Címke: Budapest

Hatalmas lépések

Kecskenyál

Ismét egy évösszegző kerül ki a virtuális térbe részemről, ahogyan az lenni szokott szilveszter napján. Elég érdekes szösszenet kerül ki részemről, hiszen ez az év is nagyon sok változást hozott magával. Első körben tavaly sokadik megpróbáltatás, s rengeteg kínlódás után egy lakbér emelést indoknak felhozva anyagi tartalék nélkül döntésem az volt, hogy hazaköltözök. Ez elég nagy visszalépés volt részemről elsősorban szórakozás tekintetében. Mivel nem fogyasztok alkoholt, így sajnos odahaza a strandon és mozin kívül komolyabb szórakozási lehetőségem nem nagyon volt. Az első fél év még viszonylag komolyabb problémák nélkül telt ellenben nem adtam fel azt, hogy egyszer újra a fővárosban élhessek. Ámbár tény, hogy hazaköltözéskor nem is gondoltam, hogy ez a vágy nem sokáig fog vágyálom maradni.

Az első fél év még viszonylag nyugalomban telt. Azonban az év kezdés már koránt sem volt az. Odahaza élettársi kapcsolat áll fenn, s sajnos egyik fél, akivel nem állok rokoni viszonyban több konfliktust idézet elő. Próbáltam magam megvédeni, de hiába bizonyultam erősebbnek, mégis megviseltek a történtek. Sajnos hiába mondtam édesanyámnak, hogy nem veszi komolyan a dolgokat nem sikerült megmagyaráznom neki, hogy az élettársa alkoholista, aki időközönként szeret berúgni. Ez több személyes tárgyamat is érintette. Emellett a munkámra is kihatással volt, aminek a vége végül a munkahelyváltás volt.

A nyarat már kevésbé tudtam elviselni, mert az új helyen nem éreztem magam jól. Ekkor egyszer egy vita során egy napra feljöttem megnézni egy kiadó lakást, de sajnos kiderült, hogy átverés. Majd történt egy újabb vita, amikor szembe kellett néznem azzal, hogy részemről előbb vagy utóbb fizikai bántalmazásba fog süllyedni a dolog, s én többet érek annál, hogy a hatósággal kelljen szembenéznem. Másodjára már siker koronázta a felutazásom, s azonnali szerződés aláírással augusztusban ismét visszaköltöztem Budapestre.
Előtte eléggé szélsőségessé vált a helyzet az új munkahelyemen, s így már felutazás napján mindent kockára téve felmondtam. Aznap magamra zárva az ajtót lefeküdtem. A kimerültségem abban látszódott, hogy pár óra alvás olyan volt, mintha egy napot átaludtam volna. Nem volt kérdés, hogy azonnal jeleztem mindenkinek, hogy visszatértem majd este pedig nyakamba vettem a várost. Nem volt kérdés, hogy a Hűvösvölgy és a Margit-sziget volt az állomás. Ugyan odahaza nem tetszett a hirtelen költözésem, de erőt vettem magamon. A történtekről beszámoltam mindenkinek, akik kivétel nélkül jelezték, hogy büszkék rám, ahogyan döntést hoztam, s azt kiviteleztem.

Mivel keresett végzettségem van, így felköltözéskor nagyjából 70 db önéletrajzot küldtem el. Ennek ellenére már másnap megindultak a megkeresések, s egészen pontosan két nap alatt találtam munkát. Az említett önéletrajzokra pedig nagyjából 90%-ban pozitív visszajelzést kaptam. Mindenesetre jelenlegi munkahelyemmel vegyesekké váltak az érzelmek, de váltani stabil anyagi tartalék nélkül nem tervezek. Mindezek mellett pedig sarkamra álltam, s letiltások ellenére is kapcsolatba léptem volt lakótársammal, akit figyelmeztetve viselt dolgaival kapcsolatban, amit dokumentáltam elértem, hogy ugyan részletekben, de törlessze felém az adósságát.

Búcsú a fővárostól

Kecskenyál

Szilveszter napján ismét kiengedek a virtuális térbe egy év összegző bejegyzést.

Az idei év elég felemásan telt. Sajnálatos módon a lakótársammal tovább mélyültek az ellentétek. Már év elején úgy éreztem, hogy szeretnék ezen változtatni, de sajnos anyagi korlátok döntöttek abban, hogy ne tudjak komolyabb döntést hozni. Egy munkahelyre is kerültünk nagyjából két éve, s ez is rányomta a bélyegét az együttlakásra. Hiszen sokan egyenes és őszinte embernek ismerték meg miközben pont az ellentéte volt mindennek. A kikapcsolódást továbbra is abban találtam meg, hogy nagyon sokszor kimozdultam a szabadba, s már olyannyira szerettem volna némi békét találni az életemben, hogy ezt egyre többször tettem meg. Odahaza is feltűnt, hogy egyéb körülmények miatt ritkán való hazalátogatásom lassan havi szintű hazautazásba torkollott.

