Címke: Karácsony

Az ünnepi mámor

Kecskenyál

Egy héttel szenteste előtt számomra elég érdekesen végig néznem azt, ahogyan az emberek egyre inkább idegesebbek, agresszívebbek, feszültek lesznek. Egy olyan ünnep előtt, amelyre tulajdonképpen készülnek, s melynek érzelmi alapja a szeretet lenne. Ebből fakadóan elég érdekes látni egyesek viselkedését, amelyet a közlekedésben és kereskedelemben egyaránt meg lehet látni. Sajnos továbbra is tartanak a pánikszerű vásárlások, s most már nekem sem olyan könnyű bevásárolni, s kifejezetten irritálni is szokott, hogy szinte nem lehet beazonosítani azt az időszakot, amelyben könnyű elkerülni az infantilis vásárlókat. Annak mindenképpen örülök, hogy „kinőttem” az ilyen ünneplésekből. Habár tény, hogy soha nem is tartottam igazán ünnepnek a piros napos ünnepeket. Továbbá mindig úgy éreztem, hogy akkor tudok ünnepelni, bulizni, amikor történik valami olyan az életemben, amely ünneplésre ad okot. A szenteste, s a karácsony is inkább már arról szól, hogy örülök annak, hogy ilyenkor fixre vehető a pihenőnapjaim, valamint a fővárosba való felköltözés okán ez egy stabil dátum, amikor haza tudok látogatni. Annak azért örülök, hogy rokoni és ismeretségi körben is egyre elfogadóbbá váltak az emberek, s megértették, hogy számomra nem sokat jelentenek ezek az ünnepek. Így nem is szorongok rajta, s a tervem továbbra is a hazautazás lesz ezekre a napokra, ahol ugyanúgy fogom eltölteni az időmet, mintha sima hétköznap látogatnék haza.

A decemberi hónapom viszonylag nyugalomban kezdődött, s kifejezetten örültem annak, hogy megfelelő időben érkezett meg a számlámra utalt bér és ahhoz kapcsolódó karácsonyi jutalék is. Ezek kettősége viszont hozzásegített ahhoz, hogy a hónapok óta fennálló anyagi problémák megoldásra kerüljenek, s egy kis vásárlást is megengedhessen számomra. Kimozdulni keveset mozdultam ki, amely sajnos az időjárás számlájára lehet írni. Sajnos nem volt jó idő. Elsősorban hideg volt másodsorban pedig, amit mindig szerettem továbbra sem mutatkozik meg. Ez pedig nem más, mint a havazás. A frontok váltogatják egymást. Egyik nap viszonylag őszies idő van, de másnap pedig jóformán meg lehet fagyni. Az első befagyott tócsákkal is volt szerencsém találkozni. Mindezek mellett pedig kiadós szeles időből és esőzésből is sikerült kifognom azt, amit nem szerettem volna.
A fent írtaknak is köszönhettem azt, hogy az elmúlt napokban sajnos megfázással küzdöttem, így aztán nem igen tettem ki a lábam a lakásból. Ez hozzásegített ahhoz, hogy amit megtekintésre terveztem ebben a hónapban azt mind sikerült magamévá tennem vizuálisan. Ebből fakadóan pedig nem maradt más, mint hogy újabb szórakozást keressek magamnak. Ami a bemutatkozó új sorozatokban, s régen kedvelt filmekben mutatkozik meg. Hiszen ahogyan láttam az időjárás előrejelzést nem biztos, hogy megfelelő idő lesz akár egy sima fél órás sétára.

Munka szempontjából kicsit megterhelő ez a hónap, s ahogyan írtam fentebb sajnos a bevásárlás sem olyan könnyű emiatt. Mondjuk annak örülök, hogy ismételt pánikszerű pénzköltők közé nem álltam be, így aztán nagy kérdést nem nagyon csinálok a kristálycukor, étolaj, liszt szentháromságából. Kifejezetten meg vagyok nélkülük. Az mindenképpen kérdés lesz, hogy mennyire fog jól indulni a következő év valamint mi mennyire fog emelkedni. Kiadás és bevétel esetében mindenképp. Egyelőre bízok a legjobbakban, s próbálok kikapcsolódni. Mindezt úgy, hogy már előreláthatólag majdnem egy hetet fogok majd otthon tölteni jövőre, mert az évet máris szabadsággal leszek kénytelen kezdeni egy magánéleti probléma okán, amely hazautazást követel meg majd tőlem. Azért bízom abban, hogy ez majd megoldásra kerül, s az otthon töltött idő viszonylag kellemesen fog eltelni, s némi időt is tudok majd itthon tölteni miután visszautaztam jelenlegi lakóhelyemre.

