Helyzetjelentés a virtuális térből

Minap azon gondolkodtam el, hogy mennyi minden történt az életemben. Emellett pedig akadtak olyan dolgok, amelyek változatlanok maradtak. Ilyen például a blog is, melynek helyzetjelentés kategóriája az egyik legtöbb bejegyzést tartalmazza. 17 év sok idő volt, s a virtuális naplóm volt az egyik stabil pont, hiszen hobbinak és kikapcsolódásnak tökéletesen jó volt. Természetesen azóta visszafogottabban írok, hiszen sok minden van, amit nem szeretnék már leírni. Szerencsére viszonylag stabil háttért hoztam össze magamnak, s ismét a fővárosba kerültem. Ám jelenleg munkahelyváltást szeretnék megvalósítani, hiszen a szabadidőm eléggé megcsappant, s emellett a stressz is jelentősen megnőtt. Amikor a PC-m tönkrement elköszöntem a játékok világától, mert úgy éreztem kevés azoknak a játékoknak a száma, amiért érdemes lenne sok pénzt belefektetni egy újabb gépbe. A búcsúzás nem volt végleges, mert a tavaly újonnan vásárolt laptop korábbi játékok futtatására alkalmas volt, így hamar feltámadt bennem az érzés, hogy szeretnék visszatérni a játékok világába. Végül egy hónapja megvásároltam az első gamer laptopom.

A munka és a szabadidő egyensúlya eléggé felborult, s időközben igyekeztem állásinterjúkat is összehozni magamnak. Amikor nyugalmi állapotba kerültem akkor szerencsére volt időm játszani. Egyelőre azt érzem, hogy a játékok tudják legjobban elvonni a figyelmem, hiszen elég nagy koncentrációt igényel. Több játékot is kipróbáltam, s nem bántam meg, hogy a Lenovo LOQ laptopra esett a választásom. A legtöbb időt a The Last Of Us első része nyerte meg, melyet végig is sikerült vinnem. Ahogyan a végére értem természetesen azonnal nekiestem a második részének, amellyel nem volt lehetőségem még játszani. Emellett egy akció keretében sikerült a Cities Skylines-t is megvásárolnom, így ebbe is rengeteg órát beleraktam. Tartózkodtam a folytatástól, s annak nem túl jó optimalizálatlanságáról szóló visszajelzések miatt, de a mai nap a Cities Skylines II-nek is nekileselkedtem. Az eredeti játékok vásárlását korlátozottan kezeltem mindig, hiszen elég komoly összegekbe került a legtöbb cím. Most azonban sikerült több akciós oldalra is ráakadnom, így a könyvtáram a The Last Of Us két epizódjával bővül, s ehhez csatlakozott a Cities Skylines két epizódja is. A Crysis remastered trilógiát pedig iszonyatosan alacsony áron sikerült megszerezni. Bízom benne, hogy meglesz a kedv és a kitartás is, hogy ezekbe ne csak belelesni tudjak, hanem ténylegesen végigjátszani is.
A laptop egyébiránt megfelelő, s elég erős véleményem szerint. Nyilván az optimalizálatlan címekkel nem lehet mit kezdeni. Egyelőre még nem futottam bele olyanba, ami megtudta volna akasztani.

Vissza a játékok világába

A számítástechnika iránt mindig kiemelt figyelmet fordítottam. Ezen belül szerettem játszani is, bár az általam kedvelt címek alacsony száma miatt mindig meghúztam egy határt, amikor gépfejlesztésről volt szó. Ennek ellenére mindig sikerült anyagilag túllépnem ezt a határt, s mindig éreztem magamban egyfajta bűntudatot, hiszen annyira nem használtam ki azt a gépet, amit többnyire építettem. Amíg otthon éltem sajnos kevés lehetőségem volt szórakozásra főleg úgy, hogy nem tartoztam az alkohol fogyasztók társaságába, így maradt többnyire a mozi és a strand valamint lehetőség szerint a kirándulás, túrázás. A fővárosba való költözés a játékos korszakom egy részét lezárta, hiszen nagyobb mennyiségű anyagi kiadásom keletkezett a költözésnek köszönhetően, s emellett pedig a kikapcsolódási lehetőségek száma a többszörösére nőtt.
Ugyan a számítógépemet magammal hoztam, de javarészt a laptopomat használtam. Majd végül a gépem használat nélkül is tönkrement, így akkor úgy éreztem, hogy egy korszak lezárult részemről. Az időközben szépen korosodó laptopom pedig megmutatta, hogy sok dolog már nem úgy fut rajta, mint kellene. Emellett pedig lassúvá is vált függetlenül hányszor lett újratelepítve rajta a Windows. Ebből fakadóan egy impulzus vásárlásnak köszönhetően tavaly új laptopot vásároltam, melyben volt annyi erő, hogy jó pár korábbi játékot elindítson. A rossz időnek köszönhetően újra magával ragadtak a játékok, így év elején elhatároztam, hogy meghúzom magam és majd decemberben vásárolok egy gamer laptopot. Áprilisban kicsit több pénz ütötte a markomat, így a megfelelő filmezés és játékélmény miatt végül egy monitort és fejhallgatót vásároltam a már meglévő konfiguráció mellé. Ez egy újabb löketet adott az mellé, hogy minél jobban szeretnék játszani. Az újabb kiadványok már csak kompromisszumokkal voltak hajlandó működni, s a még újabbak pedig már el sem indultak. Így végül átgondolva az egészet egy remek akciót megfogva végül a héten a tulajdonomba került egy Lenovo LOQ gamer laptop.