Komolyabban fontolgattam a lépést, de mint fentebb írtam anyagi okok miatt erre nem volt lehetőségem. Aztán egyszer megérkezett az elektronikus levél, melyben tájékoztattak a lakbér emelésről. Ekkor gondolkodás nélkül hazatelefonáltam, s közöltem, hogy hazaköltözöm. Mindezek mellett pedig mindenkinek azt mondtam, hogy nem tudom magam fenntartani. Ez egy olyan indok volt, amit mindenkinek el kellett fogadnia, s nem volt belőle konfliktus. Ámbár tény, hogy most decemberben anyagi károsultként írom soraimat, hiszen a szóban forgó személy a kaució összegével sikeresen lenyúlt engem. Hiszen az nem történt kifizetésre részemre. Ámbár ezt elengedtem, mert úgy érzem a nyugalmam többet ér.

Idén ismét letelt az előfizetésem, így aztán nem volt kérdés, hogy minden bizonnyal majd egy új telefonnal fogok majd kijönni. Sajnos a Huawei már kifutott a piacról. Annak ellenére, hogy nekem nem volt problémám a Google nélküli létnek ellenben sokaknak igen. Így aztán végül egy Samsung Galaxy S23 Ultra tulajdonosa lettem. A választásom előtt több mindent átolvastam. Arra kellett jutnom, hogy ha több évig akar az ember egy készüléket használni, akkor kénytelen felsőkategóriában nézelődni, mert azok a tartósak. Mivel én mindig megbecsültem a dolgaimat, s értékesítéskor újnak néztek ki, így végül az új utód megjelenésével elég nagy kedvezménnyel lehetett az enyém.

Sokakkal nem szakadt meg a kapcsolat, s mielőtt hazaköltöztem minden általam szeretett sűrűn látogatott helytől lélekben elköszöntem. Hazaköltözés után munkahellyel nem volt gondom, hiszen nagy cégről lévén szó ott is volt kirendeltsége. Azonban a sokkal nyugodtabb, lassabb városmozgás számomra nehezen volt megszokható. Ebben az otthoni háziállatok segítettek. Ismét előkerült a biciklim, s nyakamba vettem az utakat, hogy a mozgásomat kielégítsem. Ennek ellenére hiányzik a főváros, s nem tettem le a szándékomról, hogy egyszer  visszaköltözök, de sokkal nagyobb tartalék pénzzel.

Az önismeret éve!

Kecskenyál

Annak idején nem sok szórakozási lehetőségem volt. Odahaza a szülők úgy gondolták, hogy az internet bevezetésével, s a számítógép meglétével teljessé válik az életem, azonban nekem ez sokszor kevésnek bizonyult. Így végül elkezdtem weboldalakat látogatni, rajongói fórumokon megjelenni, és végül mások példáját alapul véve végül saját blog vezetésébe kezdtem, amelynek idén májusban volt a 10. évfordulója. A blog indulásától fogva minden évben az év utolsó napján a virtuális térbe „küldtem” egy bejegyzést, ami amolyan évértékelő volt számomra. Így teszem ezt most is, egy viszonylag hosszabb terjedelmű bejegyzéssel.
Tovább… →

Az élet

Kecskenyál

Annak idején nagyon sokat szenvedtem attól, hogy a korábbi lakóhelyemen sajnos nagyon kevés szórakozási lehetőségem volt. Mivel alkoholt nem fogyasztok egyáltalán, így gyakorlatilag maradt a strand, és a mozi. És, ha egyikre se volt lehetőség, akkor a sétálás, biciklizés, és a másokkal való ismerkedés, találkozás. Utóbbi szintén nehezen ment, mert mindenkinek megvolt a maga kényelmi zónája, és sokszor ebből a zónából nem nagyon lehetett embereket kirángatni. Kifejezetten utáltam azt, amikor valakivel csak online tudtam tartani a kapcsolatot, és esetleg havonta egyszer tudtam vele találkozni, s komolyabban csak akkor sikerült programot szervezni, ha az szinte teljesen impulzív hatással jött össze. És akkor elfelejtettem megemlíteni az emberekből hiányzó rugalmasságot is. Ugyan városban laktam, s megyeszékhelyen, de sokszor éreztem azt, hogy kinőttem azt a város, ahol az életem legjelentősebb részét töltöttem. Aztán végül egyre terebélyesedett az ismerősi köröm, s a tudat, hogy a jelenlegi szakmámban kétszer, vagy háromszor annyit kereshetnék ugyanabban a pozícióban adott egy löketet, hogy végül eldöntsem, hogy mindenképpen váltani szeretnék. Így is történt, hogy nagyjából lassan két hónapja vagyok budapesti lakos.



Egy héttel a felköltözés előtt már elkezdtem önéletrajzokat küldözgetni, s ennek is köszönhetem elsősorban, hogy egészen pontosan két napig voltam munkanélküli, s egy szabad hétvégét tudhatok magam mögött, s majd utána ismét elkezdtem dolgozni. Rögtön a legelső biztosnak tűnt, habár tény, hogy a dupla műszakos napi műszaknak köszönhetően több a szabadnapom, ellenben munkanapomon nincs időm semmire. Természetesen időközben voltam az adóhatóságnál is, hogy be vagyok-e jelentve, s minden hivatalos, s egyelőre úgy néz ki, hogy eddig minden klappol, s valóban megkeresem ugyanabban a munkakörben, ugyanabban a szakmában az egykori fizetésem kétszeresét.
Ahogyan feljöttem természetesen az ismerősök száma növekedett, valamint egykori fővárosba költöző ismerősökkel is sikerült találkoznom. Mindezek mellett valóban nagy a város, így továbbra sem engedek abból, hogy olykor-olykor „fejszellőztetés” gyanánt egyedül is kimozduljak, ami ilyenkor természetesen többnyire a Margit szigetet jelenti.

