Pihenés – Kecskenyál blogja

Hazatérés

2023.05.23. Kecskenyál

Több, mint négy évvel ezelőtt volt egy bejegyzésem a blogon. Előtte nagyjából fél évvel volt egy érdekes beszélgetésem egy fővárosban lakó ismerősömmel, akinek elmeséltem, hogy hogyan is ajánlottak nekem egy magasabb pozíciót úgy, hogy minimálisan kerestem volna többet. Akkor volt egy felvetése, hogy mivel könnyebb lenne számára, ha csökkenne az albérlet akkor az lenne a megoldás, hogy összeköltöznénk. Ekkor meghoztam a döntést, hogy megfelelő anyagi háttérrel, de neki vágok. Ez meg is történt a megbeszéltek után nagyjából fél évvel. A régi városom nekem kicsit szűk volt abból a nézetből, hogy kikapcsolódhat az ember, ha éppenséggel szeret alkoholt fogyasztani, mert sajnos más szórakozási lehetőség megyeszékhelyként a mozi és a strand valamint a séta és a kerékpározás. Akkor nehéz döntés volt sokakat hátra hagyni, de mindenképp akartam próbát tenni.
Sajnos ez nem teljesen jött össze abból a szempontból, hogy rosszkor költöztem fel. Az egyik probléma leginkább az volt, hogy folyamatos lakórás problémám volt, hiszen mindegyik az egyedülálló típusba tartozott, akik nem nagyon tudnak másokhoz alkalmazkodni úgy, hogy java részt úgy hoztam döntéseket, hogy a másik jöjjön ki abból jobban. Az első évben sajnos az első fél év volt zökkenőmentes. Sokakkal megismerkedtem, s végre teljesült az a vágyam, hogy olyan emberekkel vettem magam körbe, akiknek a szórakozást elsősorban a kirándulás, sétálás, mozgás, s az egymással együtt töltött idő jelentette. Sok helyre eljutottam, amikor sajnos betört a Covid, s utána nagyjából egy év arról szólt, hogy alkalmazkodnom kellett a járványügyi intézkedésekhez. Szerencsés voltam, mert átestem a fertőzésen, de köhögéssel és enyhe lázzal kihevertem. Aztán úgy éreztem, hogy albérlet váltással jobb lesz a dolog, de akkor már jelentősen hozzászoktam a fővároshoz, s akkora élményeket már nem tudott adni a városban való csavargás. Ezután pedig jött az infláció, melynek köszönhetően olyan szintre emelkedtek a kiadások, hogy jóformán sehová nem mentem el, s nem is terveztem olyan programot, ami pénzbe kerül. Így maradtak az ingyenes látogatható helyek, illetve az itthon ülés. Mozgékony emberként kezdtem ettől kiakadni, s aztán volt egy nyolc napos szabadságom, amikor hazautaztam sokadik alkalommal. Amikor elérkeztem az utolsó naphoz azt éreztem, hogy odahaza nagyobb biztonságban vagyok család körében anyagilag és érzelmileg egyaránt, mint egy lakótárssal egy albérletben úgy, hogy őt egyébként évek óta ismertem. Majd tavasszal megérkezett a második e-mail a lakbér emelésről, amelyet még tudtam volna ugyan fizetni, de el kellett gondolkodnom.

Odahaza nem szóltak bele a döntéseimbe, de az utolsó haza látogatásommal már szóba került, hogy anyagilag talán egyszerűbb lenne visszaköltözni. Sok embert megismertem, s bizonyos időközönként egy vagy akár több napra feljönni a fővárosba sokkal olcsóbb lenne anyagilag, mint fent élni úgy, hogy nem saját ingatlanban élek. Ráadásul olyannal, aki nem kompromisszumkész. A kettő együttes hatása rengeteg stresszt eredményezett nálam, s mikor elgondolkoztam azon, hogy mennyire feszült vagyok, s ez hogyan hat rám, akkor a fent említett e-mail után haza telefonáltam, s közöltem, hogy felmondok, s hazaköltözök. A felmondásom szóban történt meg, amelyet el is fogadtak, s nem is volt ebből semmiféle harag vagy vita. Azonban szóba került, hogy mivel egy nagy cégnél dolgozok odahaza is jelen vannak, így összeírtam a telefonszámokat. Az első körnél nem jutottam tovább, mert azonnal jelezték, hogy igényt tartanak rám, s nagyjából egy hét alatt lezajlott a papíron való átvételem miközben június első hetében leszek utoljára a budapesti kirendeltségen. Így elkezdtem a szabadidőmben összeszedni az embereket, akiktől elbúcsúztam, s közös programokat is szerveztük. S mivel béren kívüli juttatást is kaptam ebből lett egy állatkerti séta.

