Visszatérés a játékok világába!

Hobbikról és kikapcsolódásról van szó szeretek zenét hallgatni, filmet és sorozatok nézni emellett pedig imádom a természetet, s ebből fakadóan pedig valódi felüdülés részemről a kirándulás, sétálás, s ehhez kapcsolódóan a fotózás is. Nem tartom magam itthon ülős embernek, de vannak időszakok, amikor nem szívesen mozdulok ki. Egész nap nem tudok filmet nézni, zenét hallgatni, így a legtökéletesebb kikapcsolódás a játékok világa számomra. Játékosként elég kacifántos utat jártam be a mostani állapotig. Először a pénz dominált, de a mivel zökkenőmentesen akartam az adott játékokat játszani, így komoly pénzösszegeket költöttem a fejlesztésekre. Ott voltak az exkluzív címek is, melyek miatt vágytam rájuk, de nem voltam hajlandó digitális tartalmat vásárolni, s konzolt sem. Utóbbi végül azért is történt meg, mert annak idején gyűjtöttem a Blu-ray filmeket, s a Playstation 3 Blu-ray lejátszóként is funkcionált. Exkluzív címek miatt végül egy Xbox 360 is tulajdonomba került, s később a két konzolt egy Playstation 4 váltott, amely sajnos viharkárt szenvedett el annak ellenére, hogy elég figyelmes voltam. A fővárosba való felköltözés hatalmas lehetőségeket biztosított számomra a kikapcsolódásra ugyanis káros szenvedélyektől mentes vagyok, így ebből fakadóan a városomban a strand és a mozi volt az, ahová kitudtam mozdulni. Korábbi lakhelyem közelében volt egy konzolstúdió, ahol használtan is lehetett konzolt vásárolni, így használtam beszereztem a fent említett viharkárt szenvedett konzolt. A játékok azonban nem kötöttek le, így végül eladásra került.

A költözés és az új ismerősök hamar háttérbe szorították a vizuális tartalmakat, s ennek köszönhetően el is engedtem őket, s úgy éreztem a egy korszak lezárult számomra. Hiba volt, mert a hobbik iránti szeretet előbb vagy utóbb visszatér. Elhibázott döntés volt részemről a tavaly teljes összegben megvásárolt HP G10 laptop, mely arra alkalmas volt, hogy korábbi alacsony hardverigényű játékokat futtasson. Nem kell mondanom, hogy azonnal visszatért a játékok iránti kedvem. Először egy Samsung 24′ monitort  vásároltam játékra, melyet összekötöttem az akkori laptoppal. A képvilág meggyőzött, de nem akartam gépfejlesztésbe pénzt költeni. Így végül egy Lenovo LOQ gamer laptop került megvásárlásra. Legtöbbször természetesen internetezés és a filmnézés volt a szabadidőtöltés, hiszen a munkám miatt kevés szabadidőm volt továbbá a stressz is jelentős problémát jelentett nekem. A PC-re megjelent The Last Of Us és a The Last Of Us második része  volt az, aminek komolyabban nekiültem. Időközben sikerült több, mint két hétnyi szabadságra elmennem, melynek keretén belül találtam egy másik munkát, s a szeptember a munkahelyváltásról szólt. Mivel fizikailag és mentálisan sokkal könnyebb, s a munkaidő is vállalható ezért sokkal nyugodtabb voltam az elmúlt időben. Egy után gyártott vezetékes Xbox 360 kontrollerrel rendelkeztem, de volt bennem félelem, hogy beleakad a kezem vagy a lábam, és lerántom a laptopot. Emellett fogása sem volt túl jó, így a MediaMarkt akciójának keretén belül megvásároltam az Xbox One konzolokhoz használt eredeti Xbox vezetéknélküli kontrollert. Tapintása jó volt, s mivel örültem neki azonnal nekiültem játszani ismét. Remek a tapintása, s könnyűnek is mondható, valamint az anyaghasználatból fakadóan csendesebb is. Emellett több akciót is megtekintettem, s több játékot is megvettem végül. Így a téli időszak részemről elsősorban a játékokról fog szólni.

  • Tomb Raider franchise 
    A legelső számítógépet a klasszikus első rész demójával teszteltük. Ez volt az egyetlen játék, amelyhez hozzáférésem volt. A második rész volt az, ami teljes játék volt. Ebből fakadóan pedig elindult a rajongás az irányuk felé. A mobilra megjelent 2013-as Tomb Raider  után a fent említett kontroller megvásárlásából fakadóan a Rise Of The Tomb Raider volt, amit ismét végigvittem. Mielőtt megjelenne az új rész a Shadow Of The Tomb Raider is kipörgetésre kerül majd.

