Címke: betegség

Vegyes évkezdés

Kecskenyál

Sokszor vannak olyan pillanataim, amikor úgy érzem, mintha megállt volna az idő. Többször fordult velem elő, hogy nagyon szerettem volna, ha az adott szituációból nagyon gyorsan kikerülök, esetleg gyorsabban telik az idő. Eme tapasztalatok ellenére azt vettem észre, hogy nagyon gyorsan eltelik egy adott hónap vagy akár egy adott év. Amióta hobbiként belevágtam a személyes blog készítésébe azóta rendszert csináltam abból, hogy minden év utolsó napján írtam vagy arra a napra időzítettem egy összegző bejegyzést, hogy hogyan éltem meg az adott évet. Ez nem volt most sem másként. Egy bővebb írásban leírtam, hogy mennyire is vegyesen éltem meg az előző évet. Még csak a második hétbe vágtam bele, de már most úgy érzem, hogy elég vegyes eme évkezdés, s ha nagy szerencsém lesz akkor minden bizonnyal hasonló érzelmekkel fogom zárni eme hónapot, ha nem történik valami, ami kizökkent eme állapotból.
Az évkezdés elsősorban két okból nem sikerült pozitív szemlélettel indítani. Az előző hónapban sajnos több kollégám betegen jött dolgozni, s végül nekem is sikerült elég rendesen lebetegednem. Mivel szilveszteri összejövetel volt megtervezve, így azt semmiképp nem tudtam elkerülni, így végül csak két napot töltöttem itthon táppénzen, s majd kénytelen voltam kicsit gyengén, s köhögve bemenni dolgozni. Ahogyan többször is leírtam jómagam nem tartom a naptári ünnepeket, mert nekem azoknak semmi jelentőségük sincs, s a “kötelező” dolgokat nem szeretem főleg, ha a szabadidőmben vannak ezek a dolgok. Az igazság az, hogy a döntésem egyik oka anyagi jellegű volt, míg a másik oka a megrendezett összejövetel volt, s tartottam tőle, hogy nem csak anyagilag bukok, ha több napot maradok itthon, hanem esetleg valami írás, vagy kép is kikerülhet különböző közösségi portálokra. Hiszen mindenképp érdekesen telt volna el számomra. A legkisebb bonyodalmat a társulás jelentette, mintha egyszerűen csak bezárkóztam volna a szobámba, mint egy zombi. Nagyon vártam, hogy vége legyen, de szerencsére a résztvevők hamar elfáradtak, s szerencsére nem volt hajnalig tartó mulatozás, beszélgetés sem. Így viszonylag korán le tudtam feküdni. Szerencsére a tűzijáték is hamar véget ért, s a petárdázások se tartottak sokáig. Habár utána jó pár napig hallható volt némi utólagos ünneplés, aminek annyira nem örültem.

Már tavaly is be lett jelentve, hogy a januári hónapban mindenki legalább egy hét szabadságra számíthat, mert előírás, hogy az ünnepi hónap után mindenkinek legyen kiadva némi szabadság. Részben örültem, mert iszonyatosan megterhelő volt a decemberi hónap. Másfelől eredeti terv az volt, hogy haza kell majd utaznom, ami végül nem valósult meg. Ennek kicsit örültem, mert anyagi szempontból így több maradt nekem. Másfelől kicsit húztam a szám, hiszen a karácsonyi hazalátogatás elég borzasztóra sikerült, s nekem pedig már muszáj volt jeleznem azokat a dolgokat, amik eléggé zavaróak annyira, ami miatt pihenni annyira nem tudok. Ugyan a kommunikáció megmaradt, de szerintem sértődöttség a másik fél részéről még mindig van. Érzelmileg ez eléggé nehéz teher, de mély levegőt vettem, s úgy döntöttem, hogy akármennyire is bántó és fájó az igazság azt bizony ki kell mondani egy idő után, ha nem akarok egy jelentős lelki teherrel élni függetlenül attól, hogy lassan négy éve sikerült otthonról elköltöznöm.
Az évkezdés munka szempontjából elég nehézre sikerült. Hiszen gyengén mentem még vissza, s még mindig köhögtem. Mindezek mellett sajnos sokszor nem sikerült kialudnom magam. Volt olyan kollégám, aki visszatért, s közös beszélgetésnél rátértem a betegségének a tüneteire, s aztán szépen összeraktuk a képet, hogy bizony ez valóban egy vírusos fertőzésen eshettem át, amit tőle kaptam el lévén betegen jött dolgozni. Ámbár, ha ez nem lett volna elég, akkor az év első hetében szabadságon lévő emberekhez még táppénzre kerülök is csatlakoztak, így aztán a beosztásom is többször változott, s még túlórám is keletkezett. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy a hét másik felét iszonyatos fáradtsággal és több, mint tíz órányi alvásokkal töltöttem, amire sokszor az tette fel a pontot, hogy reggeli ébredésem nem ébresztőnek, vagy bármi másnak volt köszönhető, hanem a a munkával való álmodásról.

Az időjárási tényezők miatt nem örültem a korai szabadságnak, de végül mégis vártam, mert iszonyatosan elfáradtam, s szerettem volna pár napot pihenni. Így a hét második felét már a visszafelé számolgatással töltöttem, valamint reménykedtem abban, hogy nem fogok lebetegedni újra, ha már ennyi kollégám küzdött náthás tünetekkel. Valószínűleg az időjárás szeszélyesége is megviselhetett, mert a hét második felében elég tavaszias idő lett, ami sajnos a vasárnap estére elmúlt, s a hétfői szabadságkezdésem egy két napra bejelentett jelentős esőzéssel kezdődött.

Még a fővárosba való felköltözéskor nagyon örültem, hogy sikerült gumiból készült cipővédőt vennem, amelynek köszönhetően ilyen jellegű időben bátran használhattam a kedvelt sportcipőimet anélkül, hogy beáztak volna. Azt hiszem mindenki tapasztalja az infláció hatásait, s mennyire értéktelenednek a fizetések, s ennek köszönhetően komoly kihívást jelent a havi bevételt beosztani. Így annyira nem örültem, amikor a mai napon szembe kellett néznem a ténnyel, hogy a cipővédő végül kukában kellett kikötnie használhatatlansága miatt, s kénytelen voltam bemenni az egyik kedvelt sportboltomba, ahol viszonylag korrekt áron tudtam megvásárolni az első vízálló férficsizmám, ami viszonylag külsőre elég elfogadhatónak is néz ki. Én azon személyek közé tartozok, akiknek független a költséghatára, de ruházati termékekre egy bizonyos összeg felett nem vagyok hajlandó költeni még akkor sem, ha megvan rá a keret. Ezért is örültem, s bízok benne, hogy egy időre megoldódott az esős időjárási problémám lábbeli szempontjából.
Már megnéztem az időjárás előrejelzést, s sajnos nem vagyok elragadtatva, amit ezeken az oldalakon láttam. Némi sétát mindenképp be akarok szorítani a mindennapjaimba, s bízom benne, hogy komolyabb esőzések már a héten nem lesznek. Így valószínűleg komolyabban belevetem magam a vizuális szórakozásba, s több sorozatot is be fogok próbálni, valamint pár film is megtekintésre fog kerülni. Azért reménykedek abban, hogy az ismerősök azért rá fognak érni, s nem fogok “beszorulni” a négy fal közé, mint a múltkor.

Az ünnepi mámor

Kecskenyál

Egy héttel szenteste előtt számomra elég érdekesen végig néznem azt, ahogyan az emberek egyre inkább idegesebbek, agresszívebbek, feszültek lesznek. Egy olyan ünnep előtt, amelyre tulajdonképpen készülnek, s melynek érzelmi alapja a szeretet lenne. Ebből fakadóan elég érdekes látni egyesek viselkedését, amelyet a közlekedésben és kereskedelemben egyaránt meg lehet látni. Sajnos továbbra is tartanak a pánikszerű vásárlások, s most már nekem sem olyan könnyű bevásárolni, s kifejezetten irritálni is szokott, hogy szinte nem lehet beazonosítani azt az időszakot, amelyben könnyű elkerülni az infantilis vásárlókat. Annak mindenképpen örülök, hogy „kinőttem” az ilyen ünneplésekből. Habár tény, hogy soha nem is tartottam igazán ünnepnek a piros napos ünnepeket. Továbbá mindig úgy éreztem, hogy akkor tudok ünnepelni, bulizni, amikor történik valami olyan az életemben, amely ünneplésre ad okot. A szenteste, s a karácsony is inkább már arról szól, hogy örülök annak, hogy ilyenkor fixre vehető a pihenőnapjaim, valamint a fővárosba való felköltözés okán ez egy stabil dátum, amikor haza tudok látogatni. Annak azért örülök, hogy rokoni és ismeretségi körben is egyre elfogadóbbá váltak az emberek, s megértették, hogy számomra nem sokat jelentenek ezek az ünnepek. Így nem is szorongok rajta, s a tervem továbbra is a hazautazás lesz ezekre a napokra, ahol ugyanúgy fogom eltölteni az időmet, mintha sima hétköznap látogatnék haza.

A decemberi hónapom viszonylag nyugalomban kezdődött, s kifejezetten örültem annak, hogy megfelelő időben érkezett meg a számlámra utalt bér és ahhoz kapcsolódó karácsonyi jutalék is. Ezek kettősége viszont hozzásegített ahhoz, hogy a hónapok óta fennálló anyagi problémák megoldásra kerüljenek, s egy kis vásárlást is megengedhessen számomra. Kimozdulni keveset mozdultam ki, amely sajnos az időjárás számlájára lehet írni. Sajnos nem volt jó idő. Elsősorban hideg volt másodsorban pedig, amit mindig szerettem továbbra sem mutatkozik meg. Ez pedig nem más, mint a havazás. A frontok váltogatják egymást. Egyik nap viszonylag őszies idő van, de másnap pedig jóformán meg lehet fagyni. Az első befagyott tócsákkal is volt szerencsém találkozni. Mindezek mellett pedig kiadós szeles időből és esőzésből is sikerült kifognom azt, amit nem szerettem volna.
A fent írtaknak is köszönhettem azt, hogy az elmúlt napokban sajnos megfázással küzdöttem, így aztán nem igen tettem ki a lábam a lakásból. Ez hozzásegített ahhoz, hogy amit megtekintésre terveztem ebben a hónapban azt mind sikerült magamévá tennem vizuálisan. Ebből fakadóan pedig nem maradt más, mint hogy újabb szórakozást keressek magamnak. Ami a bemutatkozó új sorozatokban, s régen kedvelt filmekben mutatkozik meg. Hiszen ahogyan láttam az időjárás előrejelzést nem biztos, hogy megfelelő idő lesz akár egy sima fél órás sétára.