Annak kifejezetten örülök, hogy a munkatársak normálisak, és sikerült beilleszkednem, így nem szenvedés letolni egy-egy műszakot. Az már sajnos igen, hogy a rettentő hőség miatt tényleg borzaszó az utcán tartózkodni, hiszen a beton iszonyatosan visszanyomja a meleget. És sajnos sokszor a nyári zivatarok sem hoztak felüdülést.
Mindezek mellett végül úgy döntöttem alig egy hónap után hazautazok, ami sajnos nem jól sült el, hiszen sikerült egy kisebb balesettel a három napos otthonlétből hetet csinálnom, amelynek köszönhetően két munkanapom is ugrott. Ugyan csak egy kellemetlen, de semmi következménnyel nem járó szaruhártya sebet tudhattam magaménak. De nem örültem, hogy több program így kiesett, ráadásul egy hétig napszemüveget kellett viselnem szinte mindenhol.

Szerencsére azonban miután minden helyrejött sikerült további programokat leegyeztetnem. Többek között strandolásokat, kirándulást, és mozizásokat is. Ami persze mindenképp pozitív számomra, hogy minimális kiadásokat jelentenek ezek majd számomra.
A főváros sikeresen magába szippantott, s a folyamatos mozgásteremnek a tömegközlekedését is sikerült majdnem teljesen elsajátítanom. Persze a BKK androidos applikációja sokat segít abban, hogy hol mennyit kell várnom, továbbá megismerjem a területeket még jobban.

Big City Life

Kecskenyál

Hatalmas zenerajongó lévén ehhez a bejegyzéshez, és a címéhez tökéletesen illik a Mattafix – Big City Life című zenéje. Ugyanis én is hasonló módon előadhatom ezt a számot, ha alapul vesszük az elmúlt hetek eseményeit.
Úgy vélem, hogy egy objektíven, és logikusan gondolkodó ember tisztában van azzal, hogy ma milyen helyzetek uralkodnak az országban, továbbá milyen szituációkkal, és élethelyzetekkel kell szembenéznie az embereknek. A függetlenedés kitolódása, és mellé a kiszolgáltatottság szülőktől, rokonoktól, partnerektől pedig lassan szociális problémává növi ki magát. Ahogyan teltek az évek – annak ellenére, hogy szülői részről ez teljesen normálisnak vélték – engem elkezdett frusztrálni az, hogy a keresetem egyáltalán nem elegendő ahhoz, hogy függetlenedni tudjak. S amennyiben lemondok minden luxusról úgy, hogy nem is élek luxusban, akkor is évekbe telne, mire valamit is tudnék kezdeni magammal. Abba pedig végképp nem akartam belemenni, hogy egy párkapcsolat rántson ki az otthoni falak közül, hogy aztán egy másik embertől függjek. Így aztán tavalyi elhatarozásom előkészületekben, és sprólásban jelent meg, melynek végeredménye pedig az lett, hogy május elején budapesti lakos lettem. 

Az előző munkahelyemen sok probléma volt, amelynek rákfejéne leginkább abból fakadt, hogy szinte csak női kollégáim voltak, így sajnos megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor hátrányos diszkrimináció ér azért, mert milyen nemű vagyok. Ehhez nem akartam asszisztálni, így nagy megkönnyebülés volt a felmondás, és bíztam benne, hogy nem kell majd visszamondanom, ha valami közbejön. Szerencsére nem így történt. Nem vagyok a lusta fajta, s ugyan nagyon bátorítottak, hogy nem lesz gond, de az utolsó hétben mégis elkapott egy minimális pánik. Mindez úgy, hogy három havi spórolt pénzem volt a bankszámlámon, és biztos volt a felköltözés.
Végül a költözés az ünnep után közvetlenül történt meg. Első dolgom volt a bérlet megvásárlása, s másnap állásinterjúkra való járkálás. Ami olyan jól sült el, hogy tulajdonképpen felkerülésemkor volt egy szabad éjszakám, egy pénteki napom, és egy szabad hétvégém. Ugyanis már próbanapoztam a következő hét hétfőjén. A műszak közepén, már további napokról volt szó, majd a további napokban már az egész havi beosztás megbeszélése volt napirenden. Egyelőre munka van, aztán meglátom mennyire lesz tartós, illetve vállalható. 

A fő dolog nálam egyértelműen az volt, hogy ki tudjak mozdulni. Sajnos a lakóhelyemen a szórakozási tevékenységeim nagyon beszűkültek, lévén megyeszékhely kapcsán sem voltunk elárasztva. Csak úgy, mint munkahelyekkel, és azok alacsonyan tartott fizetéseivel. A cél az egyedül való közlekedés volt úgy, hogy még mobiltelefon nélkül is hazataláljak, továbbá rögzüljenek a területek, és azok elnevezései. Egy hét alatt, már kívülről tudom, hogy hogyan kell eljutnom a Margitszgetre, ahol eddig csak a rossz időben fürdőző kacsákat örökíthettem meg.:


Sajnos az időjárás nem kedvezett, de az esernyő mindig kéznél volt. Igyekeztem mindent körbejárni, bár tény, hogy még így is akadt, ahová nem jutottam fel. Odahaza sokat bicikliztem, így aztán nem kis mozgásigényem alakult ki. Azonban a fővárosban a közlekedési morál miatt nem is mertem biciklivel való közlekedésben gondolkodni, így végül maradt a sok séta zenehallgatással. Szerencsére azért voltak szebb napok, amikor csatangolhattam a város zöld részein. 