 

  • Uncharted franchise
    A játék komoly helyet foglal a szívemben. A negyedik rész megjelent PC-re is, s el is kezdtem vele játszani. A korábbi epizódokból már csak halvány emlékeim voltak, s sajnáltam, hogy nem tudok velük ismét játszani. Időközben azért megjelentek a Playstation emulátorok, s ezekhez köthető PC portok is, így a napokban elérhetővé vált a Playstation 4-re megjelent The Nathan Drake Collection, melynek azonnal neki is ültem. Jelen pillanatban az első részt sikerült végigvinnem, s a következő játék a második rész lesz.

 

  • Jurassic World Evolution franchise 
    A játék után nagyon fájt a szívem, hiszen az Operation Genesis volt az egyetlen olyan játék, amely a filmek alapján készült. Sajnálatos módon a játék megjelenésekor már nem rendelkeztem számítógéppel, s mindig is irigy voltam azokra, akik a játékkal tudtak játszani. Ez természetesen megváltozott, így egy akció keretén belül 2 399 Forintos árért megvásároltam az első részt, ámbár egyelőre csak belekacsintottam. Tegnap szintén 2 599 Forintért volt elérhető a második rész, így végül ezt is megvásároltam. Igyekszek majd magamévá tenni.

 

  • Forza Horizon franchise
    Sokáig kerestem olyan játékokat, amelyekben száguldozni lehet. Nem igazán találtam kedvemre illőt, s amelyeket kipróbáltam sokszor csalódást keltettek. A játék első része exkluzív címként érkezett Xbox 360-ra, s minap ennek is kikerült egy port változata, melynek köszönhetően futtatható PC-ken is. Tettem vele próbát, s tetszett is, de sajnos sok buktatója volt, aminek köszönhetően nem nagyon tudtam tovább menni. Végül úgy döntöttem, hogy a PC-re megjelent harmadik résztől teszek velük majd egy próbát ismét. 

 

  • The Last Of Us franchise
    Véleményem szerint nem kell bemutatnom a játékot. Az első rész remastered változatát már magamévá is tettem, s mindenképpen akarok vele tenni még egy kört, ha már fent említett új kontrollert megvásároltam. A második részt csak egyszer tudtam végigjátszani, de mindenképpen szeretnék rajta végigmenni ismét még akkor is, ha nekem annyira azért nem jött be.

 

  • Batham Arkham franchise
    A szuperhősök világa számomra nem ismeretlen, de sajnos a játékadaptációk részemről nagyon rosszak szoktak lenni. Bugyutának érzem vagy pedig unalmasnak, ha egyiket sem, akkor pedig az irányítással van probléma. A franchise azonban nagyon jó pontokat kapott, s elég pozitív a visszajelzések róla, így akció keretében a négy részt összesen 2 990 Forintért vásároltam meg a Steamen.

 

  • Metro Redux változatok
    Több, mint tíz évvel ezelőtt meglepetés volt nekem, hogy FPS játék magával tudott ragadni. Ez volt a Metro 2033 és az őt követő Last Light alcímet viselő folytatás is. A harmadik részhez már nem kezdtem neki, mert ahogyan fentebb is írtam ekkor már nem volt meg a futtatásához szükséges eszköz. A Redux változatok 90%-os akció keretében voltak elérhetőek, így végül összesen 4 990 Forintért vásároltam meg őket.

 

  • Crysis remastered trilógia
    Szintén egy olyan trilógia, amely annak idején eléggé meglepett lévén effajta játékokat nem szeretem. Két évvel ezelőtt azonban megjelent a remastered változatok, s mivel a trilógia 1 990 Forintért volt beszerezhető, így nem volt kérdés, hogy megvásárolom őket, s amikor időm engedi, akkor majd végigjátszom.

Tomb Raider (2013)

Platform: Android

A Tomb Raider franchise rengeteg epizóddal rendelkezik. Ebből összesen két alkalommal indították újra a szériát és alkották meg az alapoktól szinte. A legutóbbi 13 évvel ezelőtt volt, mely elég komoly sikernek örvendett még akkor is, amikor már teljesen elütött az alapkoncepciótól, amely elindult 1996-ban. Komoly változásokon esett át, és az alkotók mindenképpen igyekeztek, hogy szinte az összes játékplatformon jelen legyen. Elsősorban az asztali számítógépek és a játékkonzolok közé becsatlakozott a mobilréteg is, hiszen az elmúlt években hatalmas fejlődésen mentek keresztül, s elég komoly grafikai világú játékok jelentek meg különféle eszközökre. Ebből a szempontból hatalmas meglepetés volt, hogy a klasszikus részek is elindultak a mobilpiac felé. 2015-ben az 1996-os első rész jelent meg, s őt követte a második rész is. A mobiltelefonos játékok annyira nem tudtak bevonzani, így nekem kicsit nehezen ment a klasszikus részek elsajátítása főleg, ha azt nézzük mennyire is nehezek. Az irányítás pedig komoly precizitást kér, így az érintőképernyős irányítás nekem elég komoly feladat volt. Őt már nem követte a harmadik epizód, helyette hosszabb idő után megjelent a 2013-ban bemutatott második reboot, mely nem kis meglepetést okozott mindenkinek.