Munka szempontjából kicsit megterhelő ez a hónap, s ahogyan írtam fentebb sajnos a bevásárlás sem olyan könnyű emiatt. Mondjuk annak örülök, hogy ismételt pánikszerű pénzköltők közé nem álltam be, így aztán nagy kérdést nem nagyon csinálok a kristálycukor, étolaj, liszt szentháromságából. Kifejezetten meg vagyok nélkülük. Az mindenképpen kérdés lesz, hogy mennyire fog jól indulni a következő év valamint mi mennyire fog emelkedni. Kiadás és bevétel esetében mindenképp. Egyelőre bízok a legjobbakban, s próbálok kikapcsolódni. Mindezt úgy, hogy már előreláthatólag majdnem egy hetet fogok majd otthon tölteni jövőre, mert az évet máris szabadsággal leszek kénytelen kezdeni egy magánéleti probléma okán, amely hazautazást követel meg majd tőlem. Azért bízom abban, hogy ez majd megoldásra kerül, s az otthon töltött idő viszonylag kellemesen fog eltelni, s némi időt is tudok majd itthon tölteni miután visszautaztam jelenlegi lakóhelyemre.

Hullámvölgy

Kecskenyál

Ismét eljött az év utolsó napja, és természetesen továbbra is hasonlóan állok eme jeles naphoz, mint ahogyan az elmúlt években is. Tehát nekem a szilveszter tulajdonképpen semmit nem jelent, s inkább úgy érzem, hogy többen rá vannak feszülve erre az ünnepre, mert úgy érzik, mintha ennek a napnak különlegesnek kellene lennie. Én középiskolás koromban megléptem az első (és egyben utolsó) szilveszteri bulimat, így azóta úgy vagyok vele azzal járok a legjobban, ha biztonságot nyújtó négy fal között maradok, és azzal töltöm az időmet, amivel kedvem van, és természetesen akkor megyek aludni, amikor fáradt leszek. Így aztán a mai napot ismét azzal indítom, hogy kiposztolom az év utolsó bejegyzését a blogomra, ami továbbra is nem mást, mint egy évösszegző.
Idén (főleg az év második felében) elég kevés bejegyzést tettem közzé. Aminek több oka is volt, habár az egyik az, hogy a középpontban ismét az volt, hogy elég sokszor sikerült pofára esnem, s az idei évet is úgy tudom jellemezni, hogy a pofára esések sorozata volt. Ami azt gondolom kisebb részben az én hibám, nagyobb részben viszont a körülményeké, valamint az engem körülvevő embereké. De nyilván ennek is megvannak a maga előnyei. De most a részletek mögött ki is fejtem mi is történt velem az elmúlt egy évben.

Eltelt egy teljes év. Azt gondolom senkinek nem ismeretlen a koronavírus és a Covid szó, így aztán most az egész év ismét majdnem erről szólt, és lassan másfél évben kell ezzel a dologgal együtt élni. Ami nem csak azért nehéz, mert ebbe a betegségbe bele lehet halni, valamint elég borzasztó következményei is lehetnek, hanem azért is, mert rengeteg járványügyi intézkedésnek szinte csak hátrányai vannak. A maszkviselet engem kevésbé visel meg, mint az, hogy ismét eltelt úgy egy év, hogy ha valami hivatalos ügyem volt, akkor nem csak a várakozási idő volt nehéz, hanem az is, hogy már jó előre időpontot kellett foglalni, amit eddig nem kellett. Mindezek mellett ismét eltelt egy év, hogy nem kaptam el ezt a betegséget, és komolyabb egészségügyi problémám sem volt, ellenben mégis volt, hogy orvoshoz kellett fordulnom, s bizony nem volt kellemes ami továbbra is uralkodik az egyébként is leharcolt és kizsigerelt egészségügyben.

A január elég érdekes indult. Annak mindenképpen örültem, hogy a gyomrom kezdett helyre jönni, amit betudtam, hogy megpróbáltam nem zabálni. Főleg akkor, amikor épp feszült, vagy ideges vagyok. Nagyon sok ismerősömről hallottam azt, hogy koronavírusos lett, de természetesen az évet “szerencsésen” sikerült nyitnom, hiszen sikerült ágynak esni, de furcsának találtam az arcomon megjelenő érdekes foltokat. Mivel egész életemben náthán és néha előforduló hasmenésen kívül más problémám nem volt, így azonnal a helyi ügyeletre mentem, ahol megállapították, hogy komolyabb bajom nincs, de azért keressem fel másnap a bőrgyógyászati részt. Ami meg is történt, így aztán meglepően szembesültem azzal, hogy amikor már sikerült betölteni a harmincadik életévemet is sikerül elkapnom a bárányhimlőt. Szerencsése mindenféle probléma nélkül átestem rajta, habár az itthon ülést nehezen viseltem. Ahogy túl lettem rajta rögtön meg is csodálhattam az év első hóesését.

Ahogyan azt sejtettem sajnos a január nem volt túl eseménydús. Nagy vonalakban leginkább arról szólt, hogy dolgoztam, és mivel nagyon sokan voltak táppénzen, így sajnos azzal is szembe kellett néznem, hogy össze-vissza voltam beosztva. Mivel elég stabil embernek számítottam, valamint az összes vezetővel jóban voltam, így bizalmi szempontból is sokszor engem választottak. A február már kicsit jobban indult. Első körben mindenképpen pozitív dolognak számított, hogy új mobiltelefont vásároltam, ami nem más volt, mint egy Huawei P40 Pro, amely minden szempontból jó választásnak bizonyult. Így aztán a hónapom javarészt nem szólt másról, mint hogy mennyi időt is tudok a szabadban tölteni, és tesztelni a fotózási képességeit.
Március szintén visszafogott volt. Első körben itt volt a koronavírus és az abból fakadó járványügyi intézkedései. Ennek ellenére még a hónap elején sikerült hazalátogatnom is. Azonban ismét sikerült egy újabb helyett felfedeznem a fővárosban, ami nem volt más, mint a Róka-hegy. Nagyon élveztem a barangolást, s ismét tervezek majd oda elmenni. Természetesen akkor, amikor már tavasz lesz. Sokszor tettem említést a blogban arról, hogy gyermekként mennyire kiszámítható volt az időjárás. Tehát a tél az tényleg tél volt, és legalább három hónapig tartott, és a nyár se arról szólt, hogy az ember konkrétan megdöglik a melegben. Azonban a márciusban már beköszöntött a tavasz. Ennek nagyon örültem főleg azért, mert az új mobiltelefonnal nagyon szép képeket készíthettem a virágba borult természetről:

Sok hátránnyal, és sok előnnyel is járhat, ha az embert “beszippantja” egy multicég. Persze minden munkahely más és más, de tény, hogy minél nagyobb egy cég, annál nagyobb biztonságban lehet az ember. Hiszen minél nagyobb, annál több és sűrűbb ellenőrzéseket kaphat, tehát kevés lehetőség adott, hogy az ember feketemunkássá váljon. Nem sokkal a felköltözés után ismét egy ilyen cégnél helyezkedtem el, s kicsivel több, mint egy év után pozíció váltással kerestek meg. Ezt elfogadtam, habár tény, hogy első körben azért mondtam igent, mert egy-két dolog kikerülhetett volna a munkafolyamataim közül, melynek köszönhetően ritkán tudtam eljutni wc-re, vagy későn tudtam kivenni a szünetemet. És persze sikerült kifognom egy olyan kolléganőt, aki elég házsártás volt, így aztán kevesebbet kellett volna vele töltenem. Mielőtt belekezdtem volna a betanulásba kaptam egy hét szabadságot, s amikor visszatértem tulajdonképpen mindenki hallott már az engem érintő változásról, amiről én nem. Ez pedig nem más volt, mint hogy a pozíciót megkapom csak épp egy hónap múlva már másik helyen fogok dolgozni. Akkor ennek még nagyon örültem, habár azt gondolom nem ártott volna, ha előtte engem megkérdeznek illendőségből.
A dolognak egyébként örültem, hiszen több problémám volt az adott hellyel. Leginkább az, hogy a vezetők túl engedékenyek voltak, amelynek megvoltak a maga következményei. Például az, hogy nagyon sokan kissé elengedték magukat, vagy pedig úgy álltak másokhoz, ami konfliktusokhoz vezetett. A betanulás persze nem volt nekem zökkenőmentes, hiszen több más helyre is el kellett mennem és ott töltenem egy kis időt oktatás címén. Természetesen igyekeztem kihasználni az időt, így aztán a május elég eseménydús volt, és elég sokat is mozogtam. Ami annak is köszönhető volt, hogy a korlátozásokat egyre jobban kezdték el feloldani. Majd a hónap közepén az új helyemen kezdhettem új emberek között. Örültem neki, de már akkor is volt egy sanda gyanúm, hogy nem lesz zökkenőmentes ez az egész számomra, amely a nyáron be is bizonyosodott.