Kicsit nehéz volt az a napom, de végül egy kiadós beszélgetéssel sikerült átgondolnom az egészet. Igaz, hogy több szempontból nehéz helyzetbe kerültem, de nem mehetek el az mellett, hogy mennyi embert ismertem meg valamint mennyi helyre jutottam el azok által, akik szintén szeretnek kirándulni. Négy év nem kis idő, de azt hiszem sok kapcsolatom pozitív irányba mozdult annak köszönhetően, hogy távol éltem ennyit. Mindezek mellett pedig azon is elgondolkodtam, hogy én is mennyit változtam, s nem jelent majd gondot bárhová eljutni, ha ilyen lehetőség lesz. Nekivágtam az utolsó két hetemnek, ami jelentős része munkával fog telni, s a szabadidőm pedig kikapcsolódással fog telni. Az biztos, hogy visszaköltözés után a munkára fogok összpontosítani, s a nyarat mindenképp otthon szeretném tölteni miközben próbálom kialakítani a saját ritmusom.

Az ünnepi mámor

2022.12.17. Kecskenyál

Egy héttel szenteste előtt számomra elég érdekesen végig néznem azt, ahogyan az emberek egyre inkább idegesebbek, agresszívebbek, feszültek lesznek. Egy olyan ünnep előtt, amelyre tulajdonképpen készülnek, s melynek érzelmi alapja a szeretet lenne. Ebből fakadóan elég érdekes látni egyesek viselkedését, amelyet a közlekedésben és kereskedelemben egyaránt meg lehet látni. Sajnos továbbra is tartanak a pánikszerű vásárlások, s most már nekem sem olyan könnyű bevásárolni, s kifejezetten irritálni is szokott, hogy szinte nem lehet beazonosítani azt az időszakot, amelyben könnyű elkerülni az infantilis vásárlókat. Annak mindenképpen örülök, hogy „kinőttem” az ilyen ünneplésekből. Habár tény, hogy soha nem is tartottam igazán ünnepnek a piros napos ünnepeket. Továbbá mindig úgy éreztem, hogy akkor tudok ünnepelni, bulizni, amikor történik valami olyan az életemben, amely ünneplésre ad okot. A szenteste, s a karácsony is inkább már arról szól, hogy örülök annak, hogy ilyenkor fixre vehető a pihenőnapjaim, valamint a fővárosba való felköltözés okán ez egy stabil dátum, amikor haza tudok látogatni. Annak azért örülök, hogy rokoni és ismeretségi körben is egyre elfogadóbbá váltak az emberek, s megértették, hogy számomra nem sokat jelentenek ezek az ünnepek. Így nem is szorongok rajta, s a tervem továbbra is a hazautazás lesz ezekre a napokra, ahol ugyanúgy fogom eltölteni az időmet, mintha sima hétköznap látogatnék haza.

A decemberi hónapom viszonylag nyugalomban kezdődött, s kifejezetten örültem annak, hogy megfelelő időben érkezett meg a számlámra utalt bér és ahhoz kapcsolódó karácsonyi jutalék is. Ezek kettősége viszont hozzásegített ahhoz, hogy a hónapok óta fennálló anyagi problémák megoldásra kerüljenek, s egy kis vásárlást is megengedhessen számomra. Kimozdulni keveset mozdultam ki, amely sajnos az időjárás számlájára lehet írni. Sajnos nem volt jó idő. Elsősorban hideg volt másodsorban pedig, amit mindig szerettem továbbra sem mutatkozik meg. Ez pedig nem más, mint a havazás. A frontok váltogatják egymást. Egyik nap viszonylag őszies idő van, de másnap pedig jóformán meg lehet fagyni. Az első befagyott tócsákkal is volt szerencsém találkozni. Mindezek mellett pedig kiadós szeles időből és esőzésből is sikerült kifognom azt, amit nem szerettem volna.
A fent írtaknak is köszönhettem azt, hogy az elmúlt napokban sajnos megfázással küzdöttem, így aztán nem igen tettem ki a lábam a lakásból. Ez hozzásegített ahhoz, hogy amit megtekintésre terveztem ebben a hónapban azt mind sikerült magamévá tennem vizuálisan. Ebből fakadóan pedig nem maradt más, mint hogy újabb szórakozást keressek magamnak. Ami a bemutatkozó új sorozatokban, s régen kedvelt filmekben mutatkozik meg. Hiszen ahogyan láttam az időjárás előrejelzést nem biztos, hogy megfelelő idő lesz akár egy sima fél órás sétára.

