Címke: betegség

Zöldellő és durvuló tavasz

Kecskenyál

Van egy olyan közhely, hogy semmi nem úgy alakul, ahogyan azt az ember eltervezné. Na ez nagyjából tökéletesen igaz volt erre a hétre számomra.
Mint köztudott én legjobban a köztes évszakokat szeretem. Így aztán nagyon megörültem, amikor végre láthatóvá vált, hogy megérkezett a tavasz. Ez legjobban a zöldellő virágokban jelentkezett először, majd pedig az egyre inkább emelkedő hőmérsékleten is. Mindeközben persze miért is ne kapjak be egy defektet, így hát a bicajomat is helyre kellett tennem ahhoz, hogy tudjam használni. Persze elsősorban a cél az volt, hogy a jó idő beköszöntével végre mehessek a „világnak”, s mélyen magamba szippanthassam azt a bizonyos friss levegőt. Természetes, hogy ebből tulajdonképpen nem sok minden lett.
Annak nagyon örültem, hogy lassan a jó idő beköszöntével nem nagyon kell bajlódni a fűtéssel, s maximum arra az egy órára kell némi fűtést biztosítani, amikor az ember elvégzi a napi tisztálkodásához szükséges folyamatokat, hogy utána lehetőleg ne fázzon meg, ha egy mód van rá. Nem is én lennék, ha nem épp akkor köszöntött volna be ez a fájdalmasan jó idő, ha éppen nem délutáni műszakot húztam volna egész héten. Mivel a nyári szezon nem köszöntött be, így a légkondi használata mellőzve volt egész héten. Amit részben sajnáltam, mert még a múlt héten fagyoskodnom kellett, addig a héten jóformán izzadtam, mint a ló.

Ez az a tipikus igazi tavaszi napok voltak, melyek a héten beköszöntöttek. Saját bőrömön érezhettem, hogy milyen érzés az, amikor nap közben olyan az egész, mintha szauna lenne kint. Nyilván 20°c még nem jelenti, hogy az ember megsül, de a mínuszok után viszont eléggé fel tud hevülni az ember.
Jó pár évvel ezelőtt sikerült egy jó pénzért egy bőrkabátot venni, melynek cserélésen gondolkodom, mert sajnos nem bírja tovább a használatot. Ennek ellenére azért még mindig jó persze, ha alá öltözik az ember. A héten többször gondolkodtam azon, hogy vajon hogyan is menjek a munkába. Egészen csütörtökig úgy döntöttem, hogy jó idő ide, vagy oda, én bizony fogom magam és felöltözök rendesen. Az más kérdés, hogy ahogyan beléptem a munkahelyemre már minden testrészemen ömlött a víz. Ezt megelégelve úgy döntöttem, hogy pénteken kihasználva a jó időt póló felé csak egy vastagabb dzsekit veszek fel. Hiba volt. Persze tipikus tavasz, hogy reggel, s késő délután, este már majd meg fagy az ember, napközben meg majd meg sül. Mindehhez párosult a hideg szél, így aztán mire hazaértem már azt sem tudtam, hogy melyik dimenzióban vagyok.

Napközben viszont nagyon jó lett volna valamerre elmenni csavarogni, de mivel a hét minden napján dolgoztam, így sajnos ez kiesett a lehetőségek közül. Persze nagyon „gyönyörű” ablakaink vannak, s ennek köszönhetően nagyon szép panoráma nyílt elém, hogy láthassam, ahogyan a velem egykorúak kiülnek a padokra beszélgetni, bicajoznak, bandáznak, s hasonlók. Reménykedtem abban, hogy a hétvégére sikerül valamit ebből megvalósítani, de sajnos a szombati hideg szél, továbbá a mai hidegfront mindent keresztül húzott.
Itt természetesen nem ért véget a hét. Míg egy kollégám szabadságra ment, addig kettő betegségre hivatkozva kiesett az állományból, így három emberrel kevesebben ránk szakadt a munka. Ennek egyik következménye volt, hogy munka után ugyan nagyon szerettem volna elmenni itthonról, de lemondtam minden programomat, s a délelőttöt pedig arra használtam, hogy aludhassak sokáig, hogy valamennyire kipihenve mehessek dolgozni. Péntekre már alig vártam a szabad hétvégét, s két nap elteltével sem tudom hogyan is sikerült hazajutnom, mert olyan fáradt voltam, hogy alig tudtam vonszolni magamat.