A tizedik év!

Kecskenyál

Úgy érzem nem kell szégyenkeznem amiatt, hogy hobbijaim között elsősorban olyan tevékenységek szerepeltek, melyek arra sarkalltak, hogy a szobám falai közt műveljem azokat, s minimális költségekkel járjanak. Tanulóként elsősorban a család anyagi helyzete hozta ezt a kényszert, míg a munka világába való beilleszkedésnél a megszokás vitte tovább ezt a dolgot. Az egyik  hobbim eme személyes blog vezetése volt, amely pontosan két hét múlva 10 éves lesz. Ennyi idő alatt rengeteg dolog történt, amely 1334 bejegyzést eredményezett, s ebből 269 bejegyzés született a „helyzetjelentés” kategórián belül, mely személyesebb tartalommal bírt. Természetesen az észerűség határain belül.


Bevallom néha visszaolvastam korábbi bejegyzéseimet. Néha megmosolyogtam kicsit magam, s nem csak a helyesírás miatt. Hanem elsősorban azért, hogy annak idején hogyan gondolkodtam dolgokról, vagy hogyan is éltem meg azokat. Ahogyan fentebb is írtam, tanulóként az anyagiak miatt voltam rákényszerülve arra, hogy olyan szórakozási tevékenységeket válasszak, amelyeknek minimális költségekkel járnak. A filmnézés, sorozatnézés, és a zenehallgatás mellett maradt a virtuális életben való részvétel, mely többnyire különféle fórumokon való beszélgetést jelentett. Bevallom kicsit több szórakozásra vágytam, de úgy voltam vele, hogy majd elkezdek dolgozni, akkor majd minden jelentősen megváltozik. Addig pedig házon kívüli tevékenységnek maradt a sétálás, biciklizés, illetve minimális anyagi költségekkel járó strand, és mozi látogatás.
Mindenképpen szerettem volna egy átlátható blogot készíteni, ámbár tény, hogy nem gondoltam volna, hogy tíz év múlva is működni fog, valamint további új bejegyzéseket fogok rá publikálni. Megmosolyogtató volt visszaolvasni az első bejegyzésemet, melyet érettségi után a két éves szakmai év alatt íródott. A probléma forrása a fürdés közben bedugult fül, valamint az emiatt történő hiányzás, melyet nem igazán toleráltak a tanárok. Viszonylag tűrhető volt az a két év, de tény, hogy kicsit nehezen viseltem már. Az általam megtanult szakmában helyezkedtem el, és dolgoztam benne egészen pontosan kilenc évet, de rá kellett jönnöm, hogy azalatt a két év alatt a megtanult dolgok több, mint a felét nem tudtam használni, mert felesleges dolgok voltak. Hasonló módon érdekes volt visszaolvasni az egy évvel későbbi bejegyzésemet a vizsgámról, ami akkor kissé megviselt, habár az ilyen dolgokat elég könnyen viselem. Emlékszem is, hogy mekkora tervekkel indultam neki az álláskeresésnek, miközben nem is tudtam, hogy az első komolyabb, s hosszú távú munkára több, mint egy évet kell majd várnom. S ezalatt az idő alatt két tiszavirág életű munkahelyet kell magam mögött hagynom. 

Az ember jelleme fejlődik. Én úgy gondolom, hogy kommunikatívabb lettem, valamint sokkal jobban bírom a nehézségeket, és egyre inkább szeme tudok nézni a problémákkal, melyekre a megoldást az esetek többségében meg tudom találni. Jót mosolyogtam azon is, amikor fél éves keresgélés után egy hónapi próbaidőre felvettek az egyik céghez, ahol arról panaszkodtam, hogy a tíz évvel idősebb férfi munkatársam falra ragasztott meztelen nős képekről zengett ódákat, továbbá beszédtémája az volt, hogy melyik ellenkező neművel létesítene szexuális kapcsolatot. Nem vagyok prűd, de azt gondolom az ilyen jellegű témát nem egy frissen megismert emberrel kellene megosztani. Azóta persze volt már több ilyen kollégám, s személyiségüket alapul véve kettőt sikerült elég rendesen beégetnem. Tehát ezeket a szituációkat megtanultam kezelni.
Fentiek mellett pedig az elbukásokat is. Azóta kicsit érzelmileg acélosabb lettem, habár újraolvasta 2010 végén írt gondolatsoromat, átérzem teljesen, hogy hogyan is éreztem magam, amikor az első komolyabb munkahelyemnél közölték, hogy a próbaidő aznap lejár, és többet nem kell menni dolgozni. Habár hozzáteszem ott elsődleges probléma az volt, hogy nem igazán próbáltak tanítani, hogy megtudjam állni a helyem. De persze azzal is szembesültem utána nem sokkal, hogy milyen az, amikor egy vezetésre alkalmatlan főnök alkalmaz engem.

