hazai sorozatgyártástól mindig is óvakodtam, de úgy néz ki, hogy fejlődünk. Van még bőven hova, de azért már láthatóak a minőségi megmozdulások. Legutolsó ilyen A tanár, mely ugyan egyszer nézős lett, de azt el kell ismerni, hogy a főcím és annak zenéje zseniális lett. 

…és a tegnapi napon befutott a klipp is: 

The Riddle

Kecskenyál

Nagyon szeretem a vizuális tartalmakat. Legyen az zene, film, sorozat, vagy játék. Viszont, ha egyszer olyan helyzetbe kerülnék, hogy a látásom, vagy a hallásom mentsék meg, mert kettő közül csak egyet tudnak, akkor mindenképpen az utóbbira voksolnék. Iszonyatosan nagy zenerajongó vagyok.
Olykor az újakat, olykor a régieket hallgatom. Tény és való, hogy a régiek nosztalgia szempontjából nagyon jó. Azokat szeretem, amik teljesen felpörgetnek, s kizökkentenek a hétköznapi fásultságból. Minden bizonnyal ismeri mindenki azt az érzést, amikor egy számot nem tud kiverni a fejéből, s folyamatosan az dúdolja. Na én így vagyok Gigi D’Agostina The Riddle című számával:

Egészen pontosabban csak voltam, míg rá nem kerestem, hogy ez hogyan is szólhat élőben. Ekkor jöttem rá, hogy ez csak egy feldolgozás. Az eredetije Nik Kershaw előadásában fenomenális produkció számomra. Megint megvan mit hallgatok egy hétig:

Enya – Caribbean Blue

Kecskenyál

Enya munkásságát annyira nem ismertem, de azért akadt egy-két olyan szám, ami nekem nagyon tetszett. Példának okáért a címben szereplő dallam a fogorvosnál hallottam először (Hozzátenném, hogy a jelenlegi nagyon ügyel arra, hogy a páciens jól érezze magát, el tudjon lazulni, így nyugtató, lágyabb zenék szólnak a háttérben).
A Caribbean Blue illetve a további rajongói feldolgozások, melyek a másodlagos telefonomra felkerültek, s ezek ringatnak álomba. Mesteri!

Ocho Macho – Jó nekem

Kecskenyál

Nagyon nincs időm zenetévéket nézni, s nem igazán hallgatok szabadidőmben rádiót. Így nagyon az újdonságokkal nem is vagyok tisztában, s csak ritkán kerül be a telefonom zenetárába egy-egy új dal. Ebből a szempontból jó, ha az ember munkahelyén szól a rádió. Az pedig még jobb, ha az ember képes megjegyezni a dalszöveget. Nos ismételten sikerült ez, aminek örültem. Annak már kevésbé, hogy mindez hajnalban jutott eszembe, s azonnal gép elé ültem, hogy megkeressem, hogy aztán két órán át megszakítás nélkül hallgassam, s másnap pedig hulla fáradtan menjek dolgozni.

Glee: 1.évad

Kecskenyál

Kétség kívül idei év egyik legjobb sorozat újonca a Glee, mely minden bizonnyal hosszú időre a kedvencem lesz (s minden bizonnyal, ha idehaza is megjelenik DVD formátumban egyértelműen megvevős kategóriába fog esni).
A széria bemutatkozó epizódja még tavaly májusban került képernyőre az American Idol után. Ez érthető, hisz a sorozat központjában egy „ének szakkör” áll, ami természetesen amerikai szemmel sokkal komolyabb, mint idehaza.
A célközönség tehát adott: a szériában epizódról epizódra egy-egy hírhedtebb zeneszám/zeneszámok kerülnek feldolgozásra; emellett pedig igazán szerethető karakterekkel dolgoznak a készítők, s ennek köszönhetően minden megvan a sorozatban ami kell. Szerelmi háromszög, négyszög, románcok. És mindez megfűszerezve rendkívül sok jó zenefeldolgozással.
Az amerikai FOX nem hozott rossz döntést, amikor 13 epizódra berendelte a Glee-t, melyet később 22 epizódosra rendelt. A kezdeti nézettség – mely átlagosan 6-7 millió nézőt vonzott –  elég volt arra, hogy az anyacsatorna berendelje a széria teljes, azaz +9 epizóddal bővített évadját. A téli szünet elég hosszú volt, azonban az őszi nézettségi adatok, valamint a dalfeldolgozásokból befolyt összeg valamint jó pár nevezés, díj besöprése elegendő volt arra, hogy még a szünet előtt megkapja a második évados berendelését is.
A széria visszatért, s nézettsége az új idősávban szárnyalni kezdett – átlagosan 9-10 millió nézőről beszélhetünk -, ráadásul egyre jobb dalfeldolgozásokat kaptunk, s ennek köszönhetően nem sokkal a májusi upfronts után az anyacsatorna a második évados berendelést még egy évaddal megtoldotta, azaz immáron biztos, hogy két évig nézhetjük még a kedvencünket feltehetően 44 epizódon keresztül (persze, ha a nézettség nem megy béka rottyantója alá, s az anyacsatorna nem állítja le a forgatást). Tehát a készítőknek van elég idejük gondolkodni, hogy merre is vigyék a történetet, mennyire tudjanak újszerűt vinni a szériába.
A sorozat pedig bárkinek ajánlható, hisz olyan elemeket tartalmaz, mely minden bizonnyal a legtöbbeknek kedvencévé válhat. Ráadásul olyan szériáról beszélhetünk, amit nem elég egyszer megnézni, hanem újra és újra neki lehet ülni. (Már most látom, hogy melyik szériát fogom legalább egyszer végignézni a nyáron).
Tovább… →