Első körben elég pozitívan álltam neki a dolgokhoz, és úgy látszódott, hogy a kollégák és a vezetők is ilyenek. Ez persze abban nyilvánult meg, hogy kezdetben nem én voltam a “célpont”, akit tulajdonképpen csesztetni kell. Így, ha nem is éreztem azt, hogy aranyból van a kerítés, de mindenképpen jobban éreztem magam. Ebből fakadóan pedig úgy döntöttem, hogy az lesz a legjobb, ha elkezdek életmódot váltani. Ami persze szokás szerint nem jött össze, vagy csak időszakosan működött. Első körben természetesen jól éreztem magam, és elkezdtem ismét kimozdulni itthonról, ha már beköszöntött a rövid ruhás időszak. Mindezek mellett újabb költözésre került sor, habár most azért, mert nagyobb lakás volt a háztömbben minimális többletköltségért, ami mindenképpen megérte a váltást. Mindezek mellett pedig újabb helyszínt fedeztem fel a fővárosban, ami nem volt más, mint a Kamara erdő.
A nyár természetesen tovább folytatódott, és nem volt kérdés, hogy szembesültem azzal, hogy bizony az új munkahely koránt sem olyan kellemes, mint amilyennek elsőre tűnt. A problémakör pedig leginkább abban nyilvánult meg, hogy a más helyről összeválogatott emberek nem tudtak összeszokni, így aztán nem volt jellemző a csapatmunka. Kivéve, ha éppenséggel nem arról szólt az egész, hogy hogyan is keverjék meg azt a bizonyos ürüléket. És persze ekkor szembesültem a vezetők alkalmatlanságával is, így a nyáron nem épp arról voltam híres, hogy kipihent voltam. Még egy felmondást is kilátásba helyeztem, amiről persze sikeresen lebeszéltek. Bár tény, hogy úgy gondoltam jobb, ha úgy érzik lebeszéltek, mintha elismerem, hogy a felajánlott munkahelyről kiderült időközben, hogy minél kevesebb óraszámban szeretne foglalkoztatni. Persze ez további frusztrációhoz vezetett, amit igyekeztem levezetni. Az oltási igazolvány elengedésének köszönhetően az Állatkert mellett a Tropicariumba is eljutott a nyáron.

Szeptemberre jó pár tervem volt, de sajnos már az elején kútba esett, amikor a családban felütötte a fejét a Covid. Szerencsére mindenki jól viselte, és elég hamar túl is lett rajta, továbbá következmények nélkül átestek ezen. Ebben a hónapban is igyekeztem kirándulni, habár már egyre kevesebb kedvem volt, hogy bármit is csináljak. Ekkor kezdett körvonalazódni bennem, hogy valami nagyon nincs velem rendben. Ekkor még nem foglalkoztam ezzel a dologgal, amelyre a környezetemben egyre többen felhívták a figyelmet, hogy az utóbbi időben egyre feszültebb és frusztráltabb lettem. Igyekeztem kikapcsolódni, így idén először (és egyben utoljára) elmentem moziba, és bevállaltam egy magyar filmet, amely nem volt más, mint a Toxikoma. Mivel magyar alkotásról van szó, így nem sikerült senkit meggyőzni, hogy beüljön velem, de én elmentem és remekül szórakoztam. Várom is, hogy megjelenjen, hogy újra megnézhessem. A nyár ismét gyorsan elment, így októberben úgy döntöttem, hogy ismét felutazok a Normafához, ahol megnézem a naplementét ha az ősz magával hozta azt, hogy egyre korábban sötétedik.

Érdekesen telt mindenképpen az október, habár ekkor már körvonalazódott bennem az, hogy talán nem tervezek hosszú távú maradást a cégnél. Bár egy kicsit az könnyített a pszichésen, hogy sikerült újabb találkozókat összehozni, továbbá még meglepetésnek egy görkorcsolyát is sikerült kapnom az egyik ismerősömtől, habár az ősz beköszöntésének köszönhetően nem tudtam megtanulni használni. Novemberi hónap már keményebbnek bizonyult, és már ekkor elkezdtem érdeklődni ismerősöktől, hogy vajon milyen lehetőségeim lehetnének más cégeknél. Ekkor már egyre nehezebben viseltem a meglévő konfliktusokat, és a vezetői alkalmatlanságokat, de a hónapban kiadott utolsó hét szabadsága kicsit tompított ezen. Azonban amikor visszatértem nem voltam túl boldog, hogy pár dologba tulajdonképpen sikerült beleszarni, majd pedig amikor ennek meglettek a negatív következményei valahogyan sikerült olyan jól formálni a szavakat, hogy én, aki egyébként nem is dolgozott az adott héten hibásként jöjjön ki ebből. A december már alapból úgy kezdődött, hogy már kedvem sem volt bemenni, de már elkezdtem önéletrajzokat kiküldözgetni, továbbá a felajánlott pozícióról is lemondtam, és jeleztem is, hogy inkább visszamennék oda és abba a pozícióba, amelyben voltam majdnem másfél évet. Azonban egy munkahelyi baleset ezt megváltoztatta, és cégen belül ebből lett némi probléma, amely végül azt eredményezte hogy ugyan a munkaviszonyom nem szűnt meg, de abba belementek, hogy cégen belül máshová más pozícióba elmenjek. Minden bizonnyal tarthattak attól, hogy a táppénzről való visszatéréskor esetleg kiverhetem a balhét, hogy nem úgy álltak a dologhoz, ahogy kellett volna. Habár nem voltam hibás a dologban, de mégis elengedtem a dolgot, mert fontosabb volt, hogy ennek (is) köszönhetően elmehettem máshová dolgozni cégen belül. Így úgy helyre kerültem, új emberek közé, ahol már az első napom jól telt, és a továbbiak is arról győztek meg, hogy jól döntöttem a váltást illetően. Még akkor is, ha ki kellett volna vernem a balhét, hogy hogyan is viselkedtek a másik helyen.

Az utóbbi napjaim elég könnyen teltek, így kifejezetten örültem is annak, hogy eseménytelenül teltek el. Bár tény, hogy az időjárás miatt nem tudtam kimozdulni, de ennek ellenére mégis sikerült egy elég jó statisztikát hoznom az évre:

Jövőre komolyabban nem tervezek semmit, hiszen nem tudom pontosan mi fog rám majd várni. Elsősorban arra törekszem, hogy nyugalmamat megpróbáljam megőrizni, és ebből fakadóan többször tudjak kimozdulni itthonról. Habár tény, hogy a tavasz elég messze van, de azért bízom benne, hogy legalább esni nem fog sűrűn.

Keserédes évzárás

Kecskenyál

Elérkeztünk az év utolsó napjához, s ahogyan azt a blog indulása óta teszem most is készültem egy utolsó bejegyzéssel, amely leginkább évösszegzőként funkcionál.
Az ünnepekkel kapcsolatban a hozzáállásom és véleményem nem változott az elmúlt évben sem. Azaz én akkor tudok ünnepelni, ha annak komoly oka van. Tehát engem totálisan hidegen hagynak a névnapok, születésnapok, és ezzel egyetemben nemzeti ünnepek teljesen, valamint a karácsony és a szilveszter is. Előbbivel kapcsolatban az a véleményem, hogy ha az embernek van valódi családja, akkor rendkívül jó, hogy van az évben két munkaszüneti nap, amely a legtöbb embernek tényleg munkaszüneti napnak számít, és együtt tud lenni a szeretteivel. A szilvesztert pedig továbbra is a fogyasztás ünnepének tartom, ahol az emberek többsége úgy ünnepel, mintha nem lenne holnap, s eközben totálisan úgy viselkedik, mintha természetes lenne, ha kivetkőzik önmagából. Így úgy vagyok vele, hogy kibírok egy napot az évből, amikor tudatosan nem mozdulok ki a lakásból. Bár tény, hogy nagyon kíváncsi leszek, hogy hogyan is fog működni az ünneplés a járvány miatti kialakult korlátozások fényében. Elöljáróban annyit viszont elmondhatok, hogy nálam a 2020-as év a pofára esések éve volt. De nézzük bővebben mit is jelentett számomra.

Ez volt a első évem teljes évem, amelyben a fővárosban éltem. Míg a tavalyi évem a város felfedezéséről és a helyem megtalálásáról szólt, addig az idei évnek már úgy indultam neki, hogy tudom, hogy mit is szeretnék majd csinálni. Teljesen nem is tudtam betervezni semmit, hiszen nem láttam előre a lehetőségeimet, de már tudtam, hogy amint kijön a jó idő, akkor ismét nyakamba kapom a várost, és olyan helyekre is elmegyek, amelyet eddig mondjuk a város nagyságából fakadóan elkerülte a figyelmemet. Az évkezdés elég sterilen indult, de az mindenképp pozitívum volt, hogy legalább havazott egy kicsit januárban.

Sajnos nem sokáig élvezhettem a havat, ugyanis hamar el is olvadt. A következő hónap sem volt túl eseménydús. Ami mindenképpen pozitívum volt, hogy akkor járt le az öt hónapos próbaidőszakom, s mivel megvoltak velem elégedve, és valamennyire tudtam kezelni a kicsit problémás kollégákat, így végül a saját döntésem, és a vezetők többsége is az volt, hogy a szerződésem határozatlan időre változik. Ugyan jelentős béremelés nem történt, de azért ennek örültem. Igaz, hogy a kereskedelmi egység, s ezen belül az élelmiszerboltok nincsenek jól megfizetve, de egy tartós munkahelynek véltem, amely rossz körülmények között is kénytelen lesz működni, hiszen az embereknek enni és inni kell az életben maradáshoz. Így úgy gondoltam, hogy továbbra is maradok, és próbálok gyűjtögetni, hogy még több spórolt pénzem legyen, és majd szépen nyitott szemmel járok, és majd amikor jön valami jobb munka, akkor majd váltok. Annyiból viszont szerencsém volt, hogy többször volt jó idő, így aztán tudtam a városban csavarogni. Így történt meg, hogy meglett végül az első 13 km-es lesétált távolságom.