Karácsony előtt

Kecskenyál

Karácsony egy nagyon fontos ünnep sokak számára. Én nem ünneplem személyes elhatározásból. Gyermekként nagyon vártam, de mindig akadt egy kis hiányérzetem. Tinédzserként már inkább zavartak a karácsonyi kötelező programok. Felnőttként pedig úgy döntöttem a szabadidő nekem szent és sérthetetlen, így azzal akarom tölteni, amivel szeretném. Így végül az ünnepek megünneplése részemről kikerült az életemből.
Ámbár mindenképpen el kell ismerni azt, hogy főleg a karácsony elég érdekes látványvilágot tud nyújtani, amit érdemes megcsodálni. Nyilván a képek nem adják vissza azt, amit az ember élőben lát, de még így is sokatmondó.

Az utolsó hónap!

Kecskenyál

Megérkeztünk az év utolsó, és egyben legőrültebb hónapjához a decemberhez. Többek között azért is mondom így, hiszen ilyen az emberek többsége megbolondul, s ilyenkor vásárlási és ünnepi lázban ég az egész világ szinte. Jómagam kihagyom ezeket a dolgokat, hiszen bő tíz éve már annak, hogy az ünnepeket úgy kezelem, mintha szürke hétköznapok lennének, így aztán mindennemű konfliktust, s kötelező programok kiesnek nálam.
A fővárosba való költözés lehetőséget adott nekem arra, hogy jobban ki tudjak mozdulni, s ezáltal kapcsolatokat tudjak építeni. Mindkettő nagyon jól halad a maga útján, s a szeptemberi munkahelyváltás is utólag nagyon jó döntésnek bizonyult, már csak abból a szempontból is, hogy az én megítélésem eléggé pozitív, továbbá azt is hozzá kell tennem, hogy a munkakörülmények is megfelelőek. S mivel a kollégák javával is kijövök, így konfliktusveszély nem fenyeget.

Már novemberben megindult a karácsonyi láz, így igyekeztem nyakamba venni a várost, s megtekinteni, hogy hogyan is néz ki Budapest feldíszítve. Sajnos némi csalódást keltett, hogy a belvárosnak nem a teljes egésze, hanem csak a forgalmas része lett feldíszítve. Ennek ellenére azért a karácsonyi vásár tetszett. Igaz, csak látványban, hiszen árban eléggé elszálltak a kereskedők.



Mindezek ellenére vizuálisan nagyon jó élményben volt részem, és nagyon tetszett maga a hangulat is.
Már korábban is leírtam a blog keretén belül, hogy nekem a december hónap egybeforrt a fehér karácsonnyal még akkor is, ha évek óta ebben nincs részünk, továbbá nem is ünneplem a karácsonyt. Idén nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon mit is hoz majd az utolsó hónap, de nagyon örültem hogy már a második nap havazott, még úgy is, hogy előrejelzés alapján több havazás ebben a hónapban már nem várható.




Szerencsém volt azzal kapcsolatban, hogy huzamosabb pihenőnapot kaptam. S annak ellenére, hogy az elmaradásaimat akartam pótolni sorozatok terén mégis úgy döntöttem, hogy inkább nyakamba veszem a várost. De ugyebár ilyenkor egy centi hó is elég ahhoz, hogy megálljon az élet, így csak a Margit szigetig jutottam. Szerencsémre kevesen voltak, s már reggel gondoskodtak arról, hogy járhatóak legyenek a járdák, így szépen be tudtam járni az egész környéket.

Háttal az ünnepeknek!