Van egy olyan dolog, amit úgy nevezzünk, hogy anyagiak. Ez az a rész az életünknek, ami majdnem meghatározza azt, hogy mit is tudunk majd a későbbiekben tenni. Ha ügyesek vagyunk, s sikerül munkahelyre szert tennünk, s fizetésünkből még félre is tudunk tenni, akkor azért csurran-cseppen ide-oda.
Persze akkor lehet ezt élvezni, ha időközben nem lesz valami váratlan kiadás. Az utóbbi az, amivel lassan egy éve küzdök, s nem vagyok valami elégedett ezen a téren. Váratlan kiadások azok, amikre az ember nem nagyon tud felkészülni, s nem igazán kellemesek főleg akkor, ha éppenséggel mondjuk vannak félretett tőkéink, amelyek pillanatok alatt „elpárolognak”.  Eléggé fogom a fejemet ezzel kapcsolatban, mert szinte mindig jön valami, ami jelentős kiadással jár.
A februári hónapban kissé kiakadtam, amikor a spórolásom odáig fajult, hogy végül kénytelen voltam mindent megvásárolni, amit tologattam, így aztán a fél fizetésem gyakorlatilag pillanatok alatt a semmivé lett. A márciusi hónapot a spórolásra szántam, ámbár a bekövetkezett megfázásom, illetve az ezt követő táppénzes napok legjobban az április elején érkező fizetésemen fog meglátszani, hiszen durván olyan 30 ezres elcsúszás lesz nekem a saját magam által számolgatott költségvetésben.

Lassan beletörődve a fentiekbe, s hogy lábon nem tudtam kivinni a megfázásomat jött a következő dolog: mosógép. Év elején már volt alkatrész cseréje, aminek szintén nem örültem. Garancia már rég lejárt róla, igaz akkor egy 10 ezer volt az, amibe került nekem. Azonban rá nem egész két hónapra a gép szivattyúja megadta magát.
Hosszas mérlegelés után a szervizeltetése legalább 30 ezerbe fájna, s előreláthatólag most kezdi haláltusáját eme eszköz, tehát várható, hogy egyre több alkatrész fogja megadni magát. S mivel nem is egy márkás darabról van szó, így aztán szerelőt és alkatrészt találni hozzá maga lesz a rejtély. Ebből fakadóan végül megszületett a döntés: fele-fele arányban, de egy új gép lesz a megoldás, melynek megrendelése már lezajlott, s jelenleg jövő hétre esedékes a szállítás. Tehát összeszámolva 60 ezer forintos csúszással kezdem majd a fizetésemet, ami tökéletesen elegendő lesz ahhoz, hogy még júniusban is megszorítsam a nadrágszíjat, így aztán minden bizonnyal a szabadságomat júliusra, valamint augusztusra fogom kérni.

A „vasparipa” felébredése

Kecskenyál

Mindig komoly gondban vagyok, amikor megkérdezik, hogy melyik évszakot is szeretem a legjobban. Ilyenkor egy másodperc alatt rögtön ezernyi kép jelenik meg előttem. Többek között milyen az, amikor a majdnem harminc fokos melegben belevetem magam a strand vizébe, vagy amikor a harmadik pulóvert veszem fel, hogy meg ne fagyjak, miközben a hóban lépkedek.
Azonban mindig azt mondom, hogy a köztes évszakok a kedvenceim még akkor is, ha a szívemhez a nyár, s a tél áll legközelebb. Sajnos mostanság igazi nyár nincs, helyette van forróság, amiben meg lehet dögleni. Fátyolos fehérben pompázó tél helyett pedig van valami enyhe latyakos „izé”. Ellenben a köztes évszakok a kedvenceim, mert ilyenkor nem fagy halálra az ember, de nem is sül meg elevenen. Így hát nagyon örültem, amikor ezen a héten végre a hőmérő hőfoka elérte a húsz fokot. Azon nyomban előkaptam a bicajomat, és megtettem az első számomra hivatalos bringázást, s bízom benne, hogy az elkövetkezendő hetekben ezt többször megtehetem. Amennyi bizonyos, hogy már a növények is jelzik, hogy bizony itt nem nagyon kell félni attól, hogy rosszabbra fordul az idő.