A hideg ellenére én nagyon szeretem a telet, mert csodálatos vizuális élmény az, amikor minden fehérbe öltözik. Bevallom soha nem volt kedvenc ünnepem a karácsony, de annál szebb nincs, amikor ünnepi világításban úszik a város, vagy épp feldíszített ház előtt megy el az ember, s közben pedig elkapja a látvány okozta hangulat. A tél enyhe volt most is, így nagyon örültem, amikor március vége felé elkezdett tavaszodni. Először is felfedeztem a Hűvösvölgyet, ahol többször is jártam idén. Nagyon szép hely, és az erdős részen sétálni valami eszméletlen módon sikerült feltöltenie engem a sokszor fárasztó munka után. Sajnálatos módon akkor sem találtam olyan embert, aki csatlakozott volna mellém ezeken a sétákon, vagy olyat, aki viszont igen, s épp egybe esett volna a pihenőnapunk. Ellenben kihasználhattam a telefonom által kínált fotózási lehetőséget.

Mivel a munkába járáshoz és a városban való mozgáshoz kénytelen vagyok bérletet vásárolni, így aztán rámondhatjuk, hogy a kirándulásaim utazási költsége gyakorlatilag minimális volt, hiszen egyrészről a munkáltató téríti a bérlet árát, továbbá pedig a fővároson belül mozogtam. Így nagyjából annyi kiadásom volt, hogy ekkor vásároltam magamnak inni és ennivalót, mert többnyire ezeket a csavargásokat úgy oldottam meg, hogy általában délelőtt, vagy kora délután elindultam, s estefelé vagy pedig este jöttem haza. Kivétel persze az volt, hogy időközben megbeszéltem mással, vagy másokkal találkozót, vagy hazafelé be kellett ugranom valahová. Ebben a hónapban persze a tavasz nagyon szépen elhalmozott minket lehetőségekkel, hogy gyönyörködhessünk a természet ébredésében, és az általam nagyon hanyagolt Gellért-hegyre is kilátogattam, ahol remek fotókat sikerült készítenem.

Mindezek mellett természetes további lehetőségeim is adottak. Ilyen volt, hogy felfedeztem, hogy a fővároson belül van barlangrendszer. Tudtommal kettő, amiből sajnos egyet sikerült csak meglátogatnom, ez pedig nem volt más, mint a Pál-völgyi barlangrendszer. Annak ellenére, hogy a pihenőnapom megint rosszul jött ki, de annyira kíváncsi voltam, hogy elmentem egyedül, és az ott lévőkkel nagyon jól éreztem magam, és nagyon jól sikerült elbeszélgetnem velük, ami egy jó élmény lett végül nekem. Ugyan vissza akartam látogatni, de sajnos a korlátozások miatt ez nem jött végül össze. Azonban érdekes élmény volt látni például éjjeli álmot alvó denevért a valódi élőhelyén, vagy vízforrást, illetve megkövült kagylókat.

A hónap végén pedig minden lakos kénytelen volt felszállni az azóta is tartó szopórollerre, amit koronavírusnak nevezünk, és még mindig viseljük a hatásait. Bevallom szkeptikus voltam ezzel a dologgal kapcsolatban, s most sem érzem azt, hogy ennyire durva lenne, hiszen közvetlen közelemben kevés ember kapta el, és problémamentesen átesett rajta, vagy épp enyhe tüneteket produkált. Bár az is tény, hogy ezekkel az emberekkel nagyon nem is álltam személyes kapcsolatban leginkább az időhiány és a távolság miatt. Az emberek egyik pillanatról a másik pánikszerű vásárlásba kezdtek, és akkor én és a kollégáim jelentősen kimerültünk akármelyik műszakba mentünk dolgozni. Akár délelőttre, akár délutánra. Megjelent sokaknál a pánik, így a szociális életem gyakorlatilag majdnem a nullával lett egyenlő, s ugyan akkor már tömegközlekedést nem használtam még akkor is kaptam az ívet pár embertől, hogy kimertem mozdulni a lakásból. Mivel mozgékony vagyok, s szeretek sétálni, így konkrétan egyfajta lelki terrornak éltem meg azt, hogy otthon kellene maradni. A terveimet totálisan áthúzta ez az egész, hiszen jelentős programoktól estem el. A vendéglátó egységek bezártak, őket követte az iskolák, s gyakorlatilag a fővárosban az élet leállt, s elindult az emberekből sugárzó agresszió és pánikhangulat. Ezért többek között nem is látogattam haza.
Az áprilisi hónap nekem nehezen indult pont amiatt, hogy ilyen helyzet alakult ki. Ekkor már nem érdekelt sok ember véleménye, s ki kellett mozdulnom, így többször a Hűvösvölgy volt a célállomás, ahol lehetett úgy sétálni, hogy ne fussak bele emberekbe, és ténylegesen ellegyek a gondolataimmal. Ez kicsit segített feldolgozni a nem épp kellemes helyzetet. Ámbár tény, hogy akkor ébredtem rá, hogy az egyik alternatív ötletem a vendéglátásban való elhelyezkedés lett volna, amellyel hatalmasat szívtam volna, ha meglépem. Így aztán összetettem a kezem, hogy a munkahelyem biztos lábakon állt, hiszen alapvető dolgokat árulunk, illetve minden vezető megvolt és jelenleg is megvan velem elégedve. Ellenben sajnos sokan elvesztették a munkahelyüket, vagy rossz helyzetbe kerültek, aminek a következménye az volt, hogy kiszolgáltatottá váltak, vagy pedig a létbiztonságukat vesztették el.

Májusban már konkrétan eldöntöttem, hogy nem érdekel senkinek a véleménye, és ki akarok mozdulni, és olyan helyekre akarok eljutni, ahol eddig még nem voltam. Természetesen szigorúan a városon belül. A felköltözésemnek voltak bizonyos kikötései részemről az ismerősöm felé, hogy a hozzávaló költözés átmeneti jellegű, amely később arra módosult, hogy mivel jól kijövünk egymással, addig ez a helyzet számomra vállalható. Ha probléma van, akkor azt tudjuk megbeszélni, továbbá mivel értelmesnek érzem magam, ezért kompromisszumokra is képes vagyok. Így aztán teljesen megértettem, hogy az egyik barátja ideköltözött, aki sajnálatos módon elvesztette az állását, majd az albérletéből is ki lett rakva. Kezdetben úgy éreztem jól kijövünk, hiszen sok közöst láttam egymásban, így azt gondoltam, hogy majd későbbiekben lendíthetek az érzelmi állapotán, ha elmegyünk együtt majd csavarogni. Neki köszönhettem, hogy tudomást szereztem a római partról, ahol nagyon jó napot töltöttem el a hónap közepén.

A nyár nem indult valami fényesen. Szerencsére nyitottam új emberekkel való megismerkedésre, így több új ismerősre is szert tettem. Ennek köszönhettem azt, hogy nyár elején végül költözés mellett döntöttem. Ennek háttere sajnos az volt, hogy az ismerősöm kiállt a barátja mellett, aki úgy hálálta meg a segítségnyújtást, hogy amikor egyikünk nem volt itthon, akkor a másikunkat fúrta a háta mögött, és olyan dolgokat állított, ami nem volt valós. Ezt a viselkedést nem tudtam hová tenni, s ugyan tudtam, hogy az akkori lakótársam viselkedése nem valós, és nem lenne szükség költözésre, de én úgy döntöttem, hogy ha hisz a barátjának, akkor essen szépen pofára, és amikor ez megtörténik, akkor bizony majd elgondolkozik azon, hogy talán jobban oda kellene figyelnie, hogy kivel barátkozik.
Ekkor kezdődött meg egy nagyjából öt hónapos különélés, de már konkrét tapasztalatokkal vágtam neki az új lakótársnak. Nem fogok hazudni, hogy nagyon tetszett nekem, hogy hasonló mentalitással és hozzáállással rendelkezik, mint én, és nagyon érdeklődik aziránt, hogy ő is úgymond világot lásson. Sajnos a beosztásom nem volt mindig megfelelő, így az első közös kirándulás augusztusra esett, ahol végre eljutottam a visegrádi várig, ahová egy gyalogtúrán jutottunk el. Bevallom ekkor éreztem azt, hogy végre megfelelő közegben vagyok még akkor is, ha tudom minden ember más és más, és nem létezik olyan, akivel totálisan egyformák lennénk.

A segítségnyújtást elfogadtam, hiszen tulajdonképpen egyetértett azzal, amit én a korábbi lakótársamnak is mondtam. Tehát koronavírus járvány idején, amikor gyenge lábakon áll a gazdaság, tehát elméletileg bármikor bárki elveszítheti a munkáját, és esetleg meg is betegedhet nem szabad komolyabb terveket szőni. Ha van biztos megélhetés, és lakhatás, akkor az embernek a seggén meg kell maradnia, és várnia, még a helyzet jobbra fordul, s hálát adnia az égnek, hogy van hol laknia, van bevétele, és emellett a legjobb módszer a pénzspórolás, hogy később megfelelő anyagi tőkével meglehessen valósítani a terveket. Ennek köszönhetően ismét elkezdtem költségvetési táblázatot gyártani magamnak, amely valóban jól sikerült, így jobban be tudtam osztani a pénzemet, és helyén tudtam kezelni a váratlan kiadásomat.
Mindezek mellett úgy döntöttem, hogy ideje hazalátogatnom, mert biztonságosnak éreztem a dolgot, így furcsa volt több, mint fél év után úgy hazamenni, hogy korábban legalább két havonta hazalátogattam. Annak nagyon örültem, hogy sok ismerőssel tudtam beszélni, és annak is, hogy egy kicsit kimozdultam otthonról, és meglátogattam a régi munkahelyemet, és az ott dolgozók is örömmel fogadtak. Mindezek mellett pedig az is egy jó pont volt, hogy úgy éreztem kicsit sínen vannak a dolgok, és abszolút pozitívan álltam hozzá a dolgokhoz.