A munkám miatt keveset tudtam még vele foglalkozni. A MediaMarkt remek árat biztosított. Kompakt nézetéhez képest 16 GB ram, és egy Ryzen 5 processzor mellé egy 8 GB-s RTX 5050-es videókártyával vásároltam meg. Komolyabban nem tudtam még tesztelni a játékok elindításán túl, de egyelőre nagyon acélosan tűnik, ámbár látható és érezhető, hogy az 1 TB-s SSD tárhely elég gyorsan csökken.
A Gamer laptop ötlete a hordozhatóságában merült fel bennem ötletként. Valamint olcsóbban beszerezhető, mint építeni egy számítógépet, amely egy esetleges költözés vagy utazás során nem tudja az ember csak a hónalj alá csapni. Igaz van súlya, de egyelőre megvagyok vele elégedve. Ámbár egyetlen egy dolgot bántam meg, hogy tavaly nem voltam következetes vásárló, és nem akkor vettem meg.

2026: A kormányváltás

A politikát, mint témakört mindig is kerültem. Annak ellenére, hogy erős véleményem volt róla. Az egyik álláspontom, hogy egy olyan dologgal állunk szemben, amiben a világ legmocskosabb dolgait lehet megtalálni emberi szemmel. A benne lévők többnyire nem az embereket akarják szolgálni, hanem hatalmat szeretnének kapni. S ennek köszönhetően pedig rengeteg információ áll számunkra rendelkezésre akár belföld akár külföldről legyen szó, hogy egyesek milyen cselekedeteket hajtottak végre ahhoz, hogy hatalomhoz jussanak vagy azt megőrizzék.
A magyar politika mindig is érdekes volt számomra, mert ugyan volt véleményem, de igazából egyetlen egy politikai párthoz sem volt kötődésem, s igazából egyiket sem támogattam. Ellenben mindig elborzasztott az, amit a politikusok műveltek. Mondom ezt úgy, hogy komolyabban én magam nem merültem el benne, s a vasárnapi volt a második alkalom, amikor elmentem szavazni. Én az objektív gondolkodást szeretem, s a politikára ez sajnos nem jellemző. Borzasztónak tartom egyébként azt, hogy mennyire tudja egy ember személyiségét, viselkedését befolyásolni az, hogy milyen politikai párttal szimpatizál. Ahogyan említettem jómagam egyik pártnak sem vagyok a híve, s komolyabban nem is érdekel. Azonban mindenképpen botrányosnak tartom, ami ebben az országban történt politika és politikai élet címszó alatt. Hétköznapi személynek tartom magam politikai párttól függetlenül, s a vasárnapi szavazás rám is nagy hatással voltak.

De miért is?

Tovább…

Fizetés után

Múlt hónap munka szempontjából elég keménynek bizonyult nekem. Nagyon sok beteg kolléga lett, s többször átírása került a beosztásom, amelynek annyira nem örültem. Főleg azért, mert ez jelentősen rombolta azokat a lehetőséget, hogy munka után több szabadidőm legyen szabadidős tevékenységekre. Szerencsére jelen helyzetben elszámolásra kerül mindenféle plusz óra, így jelentősen többet kaptam, mint vártam. Sokat gondolkodtam azon, hogy mit is cselekedjek, mert régóta szemezek azzal, hogy az otthoni szórakozásomat javítom.
Első körben sokat gondolkodtam egy új fejhallgatón. Egy JBL 720BT-vel rendelkeztem otthon, hiszen nagy zenerajongó vagyok. Sajnos ez a széria kifutott, s amikor erősen akciós volt nem akartam megvenni. Mikor hazalátogattam végül az utódja egy JBL 730BT lett. Elődje már jó pár éves, s nem volt megbízható a bluetooth kapcsolat, így már rászolgált a cserére.