Munka szempontjából kicsit megterhelő ez a hónap, s ahogyan írtam fentebb sajnos a bevásárlás sem olyan könnyű emiatt. Mondjuk annak örülök, hogy ismételt pánikszerű pénzköltők közé nem álltam be, így aztán nagy kérdést nem nagyon csinálok a kristálycukor, étolaj, liszt szentháromságából. Kifejezetten meg vagyok nélkülük. Az mindenképpen kérdés lesz, hogy mennyire fog jól indulni a következő év valamint mi mennyire fog emelkedni. Kiadás és bevétel esetében mindenképp. Egyelőre bízok a legjobbakban, s próbálok kikapcsolódni. Mindezt úgy, hogy már előreláthatólag majdnem egy hetet fogok majd otthon tölteni jövőre, mert az évet máris szabadsággal leszek kénytelen kezdeni egy magánéleti probléma okán, amely hazautazást követel meg majd tőlem. Azért bízom abban, hogy ez majd megoldásra kerül, s az otthon töltött idő viszonylag kellemesen fog eltelni, s némi időt is tudok majd itthon tölteni miután visszautaztam jelenlegi lakóhelyemre.

Keserédes lesz-e az ősz?

2022.10.14. Kecskenyál

Korábban már többször is írtam arról, hogy az idei időjárás elég érdekesre sikeredett. Egyrészről elég hamar jött a tavasz, amit szintén egy elég érdekes nyár követett, ha alapul vesszük mekkora forróság volt, s ehhez képest szinte semmi csapadék nem volt. Ezzel nekem még önmagában nem volt problémám azzal már igen, hogy a nyár nagyjából három nap alatt váltott őszbe, amivel azért már voltak problémáim. Az életem “édes hármasa” azaz a munka, magánélet és anyagiak összegének végeredménye lett az, hogy komolyabb terveim, programjaim nem voltak. Ami összejött, mint egy kirándulás vagy kósza mozizás esetleg pár napos hazautazás többnyire a véletlennek és a szerencsének volt köszönhető. Az elmúlt időszakban pedig többször találkoztam azzal a problémával, hogy valami pont akkor jött, amikor épp nem kellett volna. Ebből fakadóan a kikapcsolódás elég nehezen ment nekem.
Tény és való, hogy nem igazán tudok a hátsómon megmaradni, így már egy nap itthon tétlenkedést sem tudok összehozni, mert legrosszabb esetben is lemegyek vásárolni a közeli boltba még akkor is, amikor semmire nincs szükségem, mert így legalább mozgok egy kicsit. Több változás is történt munka terén, ami ugyan nem velem kapcsolatos, de engem is érint. Ez volt munkatárs felmondása, valamint kirúgása. Utóbbi elég meglepő volt főleg amikor elmondták mi is volt az a vétség, amit ki sem nézett senki belőle. A megcsappant létszám pedig a meglévő beosztás átírását eredményezte, s a jelenlévők további leterheltségét növelte. Aminek eredménye leginkább az lett, hogy nagyon sokszor csak itthon ültem, s az volt a fő elfoglaltságom, hogy próbáltam nem bealudni délután vagy estefelé, mert sajnos az ilyen kis szundikálások nálam mindig azt eredményezték, hogy pár óra után felébredtem, s szinte egész éjszaka ébren voltam.