Természetesen nem lovaltam bele magam dolgokba, de az már nem volt bizalomgerjesztő, amikor szeptemberi hónapban tulajdonképpen jelezték, hogy majd lassan jön a második hullám a vírusból. Én erre komolyabban nem reagáltam, ellenben idén még utoljára ellátogattam a Fővárosi állatkertbe, mert úgy gondoltam, hogy valószínűleg hamarosan az is be fog zárni. Az egyik legnagyobb hibát ebben a hónapban követtem el, hiszen úgy költöztem össze más valakivel, hogy a párkapcsolati rész megbeszélése annyiban kimerült, hogy ő szerinte nem lesz köztünk probléma, ha valamelyikünknek olyan randi jönne össze, amely későbbiekben komolyra fordulna. Ugyan jelezte egyik nap, hogy nem alszik otthon, mert valakivel megismerkedett, s elkapott egy rossz előérzett, de nem ültem le vele beszélni, hanem csak jó szórakozást kívántam neki.
Az olyan jellegű együttlakás, amikor olyanok élnek együtt, akik egymástól függetlenek sok veszélyt hordozhat önmagában. Ezeket eddig nem tapasztaltam meg, esetleg másoktól hallottam, hogy milyen volt az, amikor valakinek időközben lett egy kapcsolata, amely végül kihatott rengeteg dologra. Annak ellenére, hogy a privát szféra biztosított volt valahol kicsit elkezdtem félni két dologtól. Az egyik az volt, hogy mi van akkor, ha a választottját megismerve megtetszem neki, vagy pedig ha esetleg kifogásolná, hogy mi ketten együtt lakunk, és zavarná az, hogy a lakásban vagyok. Azt gondolom az effajta problémaforráshoz kompromisszumok kellenek, ami csak akkor tud működni, ha az emberek leülnek, és közös nevezőre jutnak. Ehhez nyilván kell egy értelmi szint is. Igyekeztem magamban ezt a rossz előérzetett elnyomni, és rengeteg időt töltöttem a szabadban. Imádtam az ősz közeledtével a Margitszigeten a mókusokban gyönyörködni például.

Az októberi hónap érdekesen alakult. Elsősorban kapcsolatba kerültem ismét a korábbi lakótársammal, akivel teljesen őszintén leültünk beszélni, és én elmeséltem neki mindent, és képbe rakta, hogy mit miért csináltam. Ekkor tudtam meg, hogy a barátsága megszűnt, hiszen a szóban forgó illető a távozásom után lelépett, és persze akkor került elő, amikor neki szüksége volt valamire. Mindezek mellett pedig a hátba támadást másokkal szemben is folytatta, aminek nem lett más eredménye, mint a lebukása. Természetesen egyetértettem abban, hogy az igazamat tudtam volna úgy bizonyítani, hogy hangfelvételt készítek arról, hogy mit mond, de a véleményem ezzel kapcsolatban az volt, és továbbra is az, hogy erre a szintre nem akarom, és nem is akarok lesüllyedni. Akkor kaptam egy ajánlatot, hogy bármi van, és úgy gondolom, hogy ha baj van, akkor csak szólok, és bármikor visszajöhetek. Én ezt elfogadtam, hogy ha tényleg így lesz, akkor élek az ajánlattal, mert inkább élek együtt olyannal, akit ismerek, és valamennyire stabil lábakon áll, mint hogy ismeretlennel kísérletezzek.
A koronavírus miatt sajnos tervezni nem tudtam, és jelenleg sem tudok. Mielőtt rábólintottam a költözésre akkor is jeleztem, hogy részemről átmeneti címkét fogja viselni az együttélés, maximum maradok tovább, ha kijövünk egymással, és bármelyikünk életével alakul valami, ami szétköltözést eredményezi azt tudomásul veszem. A megismert illetőt idővel felhozta a lakásba, akivel megismerkedtem, és mivel normálisnak tűnt, ezért megnyugodtam, hogy nem lesz probléma azzal, hogy ott lakom, és nem lesz kavarás sem. Az örömöm pár óráig tartott, amikor is hazajött a lakótársam kiborulva, hogy hazaküldte, mert neki bizonyos okokból nem tetszett, hogy én vagyok. Mai napig nem tudom mi volt a probléma forrása, de elejtett szavakból azt szűrtem le, hogy nem lett letisztázva, hogy én ki vagyok, mit keresek ott, és meddig leszek ott. Pár nap múlva rákérdeztem, hogy kibékültek-e, és nem épp a legjobb választ kaptam. Rajta keresztül megismertem pár embert, és azt válaszolta, ha nem tudja elsimítani, akkor majd az egyikhez átköltözök.

Meglepődtem, de úgy voltam vele ezt belekalkuláltam, és akihez költöznék, azzal amúgy is jóban vagyok. A rossz előérzet nem múlt el, így megkerestem a szóban forgó közös ismerőst, aki elmesélte, hogy ők már korábban beszéltek erről. Ekkor született meg bennem a döntés, hogy akkor visszaköltözök a korábbi helyemre, ami sokkal biztosabb, mint az a helyzet. Az egyik problémám az volt, hogy egy számomra fontos dolog nem történt meg. Ez pedig nem más volt, mint hogy megbeszéljünk dolgokat. A másik pedig a hátam mögötti intézkedés, még akkor is, ha ő meg akarta oldani a lakhatásomat mással. De úgy gondolom, hogy hiába költöztem volna örömmel össze a közös ismerősünkkel, akivel nagyon jól kijöttem, ha úgy érzem nekem is van beleszólási jogom egy ilyen dologba. Mindezek mellett pedig úgy voltam vele nem tudhatom, hogy mit hozhat ki belőle egy kapcsolat, és inkább eljöttem. Igazából azóta nem is beszéltünk, ami kicsit persze rosszul esik.
Novemberben indult a második hullám, s ezzel együtt jöttek a kötelező intézkedések, amelyeket ismételten nehezen viseltem, mert a szociális életem a kijárási tilalommal tulajdonképpen majdnem megszűnt, és kimozdulni kizárólag a pihenőnapjaimon tudok. Ezt nehezen viselem, így leginkább zenehallgatással, és sorozat felzárkózással töltöttem, ami remekül ment. Ellenben sikerült még egyszer kijutnom a Margitszigetre, hogy megcsodáljam hogyan is pompázik az őszi színekben.

Hirtelen támadt ötlet volt részemről, hogy ideje lenne a fővárosban fogorvost keresni, és így úgy döntöttem, hogy a google értékeléseket, és az árakat egybe véve keresek egyet. Találtam is, ami elfogadható áron volt, s ekkor indult meg egy olyan folyamat, melynek végén csak azt tudtam mondani, hogy az az összeg, amely elköltésre került az maradhatott volna a zsebemben. Első körben jeleztem, hogy fogkőeltávolítást szeretnék, és közben látható a fogaim állapota. Tehát, ha valamit csinálni kell, akkor majd azt megbeszéljük. A fogkőeltávolítás sikeres volt, s tanácsra megvásároltam az ajánlott szájvizet, és fogkrémet, és közben úgy döntöttem, hogy lecserélem az elektromos fogkefém fejét is, mert épp akció volt az adott üzletben. Az egész nem volt annyira húzós, azonban két hét múlva megjelentek azok a tünetek, amelyet nem szívesen él át senki. Reggel, és este átmenetileg a szemfogam kezdett el fájni, majd utána a bal arcrészemen az összes fogam. Mivel korábban volt ínygyulladásom, ezért most is arra gondoltam, így hát megvásároltam a korábban már használt fertőtlenítő szájvizet. Mivel nem használt, ezért vettem egy drágábbat, ami szintén nem javított a helyzeten. Ekkor mentem vissza a fogorvoshoz, és itt kezdődött el egy nem túl szép kálvária.
Amikor visszamentem, hogy fájdalmaim nagyobbak és tartósabbak lettek mivel nem látott semmit, ezért elküldött azonnal röntgenre, amely nem mutatott szerinte problémát, de azért felírt nekem egy erős antibiotikumot, és problémának az arcüreggyulladást mondta, ha az nem, akkor valószínűleg huzatot kaptam. Azzal küldött utamra, ha nem múlik el a panaszom, akkor pár nap múlva keressem fel a háziorvost. Ő is, és a gyógyszertárban dolgozó is jelezte az antibiotikum “csodás” hatását a gyomorra, így hiába vettem mellé megfelelő probiotikumot, két nap elteltével a fájdalom állandóvá vált, és mellette megjelent a hasmenés is. Mivel semmilyen más tünetem nem volt, ezért ismerős javaslatára felkerestem egy másik fogorvost, aki önmaga is elképedve állt az előtt, hogy hogyan kaphattam antibiotikumos kezelést, ha az orvos vizsgálat és röntgen után kijelentette, hogy nincs gyulladás sehol.

Magammal vittem a leletemet, és az új fogorvos közölte velem, hogy remekül körül tudtam írni a problémát, és röntgen megnézése után közölte, hogy teszteli a fogamat, de itt valószínűleg gyökérkezelés lesz. Már az első alkalom sikeres volt, így megszűnt a fájdalom, és még további kettő kellett, tehát a harmadik kezelésnél kaptam meg a végleges gyökértömést. Az más kérdés, hogy közben a gyomrommal folyamatosan problémák voltak, így a november közepét totálisan elbuktam szórakozás szempontjából, és a december jelentős részét is. S mivel a háziorvosom lerázott – hiszen nem vagyok fertőzött, és nem is haldoklom – így maradt a munkába menetel, és az eszetlen diéátázás, és remény, hogy nem sokáig tart az állapot. Mindezt úgy, hogy jelentős mennyiséget költöttem a gyomrom helyreállítására (vitaminok, probiotikumok stb.), miközben elolvastam minden véleményt az adott gyógyszerről, ami ezt váltotta ki.
A korlátozások miatt nehezen viseltem ezt a fajta problémát, hiszen mivel átlagban délután voltam, és este hétig dolgoztam, így a sokszor éjfélig tartó sorozatozás nem hozott magával korán kelést, így a munkanapokon szinte esélytelen volt, hogy ki tudjak mozdulni. Hiába volt diéta nem éreztem azt, hogy valami javulna, így végül úgy döntöttem, hogy lassan, de visszaállok a rendes táplálkozásra. Az a vicces, hogy ahogy elkezdtem elhagyni a diétás termékeket, és visszatérni a normális étkezéshez a gyomrom is úgy kezdett el helyre jönni. Az már csak plusz pont volt, hogy műszakcsere miatt huzamosabb pihenőnapokat kaptam egyben, így egyértelmű volt, hogy szenteste városban való csavargás lesz, ha már erre az egy napra nem lesz kijárási tilalom nyolc után.