Kecskenyál

Aki rendszeresen követi nyomon a bejegyzéseimet főleg a Helyzetjelentés kategóriában az minden bizonnyal tisztában van azzal, hogy nagyjából nyolc évvel ezelőtt szinte teljesen felhagytam azzal, hogy az ünnepeket tartsam. Egy ideig csak becsuktam a szobám ajtaját, és ezzel kizártam az egészet, de miután tartós munkahelyet találtam úgy döntöttem, hogy felnőttként elég érett vagyok ahhoz, hogy ne úgy viselkedjek a magánéletemben, ahogyan a mások elvárják. Így onnantól kezdve nálam megszűntek névnapok, születésnapok, állami és keresztény ünnepek. Névnapokkal, s születésnapokkal úgy vagyok, hogy nem szoktam fejben tartani, amely olykor nem kis sértődéseket eredményezett. Részben érthető, hogy sokaknak ezek a napok fontosak, de részben viszont nem, hiszen az, hogy milyen név van felírva a naptárban az adott napra, vagy melyik napra esik az illető születésének évfordulója tulajdonképpen lényegtelen. Jómagam pedig soha nem szerettem, ha valakit körbe kell ugrálni lényegtelen dologért. Szerencsére ezeket sikeresen kilőttem azokkal az érvekkel, mely szerint én nem tartom sem a névnapomat, sem pedig a születésnapomat, a fenti okokkal indokolva. Azaz a napomat nem befolyásolja, hogy milyen név van írva aznapra a naptárban, továbbá mely napon növekszik eggyel az életkorom. Arról nem is beszélve, hogy mennyire is utáltam, amikor mások körbeugrálva köszöntgettek, miközben jó párral a kapcsolatom egyébként sem volt közeli, valamint nem is éreztem úgy, hogy az adott nap más lett volna, mint a többi.
Az állami ünnepeket soha nem éreztem sajátomnak, s tulajdonképpen valahogy hidegen is hagytak. A hagyományokon alapuló ünnepek is csak gyerekként fogtak meg, így a húsvétból és a karácsonyból úgy érzem kinőttem. Mindazonáltal azt gondolom, hogy az emberek kapcsolataikat ne ünnepnapokon ápolják, hanem törekedjenek azoknak a hétköznapi életben való megvalósításán is. És mivel én ezt meg is teszem, így például nálam a karácsony annyival másabb, mint a többi nap, hogy ilyenkor többnyire nem tudok programot tervezni másokkal, így marad az itthon ülés, vagy a sétálás. A szilvesztert pedig végleg eltemettem lassan tíz éve, hiszen nem dohányzóként, és nem ivóként sajnos kulturált programot nem tudtam összehozni másokkal, amelynek a vége nem tervezett berúgás lett volna.

Fentiek fényében teljes mértékben hidegen hagynak az ünnepek. Nem készülök kirittyenteni a házat fényfüzérrel, s nem is tervezek hatalmas karácsonyi zabálást, de szilveszteri bulit sem. Azon emberek közé tartozom akinek olyan közegben dolgozik, ahol az ünnepeknek jelentősége van a munkájában. Így én megpróbálok egyet nyelni, és mindenképpen túlélni a hónapot, miközben minden egyes vásárlásomnál megtekinthetem, hogy egyes emberek mennyire kiköltekezve magukból túlértékelik az ünnepet, melyet visszafogott január fog követni.
Engem tulajdonképpen csak az érdekel, hogy a jövő héten mennyi pénz fogja ütni a markomat fizetés gyanánt, hiszen érkeznek a bónuszok, és egyéb egyszeri juttatások, valamint roppant mód érdekel, hogy vajon mennyivel is fog nőni a bérem jövőre. Ugyanis jelen helyzetben továbbra is a terv a fővárosba való költözés, amelynek esélye jelenleg is 50-50%. Anyagi tartalékot mindenképpen fel akarok halmozni, valamint február végén, és március elején fog végleg eldőlni, hogy a terv megvalósul-e, ami már nem rajtam fog múlni.

Kezdetét vette a hülyék vására!

Kecskenyál

…és most mély levegőt veszek, s irigykedem azokra az ismerősökre, akik a holnapi naptól megkezdik a szabadságukat. Sajnálatos módon én nem tartozom a szerencsések közé, így sajnos az év hátralévő napjait is munkával fogom tölteni, miközben igyekszem az emberektől nem falra mászni.
Annak idején nagyon vártam a karácsonyt, s a szilvesztert. Habár tény, hogy ez elsősorban gyermekként volt nagy hatással rám. A karácsony számomra nagyobb jelentőséggel bírt, hiszen mindig azt vártam, hogy kitől mit kapok. Azonban miután beléptem a munka világába ez a dolog megszűnt, hiszen akármit is szeretnék magamnak, azt amennyiben anyagiak engedik én azt megvásárolom magam. A szilveszter számomra kicsit utáltabb ünnep, hiszen annak idején mindig nagyon vártam a január 1-et, majd szépen lassan rájöttem, hogy az új évet várni gyakorlatilag felesleges. Ellenben tökéletes indok az ivásra, amennyiben valaki seggrészeg akar lenni. S lévén én nem iszok egy kortyot se, így sajnos érdemi szilveszteri buliban nem volt részem. Ellenben volt egy szilveszterem, amikor magasan tojtam az egész ünnepre, s azon éreztem a legjobban magam. Azonban szembe kell néznem azzal, hogy bizony idén karácsony előtt, és szilveszterkor is kénytelen leszek dolgozni. 