Szabadságom maradt még, aminek kiadása már most elkezdődött, s ennek nagyon örültem. Ámbár fáradtságomnak köszönhetően nem igazán mozdultam ki sehová, de a melegfront által hozott kellemes őszi idő végül rávett arra, hogy a vasárnapot a szabadban töltsem. Első körben tiszteletemet tettem a Farkasréti temetőben azon közismert személyek sírját megtekintve, akik eddig elmaradtak. Nagyjából egy órányi séta után végül úgy döntöttem, hogy nem hazafelé veszem az utat, hanem inkább egy kis erdei sétát ejtek meg. Habár érdekes a művészek síremléke, de a természet és az állatvilág még mindig jobban érdekel. Így aztán egy nagyobb sétát ejtettem meg a Hűvösvölgy ösvényén.

Csodálatos idő volt, s nagyon sok fényképet is készítettem valamint a friss levegő is nagy energiával örvendeztetett meg. Ebből fakadóan megejtettem a heti telefonbeszélgetéseimet is miközben elég nagy távot tettem meg sétálva. Nem igazán volt kedvem hazajönni, de végül sikerült hazaérnem még sötétedés előtt, s bevallom elég jót is tudtam aludni. Eközben megszületett az elhatározás, hogy két héten belül megint lesz pár napom összetolva, akkor az előre jelzett decemberi havazást (ami elég nagy káoszt eredményez mindig a tömegközlekedésben) nem várom meg, hanem hazalátogatok. Ez a terv egészen pontosan két napig volt életképes, még a helyi napilap online cikkét nem kaptam meg privát üzenetben, hogy az adott héten pályamunkálatok miatt a másfél órás utazás több, mint négy órát venne igénybe, mert kétszer kellett pótlóbuszra szállnom. Örömöm határtalan volt, így az adott napokra más elfoglaltságot kell keresnem.

Ami mindenképp biztos, hogy nem óhajtok itthon ülni. A fent említett temetői sétát nem óhajtom megismételni, mert egy éven belül a harmadik körséta nekem már unalmasnak bizonyult valamint a holtakkal “való kapcsolatom” nálam nem a temetőbe járást jelenti, hanem elsősorban az emlékeket. Így a halottak napját minden bizonnyal jó idő esetén valahol a szabadban töltöm. Ami tervem van leginkább találkozók lennének, valamint kilátogatnék egy naplemente megtekintésére a Normafára. A többi pedig minden bizonnyal majd alakul. Mindenesetre bízom abban, hogy semmi nem fog közbe jönni.

Háttal az ünnepeknek!

2018.12.02. Kecskenyál

Aki rendszeresen követi nyomon a bejegyzéseimet főleg a Helyzetjelentés kategóriában az minden bizonnyal tisztában van azzal, hogy nagyjából nyolc évvel ezelőtt szinte teljesen felhagytam azzal, hogy az ünnepeket tartsam. Egy ideig csak becsuktam a szobám ajtaját, és ezzel kizártam az egészet, de miután tartós munkahelyet találtam úgy döntöttem, hogy felnőttként elég érett vagyok ahhoz, hogy ne úgy viselkedjek a magánéletemben, ahogyan a mások elvárják. Így onnantól kezdve nálam megszűntek névnapok, születésnapok, állami és keresztény ünnepek. Névnapokkal, s születésnapokkal úgy vagyok, hogy nem szoktam fejben tartani, amely olykor nem kis sértődéseket eredményezett. Részben érthető, hogy sokaknak ezek a napok fontosak, de részben viszont nem, hiszen az, hogy milyen név van felírva a naptárban az adott napra, vagy melyik napra esik az illető születésének évfordulója tulajdonképpen lényegtelen. Jómagam pedig soha nem szerettem, ha valakit körbe kell ugrálni lényegtelen dologért. Szerencsére ezeket sikeresen kilőttem azokkal az érvekkel, mely szerint én nem tartom sem a névnapomat, sem pedig a születésnapomat, a fenti okokkal indokolva. Azaz a napomat nem befolyásolja, hogy milyen név van írva aznapra a naptárban, továbbá mely napon növekszik eggyel az életkorom. Arról nem is beszélve, hogy mennyire is utáltam, amikor mások körbeugrálva köszöntgettek, miközben jó párral a kapcsolatom egyébként sem volt közeli, valamint nem is éreztem úgy, hogy az adott nap más lett volna, mint a többi.
Az állami ünnepeket soha nem éreztem sajátomnak, s tulajdonképpen valahogy hidegen is hagytak. A hagyományokon alapuló ünnepek is csak gyerekként fogtak meg, így a húsvétból és a karácsonyból úgy érzem kinőttem. Mindazonáltal azt gondolom, hogy az emberek kapcsolataikat ne ünnepnapokon ápolják, hanem törekedjenek azoknak a hétköznapi életben való megvalósításán is. És mivel én ezt meg is teszem, így például nálam a karácsony annyival másabb, mint a többi nap, hogy ilyenkor többnyire nem tudok programot tervezni másokkal, így marad az itthon ülés, vagy a sétálás. A szilvesztert pedig végleg eltemettem lassan tíz éve, hiszen nem dohányzóként, és nem ivóként sajnos kulturált programot nem tudtam összehozni másokkal, amelynek a vége nem tervezett berúgás lett volna.