Nem teljesen tudtam magam kipihenni, hiszen huzamosabb munkaidőszak után az első pihenőnapom december 24-e volt, ahol egyértelmű volt a délutáni program. De végül kora délutánig konkrétan arról szólt a napom, hogy próbáltam magamhoz térni, és egy kicsit aludni még pluszban. Egyedül maradtam itthon, azonban nem sokkal később kaptam egy telefonhívást, hogy várnak vendégségbe. Ugyan közöltem korábban, hogy az ünnepek nem mozgatnak, és hogy egyáltalán nem zavar, ha bármely nap is egyedül vagyok, de végül úgy döntöttem, hogy pár óra erejéig átmegyek. Az étkezés után és a jelenlévők létszámának csökkenésével elindult a kissé bizalmasabb beszélgetés, s mivel szenteste éjszakai menetrend szerint közlekedtek a buszok, így este hét után tervezett elindulásból végül annyi lett, hogy este tíz után hazajöttem, és másnapra tettem át a találkozót az egyik ismerősömmel. S mivel ő is lemondta a családi összejövetelt a járvány miatt, így konkrétan egész napos csavargós napot hoztunk össze, amelynek keretén belül lelátogattunk Szentendrére.

Magában a városban ugyan már voltam korábban, de igazából csak átutazóban, hiszen onnan indultunk tovább busszal az aktuális kirándulóhelyre. Így aztán egy fél napos csavargás volt a városban, ami elég közel volt, hiszen karácsony első napján nem volt akkora forgalom, így kocsival húsz perc alatt lent is voltunk. Jól éreztem magam, hiszen örültem végre, hogy kicsit kimozdultam, és végre sikerült rávennem mást is, hogy csatlakozzon hozzám, s mindezek mellett természetesen nem olyannal, aki esetleg az ünnep kábulatában él. Ennek mindenképp örültem, s visszafelé még a Hajógyári szigetre is betértünk, ahová nyáron szeretettem volna egy sétát tervezni, de mivel nem ismertem a környéket, és nem tudtam hol van pontosan a bejárat, így hamar feladtam ezt a részt. Karácsony másnapjára szintén némi csavargást terveztem, de sajnos a korlátozások csak szentestére oldották fel, így az előző naphoz hasonló este hétre történő hazaérkezésre kalkuláltam. Természetesen idén is elkövettem azt a hibát, hogy ahogy éreztem rendbe jön a gyomrom azonnal nekiestem az ételnek. Igaz, hogy komolyabb zabálás nem volt, de az összetétel elég volt ahhoz, hogy karácsony másnapján csak a helyi közértig jussak le. Noha igaz, hogy az egész napos csavargást nem a gyomorgörcs tett pontot, hanem inkább az, hogy eléggé hideg szél fújt, és én is későn indultam már neki. Szerettem volna kihasználni az ünnepeket, és sétálni, de végül otthon maradás mellett döntöttem. Mivel még volt két szabadnapom, ezért a rá következőt is a négy fal közt töltöttem, és pótoltam a sorozatos dolgokat. Utolsó pihenőnapomon tettem egy kört a városban, s a bevásárlás után szintén a pihenést választottam. Annak viszont örültem, hogy kissé visszafogott étkezés azért meghozta az eredményét, habár persze későbbiekben megint nem tudtam magamnak parancsolni. Igaz, hogy komolyabb problémám nem lett belőle, de eléggé frusztráló érzés volt, hogy éreztem talán nem kellett volna annyit enni, vagy épp azokat, amiket fogyasztottam.

Mit tervezek 2021-re?
Komolyabb terveim nincsenek. Az első komolyabb tervem, mely megvalósult a tavalyi Budapestre való felköltözés volt. A lakhatás megoldott volt, és körülbelül egy nap alatt találtam is munkát, amelyet négy hónap után egy komolyabb konfliktus miatt hagytam ott egy vasárnapi napon, s az azt követő hétfőn délben meg már a jelenlegi munkahelyem üzemorvosánál készítettem az alkalmasságit. A terv a szociális háló építése, majd annak fejlesztése volt, valamint megfelelő munkahely kiválasztása. Sajnos a koronavírus járvány gazdasági válságot eredményezett, melyből én csak annyit tapasztaltam, hogy sok ember elvesztette az állását, és biztos megélhetését az én környezetemben is, továbbá a vendéglátás, és az egyéb szórakoztató dolgok is korlátozódtak, vagy megszűntek. A munkahelyem megmaradt, fizetésem nem változott, ellenben állást váltani nem tudok, és mostani helyzetben nem is ajánlott. Lakhatással kapcsolatosan sem éri meg gondolkodni, hanem össze kell tennem a kezemet, hogy én ebből az egészből egyelőre annyit éltem meg, hogy nem tudtam annyi helyre eljutni, amennyi helyre tudtam volna.
Amiben reménykedek, hogy ennél komolyabb nem lesz a helyzet, valamint én és egyik kollégám sem kapja el ezt a vírust, és nem lesz otthoni karantén. És bízom abban, hogy valamennyi ismerősöm is így fog majd járni. Remélem komolyabb korlátozások sem lesznek, habár sokan pesszimisták a 2021-es évvel kapcsolatban, de én bízok abban, hogy maximum ez az egy évet kell még így kibírni, és utána már tovább tud lépni az ország, s a világ is. A gazdasági rész mikor jön helyre, persze kétséges. Így a terveim elég kicsinek számítanak. Sajnos a korlátozások miatt sokszor nem mozdultam ki itthonról, ezen szintén változtatni akarok, és továbbra is útirány a Margitsziget, Hűvösvölgy, Gellért hegy, továbbá a Normafa is. Emellett pedig érdekes sétahelyszín még a Kopaszi gát valamint a Római part is. Mindez mellett természetesen remélem hamarosan kinyitnak bizonyos szolgáltatási egységek is, így tavasztól mindenképpen szeretnék csavarogni. Az állatkert és a tropicarium mindenképpen támpont, illetve a másik barlangrendszerbe is eljutni. És persze nyáron elmaradhatatlan lenne a strandolás is. Mindezek mellett persze bízom benne, hogy idén is találok magam mellé útitársat, és az országon belül el tudok majd menni kirándulni pár helyre.

A fogászati problémám, és az antibiotikum kúrának köszönhető gyomorproblémáim elgondolkodtattak azon, hogy változtatni kellene az életvitelemen, hiszen úgy érzem, hogy megint kezdek olyan életmódot felvenni, amely már pár évvel ezelőtt bekövetkezett. Annyi különbséggel, hogy a fővárosba való költözéssel nem alakult ki, hogy a négy fal között vagyok rengetegszer, mert nem szeretnék elmenni. Bár tény, hogy a korlátozások jelentősen lecsökkentették a mozgásra való lehetőségemet. Azonban a rossz szokásaim visszatértek. A legjelentősebb a Coca-Cola-ra és az energiaitalra való rászokás. Mivel tisztában vagyok azzal, hogy mindkettő cukortartalma nagy, így sokszor a cukormentes változatot ittam, ami ugyebár a gyomornak nem tesz jót. Főleg nagy mennyiségben. Ennek és a kialakult stresszhelyzetet gondolom oknak, hogy sokszor nem tudok rendesen aludni, és olykor még gyomorproblémáim is vannak. Utóbbi főleg annak tudható be, hogy nem tudok magamnak parancsolni, egyoldalúan táplálkozik, hiszen a munkám miatt a legegyszerűbb bemenni a boltba, és péktermékek tucatjai közt válogatni. Amiből jól be lehet falatozni, és még hűtés nélkül is eláll. Emellett pedig az unalmat és a stresszt evéssel pótoltam, hiszen édesszájú vagyok, így visszatért a csoki, és a chips is nagy mennyiségben. És természetesen amikor meg valami nem stimmel, akkor meg ideges vagyok, és próbálok gyors megoldást találni. Mint ahogyan az antibiotikum által okozott hasmenést eszetlenül végzett diétával, és akár napi több liter gyógyteával próbáltam megoldani. A hatásról inkább nem nyilatkoznék.
Ugyan nem hiszek az újévi fogadalmakban, de fejben elhatároztam, hogy életmódváltásba kezdek, hiszen több éve is hasonlót csináltam, és rengeteg jótékony hatása volt, csak nyilván az első két hét, ami nehéz. Első körben hazaérkezve konkrétan az összes édességet, és Coca-Cola a kukába került, ami nem kis mennyiség volt, hiszen két hét alatt készültem az itthonlétre. Azonnal kidobtam mindent. Így valóban normális étel maradt itthon, s mivel ma dolgoztam, így a vásárlást majd másodikára terveztem. Az első dolgom lesz a mértékletesség bevezetése, illetve a rossz szokások elhagyása. Gyógyteák fogyasztása, de felváltva, és naponta maximum egy csészével. Mindezek mellett odafigyelni a táplálkozásra, ami annyit jelent, hogy változatosan étkezni zöldség és gyümölcs fajták fogyasztásával. Emlékszem annak idején amikor más indokból, de változtattam az étkezési szokásaimon, akkor két hét elteltével azt vettem észre, hogy sokkal több energiám van, és kevesebbet is kell aludnom ahhoz, hogy kipihent legyek. Sokkal nyugodtabbnak is éreztem magam. Gondolom a rengeteg vitamintól, és a változatos étrendnek köszönhetően. És ugyebár az sem elhanyagolható tényező, hogy nem szeretnék elhízni, vagy valamilyen komolyabb betegséget összeszedni az egyoldalú – és egyébiránt nem túl egészséges – táplálkozásnak köszönhetően.