Továbbra is az volt a problémám, hogy a legtöbb szórakozásom vagy a szobám falai közé szorítottak, vagy pedig magányosan űzhetőek voltak. Azt gondolom szintén nem az én szégyenem az, ha az ismerőseim jelentős része nem óhajtott társulni a sétáláshoz, vagy a biciklizéshez, mert inkább minimális testmozgást választották. Lévén pedig nem fogyasztok alkoholt, és nem cigizek, így a szórakozási lehetőségek a strandra, és mozira szűkültek le. Számomra pedig elég nagy problémát jelentett, hogy egy megyeszékhelyen ezeken kívül kikapcsolódásra csak pizzéria, kocsma, és olyan szórakozóhely van, ahol a jelenlévők több, mint a felének a lényeg, hogy hogyan is igya magát a föld alá. De aztán kicsit feledtette velem ezeket a dolgokat, hogy 2011 szeptemberében írhattam arról, hogy ismét alkalmazotti státuszba kerültem.
Elmondhatom, hogy sok mindent megéltem, és sok mindenkit megismertem. Igyekeztem kimozdulni, ámbár sokszor partnerhiány miatt ez nem sikerült. Habár elismerem, hogy kicsit körülményesebb odafigyeléssel ez a dolog kiküszöbölhető lehetett volna, valamint nagyobb alkalmazkodással talán nem lett volna probléma párszor. Sajnos én is beleestem abba a hibába, hogy sajnálatos módon ragaszkodtam a biztos megélhetéshez, és nem voltam képes lemondani arról, amit a havi fizetés nyújtott nekem. Ugyan jövőtervezéshez gyakorlatilag a nulla volt, de mégis kaptam annyit, amiből jutott is, maradt is. De hosszútávú nagy anyagiakat felöleli tervekre kevés volt. A korábbi tapasztalataim a munkaerőpiaccal szemben arra késztetett, hogy a korábbi munkahelyemnél egészen pontosan 5 évet dolgozzak, még három évvel ezelőtt be nem telt a pohár, és egy ledolgozott szombat után vasárnapot pihenésre használva a következő hetet egy új munkahelyen kezdtem.

Három év alatt rengeteg probléma ütötte fel a fejét, de azt kell mondanom, hogy az előző munkahelyemhez képest továbbra is tartom a véleményem, hogy ez mennyország volt. Azonban betöltve a harmincat egyre inkább elkezdtem érezni azt, hogy hiába megyeszékhely a város, ahol lakom, egyszerűen nincs lehetőség szórakozásra, tartós kimozdulásra, s új emberek megismerésére. Mindezek mellett pedig szembe kellett néznem azzal is, hogy ugyan volt kétszer is lehetőségem pozíciót lépni, de csak pár ezer forintért, amit méltatlannak éreztem. Továbbá kezdett bennem kialakulni az az érzés, hogy egy helyben toporgok, és sajnos munkahely váltásra nincs lehetőség. Ha pedig van, akkor az hónapokat ölel fel.
Az elmúlt három évben sok embert ismertem meg. Többek között olyanokat is, akik a fővárosban élnek. Ezek közül kettő maradt meg ténylegesen az ismerősi körben, s mivel az egyik egyedülálló, így mikor elmeséltem a karrierlehetőségeimet jelenlegi munkahelyemnél jelezte, hogy Budapesten több lehetőségem lenne. Szerencsés voltam, hiszen lakhatást is felajánlott, így az elmúlt fél év pénzgyűjtésről szólt, hogy legyen tartalékom. Így egy hónappal ezelőtt felmondtam, s felmondási időm jövő hét elején ér véget.

Mindenki biztatott, hogy van munkalehetőség ne féljek, de bevallom az ebben a megyében szerzett munkaügyi tapasztalok miatt már a héten kiküldtem pár önéletrajzot, s meglepő volt számomra, hogy alig egy órán belül már megcsörrent a telefonom. Az még nagyobb meglepetés volt, hogy egy nap alatt több felkeresés is megtörtént, és a visszajelzési ráta majdnem 70% lett végül öt nap leforgása alatt. Természetesen jövő hétre több állásinterjúm is lesz, s mivel elég nagy változás történik jövő héten, így ezért is született meg most eme bejegyzés, amely arról szólt, hogy mi minden történt 10 év alatt.
S bevallom sok tervem van, de bízom benne, hogy tíz év múlva is tudok írni egy hasonló kaliberű bejegyzést, melyben taglalhatom, hogy jó döntést hoztam, s sok minden sikerült nekem.

Előrelépés!

