Mikor még középiskolás voltam elég sokszor otthon ültem. Ha ez nem így alakult, akkor többnyire sétával vagy kerékpározással ütöttem el az időmet. Az iskola befejeztével azonban egy új világ nyílt meg előttem. Igaz, hogy majdnem egy év volt, mire találtam egy hosszú távú munkát, de úgy éreztem kiszabadultam egyfajta mókuskerékből. Egy olyan mókuskerékből, amely kevés szórakozási lehetőséget nyújtott, ha nem veszem alapul, melyet a vizuális világ nyújtott számomra zene, sorozatok és filmek formájában. Elindult egyfajta vásárlási folyamat, s úgy éreztem mindent be kell pótolnom, amit iskolás éveim alatt az anyagi helyzetünk nem tett lehetővé. Sok műszaki terméket vásároltam. Ámbár igaz, hogy az első körben vittek nagyobb összeget. Mindig vigyáztam a dolgaimra, így amikor valamelyik téren fejleszteni kellett, akkor a lecserélt eszközöket mindig jó áron tudtam eladni a hibátlan és újszerű állapotának köszönhetően. Majd eljött az idő, amikor elkezdtem itthonról kimozdulni. Ennek köszönhetően megismerhettem pár új embert, s végre a megye határait is elhagyhattam. Ekkor még csak pár napra hagytam hátra mindent. Jött azonban egy hirtelen ismeretség számomra egy olyan illető személyében, aki elsőre nagyon szimpatikus volt, s az együtt töltött idő alatt egy korrekt, intelligens, céltudatos és nagyon jó lelkű személyt ismerhettem meg benne. Szokás mondani, hogy aki szerelmes lesz rózsaszín köd száll a szemére. A véleményem az, hogy ez nem csak szerelem esetén igaz. A rokonokhoz is így állhat az ember, s új kapcsolat létrejöttekor is. Ő volt az, akihez több alkalommal úgy jöttem fel vendégként Budapestre, hogy ő volt a szállásadóm. Egy beszélgetés kapcsán, amikor elmeséltem előléptetési lehetőségemet az akkori munkahelyemen, amely kissé felháborító volt, hogy mekkora felelőséget akartak a nyakamba tenni egy olyan pozícióval, amely nagyjából ötezer forintnyi többletet jelentett volna fizetésben. Ekkor történt egy felajánlás részéről, hogy miért is nem költözök fel Budapestre, s lakhatnék nála. Mivel eléggé szürkévé váltak a hétköznapjaim, s otthon is családi problémákkal kellett szembe néznem, s mivel megfogadtam jön egy lehetőség, akkor azt megfogom, így igent mondtam neki. Így történt, hogy négy évvel ezelőtt egészen pontosan 2019 május elején budapesti lakos lettem, melyről bejegyzést is írtam az adott hónap közepén.

A hosszúra nyújtott bevezetőmben említést tettem a köznyelvben elhíresült toxikus kapcsolatról. Mivel jó viszonyt ápoltam vele, így nagy reményekkel költöztem fel hozzá, mert úgy gondoltam ebből egy igazi barátság lehet. Azonban szembe kellett néznem azzal már a legelején, hogy a felajánlás, s a győzködés részéről inkább annak volt köszönhető, hogy anyagilag nem tudja egyedül fizetni az albérletét. Mivel minden új volt, így ezzel annyira nem foglalkoztam főleg úgy, hogy sok új embert ismerhettem meg. Majd jött a Covid és annak több hulláma, s arra ösztönzött, hogy próbáljam a helyzetem elfogadni, s lehetőleg ne tervezni előre. Egy nézeteltérésnek köszönhetően három hónapnyi különélés következett be, de végül újra összeköltözésre került sor, amely leginkább az akkor elbukott spórolt pénzemnek volt köszönhető. Majd jött az ötlet egy nagyobb lakás bérlésében minimális havi többletkiadással számolva. Ebben egy új esélyt láttam a kapcsolat rendezésére, amely már akkor sok negatívumot jelentett számomra, de úgy gondoltam privát szféra növelésével ezek a problémák megoldódhatnak. A két évvel ezelőtti költözés azonban arra világított rá, hogy sajnos mélyebb problémák vannak, mint gondoltam. Szerencsére önbizalmam mindig volt, s véleményem szerint objektíven látom magam. Következetes személy vagyok, aki ritkán hoz azonnali döntést, amely sok problémától védett meg, de nem ártott volna hirtelen elhatározni dolgokat. Egy sétám volt az egyik ismerősömmel, amikor előkerült a lakótárs téma. Ő annyit mondott, hogy csak a fontos dolgokat beszélik meg, de a nagy részben csak köszönnek egymásnak. Ekkor született meg bennem egy elhatározás, hogy nem kell egy olyan kapcsolatot ápolgatnom, s javítanom, ahol a másik elvárja a hozzá való alkalmazkodást.