A karácsonnyal még hellyel-közzel megbékéltem, hiszen én vállaltam be, hogy december 24-én dolgozok. Számomra a karácsony nem létezik. Elsősorban már novemberben elkezdődik a felkészülés rá, s a boltok, áruházak tele vannak karácsonyi ajándék lehetőségekkel, illetve karácsonyi díszekkel, és kiegészítőkkel. Mindezek mellett már november elején elindul a karácsonyi díszvilágításba történő házak fényárba való úszása. És decemberbe lépbe pedig megindul a számomra „éhezők viadala” becenevet kapó vásárlási láz, melyben az emberek többsége tulajdonképpen úgy viselkednek, mint a majmok. Ugyan megértem, hogy benne van az emberekben ez a vásárlási kényszer az ünnepekkor, de valahogy azt, hogy bunkók és parasztok legyenek emiatt, ez valahogy nekem nem jön be. Arról nem is beszélve, hogy mennyire irritáló tud lenni, amikor egyszerűen nem találok olyan boltot, ahol be tudnék vásárolni hagyományos termékekből úgy, hogy közben kapkodnom kellene a levegő után, mert egy lépést nem tudok tenni a tömegtől. 

Idén úgy döntöttem, hogy annyi túlórát vállalok decemberben, amit elbírok, illetve megadnak. Ennek köszönhetően jelen pillanatban ebben az évben két szabadnapom egyben csak a karácsony lesz, s a jövő hét valóban arról fog szólni, hogy csak a hajtás ezerrel. Ennek köszönhetően az évből hátralévő két hetet minden bizonnyal nem szórakozással, hanem itthoni dögléssel fogom tölteni, melynek célja a sorozatokkal való felzárkózás, filmnézés, és korlátlan mennyiségben történő zenehallgatás lesz. A szilvesztertől jobban tartok, hiszen olyankor tényleg tele vannak az utcák részeg emberekkel, de bízom benne, hogy haza tudok majd sétálni, illetve a munkahelyről csapatosan megyünk haza, így talán elkerülhető, hogy egy részeg, vagy egy ittas banda belém/belénk kössön. Eddigi szilveszteri munkanapjaim szerencsére problémamentesen zajlottak le.
Bízom azonban abban, hogy az idei év problémamentesen fog lezárulni, hiszen sajnos az elmúlt hónapokban volt némi káosz minden tekintetben. Ugyan nem akartam egy napnál több túlórát vállalni, de sajnos a hónap elején sikerült egy olyan „fantasztikus” gyomorrontás elkapnom, hogy utána napokig az ágyat nyomtam. Igaz, hogy csak 2-3 napot sikerült táppénzen lennem a hétvége miatt, de az emelt bér miatt a túlórák arra lesznek jók, hogy „hagyományos” bért kapjak majd jövő hónapban, amin nem látszódik majd a plusz munkanap. 

Bízom benne, hogy a jövő év jobb lesz. Természetesen igyekszem szilveszterkor ismét a virtuális világba kilőni egy év értékelőt, melynek hangvétele legalább most nem lesz negatív. 

A „mindent megváltó” karácsony

Kecskenyál

Aki huzamosabb ideje olvassa eme blog „helyzetjelentés” kategóriájának bejegyzéseit az tudja nagyon jól, hogy én az a fajta vagyok, aki nem nagyon szokott ünnepelni. Ennek többnyire az az oka, hogy már „kinőttem” belőle. Az igazság az, hogy gyerekként csak azért vártam a karácsonyt, hogy mit kapok majd. Lehet mondani, hogy kis potyaleső takony voltam, mint az összes korombeli. Hiszen a társadalom is erre nevel valahol minket, hogy a karácsony az ajándékozásról szól elsősorban, s csak másodsorban a szeretetről.
Időközben felnőttem, már nem igazán érdekelt az ajándékozás lévén a családnak nem volt annyi pénze, hogy valóban azt kapjak, amire vágynék. Amikor pedig elkezdtem dolgozni, akkor elég volt spórolnom, hogy bizonyos időközönként „karácsony” legyen. Akiket pedig szeretek, azokkal pedig megoldom a találkozást. Így számomra ez a két nap leginkább csak azért jó, mert tudom biztosan, hogy ekkor nem fogok dolgozni.