Fentiek fényében teljes mértékben hidegen hagynak az ünnepek. Nem készülök kirittyenteni a házat fényfüzérrel, s nem is tervezek hatalmas karácsonyi zabálást, de szilveszteri bulit sem. Azon emberek közé tartozom akinek olyan közegben dolgozik, ahol az ünnepeknek jelentősége van a munkájában. Így én megpróbálok egyet nyelni, és mindenképpen túlélni a hónapot, miközben minden egyes vásárlásomnál megtekinthetem, hogy egyes emberek mennyire kiköltekezve magukból túlértékelik az ünnepet, melyet visszafogott január fog követni.
Engem tulajdonképpen csak az érdekel, hogy a jövő héten mennyi pénz fogja ütni a markomat fizetés gyanánt, hiszen érkeznek a bónuszok, és egyéb egyszeri juttatások, valamint roppant mód érdekel, hogy vajon mennyivel is fog nőni a bérem jövőre. Ugyanis jelen helyzetben továbbra is a terv a fővárosba való költözés, amelynek esélye jelenleg is 50-50%. Anyagi tartalékot mindenképpen fel akarok halmozni, valamint február végén, és március elején fog végleg eldőlni, hogy a terv megvalósul-e, ami már nem rajtam fog múlni.

Keserédes szabadság

2017.07.09. Kecskenyál

Már levittem két teljes hetet a szabadságom után, azonban csak most jutottam el ténylegesen oda, hogy írni is tudjak. Kissé zavaros volt ez a két hét, s nem is telt teljesen zavartalanul, valamint sajnos a szabadságom sem úgy alakult, ahogyan terveztem.
Mint ahogyan az utolsó bejegyzésemben is írtam, sajnálatos módon kevés szabadsággal rendelkezem egy évre nézve fiatal koromból kifolyólag. A jelenlegi munkahelyemen szerencsére áttekinthető a beosztás, követhető, s nem úgy megyek, mint az előzőnél, hogy képben sem voltam mikorra kell menni. A kiszámíthatóbb beosztás nyilván lehetővé tette azt, hogy tervezni is tudjak. Ha nem szabadsággal, akkor legalább szabad hétvégékkel, amit két hetente megkapok. De ami biztos volt, hogy legalább a szombat este kilenctől már biztosan szabad vagyok, és tervezhetek onnantól.

A beosztásokban szerencsére van logika, s követhető is, így mindenki számolhat azzal, hogy egy hónapban mindenképpen lesz két szabad hétvégéje. Ebből fakadóan pedig a szabadságokat úgy osztják, hogy minél kevesebb fogyjon belőle, de az ember el tudjon menni többször is egy évben. Én azt választottam, hogy nekem bőven elegendő, ha öt napokat adnak ki három havonta, így aztán tényleg lehet tervezni, ha ez ember tudja, hogy három havonta lesz egy hete, amikor nem kell dolgoznia. A számításomba azonban hiba csúszott, hiszen nem volt tervezett, s fix szabadságom, így aztán szembe kellett néznem azzal, hogy a nyár szinte be van táblázva. Arról nem is beszélve, hogy sok az idősebb kolléga is, így aztán többen két hetes szabadságot vettek ki. Ennek köszönhetően én kiestem abból a lehetőségből, hogy akár júliusban, akár augusztusban szabadságra tudjak menni. Igazából nem panaszkodás lenne, de nem jött ki jól a lépés, hogy két hétig dolgoztam, majd ismét itthon voltam kilenc napot, ugyanis öt szabadnap lett kiosztva, amely két szabad hétvége közé lett betéve.
A probléma nálam ott kezdődött, hogy míg az első nyári szabadságomról már azt megelőzően értesültem három héttel, addig az utolsóról akkor, amikor beléptem a munkaajtón, s megkezdtem a munkahetemet a hétfővel. Kissé meglepődve, de nem szóltam rá semmit. Azonban már a felénél a falat tudtam kaparni.