Kecskenyál

A nyáron úgy hozta az időjárás, hogy nem tudtam használni az asztali számítógépemet, így az abban a hónap megvásárolt laptop került az asztalra, még kint csapkodott a villám. Akkor ugrott be, hogy mióta a blog létezik, azóta folyamatosan teszem közzé, hogy pontosan mit is vásárlok, amelynek túlnyomó többsége műszaki termék, ezáltal is egyfajta vásárlási tanácsot adjak azoknak, akik vásárláson törnék a fejüket. Így született meg az a bejegyzés, amelyben felsoroltam, hogy milyen mobiltelefonjaim voltak. Mindezek mellett természetesen nem sokkal rá érkezett egy másik is, amelyben viszont azt taglaltam, hogy milyenre is szeretném cserélnem az akkor még jelenleginek számító készülékemet. Ugyebár sokat írtam a blog keretein belül az impulzus vásárlásaimról, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, hogy valamit megvásárolok, vagy nem azt veszek meg, amit kinéztek. Ez annak fényében érdekes, hogy részemről szokás, hogy mindent igyekszek előre megtervezni, hogy véletlenül se hozzak rossz döntést, vagy fussak ki a pénzemből. Nos, azt kell mondjam, hogy az október nem ilyen lett, de kezdjük ugyebár az elején.
Tavalyhoz hasonlóan sajnos úgy hozta a sors, hogy ismételten nem sikerült szabadságra mennem nyáron. Idén az húzta keresztbe a számításom, hogy fixre be volt nálam tervezve a május végi szabadság, amelynek köszönhetően megcsappant a kiadható szabadnapok száma, így végül kénytelen voltam szembenézni azzal, hogy ha bevállalok egy nyári egy hetes szabadságot, akkor könnyen lehet, hogy 3-4 nappal gazdálkodhatok az év végéig. Ebből fakadóan bevállaltam ismét, hogy munkáról fog szólni az egész. Amely kicsit fárasztó volt, hiszen még kerékpárral is több, mint negyedóra a munkahelyem, és mivel izzasztó hőség volt, így nem volt felüdülés elmenni oda. A szeptemberi szabadságot abból a szempontból buktam, hogy itthon voltam kénytelen maradni, ráadásul meg is betegedtem arra a hétre. Később végül az október végére bekalkulált, és nemzeti ünneppel összerakott szabadságomra végül ismét lett egy betervezett utalás, amely ismét a fővárosba vezetett. 

Az október végét vártam, mint egy messiást, hiszen a pihenőnapokat összerakva, valamint belerakva a munkaszüneti napot és a szabad hétvégét majdnem két hét jött ki végül, amelyet teljes egészében a fővárosban töltöttem, ámbár most elsősorban nem is a szórakozás volt a cél. Természetesen ismét ellátogattam az állatkertbe, ahol némileg plusz volt, hogy az eddig lezárt terület már nyitva volt. 

Azért olyan hatalmas élmény már nem volt, hiszen még teljesen nem volt kész, valamint sikerült ismét összefutni ember módjára nem viselkedő emberekkel. Mindezek mellett természetesen többszöri látogatás célja a Margit-sziget volt, ahol előfordult, hogy egyedül voltam, de olyan is, hogy társaságom akadt, és vele sétáltunk. Ugyan fényképeket nem készítettem, de tény, hogy vizuális szempontból nagyon jó volt a sárgán hulló falevelek látványa. Persze még este visszamentem, hogy megnézzem a szökőkutat, amelyből sikerült végre elölről is elcsípnem a fényjátékot, amelyet tavaly nem. 

Ami lényegében fontosabb dolog volt az az volt, hogy az ismerősömmel szóba került az itt lévő munkaerő piac, valamint a munkakörülmények, s ennek köszönhetően felajánlásra került, hogy fent képességeimnek és végzettségemnek megfelelően jobb munkalehetőségek várnának több pénzért. Első körben elutasítottam, hiszen nem a mindent egy lapra feltevő típus vagyok, valamint spórolt pénzem sem volt, így aztán megbeszélésre került, hogy amennyiben egyikünk helyzete sem változik magánélet, munka és lakhatás szempontjából, úgy márciusban visszatérünk a dologra, és akkor lefixáljuk ezeket. Addig pedig marad a spórolás, és több havi bér összegyűjtésre az áprilisi hónapra, amelyben elvileg dobbantanék innen.
A fenti dolgoknak köszönhetően történt az, hogy azon kezdtem el gondolkodni, hogy mekkora kiadás lenne a decemberben a telefonvásárlás, s mivel megnéztem a fővárosban használt adatmennyiséget végül úgy döntöttem, hogy sokkal jobban jönnék ki előfizetésesként, mint feltöltő kártyásként. Így végül a múlt héten átváltottam előfizetésesre és magamévá tettem a Huawei Mate 20 Lite-ot, ami fényképezés terén nem okozott csalódást. 

Hatalmas nagy előrelépés főleg kamera terén, amely többféle fényképezési opciót ajánlj, amennyiben éjszaka akarunk képet lőni. Még az utolsó előtti éjszakai móddal vaku nélkül, addig az utolsó kép vakuval, hagyományos módon készült.
Két negatívum jutott róla eszembe. Az egyik sajnos a zenehallgatás téren kicsit halkabb hangzás, valamint a nagyság, ami nekem már kétkezes kezelést igényel. Ennek ellenére azt gondolom sokkal jobb vétel volt, és lett is, mint a korábban gondolt P20 Lite. 

Egy szabadság mind felett!