Nagyon vártam már a karácsonyt, ugyanis sajnálatos módon a kolléganőm megbetegedett hónap végén, így műszakcserével vállaltam, hogy helyette megyek dolgozni. Nyilván akkor sem mondtam máshogy, ha láttam volna mi lesz ebből, hiszen én is lehetek még beteg, hogy ne tudjak bemenni. Azonban látni azt, hogy három hétig nem lesz két pihenőnapom egyben, már nem volt olyan jó. Természetesen bevállaltam még akkor is, amikor tisztában voltam azzal, hogy nem lesz majd könnyű. Főleg az utolsó napok.
Azzal is tisztában voltam, hogy az utolsó két hét lesz a legnehezebb. Érződött is sajnos, hiszen az ünnepek minden munkahelyen többlet munkával jár, s ezzel némi stressz is érződött. Szerencsére idén munkahelyváltás történt, így sokkal kevesebb stresszt kaptam, aminek köszönhetően kicsit kiegyensúlyozottabb lettem. Ennek is volt köszönhető, hogy hódolni tudtam a vizuális szórakozás, annak ellenére, hogy nem ültem egész nap a képernyő előtt, s így is ki tudtam mozdulni.
Az elmúlt másfél hónapban sajnos bekövetkezett a cudar idő, így ha éppen nem volt valami kötelezően elintézendő dolog, illetve nem volt személyes találkozó épp, akkor tehettem nem mozdultam ki. Ennek köszönhetően kicsit frissítettem a sorozat frontot, így befejeztem az X-aktákat, valamit a mai napon legyűrtem a South Park huszadik évadát, illetve belekezdtem a Shameless utolsó szezonjába, aminek remélem holnap már a végére érek. Ugyanis, ha nem sikerül hozzám hasonló személyt összeszednem, vagy valakit, akinek elege lesz otthon ülni, akkor személyes találkozó híján marad a sorozatos felzárkózás.

Igyekszem kikapcsolódni majd, mert sajnos ez az év nem volt túl jó számomra. Ráadásul a hónap elején elküldtem javításra a Playstation 4-et, amely villámkár ért még a nyáron. A szervíz tájékoztatása szerint nagyjából harmincezer lett volna a javítása, ám a tegnapi napon megkaptam az e-mail-t, hogy nem javítható. Így majd a legközelebbi munkanapon értekezek velük, hátha meg tudják venni alkatrésznek, mert máskülönben nekem kell értékesítenem, ami eladható belőle (merevlemez, kontroller).
Nem túlzottan örülök neki, habár tavaly elég jó áron vettem meg, ha azt nézem, hogy volt vásárlói és dolgozói kedvezményem, eladtam a régi konzoljaimat, s így a fizetésemből a fennmaradó összeg nem érte el a harmincezret sem. Szerencsére az új konzol megjelenése lenyomta az árakat, így már jóval olcsóbban vásárolható egy ilyen masina, melynek vételét majd valamikor a nyárra időzítem.

Beköszöntött a tél?

Kecskenyál

Minap éppen arra lettem figyelmes, hogy ismét egy frissítés érkezett a WordPress-hez, mely ennek a blognak is az alapját jelenti, mint tartalomkezelő rendszer. Ilyenkor természetesen rögtön készítek biztonsági mentést, s ugyan hiába is volt megint sokadszorra tökéletes minden azért ilyenkor még mindent megnézek biztos, ami biztos alapon. Pont ekkor láttam meg, hogy bizony a rendszeresen naprakészen lévő „Helyzetjelentés” kategóriát bizony sikerült rendesen elhanyagolnom, habár ennek leginkább az volt az oka, hogy nem igazán szerettem volna személyesebb hangvételű bejegyzést kilőni a virtuális térbe.
Ez az év sajnos nem igazán volt az én évem. Sajnálatos módon elég nagy többletkiadásom keletkezett meghibásodott, tönkrement dolgok miatt is, de sajnos a magánélet is hozott magával változásokat. Az a fajta ember vagyok, aki ténylegesen csak akkor kér segítséget, amikor nem marad más megoldás, s szeretem magam megoldani a problémákat, felmerülő akadályokat. Már gyermekként is elképzeltem, hogy majd milyen házat fogok venni, mit fogok dolgozni, s igazából ebből csak az utóbbi valósult meg. A legnagyobb probléma olykor, hogy nem igazán látom azt a bizonyos „fényt az alagút végén”, mert környezetemben tele vagyok olyan emberekkel, akik vagy a szülőktől, vagy párjuktól függnek, önállóan képtelenek lennének talpon maradni elsősorban anyagi értelemben. S még nem is ejtettem szót az eladósodott, hitelekkel küszködő ismerősökről.