Annak idején nagyon sokat költöttem műszaki termékekre, mert a szórakozásom egy jelentős részét az otthontöltés jellemezte. A fővárosba való költözés, s különböző problémák végül ennek véget vetettek, s ezek a dolgok is végül az idő martalékai lettek. Végül egy tavaly vásárolt laptop szolgálta a szórakozásomat. Ez pedig már erősebb processzort, s grafikus chipet is tartalmazott, melynek köszönhetően jó pár kedvenc játékom elfutott meglepően jó grafikán. A gamer laptop vásárlás ötlete még fennáll, de időközben sajnos akadtak olyan időszakok akár munka, akár időjárásnak köszönhetően, hogy itthon voltam. Egész nap a laptop előtt ülés pedig nem igazán kötött le.
Megfordult a fejemben, hogy valahogy meg kellene oldanom a problémát a laptop kijelzőméretét illetően. Egyik ismerősömmel a közeli műszaki boltban tett sétám során elgondolkodtam, hogy ha valóban megvalósul a gamer laptop vásárlása, akkor oda egy megfelelő kijelző is kellene. A film és sorozatnézés se elhanyagolható, de televízióban nem gondolkoztam. Szintén egy akció keretén belül nem csak fejhallgatóval tértem haza, hanem egy Samsung 24′ méretű D300G modell monitorral, melynek mérete elhanyagolhatónak tűnt. Az IPS panel remek képet adott, s a 100Hz képfrissítést is jónak tartottam. A méretbeli különbségek pedig akkor mutatkoztak meg, amikor hazaérve összeszereltem, s a laptop kijelzőjét átváltottam a monitorra.

Keserű szájízem volt, amely elsősorban az elköltött pénzmennyiségnek szólt. De a fejhallgató hangzása, valamint a monitor nagysága és képminősége szinte elvarázsolt. Utóbbi elsősorban azért, mert előfizettem streaming szolgáltatásra, ahol remek minőségben élvezhetek filmeket és sorozatokat, ami nekem fontos dolog. Mindezek mellett pedig nem kell az íróasztal előtt ülnöm, hanem az ágyból is élvezhetem ezeket a tartalmakat.
Noha úgy érzem sokszor sokat költök, de azt gondolom ezek a termékek kellenek, hogy amikor itthon vagyok, akkor tudjak pihenni, s kikapcsolódni, ha egyedül vagyok épp. Nem bántam meg a vásárlást még akkor sem, ha éppen elég komoly összeget fizettem most ki.

Húsvéti tavasz

Elég régóta élek a fővárosban, de még mindig vannak olyan helyek, ahol nem jártam. Mindezt annak ellenére, hogy nem vagyok otthonülő típus, s mindig megtekintem azt, ami engem érdekel. Ennek ellenére tavaly fedeztem fel a Tóth Árpád sétányt, amely csodálatosan néz ki mikor a cseresznyefák virágba borulnak. Talán még két nap kellene a teljes virágba borulásig, de sajnos a munkám miatt nem fogok tudni kimenni. Így a mai napot használtam erre. Igaz, hogy sokan voltak, de nem csalódtam.









Tavasz előhírnökei

A kedvenc évszakom többnyire a nyár szokott lenni. Leginkább azért, mert eme évszak az, ami lehetővé teszi az embernek a hosszas kirándulásokat, hiszen még este is elég jó idő van ahhoz, hogy akár egy baráti társasággal ki tudjon ülni bárhová. Az tény, hogy az elmúlt időben sajnos elég nagy hőségingadózások vannak, de tény, hogy a tavasz az, amely a leggyönyörűbb tud lenni. Ennek köszönhetően jó pár fa már virágba borult többek között a cseresznyefák is a Millenáris Parkban. Szerencsére volt időm meglátogatni ámbár tény, hogy sokakat odavonzott eme látvány.

Airfryer: Áldás vagy átok?

Nem vagyok otthonülő típus, s sokat is dolgozok, s ennek köszönhetően a főzés és sütés nem része az életemnek. Az évre tervezett kiadásokat nézve azonban elgondolkoztam azon, hogy anyagi megfontolásból is sokkal jobb döntés lenne, ha bevezetném az életembe még akkor is, ha minimum heti fél napomat elvenné. Gondolkoztam azon, hogy kellene, de végül múlt hónapban megvásároltam az első Airfryer készülékem.

