Platform: PC
Lassan egy éve annak, hogy az Aspyr piacra dobta a Tomb Raider franchise klasszikus epizódjainak második remastered kiadását. Azonban később adódott alkalmam arra, hogy ténylegesen ki is próbáljam, de a jó időnek köszönhetően inkább a szabadtéri programokat választottam, mintsem a szoba falai közé szorulni. Idén azonban megtapasztalhattuk az igazi telet is, így elég határozottan, de ilyenkor ismét a vizuális tartalmak felé fordítottam a figyelmem. Karácsonyi hajtásnak köszönhetően sem volt kedvem kimozdulni itthonról, így végül úgy döntöttem, hogy rávetem magam a remastered kiadásokra, melyek mind technikailag és látványilag is lenyűgözőnek számítanak, ha megnézzük az eredeti megjelenés dátumát.
A második csomag első epizódja sorrendben a negyedik Tomb Raider rész volt, melyet nehezen ugyan, de végül magamévá tettem annak fényében, hogy az őt követő folytatás játékideje elég rövid. A szabadidőnek és szabadnapoknak köszönhetően azonban sikerült rekordidő alatt a végére érnem.
Az ötödik epizód a Tomb Raider Chronicles nevet kapta, s sokkal komorabb és sötétebb hangvételű volt az elődöknél. A történeti oka nem más volt, mint az előző epizód végén az alkotók úgy döntöttek, hogy Lara Croft sok időt töltött a képernyőn, s ideje őt a másvilágra küldeni azzal, hogy ráomlik egy piramis. A játékiparban azonban nincs megállás addig, amíg valami sikeres.
Játékfejlesztés szempontjából, ha szigorúan minőségre koncentrálunk, akkor függetlenül attól, hogy mennyire szórakoztatóak a játékok bőven észrevehetőek, hogy az évenkénti megjelenés nem sok újdonságot hozott magával, s inkább a bejárható területek és a grafika változtatása az, ami fejlődni tudott. Így nem volt kérdés, hogy eljött az idő, hogy a játék nem csak külsőben, de játékmechanikában is jelentősen meg kell újulnia. Addig pedig érkezett egy ötödik rész, hogy a játékosok figyelmét lekösse.
Mint említettem annak idején tinédzserként ismerkedtem meg a játékkal, amikor már megjelent mind a hat rész, de az akkori PC-s hardvereknek köszönhetően csak a klasszikus epizódokkal tudtam játszani. Igazi felüdülés volt megismerkedni a franchise-zal, s szinte csak ez volt az, ami le tudott kötni, s a monitor elé szögezni, ha játékról volt szó. Rajongóvá válni pedig kitöltötte az iskola utáni szabadidőmet. Számomra hatalmas érzelmi traumát okozott a történeti rész, melyben hősnőnk elvileg életét vesztette, így a boltokban keringve többször kézbe véve az ötödik rész példányát kíváncsiság töltött el. Ebből fakadóan is áll hozzám közel annyira, eme epizód, melyet sok kritika ért annak idején.
Azt természetesen mindenképp elismerem, hogy eme epizód létezése ránézésre egyértelmű, hogy pusztán pénzcsinálás eszköze volt, ámbár én nem bántam. Örömmel vetettem bele magam az újabb kalandokba. A koncepció szerint pedig holttest megtalálás nélkül temetésre került a sor, s régésznőnk barátai egy esős napon összeülnek megemlékezni a korábbi kalandokról. Azért érezhető volt a játékon, hogy a fejlesztők párhuzamosan a hatodik epizódon dolgoztak, de mint rajongó én nagyon örültem, hogy újabb részt tudhatok magamévá. Annak pedig kifejezetten, hogy végre ismét egy olyan epizódot sikerült alkotni, amely nem csak egy hatalmas helyszínre koncentrálódik.
A fent említett évenkénti megjelenés természetesen itt látszódik a legjobban, hiszen a peremeken való egyensúlyozáson kívül, mint mozgás semmi újdonság nem jelent meg a játékban. A hűvös és kegyeleti hangulat viszont jelen volt egészen a játék végéig, mely sötét hangulatot kölcsönzött ennek a résznek. Mindenképpen ki kell emelni a hangzást és a hangokat, mert ezek azok, melyek legjobban kiemelkednek ebben a részben, s ezek amelyek megteremtik a hangulatot.