Harmincas éveimhez közeledve egyre inkább érzem azt, hogy ugyan hiába működik eme nagy kertes ház társasházként, s hiába van külön lakrészem egyszerűen ezt én már „kinőttem”. Egyre inkább elhatalmasodik rajtam az az érzés, hogy saját életemet akarom élni távol innen, de akárhányszor belegondolok ebbe sajnos megakadok annál a résznél, hogy ehhez kellene pénz is. Ugyan összetehetem a kezem, hogy van munkám, amivel legalább harmincezerrel többet keresek az átlagbérnél, de még így is azzal kell szembenéznem, hogy bizony egy albérletnél ez arra lenne elég, hogy egyik hónapról a másikra vegetáljak.
Mások véleménye igazából hidegen hagy, megjegyzéseket szemembe ezzel kapcsolatban nem szoktam kapni. De többek között a fentiek miatt is maradtam még itthon. Másrészről sajnos a szülők házassága már gyermekkorom óta rossz, aminek most nyáron vége is szakadt, majd végül október végén történő különköltözéskor felmerült a remény, hogy beköszönt némi béke. Főleg úgy, hogy egyiküknek már új kapcsolata is lett a válás alatt. Ugyan külső szemmel pozitívnak mondható ez, rám nézve korántsem volt ez, hiszen további konfliktusokat eredményezett. Sokadik alkalommal próbáltam meg érvényt szerezni annak a nézetemnek, hogy bármiféle terv, álom, vagy ötlet megszületésénél nem úgy kell számításba venni engem, mint „szülő-gyermek” kapcsolatot, s ezáltal a „gyermek” titulusban tündököljek, hanem úgy rám gondolni, hogy én egy felnőtt férfi vagyok, s másodsorban pedig azt, hogy kihez köt rokoni kapcsolat. Továbbra sem sikerült, s kifejezett frusztráló dolog, amikor elgondolkodok azon, hogy honnan is ered az a hozzáállás mindkét szülő részéről, hogy mindent együtt kellene csinálni.

Fentiek szövődménye volt az, hogy megpróbáltam minél gyorsabban bővíteni az ismerősi körömet, melynek következménye volt jó pár párkapcsolati próbálkozás olyanokkal, akiknek egyébként korábban nem adtam, vagy nem adtam volna esélyt. Bíztam abban, hogy megítélésem téves annak ellenére, hogy nem vagyok felszínes, s nagy igényeim sincsenek. Ennek az eredménye persze az volt, hogy volt jó pár kellemetlen találkozásom, ismerkedési próbálkozások, mely kínos elutasítással végződött részemről.
A fentiekből kiindulva három napot töltöttem Dabason, melynek célja egyébként az volt, hogy megnézzem milyen is a hely, s egyáltalán tudnék-e ott élni. Az igazság az, hogy tisztában voltam azzal, hogy aki meginvitált magához annak tetszem, mint férfi, s az utazás előtti két hétben már olyan személyes hangvételű beszélgetéseket kezdeményezett, mint ha már párkapcsolatban lennénk. Ez ugyan nem tetszett, de bíztam abban, hogy majd együtt töltött három nap majd valamit kompenzál ezen, hiszen mindenáron szerette volna a hosszú hétvégét velem tölteni. Maga a hely tetszett, s úgy éreztem tudnék is ott élni. Azonban alapul kellett vennem azt, hogy hiába voltam korrekt, s beszélgettem el a vendéglátómmal még aznap este arról, hogy az érzelmeket nem lehet irányítani, de úgy vettem észre nem igazán akarta megérteni. Hiába futottam újra neki másnap, hogy lehet valakivel együtt élni muszájból, vagy csak közös örömforrásként intim kapcsolatot létesíteni egymással, az még nem jelenti, hogy ott komoly érzelem fog kialakulni. Annak ellenére, hogy elsőre szimpatikus volt, inkább a harmadik napon hazautaztam, s úgy döntöttem, hogy a vele való együttélésnek még a lehetőségét is elhessegetem. Inkább lehetőséget biztosítok egy valódi párkapcsolatnak.

Ezek után igyekeztem a munkába temetkezni, s annak viszont örültem, hogy ismét szerződés hosszabbítást kaptam, s még decemberben nem csak jutalmat kaptam pénzben (aminek fele el is ment adóba, természetesen), hanem szerencsére ajándékutalvány is ütötte a markomat, így aztán a nyáron villám csapott Playstation 4 végül javításra lett elküldve, s minden bizonnyal karácsony után új életre fog kelni. Igaz, kedv nem sok van játékra, de igyekszem minél jobban kikapcsolni az agyam ahhoz, hogy mindenképpen pozitív kisugárzásom legyen, hiszen nem csak a munkámhoz elengedhetetlen, hanem a magánéletemhez is.
Mindenez mellet annak ellenére, hogy már jó ideje kinőttem a karácsonyból itthon a megváltozott felállás miatt persze megint mindenki lázban ég, így hát a ház is ki lett rittyentve, s úgy látom, ha nem találok programot karácsonyra jönnek majd a közös nagy evések, s együtt töltött idő. Ámbár én reménykedek abban, hogy elegendő lesz napi két óra, hogy meglegyen a vizit, s aztán elvonulhatok a saját lakrészembe. Azonban reménykedek abban, hogy a fehér táj marad karácsonyig, mert ugyan olvadt a két napja esett hóból, de a fagy és a köd gondoskodott róla, hogy igazi téli hangulatom legyen:

Ünnepi kavalkád!