Az egész azzal kezdődött, hogy az első két napban ki sem tudtam mozdulni, ugyanis iszonyatosan rossz idő volt. Igaz nem esett egész nap, de folyamatosan borult volt az idő, s ahogy elindultam volna sétálni rögtön elkezdett cseperegni az eső. Ebből fakadóan pedig nem nagyon tudtam kimozdulni itthonról. Belelendülve a hétbe szembe kellett néznem azzal, hogy másoknak ez munkahét, s így nem is nagyon tudtam magamnak programot szervezni. A negyedik napon látván az időjárás előrejelzéseket sikerült kijutnom a strandra, amit nagyon élveztem. Majd azt követően ismét jött a hidegfront, ami jót tett levegő téren, de sajnos majd halálra untam magam. Majd utána pedig jöttek a folyamatos előrejelzések esőről, ami miatt nem terveztem semmilyen szabadtéri programot, cserébe meg jól át lettem „verve” figyelve a felhőket:

Hasonló, s ennél rosszabb felhők takarták el a napot, s mivel biztos voltam, hogy esni fog, így nem mentem sehová. Majd 1-2 óra múlva ismét sütött a nap, s semmilyen felhő nem volt már az égen. Ebbe tökéletesen beleestem a szabadságom utolsó négy napján, s az előrejelzésekre támaszkodva nem kicsit voltam ideges. Azonban az utolsó két napon már nem érdekelt semmi, s fogtam az esernyőmet, s elindultam itthonról. Persze ilyenkor meg elkezdett esni.

Nagyjából a vizuális tartalmakkal próbáltam magam ismét felhozni, de sajnos roppant mód untatott minden, s így inkább a zenehallgatással kötöttem le magam, illetve esténként elmentem még sétálni. Azonban többes program részemről kevés volt, legalábbis átlagosnál kevesebb. Habár ez nem szokott zavarni, abban az esetben, ha dolgozok, mert a munka lefoglal. Így már viszont azt vártam, hogy mikor is tudok visszamenni dolgozni. Kár volt ezért az egy hétért, azért meg egyenesen borzasztó, hogy a többiek miatt végül is a „három havonta egy hét szabadság” elképzelésem megbukott. Ámbár úgy néz ki, hogy jövőre előre kell majd terveznem, ha nem akarok ugyanebbe a hibába esni.

Előtavasz

2015.03.12. Kecskenyál

Annak ellenére, hogy nem igazán szeretem a hideget mégis szeretem a telet. Leginkább azért, mert számomra mindig egy vizuális gyönyört jelentett a szép havas táj. Sajnálatos módon az utóbbi az, ami leginkább kezd eltűnni, hisz sem tavaly, sem pedig idén nem volt jelentős hózápor, aminek lehetett volna örülni. Tudom, tudom másoknak ez akár a mennyország is lehetne, de én inkább már tavaszias időt várok márciusra, nem pedig térdig érő havat. Habár tény, hogy mindennap nézem, hogy vajon milyen idő is várható. Jelenleg ez:

Abban természetesen nagyon bízok, hogy a derűs idő megmarad, s csak jelentéktelen összeget kell a fűtésre költeni ebben a hónapban. Persze bízom még továbbiakban abban is, hogy áprilisban már elővehetem a „drótszamarat”, s végre azzal kezdhetek el járni dolgozni.

