Én azok közé tartozom, akik még emlékeznek arra, hogy milyen nagy botrányt kavart a széria, amikor bemutatkozott. Arra is, amikor az HBO megvásárolta, s különböző kalózkiadványokon jutott el végül hozzám, melynek következménye az lett, hogy iszonyatosan megszerettem az akkor talán a nyolcadik évadában járó sorozatot.
Azóta a széria már a tinédzserkorát is maga mögött hagyva felnőtt lett, s idén megérkezett a 21.évaddal. Ámbár tény, hogy véleményem szerint annak idején jobban működött a 17-18 epizódos évadok. Ugyan idén is megvártam, hogy összegyűljenek az új részek, de azért a mostanság 10 részből álló évadok epizódszáma részemről eléggé hitványnak mondható, hiszen már arra sem emlékszem, hogy mi is volt tavaly a sorozatban.

Nap: 2017. december 17.
ER: 11.évad
Magyar cím: Vészhelyzet
…és eljöttek azok az évadok, amelyeket tényleg csak akkor tudok magamévá tenni, amikor legalább két napot itthon vagyok, mert egyszerűen nem vesz rá a lélek, hogy munka után/előtt nekiüljek akár egy részt is megnézni.
Nagyjából majdnem három hetet vett igénybe, hogy a soron következő évadot is letudjam. Igazából már nem szórakoztat olyan jól, mint a kezdetekkor. Nem is véletlen, hogy a TV-ben kimaradoztak epizódok, évadok. Azonban nem adom fel, hiszen a 15. és egyben utolsó évad kimaradt számomra, és arra nagyon kíváncsi vagyok.

Kezdetét vette a hülyék vására!
…és most mély levegőt veszek, s irigykedem azokra az ismerősökre, akik a holnapi naptól megkezdik a szabadságukat. Sajnálatos módon én nem tartozom a szerencsések közé, így sajnos az év hátralévő napjait is munkával fogom tölteni, miközben igyekszem az emberektől nem falra mászni.
Annak idején nagyon vártam a karácsonyt, s a szilvesztert. Habár tény, hogy ez elsősorban gyermekként volt nagy hatással rám. A karácsony számomra nagyobb jelentőséggel bírt, hiszen mindig azt vártam, hogy kitől mit kapok. Azonban miután beléptem a munka világába ez a dolog megszűnt, hiszen akármit is szeretnék magamnak, azt amennyiben anyagiak engedik én azt megvásárolom magam. A szilveszter számomra kicsit utáltabb ünnep, hiszen annak idején mindig nagyon vártam a január 1-et, majd szépen lassan rájöttem, hogy az új évet várni gyakorlatilag felesleges. Ellenben tökéletes indok az ivásra, amennyiben valaki seggrészeg akar lenni. S lévén én nem iszok egy kortyot se, így sajnos érdemi szilveszteri buliban nem volt részem. Ellenben volt egy szilveszterem, amikor magasan tojtam az egész ünnepre, s azon éreztem a legjobban magam. Azonban szembe kell néznem azzal, hogy bizony idén karácsony előtt, és szilveszterkor is kénytelen leszek dolgozni.

A karácsonnyal még hellyel-közzel megbékéltem, hiszen én vállaltam be, hogy december 24-én dolgozok. Számomra a karácsony nem létezik. Elsősorban már novemberben elkezdődik a felkészülés rá, s a boltok, áruházak tele vannak karácsonyi ajándék lehetőségekkel, illetve karácsonyi díszekkel, és kiegészítőkkel. Mindezek mellett már november elején elindul a karácsonyi díszvilágításba történő házak fényárba való úszása. És decemberbe lépbe pedig megindul a számomra „éhezők viadala” becenevet kapó vásárlási láz, melyben az emberek többsége tulajdonképpen úgy viselkednek, mint a majmok. Ugyan megértem, hogy benne van az emberekben ez a vásárlási kényszer az ünnepekkor, de valahogy azt, hogy bunkók és parasztok legyenek emiatt, ez valahogy nekem nem jön be. Arról nem is beszélve, hogy mennyire irritáló tud lenni, amikor egyszerűen nem találok olyan boltot, ahol be tudnék vásárolni hagyományos termékekből úgy, hogy közben kapkodnom kellene a levegő után, mert egy lépést nem tudok tenni a tömegtől.
Idén úgy döntöttem, hogy annyi túlórát vállalok decemberben, amit elbírok, illetve megadnak. Ennek köszönhetően jelen pillanatban ebben az évben két szabadnapom egyben csak a karácsony lesz, s a jövő hét valóban arról fog szólni, hogy csak a hajtás ezerrel. Ennek köszönhetően az évből hátralévő két hetet minden bizonnyal nem szórakozással, hanem itthoni dögléssel fogom tölteni, melynek célja a sorozatokkal való felzárkózás, filmnézés, és korlátlan mennyiségben történő zenehallgatás lesz. A szilvesztertől jobban tartok, hiszen olyankor tényleg tele vannak az utcák részeg emberekkel, de bízom benne, hogy haza tudok majd sétálni, illetve a munkahelyről csapatosan megyünk haza, így talán elkerülhető, hogy egy részeg, vagy egy ittas banda belém/belénk kössön. Eddigi szilveszteri munkanapjaim szerencsére problémamentesen zajlottak le.
Bízom azonban abban, hogy az idei év problémamentesen fog lezárulni, hiszen sajnos az elmúlt hónapokban volt némi káosz minden tekintetben. Ugyan nem akartam egy napnál több túlórát vállalni, de sajnos a hónap elején sikerült egy olyan „fantasztikus” gyomorrontás elkapnom, hogy utána napokig az ágyat nyomtam. Igaz, hogy csak 2-3 napot sikerült táppénzen lennem a hétvége miatt, de az emelt bér miatt a túlórák arra lesznek jók, hogy „hagyományos” bért kapjak majd jövő hónapban, amin nem látszódik majd a plusz munkanap.
Bízom benne, hogy a jövő év jobb lesz. Természetesen igyekszem szilveszterkor ismét a virtuális világba kilőni egy év értékelőt, melynek hangvétele legalább most nem lesz negatív.