Az elődjével szemben itt csak 13 pályát kaptunk. Az én szemszögemből hatalmas nagy taps jár és járt a készítőknek, hogy eltűntek a pályák közötti átjárás. Utóbbit kifejezetten utáltam, hiszen különböző előrébb jutást segítő tárgyak nélkül tovább mehettünk a következő pályára, ahol tökéletesen sikerült emiatt megakadni, s eltévedni, s számomra kivétel nélkül írott vagy későbbieknek videós végigjátszás segített abban, hogyan is tudok leküzdeni akadályokat, hogy ténylegesen tovább mehessek pályákra. Igaz, hogy akadnak rövidebb pályák, de azt gondolom kevésbé lettek szívatósak.
A pénzt hozó koncepciót azonban nem szabad hagyni elvérezni, így természetesen itt is bőven akadnak rejtvények és feladványok, valamint olykor nehéznek vagy teljesíthetetlennek látszó pályarészek. Mindenképpen meg kell említenem, hogy függetlenül attól, hogy az alkotók a készítési idő miatt nem nagyon tudtak nagyobb fejlődést felmutatni, de azért egyes pályákon azért látható, hogy megvoltak az ötletek, hogy próbáljanak mégis olyat alkotni, amiben van némi újdonság. Természetesen emellett mégis visszaköszönnek régi ötletek, mint ahogyan mindenképpen kell olyan pályának lennie, aminek egy részét úgy kell teljesítenünk, hogy a korábban megszerzett fegyvereinket elveszítjük.
A remaster kiadásoknak a legnagyobb előnye mindenképpen a technikai részben rejlik. Hiszen a legújabb operációs rendszerekkel kompatibilis, így a régi rajongóknak nem kell folyamatosan azzal foglalkozni, hogy milyen beállításokat használjanak vagy éppen mit tegyenek azért, hogy elinduljon a játék. Minimális rendszerigények mellett tökéletesen fut, s egyetlen egyszer sem találkoztam hibával, ami rombolta volna a játékélményt. Természetesen a régi játékoknál jelentkező nehéz irányítás és a hozzá tartozó dolgok megmaradtak, hiszen nem az alapoktól lettek újraépítve a dolgok.
Az irányítás a franchise egyik mozgatórugója, mely meghatározta a megítélést is. Ez volt az, amit lehetett nem szeretni és utálni. Hiszen a továbbjutást nagyban meghatározta egy precíz ugrás, vagy jókor történő gombnyomás. Bőven akadtak olyan részek, ahol akár ötven alkalommal kellett próbálkozni, mire sikerült valahová ugrani, vagy valamit elkapni. Mivel csomagról beszélünk, így az ötödik rész is rendelkezik azzal a lehetőséggel, hogy választhatunk a régi irányítás és az új között. Utóbbinál 360° szögben forgatható kamerát kapunk, s véleményem szerint sokkal könnyebb a továbbjutás.
Talán az ötödik epizód az, amelyikben kicsit mintha visszább vettek volna az alkotók, így kevés olyan részre emlékszem, amely komoly fejtörést okozott, ha a mozgást vesszük alapul.
Mivel a később készült epizódok is elindultak a laptopomon, így kímélve a klaviatúrát, s kényelmi szempontot alapul véve vásároltam egy vezetékes Xbox 360 kontrollert, mellyel az előző epizód utolsó pályáját tudtam tesztelni. Meglepődtem, hogy a remaster kiadás részei tökéletesen használhatóak kontrollerrel, s talán mintha precízebb lenne az irányítás. Nem tapasztaltam semmiféle problémát, s teljesen új érzetet hagyott maga után a játék, hogy nem klaviatúrát használtam a végig vitelhez. Véleményem szerint a kontroller még kellemesebb is ilyen esetben.