Nem szerettem volna olcsó készüléket venni, de drágát sem, ezért középársávban vadásztam a megfelelő gépre. Végül egy Xiaomi készüléket vásároltam, amelyet azonnal megszerettem. A gépvásárlásból eredő kiadáshoz még hozzá tevődött némi kötelező vásárlás is, így a hónapomat arra fordítottam, hogy a készülék árát kispóroljam. Emellett pedig arra is törekedtem, hogy megnézzem mennyire is költséghatékony egy ilyen készülék.
Egy hónappal a vásárlás után azonban kijelenthetem, hogy remek döntést hoztam, habár tény a szűkös időhiány miatt nem volt komolyabb időm használni, de jelenleg anyagilag és minőségileg is megérte a vásárlás. Bízom benne, hogy nem fog tönkremenni, vagy bármi műszaki problémája lenne, hiszen az igencsak elszállt árak miatt elég jól lehet vele pénzt spórolni.

Üdv Samsung Watch8!

Tavalyi év mindenképpen tartalmas volt számomra. Főleg annak fényében, hogy mennyi mindenre tettem szert valamilyen módon. Az egyik legjelentősebb az volt, hogy elég komoly ajánlattal lepett meg a szolgáltatóm, ha két hónappal a hűségidőm előtt készüléket vásárolok, s hosszabbítok a hűségidőmön. Így lettem a tulajdonosa egy Samsung S25 Ultrának. Mivel mindig vigyázok a készülékemre, így elődje elég komoly összeggel kelt el használt készülékként.
Az okosórák sosem vonzottak, ellenben a telefonjaimra mindig vigyáztam. Mindig érdekelt, hogy ténylegesen mennyi érték az, amit mondjuk sétára jellemző vagy egyéb mozgásra, amely mondjuk a munkának köszönhetően van, amikor a telefonom nincs nálam. Ezért pár éve kezdtem el az okosóra használatot. Természetesen kizárólag olcsó kategóriában, hiszen úgy voltam vele, ha törnie kell valaminek, akkor inkább egy tízezres óra törjön, mint egy százezres készülék. Arra pedig szükségem van, hogy tudjam mennyi az idő. Az új telefon vásárláskor volt egy promóció, így végül kis zökkenővel, de pár napja kaptam egy Samsung Watch8 okosórát!

Az óra véleményem szerint elég nagy, viszont elég korrekt a működése. Először eladást terveztem, de promóciós termékként semmiféle papírt nem kaptam hozzá, hogy az én tulajdonom, valamint garancia sem jár rá, így az eladástól elálltam. Szépen belaktam, s még védőtokot is kapott rá. Véleményem szerint korrekt termék, bár rengeteg olyan funkciója van, amit nem használok vagy csak ritkán. Tény, hogy százezres értékben órát nem vettem volna, s nem is fogok vásárolni soha. Azt gondolom szerencsés voltam a tavalyi ajánlattal a szolgáltatótól. Bízom benne, hogy az idei év is hasonló szerencsékben fog telni.

Tél

Én azok közé tartozom, akik még emlékeznek arra, hogy milyen volt, amikor ténylegesen volt négy évszak, s nem csak kettő váltotta egymást úgy, hogy a tél elég enyhe volt. Szeretem a telet annak ellenére, hogy a jó időt preferálom, mert a tél valahol otthonülővé tesz egy időre. Annak ellenére, hogy okozott némi kellemetlenéget számomra, és tulajdonképpen egy ország esett el a havazás miatt én megpróbáltam élvezni a szépségét. Fizikai oldalát is élveztem a sétákkal, illetve felnőttkori hógolyózással. Sajnos a munka miatt nem tudtam átjárni a várost, így a kevés szabadidőmben tudtam pár fotót lőni.

 

Szilveszteri meglepetés

Középiskolás korom óta bevett szokás, hogy a szilvesztert itthon töltöm. Egyrészről nem iszok alkoholt, s emiatt a bulik részemről kimaradnak, s ismerőseim körében mindig vannak olyanok, akik elég sokat fogyasztanak, s ilyenkor érzik jól magukat. Másrészről nem érzek magamban semmi ünnepelni valót azért, mert a naptárban egy nap pirossal van írva, s nem pedig feketével, továbbá nekem ez a nap ugyanolyan, mint az összes többi. Harmadrészről pedig mindig akadnak olyanok, akik túlságosan jól érzik magukat, s emellett pedig a féktelen petárdázás is komoly gondokat okozhat.
Tegnap azonban kétszer is lemerészkedtem az utcára, hiszen ha már a karácsony nem is, de a szilveszter gyönyörűen fehérbe borult. Megcsodálhattam az első, ámbár nem épp bizalomgerjesztő hóembert. Kétszer is lementem, de aztán a hideg győzött, s inkább a meleg lakást választottam. Sajnos reggelre eléggé latyak lett, így az, hogy forduljak egyet a városban, mint terv elvetettem.