Egy hónappal ezelőtt nagyjából arról írtam, hogy elképzelhető, hogy idén összeállítok egy új számítógépet. A gép összerakás megkezdődött, s máris teljesült az első fázis. Nagyjából három évvel ezelőtt leginkább az alaplapon spóroltam, melynek meg is ittam a levét. Rájöttem, hogy sok előnyt jelentene, ha minden egyes programomat jelenleg az SSD-men tárolnám. Tárolhatnám is, ha éppenséggel nem lenne 60 gigás a teljes eszköz. Azonban nagyobb teljesítményűt nem érdemes vásárolnom már a jelenlegi gépemben, ugyanis a három évvel ezelőtti spórolásomnak hála egy olyan alaplappal rendelkezem, amelyen nincs sata3-as port, tehát nem csak az új, de a jelenlegi SSD sebességét sem tudom maximálisan kihasználni. Így végül úgy döntöttem, hogy ahelyett, hogy szülői részre vásárolnék gépet, inkább építek magamnak részben egy újat, s a jelenlegit megöröklik. Mondjuk ebből a szempontból mindenképp jól jártak.

Természetesen most is a PCDiszkont-tól rendeltem. Mivel a hét elején dolgoztam, így mindenképp azt akartam, hogy akkor jöjjön a lap, amikor itthon vagyok. Így hétfő éjjel leadtam a rendelést, s csütörtökre írták a szállítást. Természetesen nem így történt, hisz már szerda délután itt volt a futár. Nem morogtam érte, hisz így legalább az öt napomból csak egy telt itthon üléssel.
Most azonban nem fukarkodtam, ugyanis teszem azt két év múlva, ha akarok cserélni mondjuk egy SSD-t, akkor nem akarok ismét megint majdnem egy új gépet építeni. Így lett egy Gigabyte GA-H97 D3H, melyhez még társult egy Modecom ház is.

Maga az összeszerelés jól ment, s annak kiváltképp örülök, hogy nem kellett még csavarhúzó sem hozzá! Persze azonnal felcsaptak a vásárlási igényeim, de szerencsére sikerült visszafognom magam. Azonban mivel nem tudom milyen lesz a jövő hónapom, s nem is szeretnék itthon dögleni a futárt várva mondjuk egy szép napos délután ezért úgy döntöttem, hogy hitelkeretemet felhasználva két hét múlva megrendelem a processzort is. Minden át lesz pakolva ebbe, s júniusig csak a memória modulok és az SSD lesz nagyobbra cserélve. Így tudom tesztelni. S nagy szerelést sem igényel a fent említett két eszköz cserélje sem. Másfelől pedig, ha bármi közben anyagilag nem fog itt porosodni a szekrényben az új alkatrész.

Pihenés tekintetében sajnos nem álltam túl jól. A beosztásom sem sikerült valami fényesen, így gyakorlatilag mást nem vártam, mint hogy mikor is lesz ez az öt napos „hosszú hétvégém”. A vége felé kezdtem már úgy érezni, hogy teljesen leépülök mentálisan, mert nem tudtam elegendő mennyiséget aludni. Ennek ugyebár az lett a hátulütője, hogy másnap egész nap fáradt voltam, s szinte semmihez sem volt kedvem. Azonban ez nem szegte kedvemet, ugyanis elég szépen gyűjtöttem a programokat, illetve a megtekintendő filmeket erre az öt napra.

Ami viszont biztos, hogy elhatároztam: ebben a maradék négy napban bizony remekül akarom majd érezni magam, nem gondolván a munkára!

Ráncfelvarrás!