Az elővigyázatosság

Kecskenyál

Azt gondolom kevés olyan ember van, akit nem érintene a járvány. Magam részéről szerencsés vagyok, mert egy olyan szakirányt választottam melyben sikeres vizsgát tettem, amelyet nem érint a berobbanó járvány. Természetesen sok probléma van vele, s elég nehézkes is, de jómagam egyelőre ezeknek hátrányát alig érzem. Főleg úgy, hogy beteg is csak egy napig voltam, s mindenféle probléma nélkül kijöttem belőle. Ellenben sok helyen felhívták a figyelmet arra, hogy mekkora problémáról van szó. Akadt elég komoly, de akadt elég vicces. Jelen pillanatban a 4-6-os villamost szerelték fel maszkkal.

Steril évkezdés

Kecskenyál

A tavalyi évem elég eseménydúsra sikerült. Volt munkahely váltás, és mellette költözés is. Végre megvalósult az álmom, amely sajnos elsősorban az anyagiak miatt nem jöhetett létre. Ez nem volt más, mint a teljes önállósodás. Ugyan az anyagiak miatt továbbra is elengedhetetlen az együttélés, de ez merőben más, hiszen nem rokonról van szó. Ebből fakadóan pedig az ember sokkal, de sokkal szabadabbnak érzi magát. Főleg annak fényében, hogy ennek köszönhetően mint munkában, mint pedig magánéletben sikerült pár negatív dologtól megszabadulnom.
Az utolsó hónap nem sikerült nagyon jól, hiszen a hónap elején sikerült megfáznom, amely több, mint egy hétig tartott annak köszönhetően, hogy elkerülve az orvost begyógyszerezve mentem dolgozni. Mindezek mellett sikerült az év vége felé tökéletesen elcsapnom a gyomrom, amely „meghálálta”, hogy szilveszter napján engedtem a csábításnak, és ittam egy kis üdítőt, és ettem normális ételt. Mivel nem akartam táppénzre menni, s bajlódni az orvossal, így végül komolyan vettem a diétát, s szinte egy hétig elég erősen megvontam magamtól mindent, amit csak lehetett. S szigorúan csak azt ettem, ami szerepelt a diétában gyomorrontás esetén. Szerencsére sikerült kikúrálnom magam, ámbár az újévi fogadalmammal még hadilábon állok, mely szerint tudatosabban táplálkozok, amely magával hozhatja, hogy az egészségesebb életmód felé hajlásnak köszönhetően vitaminokkal árasztom el a szervezetem, melynek köszönhetően sokkal több energiám lesz.
Az új év konkrétan arról szólt, hogy igyekeztem összeszedni magam, s az első két napos szabadnapomon haza is látogattam, s ezáltal letudva a havi hazamenetelt. Ámbár most otthon is töltöttem az éjszakát, ami nekem nagyon furcsa, és kényelmetlen volt, hiszen otthon is történt egy költözés, melynek köszönhetően új házban kellett aludnom. A szokatlan környezetnek köszönhetően sikerült alig négy órát aludnom úgy, hogy előző este sem sikerült kialudnom magam.

Gyönyörűen megdőlt az az eszmém, mely szerint függetlenül az időjárástól nem fogok lemondani a sétálásokról, és kimozdulásokról. Annak ellenére, hogy a fővárosban van hova kimozdulni mégis itthon vagyok legtöbbször, s ha kell is valahová menni a séta kiegészül abban, hogy kerülőúton megyek, hogy hosszabb legyen a menetidő. Ebből fakadóan pedig várom már a jó időt, habár ez a tél sem halmozott el sok hóval. Ugyan előrejelzés nem volt róla, de pár napja azért fehérbe borult pár város, köztünk Budapest is.

Az élet

Kecskenyál

Annak idején nagyon sokat szenvedtem attól, hogy a korábbi lakóhelyemen sajnos nagyon kevés szórakozási lehetőségem volt. Mivel alkoholt nem fogyasztok egyáltalán, így gyakorlatilag maradt a strand, és a mozi. És, ha egyikre se volt lehetőség, akkor a sétálás, biciklizés, és a másokkal való ismerkedés, találkozás. Utóbbi szintén nehezen ment, mert mindenkinek megvolt a maga kényelmi zónája, és sokszor ebből a zónából nem nagyon lehetett embereket kirángatni. Kifejezetten utáltam azt, amikor valakivel csak online tudtam tartani a kapcsolatot, és esetleg havonta egyszer tudtam vele találkozni, s komolyabban csak akkor sikerült programot szervezni, ha az szinte teljesen impulzív hatással jött össze. És akkor elfelejtettem megemlíteni az emberekből hiányzó rugalmasságot is. Ugyan városban laktam, s megyeszékhelyen, de sokszor éreztem azt, hogy kinőttem azt a város, ahol az életem legjelentősebb részét töltöttem. Aztán végül egyre terebélyesedett az ismerősi köröm, s a tudat, hogy a jelenlegi szakmámban kétszer, vagy háromszor annyit kereshetnék ugyanabban a pozícióban adott egy löketet, hogy végül eldöntsem, hogy mindenképpen váltani szeretnék. Így is történt, hogy nagyjából lassan két hónapja vagyok budapesti lakos.



Egy héttel a felköltözés előtt már elkezdtem önéletrajzokat küldözgetni, s ennek is köszönhetem elsősorban, hogy egészen pontosan két napig voltam munkanélküli, s egy szabad hétvégét tudhatok magam mögött, s majd utána ismét elkezdtem dolgozni. Rögtön a legelső biztosnak tűnt, habár tény, hogy a dupla műszakos napi műszaknak köszönhetően több a szabadnapom, ellenben munkanapomon nincs időm semmire. Természetesen időközben voltam az adóhatóságnál is, hogy be vagyok-e jelentve, s minden hivatalos, s egyelőre úgy néz ki, hogy eddig minden klappol, s valóban megkeresem ugyanabban a munkakörben, ugyanabban a szakmában az egykori fizetésem kétszeresét.
Ahogyan feljöttem természetesen az ismerősök száma növekedett, valamint egykori fővárosba költöző ismerősökkel is sikerült találkoznom. Mindezek mellett valóban nagy a város, így továbbra sem engedek abból, hogy olykor-olykor „fejszellőztetés” gyanánt egyedül is kimozduljak, ami ilyenkor természetesen többnyire a Margit szigetet jelenti.

Annak kifejezetten örülök, hogy a munkatársak normálisak, és sikerült beilleszkednem, így nem szenvedés letolni egy-egy műszakot. Az már sajnos igen, hogy a rettentő hőség miatt tényleg borzaszó az utcán tartózkodni, hiszen a beton iszonyatosan visszanyomja a meleget. És sajnos sokszor a nyári zivatarok sem hoztak felüdülést.
Mindezek mellett végül úgy döntöttem alig egy hónap után hazautazok, ami sajnos nem jól sült el, hiszen sikerült egy kisebb balesettel a három napos otthonlétből hetet csinálnom, amelynek köszönhetően két munkanapom is ugrott. Ugyan csak egy kellemetlen, de semmi következménnyel nem járó szaruhártya sebet tudhattam magaménak. De nem örültem, hogy több program így kiesett, ráadásul egy hétig napszemüveget kellett viselnem szinte mindenhol.

Szerencsére azonban miután minden helyrejött sikerült további programokat leegyeztetnem. Többek között strandolásokat, kirándulást, és mozizásokat is. Ami persze mindenképp pozitív számomra, hogy minimális kiadásokat jelentenek ezek majd számomra.
A főváros sikeresen magába szippantott, s a folyamatos mozgásteremnek a tömegközlekedését is sikerült majdnem teljesen elsajátítanom. Persze a BKK androidos applikációja sokat segít abban, hogy hol mennyit kell várnom, továbbá megismerjem a területeket még jobban.

Fagyos hangulat

Kecskenyál

Kicsit nehezen mentem neki a február hónapban. A többi emberhez hasonlóan engem is elért az a bizonyos téli átmeneti depresszió. Egyrészről ott volt a decemberi hónap, amely az ünnep által generált vásárlási hullámnak köszönhetően eléggé lefárasztott. Nem csak magánélet, de munka szempontjából is sikerült teljesen „kifinganom”, s ahogyan nekilendültem az új évnek egyetlen egy dolgot vártam: mikor tudok már hosszabban pihenni. Természetesen minden úgy csináltam, ahogyan eddig. Megvolt a megszokott ritmusom, s mentem dolgozni, s közben mindig néztem, hogy mikor is lesz a szabadságom, hiszen egyetlen egy fix hetet kértem, mely májusban lesz.
Ugyan úgy gondoltam minden oké lesz, azonban elindult egy remek kis vírusos betegség, amelyhez társult még az influenza szezon is. Ahogyan rászoktam lassan egy éve a mindenféle gyógytea fogyasztására, így minden bizonnyal ez (is) segíthetett abban, hogy ezeket a betegségeket sikeresen elkerüljem, ami az ismerőseimre, családtagjaimra, kollégáimra nem volt igaz. Idehaza egyértelmű volt, hogy kerülnöm kell a betegeket, illetve minimalizáljam az egy légtérben való létet. Azonban az ismerősöket érintő betegség már kissé frusztráltan érintett, hiszen a közös programok estek áldozatul a makacs betegségeknek. A munka miatt pedig egy megszűnt program helyére találni másikat, másokkal bizony nem könnyű. Azonban a munkahelyemet is elérte a hullám, amelynek köszönhetően olyan beosztás átvariálás történt, amire még nem volt példa. Nem csak amióta itt dolgozom, hanem a működés megkezdése óta. Így csak reménykedtem, hogy engem nem fog kényelmetlenül érinteni azon felül, hogy két ember helyett kellett dolgozni. Azonban felcsillant a szemem, amikor kiderült, hogy a hónap elején majd egy hetet itthon lehetek. De persze jött a fekete leves.