Ha őszinte akarok lenni, akkor be kell vallanom, hogy eleinte szégyelltem, hogy mennyire sikerült melléfognom vele kapcsolatban. Ezekről a dolgokról nem beszéltem senkivel, mert úgy gondoltam ezek az én problémám, s nekem kell őket megoldani, ha megtudom. Az önbizalmam nem sérült, de idővel elkezdtem észre venni, hogy mennyire magával ránt a viselkedése, mely egyre inkább afelé haladt, hogy mindennek úgy kellett lennie, ahogy ő akarta. Emellé pedig megjelent egy olyan fajta viselkedés, amelynek köszönhetően sokszor úgy éreztem, mintha egy több személyiséggel rendelkezővel élnék együtt, mely ráadásul beképzeltséggel is párosult idővel. Az elmúlt fél évben rengeteget gondolkoztam ezen, hogy hogyan is oldjam meg. Többször úgy viselkedtem a lakásban, mintha vendég lennék miközben az egymás közötti megbeszélésnek álcázott kommunikáció arról szólt, hogy bejelentette mi lesz, ki vagy kik lesznek a lakásban bizonyos időpontokban. Ettől már teljesen kiborultam, hiszen nem tudtam programokat szervezni, s mások sem jöhettek fel hozzám.
Az elmúlt három hónapban többször futottam bele későn kifizetett számlákba részéről, valamint abba, hogy nem mond el közös ismerősöknek dolgokat vagy másképp tálalja őket. Mivel már otthon is látták, hogy hazatéréskor feszült és ideges vagyok, ezért egyre inkább elkezdtek foglalkozni az állapotommal. Bennem továbbra is őrlődtek ezek. Mint említettem az önbizalmam nem sérült, mert tudtam sokszor szóltam dolgokért, s többször leültem vele beszélni kulturáltan, emberi hangon, de nem segített. Kollégám erre annyit mondott, hogy lehet nem a kulturált formát kellett volna használni, hanem elengedni a dühömet a viselkedésével kapcsolatban. Ezen a szinten már tisztában voltam azzal, hogy nem csak a házasság vagy párkapcsolatban léteznek a mérgező emberi kapcsolatok, hanem bizony jelen vannak munkahelyen, s magánéletben rokoni, ismerősi és baráti kötelékben is. Az utolsó hazalátogatásomnál, már egyértelmű volt, hogy valami nem stimmel velem. De ez már nekem is egyértelművé vált, hogy nem tudok pihenni, aludni, s próbálok másoktól távol lenni, hogy ne rajtuk csattanjon egy olyan dolog, amihez semmi közük nincs. Szóba került otthoni beszélgetéskor mennyire éri meg a fővárosban élni, hogy a fizetésem több, mint a fele elmegy a lakhatásra, s a rezsire főleg az infláció miatt. Abban maradtunk tisztában vagyok vele, hogy bármikor vissza mehetek. Főleg egy olyan ingatlanba, ami nagy városban található, s saját, tehát nem bérlemény. Nem szívesen jöttem vissza, mert odahaza sikerült lenyugodnom már a hét második felére. Természetesen sikerült újabb konfliktust behúznom, majd egy újabb lakbér emelést ürügynek használhattam, hogy bejelentsem távozási szándékom.