Kecskenyál

Idén már nagyon vártam azt, hogy kijöjjön végre a tavasz. Egyrészről év elején már nagyon untam a telet, másrészről pedig elterveztem, hogy tavasztól bizony aktívan szeretnék visszatérni a kedvenc sportomhoz, amit hobbi szinten űzik. Ez nem más volt, mint a bicajozás, amelynek eredményeképp megvásároltam egy komolyabb kerékpárt még március végén. Szerencsére hamar jóra fordult az idő, így már áprilisban is komolyabban igénybe vehettem az új kedvencet. Azonban tény, hogy sajnos csak három hétig tartott a tavasz, mert utána jöttek a meleg délutánok, amikor az ember inkább azt hinné, hogy június van, mint sem május eleje.
Tavaly év elején megszületett a döntés, mely szerint ideje lenne felnézni a fővárosba. Az tény, hogy nagyon sok mindent nem láttam belőle akkor még, így hát minden egyes alkalomnál fenntartottam az esélyt, hogy hátha akad egy valóban korrekt és normális ismerős, akinél lehet pár napig lógni, miközben megismerem a fővárost. Ez sajnos az elmúlt években nem nagyon jött össze, de ez megtörni látszódott tavaly nyáron, amikor is elfogadtam, hogy a szeptemberi hónapban hajlandó leszek több napot fenntölteni egyhuzamban. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen ez meg is történt, s természetesen akkor ismét fel lett ajánlva, hogy legközelebb is szívesen fogadnak. Egyrészről remek programokat találtam ki akkori napokra, valamint a többek felé bebizonyosodott, hogy amennyiben rólam van szó, akkor az ott alvás, illetve vendéglátás szempontjából nem vagyok problémás. 

Fentiekből fakadóan már év elején megszületett a terv, mely szerint az egyik szabadságomat össze kellene kötni valamelyik ünneppel, s akkor ismét felmehetnék, hiszen továbbra is volt olyan pontja a fővárosnak, ahová nem jutottam el. Ugyan a húsvét kiesett, így végül a pünkösd volt az, ami nyerőnek tűnt, hiszen még plusz pihenőnapnak köszönhetően majdnem két hétnyi nap állt rendelkezésemre, amelyből hét napot töltöttem most fent. Most végül elmondhatom, hogy ténylegesen mindent láttam.
Az egyértelmű volt, hogy a szabadságom elején utazok fel, s úgy jövök vissza, hogy legalább négy napom legyen még itthon. Ez így is történt. Idén továbbra is betervezett útvonal volt, mint az állatkert, ami némileg azért picit untatott, azonban másodjára is ugyanolyan szép volt a Tropicarium, mint tavaly elsőre. 

Fentiek mellett persze az is fontos volt, hogy picit éjszakai is tudjak mászkálni, hiszen a főváros éjszakai fényekben való pompázása is nagyon gyönyörű tud lenni. Ismerve a magyar munkaerő piacot, valamint a magyar munkáltatókat és a munkahelyi körülményeket sajnos egész hétnyi szabadságot egyik budapesti ismerősöm sem tudott intézni, így végül kénytelen voltam önálló programot szervezni magamnak. Idehaza ezzel nincs gond, hiszen ismerem a várost, s a környező településeket, viszont egy idegen városban ez már kicsit necces volt. Azonban ez nem törte le a kedvemet, s a telefonom térképét használva kezdtem el a környéken bolyongani. Ugyan kezdetben csak gyalogosként mertem közlekedni, így jutottam el éjszaka ismét pár helyre, ahonnan tényleg elég jó képeket lehetett készíteni. 


Mindezek mellett továbbra is akadtak olyan pontjai a városnak, ahová nem jutottam el még szeptemberben. Ilyen volt példának okáért a libegő, és a közvetlen környezete, amelyet egyébként nagyon szépnek találtam. Lévén természetimádóként azok a területek jöttek be, amelyek „zöldek”. Sajnálatos módon én is megtapasztaltam, hogy milyen zajos és büdös a főváros, így folytonos problémát képezte a reggeli korán kelés, hiszen a zajtól nem tudtam aludni. Emellett persze az sem elhanyagolható, hogy némileg küszködtem allergia tünetektől, melyekre a többiektől azt a választ kaptam, hogy minden bizonnyal nem vagyok hozzászokva a fővárosi szennyezett levegőhöz. Amit igaznak véltem, hiszen ahogyan zöld terepre értem máris nem kellett tüsszenteni, továbbá normálisan tudtam levegőt venni. Nem mintha fulladoztam volna, de kellemetlennek, kellemetlen volt.
Ahogyan fentebb írtam sajnos „idegenvezetőt” nem találtam, így az utolsó napokban kénytelen voltam a programokat úgy szervezni, hogy az adott helyszínre egyedül kellett eljutnom. A telefonomra töltött applikáció szerencsére segített, így már a hét vége felé bátran mertem találkozókat szervezni, valamint kiszemelni pár dolgot újra megnézésre, hiszen a tömegközlekedést minden akadály nélkül tudtam használni. Ennek (is) volt köszönhető, hogy este ki tudtam menni a Margit-szigetre, ahol megcsodálhattam milyen is a szökőkút éjszaka. Természetesen a telefonom tárhelyét „gyönyörűen” sikerült felhasználnom, hiszen a hazautazásom előtt egy nappal már alkalmazásokat, zenéket kellett törölnöm, hiszen nagyjából 15 gigányi fénykép és videó kapott helyett a készülékemen. 