Kecskenyál

… s mai nappal hivatalosan is beléptünk az év utolsó hónapjába, amiben helyett kapott két olyan ünnep is, amely majd minden bizonnyal megbolondítja az embereket. Igen: karácsony és a szilveszter.

02223Gyermekként nagyon élveztem mindkettőt, habár utóbbi azért hagyott némi hiányérzetet maga után. Felnőve azonban mindkét ünnep számomra jelentéktelenné vált. A karácsonyról nagyon sok pozitív emlékem van, habár leginkább a látványa az, ami továbbra is meggyönyörködtet, s egyetlen egy nagy negatívuma van, amit hiányolok: eme nemes ünnepkor a hóesés. Részemről ez az egyetlen csapadékforma, amit el tudok viselni, s csodálattal tudok előtte adózni.
Idén kicsivel következetesebb voltam mind munka, mind szabadidős tevékenység kapcsán. Az előző évekből tanulva már előre láttam, hogy az év utolsó két hónapja szokta nálam kicsapni a biztosítékot, így – egyesek nem tetszésére -, spóroltam a szabadságokkal, így végül novemberben ejtőzhettem egy egész hetet. Egyetlen egy nagy negatívuma volt, hogy sajnálatos módon megbetegedtem, így a megfázás ledöntött a lábamról. Az idén eszközölt egészségesebb táplálkozás viszont úgy néz ki, hogy megtette hatását, mert a döglődéses hullám mérhetetlen lázzal elmaradt, illetve egyetlen egy kellemetlenség volt: öt percenkénti orrfújás, mely sebes bőrrel végződött végül.

Nem maradt el a hónap túlóra nélkül sem. Igazából teljesen mindegy az a kettő, vagy négy óra, amit ráhúzok az alapra, hiszen elfáradás szempontjából nincs különbség a kettő között. Ugyan év elején megfogadtam, hogy ennyi volt részemről a plusz munka, de nem tudtam tartani eme fogadalmamat. Lévén hozzá vagyok szokva a számlámra érkező összeg mennyiségéhez, illetve vásárlásoknál is ezt a mennyiségi értéket vettem mindig alapul. Továbbá az sem hátrány, ha a többség húzódozik ettől, ha pihenőnapomat nem érinti legalább plusz pénzhez jutok. Munkanapomon pedig ritka az, amikor én itthonról kiteszem a lábam.
A decemberi beosztást alapul véve engedtem a kollégák karácsonyi, illetve szilveszteri vágyának, s ennek köszönhetően most lesz egy olyan decemberem, amiben nem kell azon aggódnom, hogy mikor fogom magam kipihenni. Ámbár már előre elterveztem, hogy ebben az utolsó hónapban mit is akarok majd csinálni.

Első körben mindenképp igyekszek azon, hogy úgy álljak a dolgokhoz, hogy lehetőleg ne legyen mentális agyzsugorodás hatása, így ismételten legtöbbször minden bizonnyal a vizuális szórakozások lesznek majd a terítéken főleg úgy, hogy a hétvégéket remekül megnyertem munka szempontjából. A hétköznap függő eset, hiszen az a mérvadó, hogy a másik fél mennyire is lesz szabad ekkor. Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy nem erőlködök a karácsonyon, hiszen már kinőttem belőle, s nem igénylem azt, hogy karácsonyfa legyen, vagy pedig feldíszítés alatt álljon a ház. A sütés, főzés minden bizonnyal meg lesz, mint kötelező program, de számomra kifog merülni ebben az ünneplés. Annak egyedül örülök, hogy lesz két olyan nap, amikor tényleg senki nem fog megsértődni, ha nem akarok közös programot senkivel. A szeret ünnepét pedig mindenképp a teljes rehabilitációmra fogom fordítani, azaz két napig nem szándékozom hosszabb időre emberekkel érintkezni. A szilveszteri programom pedig évek óta fix: mindenképpen a négy fal között, távol az emberek zajától. Ennek oka pedig az, hogy nem nagyon tudok olyat ünnepelni, aminek ünneplési értelmét nem látom, s mivel kifejezetten irritál az ittas emberek társasága, így a csoportosulást kihagyom. Hiszen mindig van egy valaki, aki aztán nem bír magával. Tapasztalat.