Az anyagi veszteségem nem kevés a fentiek miatt, s többször elgondolkoztam azon, hogy vajon mennyi spórolt pénzem lehetne, ha ezeken nem megyek keresztül. Annak mindenképp örülök, hogy önmagam hoztam meg ezt a döntést, s nem rábeszéltek. Valamint hosszas elgondolkodás után sokkal egyszerűbb, s könnyebb egy ilyen kapcsolatból megszabadulni, mint kimondani, amit gondolok, mely konfliktust szülne, melynek következménye minden bizonnyal az albérleti szerződéssel való problémakör lenne. Hiszen ez csak közösen mondható fel. De mivel tökéletesen el tudtam adni, hogy anyagi nehézséget jelent a lakbér, így ezt viszonylag elég gyorsan sikerült elintéznem.
Június második hetében visszatérek a családhoz, s rá következő héten kezdek az új helyemen. Szerencsére ugyanannál a cégnél tudtam maradni csak másik helyen leszek. Időközben azért eljutott hozzám, hogy a lakótársamnak milyen adósságai vannak. Az első dolgom az lesz, hogy elengedem az elvárást, hogy a két havi kaució összegét visszakapom, mert fizetőképtelensége miatt minden bizonnyal bukni fogom ezt az összeget. A nyugalmam és az egészségem viszont többet ér minden pénznél. Júniust mindenképpen a munkára való összpontosításra akarom fordítani valamint felvenni az otthoni ritmust, mely már most sokkal nyugalmasabb és biztonságosabb érzéseket kelt bennem. A nyári hónapokban nem tervezek semmiféle utazást. A szabadban való csavargást a közeli természeti helyek újra meglátogatását fogja jelenti, melyről minden bizonnyal több fotót fogok majd a blog keretén belül megosztani. Mivel minden plusz juttatás megmarad, hogy a jelenlegi cégnél maradok, így arra kell összpontosítanom, hogy anyagi értelemben ne tervezek, s ne számolgassak. Hiszen nem láthatom előre a váratlan kiadásokat. Mivel lakbért nem kell fizetnem, s a rezsi pedig töredéke lesz az itteni költségeknek, így jelentős összeg marad majd meg a fizetésemből. Az új helyre való beilleszkedés mellett pedig a korábbi ismerőseimet is láthatom, akiknek nem volt lehetőségük a fővárosban meglátogatni engem. Az ősz mindenképp érdekes lesz, mert már most több ember jelezte, hogy reméli azért fogok még Budapesten járni, melyre természetesen igent mondtam. De mindenképp kelleni fog majd a három hónap, hogy visszatérjek az otthoni ritmusba.

Mindenképp örülök annak, hogy odahaza pozitív irányba változtak a dolgok, s nagyon sok mindent sikerült nekem megoldani, amely annak idején sok konfliktust jelentett. Az mindenképp egy pozitívum, hogy a többlet keresetből azért tudtam magamra is költeni, így jelen pillanatban semmire nincs szükségem. Amely szóba jöhet talán mozi látogatás vagy strand. Utóbbi azonban szép kártyával igénybe vehető, melyen továbbra is jelentős összeg szerepel lévén időhiány miatt nem tudtam bizonyos helyekre eljutni. Ebből fakadóan pedig amennyiben nem lesz váratlan kiadás csak a fogyasztás rám eső részét kell fizetnem valamint a már előre megbeszélt étkezésekből való részemet kivennem, amely jelentős kiadást nem jelent. Sok mindent tanultam az elmúlt négy év alatt, s nem bántam meg a felköltözést, hiszen sok mindenre megtanított. Többek között arra, hogy sok mindenen lehet változtatni, amely nem úgy működik, ahogyan kellene valamint ami működésképtelen azt el kell engedni.