Mint ahogyan fent említettem a Chronicles egyértelműen egy olyan rész, mely megpróbálta kitölteni a következő generációs epizód megjelenése előtti időt. Minősége olykor csapongónak hathat, de a komor hangulata mindenképpen egy új színt visz a klasszikus részekbe, s remekül zárja le azokat. Hatalmas területeket nem járhatunk be, de cserébe változatos pályákat kapunk még akkor is, ha komolyabb újításokról nem beszélhetünk. Aki csalásokkal játszotta végig a klasszikus részeket némileg keserű lehet eme epizód, mert a pc-s változatnál itt nem működik semmiféle megoldás, ami fellelhető az interneten. De bármiféle végigjátszással nettó másfél óra alatt bőven letudható.
Itt is a mentésen van a hangsúly, hiszen sokat tud rontani a játékélményen, ha nem mentünk sokszor. A pályák ugyanúgy labirintusszerűek, de már könnyebb őket legyűrni, mint az elődeiben. Mai napig emlékszem, amikor az automatikus mentést be lehetett kapcsolni, s az első mentési helyen az első pálya eleje volt. Nem értettem mi funkciója lenne, vagy miért is van benne. Teljesen amatőrnek éreztem magam, amikor a negyedik rész kapcsán jöttem rá arra, hogy megfelelő billentyűzet kombinációt használva nem kell kilépni a menübe, és manuálisan mentegetni. Ez ebben a játékban azonban erősen nem ajánlott, mert könnyen menthetünk rosszkor és akkor elölről kell kezdenünk mindent.
A Tomb Raider Chronicles gyönyörűen lezárja a klasszikus részeket, ellenben mindenképpen meg kell említenem egy hiányosságot. Ez pedig nem más, mint a pályaszerkesztő. A bejelentéskor kíváncsi voltam, hogy vajon a remaster kiadásban szerepet kap majd újra, mondjuk technikailag feljavított, vagy nagyobb kompatibilitással bíró változat készül el. Jómagam nem igazán játszottam ezekkel a játékokkal, s nem is készítettem egyetlen egy pályát sem, habár próbát tettem vele. Ellenben azt gondolom, ha annak idején ezt bónuszként megkapták a rajongók, akkor illet volna a remastered kiadásban is helyet kapjon egy újabb változat. Ez mindenképpen egy negatív pont.
A legfontosabb, s ami dicséretet érdemel pedig a grafika. A klasszikus részek annak idején remek látvánnyal rendelkeztek, s még 2003-ban, amikor megismerkedtem a szériával szerettem is őket. Ebből fakadóan hatalmas nagy ötlet volt felújítani ezeket. Az ötödik résznél szemmel látható, hogy nem csak felújításról volt szó, hanem azért kaptak a pályák olyan tárgyakat is, amelyek az eredeti változatban nem voltak ott. Ezzel is hangulatosabbá téve őket. Itt is megkaptuk a lehetőséget, hogy váltogathatunk a klasszikus kinézet és a remastered látványvilág között. Sokszor érdemes lecsekkolni, hogy hogyan is nézett ki annak idején a klasszikus rész, hiszen ebből lehet látni mennyi időt tölthettek el vele az alkotók. Külön jár a dicséret azokért a pályákért, melyeken a fiatal hősnőnket irányíthatjuk, hiszen sokkal ijesztőbbé, s komorabbá tették a felújítást végző alkotók. Persze akadnak kisebb hibák, mint a beakadó kamerák, de azt gondolom bocsánatos bűn lehet.
Szintén a látványvilág pozitívuma, hogy sok olyan helyszín vagy pályarész van, amely világosabb lett, s ezáltal nagyobb segítséget nyújt a továbbjutáshoz. Természetesen azért akadnak olyan részek, amelyeknél nagyobb elakadásnál érdemes mindenképp váltani klasszikus részre, mert akkor kiszúrható hogyan is tudunk tovább menni. A berakott tereptárgyak még, ha nem is használhatóak mindenképpen remekül sikerültek, s azt gondolom kellemes végigjátszást eredményez az embernek főleg akkor, amikor megfelelő grafika áll rendelkezésre.
Összegezve azt gondolom a Tomb Raider Chronicles nem volt és nem is rossz játék még akkor is, ha az elődök fényében minimális újdonság miatt unalmasnak hathat, ha rövid időn belül játsszuk ki a klasszikus részeket. Mindenképpen ajánlott, mert remek szórakozást tud nyújtani, ha komolyabb kihívásokat és fejlődést nem várunk tőle. Azt gondolom korrekt lezárása volt a klasszikus részeknek.