Tovább… →

Tomb Raider IV-VI Remastered teszt (3.)

Platform: PC

A pénzzel kapcsolatban rengeteg közmondás létezik. A szórakoztatóiparban is a pénz, amely meghatározó tényező csak úgy, mint a játékiparban. S ameddig valami bevétel szempontjából sikeres az minden bizonnyal addig lesz a piacon. Nem véletlen az a fajta hozzáállás, hogy több játék megjelenése után rengeteg pénzért megvásárolható extrákat kap, majd különféle kiadásokban megvásárolhatóak az alapjátékokkal. Esetleg egy bevált koncepció minimális változtatásokkal teli folytatása érkezik meghatározott időközönként. Pont így volt ez a Tomb Raider franchise-zal is, mely 1996-ban indult hódító útjára, s egészen a hatodik epizódig jutott, amely elevenen él a rajongók szívében, mint egy törött relikvia. A franchise hatalmas változáson ment keresztül. Akadt olyan, aki továbbra is rajongója a szériának. De fellelhetőek olyanok is, akik a régi részek kedvelői, s mellettük vannak olyanok is, akik csak a modernebb részeket tudják elfogadni. Meglepetésként két évvel ezelőtt egy látványban felújított csomagot kaptuk a klasszikus három epizóddal és azok kiegészítőjével, amely remek szórakozást biztosított nekem, s rá egy évvel pedig megérkezett a második csomag is, mely az utolsó két klasszikus részt tartalmazta, valamint a törött ereklyeként szolgáló új generációs hatodik epizódot is.
A csomagokat tartalmazó részekről egyenként írtam, így a második Remastered kiadásnál is eljutottam az utolsó Core Design által készített epizódhoz. Ez pedig nem más, mint a híres The Angel Of Darkness, mellyel tíz évvel ezelőtt játszottam utoljára. Kíváncsi voltam mi történt vele egy remastered kiadásban.

Tovább… →

Íme a Tomb Raider (2013) mobilokon!

Egyre erősebbek a mobilok hardver szempontjából, s rengeteg játék készül el rá. Korábban a Tomb Raider és a Tomb Raider II is napvilágot látott, ámbár már nem érhető el, s nem is telepíthető azok számára, akik megvásárolták. Jómagam nem nagyon követtem nyomon a franchise-t, s sok információ csak véletlenül jutott el hozzám. Így teljesen meglepett, hogy a 2013-as reboot napvilágot látott mobilokon is. Ára jelenleg 4999 ft, ami véleményem szerint baráti. Megvásároltam, s a tesztkörökön túl vagyok, de sajnos megfázásnak köszönhetően most nincs sem időm, sem kedvem foglalkozni vele. Egyelőre vegyesek az érzéseim.

Tomb Raider IV-VI Remastered teszt (2.)

Platform: PC

Lassan egy éve annak, hogy az Aspyr piacra dobta a Tomb Raider franchise klasszikus epizódjainak második remastered kiadását. Azonban később adódott alkalmam arra, hogy ténylegesen ki is próbáljam, de a jó időnek köszönhetően inkább a szabadtéri programokat választottam, mintsem a szoba falai közé szorulni. Idén azonban megtapasztalhattuk az igazi telet is, így elég határozottan, de ilyenkor ismét a vizuális tartalmak felé fordítottam a figyelmem. Karácsonyi hajtásnak köszönhetően sem volt kedvem kimozdulni itthonról, így végül úgy döntöttem, hogy rávetem magam a remastered kiadásokra, melyek mind technikailag és látványilag is lenyűgözőnek számítanak, ha megnézzük az eredeti megjelenés dátumát.
A második csomag első epizódja sorrendben a negyedik Tomb Raider rész volt, melyet nehezen ugyan, de végül magamévá tettem annak fényében, hogy az őt követő folytatás játékideje elég rövid. A szabadidőnek és szabadnapoknak köszönhetően azonban sikerült rekordidő alatt a végére érnem.

Tovább… →