Egyrészről a táppénzen, és a szabadságra küldött betegek számától függött, hogy az adott szabadságot meg tudom-e kezdeni. Mindezek mellett egyik napról a másikra szinte minden előjel nélkül sikerült nekem is megbetegednek, ami azért is volt frusztráló, mert nem tudtam, hogy mi is lesz a végkimenetele, illetve végig tudom-e majd vinni az adott hetet. Amit tudtam, hogy nem szeretném táppénzzel meghosszabbítani a szabadságomat, így hát elkezdtem betegen végigdolgozni a hetet. Annyi szerencsém volt, hogy pusztán megfázásról volt szó, hiszen nagyjából három napig szenvedtem úgy, hogy a taknyom-nyálam egyben volt. Utána pedig szépen fokozatosan ki is jöttem az egész betegségből. Örömmel kezdtem meg a szabadságomat, amelyre mindenféle programot találtam ki, s sok ötletem is volt a saját magam szórakoztatására. Azonban az első két nap minden kötelező dolgot meg akartam csinálni, mint a nagymosás, nagytakarítás és nagy bevásárlás, hogy utána jöhessen a láblógatás.
Természetesen nem is nem én lennék, ha nem sikerült volna ezt a szabadságot is elszúrni. Mondjuk nem szándékos volt, de azért egy hetet végigszenvedni gyomorrontással nem volt könnyű dolog. Főleg úgy, hogy teljesen legyengültem a nem evés, vagy az éppen kevés evés miatt. Ámbár egy hét alatt sikerült helyre hoznom magam, hogy enni tudjak, de úgy mentem vissza dolgozni, mint akiben semmi erő sincs. És persze tombolt az influenza és egyéb vírus, mely még több betegállományos dolgozót eredményezett, amely aztán soha nem látott beosztás átvariálására kényszerítette a vezetőket.

Ha ez nem lenne elég, akkor bizony elérkezett az igazi tél. Havazással, faggyal és hóval. Rengetegen panaszkodtak az időjárás miatt, köztük én is. Természetesen a télnek arról kell szólnia, hogy ilyen időjárás van. Azonban én azt sérelmeztem, hogy december-január hónap elég enyhének minősült, s nem épp február végére akar az ember -11°c  és -18°c közti hőmérsékletet. Persze elmondható, hogy legalább ismét lett hó ezen a télen (is).

Maga a látvánnyal nem is volt gondom, mert egyébként ebből a szempontból szeretem a telet. Azonban azzal már igen, hogy a munkahelyre való eljutás már korántsem volt könnyű. Hiszen országos probléma volt, hogy az utak nem voltak megfelelően eltakarítva, ezáltal sok autós szinte drift versenyzőként képzelhette magát. Mindezek mellett akadt olyan is, aki a saját háza előtt nem volt hajlandó eltakarítani a lehullott havat, így aztán nagyon élvezetes volt, amikor bokáig elsüllyedtem a hóban. 

A februári hónap a mai nappal véget ér, s bízom benne, hogy maximum négy hét múlva elkezdődik a tavaszodás. Bizakodom az időjárás előrejelzésben is, hiszen elvileg március 22-e után már komolyabb enyhüléssel nézhetünk szembe. Én pedig bízom abban, hogy semmilyen betegség nem fog ledönteni a lábamról, s komolyabban sem lesz átszervezve a beosztásom. 

Kezdetét vette a hülyék vására!

Kecskenyál

…és most mély levegőt veszek, s irigykedem azokra az ismerősökre, akik a holnapi naptól megkezdik a szabadságukat. Sajnálatos módon én nem tartozom a szerencsések közé, így sajnos az év hátralévő napjait is munkával fogom tölteni, miközben igyekszem az emberektől nem falra mászni.
Annak idején nagyon vártam a karácsonyt, s a szilvesztert. Habár tény, hogy ez elsősorban gyermekként volt nagy hatással rám. A karácsony számomra nagyobb jelentőséggel bírt, hiszen mindig azt vártam, hogy kitől mit kapok. Azonban miután beléptem a munka világába ez a dolog megszűnt, hiszen akármit is szeretnék magamnak, azt amennyiben anyagiak engedik én azt megvásárolom magam. A szilveszter számomra kicsit utáltabb ünnep, hiszen annak idején mindig nagyon vártam a január 1-et, majd szépen lassan rájöttem, hogy az új évet várni gyakorlatilag felesleges. Ellenben tökéletes indok az ivásra, amennyiben valaki seggrészeg akar lenni. S lévén én nem iszok egy kortyot se, így sajnos érdemi szilveszteri buliban nem volt részem. Ellenben volt egy szilveszterem, amikor magasan tojtam az egész ünnepre, s azon éreztem a legjobban magam. Azonban szembe kell néznem azzal, hogy bizony idén karácsony előtt, és szilveszterkor is kénytelen leszek dolgozni. 


A karácsonnyal még hellyel-közzel megbékéltem, hiszen én vállaltam be, hogy december 24-én dolgozok. Számomra a karácsony nem létezik. Elsősorban már novemberben elkezdődik a felkészülés rá, s a boltok, áruházak tele vannak karácsonyi ajándék lehetőségekkel, illetve karácsonyi díszekkel, és kiegészítőkkel. Mindezek mellett már november elején elindul a karácsonyi díszvilágításba történő házak fényárba való úszása. És decemberbe lépbe pedig megindul a számomra „éhezők viadala” becenevet kapó vásárlási láz, melyben az emberek többsége tulajdonképpen úgy viselkednek, mint a majmok. Ugyan megértem, hogy benne van az emberekben ez a vásárlási kényszer az ünnepekkor, de valahogy azt, hogy bunkók és parasztok legyenek emiatt, ez valahogy nekem nem jön be. Arról nem is beszélve, hogy mennyire irritáló tud lenni, amikor egyszerűen nem találok olyan boltot, ahol be tudnék vásárolni hagyományos termékekből úgy, hogy közben kapkodnom kellene a levegő után, mert egy lépést nem tudok tenni a tömegtől. 

Idén úgy döntöttem, hogy annyi túlórát vállalok decemberben, amit elbírok, illetve megadnak. Ennek köszönhetően jelen pillanatban ebben az évben két szabadnapom egyben csak a karácsony lesz, s a jövő hét valóban arról fog szólni, hogy csak a hajtás ezerrel. Ennek köszönhetően az évből hátralévő két hetet minden bizonnyal nem szórakozással, hanem itthoni dögléssel fogom tölteni, melynek célja a sorozatokkal való felzárkózás, filmnézés, és korlátlan mennyiségben történő zenehallgatás lesz. A szilvesztertől jobban tartok, hiszen olyankor tényleg tele vannak az utcák részeg emberekkel, de bízom benne, hogy haza tudok majd sétálni, illetve a munkahelyről csapatosan megyünk haza, így talán elkerülhető, hogy egy részeg, vagy egy ittas banda belém/belénk kössön. Eddigi szilveszteri munkanapjaim szerencsére problémamentesen zajlottak le.
Bízom azonban abban, hogy az idei év problémamentesen fog lezárulni, hiszen sajnos az elmúlt hónapokban volt némi káosz minden tekintetben. Ugyan nem akartam egy napnál több túlórát vállalni, de sajnos a hónap elején sikerült egy olyan „fantasztikus” gyomorrontás elkapnom, hogy utána napokig az ágyat nyomtam. Igaz, hogy csak 2-3 napot sikerült táppénzen lennem a hétvége miatt, de az emelt bér miatt a túlórák arra lesznek jók, hogy „hagyományos” bért kapjak majd jövő hónapban, amin nem látszódik majd a plusz munkanap. 

Bízom benne, hogy a jövő év jobb lesz. Természetesen igyekszem szilveszterkor ismét a virtuális világba kilőni egy év értékelőt, melynek hangvétele legalább most nem lesz negatív. 

Tavaszi gyönyörök

Kecskenyál

Akkor elmondható, hogy ténylegesen tavasz van. Azaz reggel az ember majd megfagy, délután meg majd megsül. Mindezek mellett pedig elkezdte a növényzet az új „ruhájában” pompázni:

Mióta munkába álltam igyekeztem, hogy semmilyen betegség ne tudjon ledönteni a lábamról. Persze mindig jött egy „remek” gyomorrontás, vagy vírusos fertőzés. Persze a „kedvencem” a nátha/megfázás kombináció, ahol az orrfolyással, és a láz együttesével nem nagyon tudok megbirkózni érdemleges keretek között, hogy ne szenvedjek látványosan.
Múlt hónapban azonban kénytelen voltam bevállalni a táppénzt, mert ugyan betegen mentem dolgozni, s bíztam abban, hogy majd lábon kihordom, de sajnos nem így történt. Ennek köszönhető volt, hogy ugyan nem gyógyultam meg teljesen, s idő előtt visszamentem dolgozni. Feltehetően ebből is fakad, hogy három hétre rá ismét jelentkeztek a tünetek, ámbár most (sem) jutottam el az orvoshoz. Mivel igencsak éjjeli bagoly vagyok, s korán kelés nem az én műfajom, ezért lassan egy hónapja elkezdtem gyógynövény teákat inni, amely segíthet az elalvásban. Remélem ennek (is) volt köszönhető többek között, hogy ugyan hang nélkül, s orrfolyással küszködve kellett mennem dolgozni, de legalább láz nélkül.

Természetesen mielőtt megkaptam volna a fizetésem már jó előre fillére pontosan beosztottam, annak reményében, hogy jut egy kis szórakozásra is majd.
A betegségnek köszönhetően megint meglepő aktivitás „áldozata” lett a bankkártyám, amivel rengeteg gyümölcsöt, zöldséget, teát, s vény nélkül kapható gyógyszert vásároltam, így megint örülhetek, mert pár nap leforgása alatt simán elköltöttem vagy tizenötezret. S ugyan még mindig nem csattanok ki az egészségtől, de remélem a mai nap pihenés kissé helyreráz, s a holnap már sokkal jobban indulhatok munkába. A húsvétnak köszönhető két munkaszüneti nap pedig arra lesz elegendő, hogy az immunrendszerem befejezze a munkát, s vagy legalább fél évig ne legyek beteg. Ismét.