2014.08.19. Kecskenyál

Gyerekként nem nagyon volt arra lehetőségem, hogy sok helyre elmenjek. Így többnyire itthon ültem, s bámultam a TV-t, ha olyan műsor volt, ami engem igazán érdekelt. Amennyiben jó idő volt, akkor pedig szépen fogtam magam, s elmentem sétálni. Mindezek mellett miután az első számítógép tiszteletét tette nálunk immáron nem volt megállás, s mai napig a függőség minden tünete tapasztalható nálam.
Annak idején is unatkoztam rendesen olykor, de mivel szerettem volna valamilyen szinten megörökíteni az utókornak azt, hogy mi is történik velem, így vezettem naplót. Először csak iskolás füzet volt, majd később bőrkötésű határidő napló az alap. Amit nagyon sajnálok, hogy mivel eléggé személyes dolgok kerültek leírásra bele, így azt fogtam, s megsemmisítettem. Miután internet is lett itthon, s hogy kihasználjam teljes mértékben a tárhelyem kínált lehetőséget elkezdtem sokakhoz hasonlóan én is blogot vezetni. Ennek pedig több, mint öt éve lassan már. Ez nem kis idő semmiképp, s olykor azért visszaolvastam, hogy miket is írtam. Leginkább a „Helyzetjelentés” kategória bejegyzéseiből szemezgettem, melyből azért nekem teljesen lejön, hogy mennyit változtam ez idő alatt, s mennyire is nőttem fel a koromhoz. Mivel egyébként is szerettem szöszmötölni a blogommal (véleményem szerint ezzel sokkal értelmesebben ütöttem el az időmet, mint ha valamelyik kocsma, vagy disco padlóján feküdtem volna hulla részegen), így természetesen mindig törekedtem arra, hogy egyszerű kinézettel rendelkezzen, melyet megtöltök tartalommal. Mindezek mellett pedig igyekeztem, hogy naprakész legyek minden tekintetben. Már régóta tervezgettem, hogy kap egy kis ráncfelvarrást. Mivel nálam elsődleges a tartalom, így mellé egy egyszerű, de mégsem tömegsite-nak kinéző megjelenést szerettem volna. Időm nem volt, azonban a mostani szabadságom lehetővé tette, hogy ennek az elfoglaltságomnak is hódoljak. Jelzem, sikerült. S elégedett is vagyok az eredménnyel.

Ahogyan tavaly, s tavaly előtt is szabadság kivételénél mindenképp úgy döntöttem, hogy majd a nemzeti ünnepkor fogom kivenni. Főleg azért, mert az ünnepnapnak köszönhetően egy nap bónusz lesz, amin egyébként sem kellett volna dolgozni. Így végül sikerült kiszuszakolnom valamivel több, mint egy hét pihenőt, amiből jelen pillanatban öt nap van hátra, sajnos. Részben örülök neki, hogy gyorsan telik, mert olykor azért kicsit unatkozok, de azért próbálom magam elfoglalni. Ugyan mozdultam ki itthonról, s találkoztam másokkal is, de most jelen pillanatban egyedül pihenek. Ezt a döntést azért is hoztam meg, mert munkanapjaimon egyébként is találkozok másokkal, s máshova is szoktam járni, s úgy döntöttem, hogy mivel az anyagi keretem nem teszi lehetővé, hogy kint lógjak a strandon, ezért a hétnek az egyik részét a vizuális szórakozásoknak szentelem, másikat pedig a nagy sétáknak, bicajozásoknak, illetve kutya sétáltatásoknak. Leginkább azért gondoltam így, mert úgy érzem kicsit kell most az, hogy egyedül legyek, hogy mentálisan teljesen ki tudjam pihenni ahelyett, hogy más nyekergését hallgassam. Lehet kicsit önzőnek hangzik, de így érzem.
Ennek kapcsán persze eddig is mindent megtettem, hogy ne unatkozzak. Először is az időjárás ugyan beárnyékolta rendesen az itthonról való eljövetelt. Azonban már korábban rengeteg letöltött tartalom várt rám, így azoknak hódoltam. Még januárban újítottam be a Playstation 3-at, melyre ugyan szerváltam be olcsón vateráról játékokat, de mindegyik csak egy végigjátszást élt meg a kezem alatt. Ugyan nekiálltam még jó másfél hónappal az Uncharted-nek, melynek a végére is értem, de a második rész is csak váratott magára, s szinte verébléptekkel haladtam csak előre. Mivel kedvem volt, időm volt, így múlt héten végigvittem másodjára is, majd tegnap a harmadik résznek is a végére értem. Ebből fakadóan már régen neki akartam ülni ismét, de holnapi programom feltehetően a The Last Of Us lesz. És minden bizonnyal a betervezett filmek mellett vége is lesz a hetemnek.

Jövő héttel pedig ismét indul a munka, s szinte nem is lesz időm semmire. Részben örülök neki, részben pedig nem. De mindenképp szeretném a héten kipihenni magam, hogy bírjam az iramot a többiekkel szemben. Szeptembert pedig várom, de legjobban a bevállalt túlórák után kapható pénzösszeg miatt.