Ezt nem is nagyon bántam, hiszen remek fényképek születtek a fenntartózkodásom alatt úgy, hogy közben jó pár dolgot már korábban megörökítettem, továbbá láttam újdonságokat is. Mindenképpen pozitívnak mondanám el a fenntöltött időt, hiszen innentől kezdve számomra nem idegen a főváros, így akár egy napra is feltudok utazni úgy, hogy nincs szükségem arra, hogy valaki kalauzoljon közben, főleg a tömegközlekedést illetően. Valamint a program találással sem volt probléma, hiszen feltaláltam magam, így következő utazás is be van tervezve annyi különbséggel, hogy most már nem kell összehangolnom a fent élőkkel a szabadságomat. Bevallom vége felé kicsit untam már magam, hiszen már láttam mindent, ellenben a tömeg már zavart, valamint az emberek személyisége is, amely a bunkó és a közönyös stílus között mozgott. Ugyanakkor nem feledkezhetek meg arról sem, hogy sajnálatos módon mozgékonyságomat a séta nem elégítette ki, így már nagyon hiányzott a biciklim. Ellenben az éjszakai szökőkutazás ezt enyhítette. 

Múltkor szembe kellett néznem azzal, hogy a költségvetés nem úgy alakult, ahogy terveztem. Így most úgy mentem fel, hogy tisztában voltam vele, hogy mennyibe fognak kerülni a belépők, utazási költségek, élelmiszer, és természetesen céltudatosan az ajándékboltokat céloztam meg. Ennek ellenére is sikerült elcsúsznom ismét, hiszen tudomásomra jutott, hogy a fenti MediaMarkt üzletekben vannak akciós filmek, így hát betértünk nézelődni. Ennek következménye pedig öt darab film lett végül: 

Mindegyik darabja 1990 forintba került. Már korábban is úgy voltam vele, hogy a leakciózott Gyűrűk Ura beszerzés gyanús, hiszen a bővített változat nem fért volna el egy hagyományos egyrétegű írható Blu-ray lemezre, így olcsóbban jöttem volna ki, ha megveszem leakciózott 3490 forintért. Azonban csábító volt az 1990 forintos címke, s nem elhanyagolható volt a Titanic felújított változata, valamint a Godzilla, amelyet moziban néztem, s be is volt tervezve a megvásárlása, igaz nem eredeti áron. 

Az utolsó napon már nagyon unatkoztam, így aztán előbbi vonattal hazajöttem, hogy aztán a kerékpározásnak, és a filmnézésnek szenteljem a maradék időmet, miközben felkészülök a munkára.

Eső áztatta szabadság

Kecskenyál

Sajnos idén sem úgy alakultak a dolgok, hogy akár egy nyaralást be tudjak időzíteni. Egyrészről ott volt a probléma, hogy ki/kik legyenek a célszemélyek, akikkel társulnék. Ugyanis számomra egy közös programnál fontos, hogy olyannal/olyanokkal legyek együtt, ahol nem kínos más társasága, vagy nem kerülök kínos, kellemetlen helyzetekbe, s nem is érzem, hogy megnyílik alattam a föld, ha emberek közé kell menni. Sajnálatos módon az életem során nagyon sok olyan helyzetbe kerültem, ahol sajnos én voltam elszenvedője annak, ha a körülmények nem voltak megfelelőek, vagy pedig a választott személy/személyek nem tudtak viselkedni. Ebből fakadóan pedig jóval erősebben nekifeküdtem, hogy az ilyen emberek inkább csak az ismerőseim számát növeljék, valamint az „összefutunk és elbeszélgetünk fél vagy egy órát” zónába essenek.
Másfelől pedig ott voltak a dolgok, hogy idén sem úgy alakultak az anyagiak számomra, hogy elég komoly összegű félretett pénzem legyen, hogy aztán bármibe bele tudjak vágni. Hiszen, ha valami érdekel, akkor nem feltétel számomra, hogy az társasban legyen megvalósítva. Legyen az akár kirándulás, mozi, koncert stb.
A fentiek fényében így aztán annyira nem voltam elkeseredve, amikor a nyár elején röptében kiadott – és egyébként elég rosszul sikerült – egy hetes szabadságom előtt közvetlenül kiderült, hogy bizony a nyaram a szabad hétvégéket, délutánokat, délelőttöket leszámítva bizony munkával fogom tölteni. Egy valami azonban fix volt: szeptemberben szabadság, továbbá idén mindenképpen fel akarok utazni a fővárosba. Lévén imádom az állatkerteket, így célom az volt, hogy mivel négy éve (!!!) voltam fenn utoljára a pestiben, így aztán ideje volt már megismételni az utat. Legyen az egyedül, vagy közösen.
Nem igazán bánkódtam a nyár miatt, habár sikerült olyan „jól” alakítanom a programjaimat, hogy ismételten sikerült idén meglépnem azt, hogy csak egyetlen egyszer tudtam a strandra kimenni, ami több alkalmas is lehetett volna, ha éppen az első alkalommal nem égek le „szépen”. Kemény nyár volt, ha azt veszem figyelembe, hogy milyen dögrohasztó meleg volt, s nem egyszer fordult elő, hogy mire beértem a munkahelyemre már mindenhol csorgott rólam az izzadság. A szeptemberre jellemző leginkább az átmeneti időszak, így aztán bíztam benne, hogy a hónap közepére kért szabadságom alkalmával minden jól alakul. Hellyel-közzel talán be is jött a számításom.
Tovább… →