Többnyire mindig van előre valamilyen tervem. Főleg, ha vásárlás a fő. Még év elején elgondolkoztam azon, hogy mennyire is jó lenne Playstation 4-re váltani, hiszen tudását (főleg felbontás terén) iszonyatosan ki tudnám használni. A gép ára továbbra is horrorisztikus, legalább én nem adnék érte ennyit. Mivel az igényem lappadás helyett nőtt, így végül úgy döntöttem, hogy januárban majd beszámítással megvásárolok egyet. Viszont a konzoljaim beszámításának mértéke elég alacsony lett volna, így végül karácsonyi időszakot kihasználva szépen feldobtam őket az aukciós oldalakra. A beszámítással kalkulált árral szemben legalább 40%-al több „profit” folyt be, így végül vékony 25 ezerrel kellett megtoldanom a fizetésemből. Nem vártam: tegnapi napon tulajdonosa lettem egy Playstation 4-nek, melyhez a The Last Of Us újragondolt, grafikailag feltuningolt változatát választottam. Egyelőre keresem az állam, hiszen fantasztikusra sikerült, s január elején pedig majd érkezik ő is:

056

Kockulás nem lesz ezerrel, hiszen fejet is kellene szellőztetni, így majd arra is keresek majd házon kívüli programot. Legalábbis úgy, hogy közben ne fagyjak meg.

Idén is túl fogom élni a karácsonyt és a szilvesztert!

Kecskenyál

Rockin-Around-the-Christmas-Tree-Wallpaper…és elkezdődött. Az utolsó két hét, amelyre akár azt a kifejezést is használhatnánk, hogy a 2014-es év „végelgyengülése”, mely az év „elhalálozásával” fog majd zárulni december utolsó napján.
Kereskedelemben dolgozóként az év egyik legerősebb, s legkimerítőbb hónapja az, amit majdnem sikerült túlélni. Nagyon vártam már a szentestét, de leginkább azért is, mert tisztában voltam azzal, hogy azon a napon már nem fogok dolgozni, s mivel karácsony országos ünnepnapnak minőségül, így végre ebben a hónapban szert tehetek egy három napos itthon létre. Nagyon vártam már, mert az elmúlt pár hét mentálisan, s fizikálisan is rendkívül leszívtak. Ugyan párszor kimozdultam itthonról, de azok leginkább muszájból történtek, s leginkább itthon lustálkodtam. Egyetlen okból vártam ezt a három napot: leginkább pont azért, mert ilyenkor senki nem sértődik meg, ha lezárom, hogy kicsit egyedül lehessek, mert ilyen erős hetek után nem sok kedvem van emberek közé menni.

Én úgy érzem, hogy már kinőttem abból, hogy ünnepeljem a karácsonyt. Gyermekként nagyon szerettem. Egyrészről ott volt a hangulat, melyet megteremtett az általános iskola. Soha nem fogom elfelejteni, amikor szinte számoltam a napokat karácsonyig, s azt vártam mikor legyen hóesés. Hangulat jóformán eltűnt, mert nem nagyon volt fehér karácsony. Pedig mennyire is szép tud lenni a feldíszített házak miközben fehér lepel borítja be. Másrészről pedig az ajándékozás volt, ami meghatározta ezt az élményt. Fiatal középiskolásként sem vártam már el, dolgozóként pedig már megveszem magamnak azt, amire fáj a szívem. Így gyakorlatilag ez az ünnep nekem puszta fix pihenőnapokat jelent. Amit jelen pillanatban is élvezek. Habár szilveszterig dolgozni fogok, de azt ki lehet bírni főleg a januárban beígért szabadság miatt.
A szilveszter azonban nem lesz kedvencem. Ugyan várni fog rám majd a munka, de szerencsére legkésőbb délután négyig hazajutok, így feltehetően nem futok bele majd tajtrészeg emberekbe. Utóbbi miatt is utáltam meg leginkább. Idén sem tervezek semmit itthon ülésen kívül, habár már hangolódok, hogy mit is fogok majd nézni, vagy játszani éppen, ha éppenséggel nem fogok már este tízkor aludni lévén aznap fél ötkor kell majd kelnem munka miatt.

Az utóbbi két hétben az lebegett a szemem előtt, hogy itthon lehetek három napot, s mekkora pihenés lesz már. Részben sikerült, habár igyekszem a nagy zabálásokat elkerülni, hogy aztán azon jajjgassak, hogy mennyire is elcsaptam a gyomromat. Egyelőre minden a tervem szerint halad. Bízok a szerencsében, hogy így is marad!