A hónap eleji megfázásból sikeresen kijöttem, habár nem volt egyszerű, lévén betegen mentem, ami meg is hozta a következményét. Mivel növekedett a fizetés, s ezáltal az órabér is, így már két napos hiányzás is majdnem mínusz tízezret jelent a fizetésből, így én két nap után úgy döntöttem, hogy a következő héten bemegyek. Nem nagyon volt jó döntés, mert éreztem az enyhe lázat, illetve a köhögés, és az orrfújás sem volt túl kellemes, de szerencsére nem estem vissza, s bízom benne, hogy a személyes „statisztikámat” alapul véve jó pár hónapig ez a fajta nyavalya el fog kerülni.
Ahogyan megjött a jó idő egyre inkább érzem azt, hogy nem nagyon akaródzik itthon ülni. Sajnos ez a hétköznapokban a legrosszabb dolog, amikor tisztában vagyok azzal, hogy a munka miatt nem igazán lesz programom miután lehúztam a műszakomat. Ez legjobban a délutános beosztásokra jellemző, mert sajnos mire hazaérek a többség már otthon készülődik a vacsorához, s a lefekvéshez. Azonban eldöntöttem, hogy kicsit felturbózva a bringámat munka után jó pár kilométert magam mögött hagyok ahhoz, hogy este ne eléggé fáradt legyek ahhoz, hogy ne hajnalig legyek fent. A fizetést nagyon várom, mert most a cafetéria átszervezés miatt három havi összegnek megfelelő bónuszt kapunk, ami mindenképpen jó dolog részemről a kiadásaim, s a számlám állapotának szemszögéből. Így aztán májustól indulhat a spórolás, hogy aztán a korábban kiszemelt dolgokat megvehessem. Amennyiben semmi nem jön közbe, természetesen.

Az a bizonyos férfinátha…

Kecskenyál

A februári hónap viszonylag jól telt. Volt benne egy hét szabadság, s kihúztam magam minden olyan kérdésnél, amely arra utalt, hogy mit csinálok, mit eszek, mit iszok, hogy amikor ennyien meg vannak fázva, influenzásak nekem semmi bajom nincsen. Ekkor csak mosolyogtam, mert tisztában voltam azzal, hogy nagyjából tavasz közepétől ősz elejéig nem igazán szoktam náthás lenni. Ebből fakadóan csak pár hét, s kihúzom minimum szeptemberig megfázás nélkül.
Aztán ahogyan lenni szokott egyik nap felkelve nehezen nyeltem. Ez bizony egy intő jel volt számomra. Természetesen nem mentem táppénzre, melynek köszönhetően túl nőtt rajtam a betegség olyannyira, hogy a második héten már kénytelen voltam kiíratni magamat. Kezdődik a harmadik hét, s persze még mindig fújom az orromat, s köhögöm fel azt a „gusztusos lerakódást”, amire köptetőt kell szednem.

Amióta az eszemet tudom mindig küzdöttem a megfázással. Egy évben legalább kétszer, de általában háromszor ez a betegség gyűrt le. Persze mondhatom, hogy mellette semmilyen más kór nem kapott el, s még himlőn sem estem át. Azonban a megfázás az, ami mindig ugyanazokkal a tünetekkel jött, s tartott legalább hat napig. Hiába mentem el az orvoshoz, s hiába szedtem gyógyszert.
Így volt ez most is. Éreztem, hogy nehezen nyelek, s másnap már fájt a torkom. Délelőtti beosztásaim voltak az aktuális héten, így aztán a második napon, amikor kezdődött a torokfájásom már úgy mentem haza nem sokkal egy óra után, hogy már élő kályha lehettem volna, ahogyan égett a testem a láztól. Persze bementem még két napot tudván úgy, hogy hétvége hosszú műszak, s csak akkor tudom „sztornózni” a szombati munkanapomat, ha már pénteken kiíratom magam. Lévén mindig ugyanaz a szituáció játszódik le, s mindig eltart vagy hat napig a megfázás, így bízva abban, hogy jobban leszek bementem ledolgozni egy hosszú műszakot. Melynek eredménye az lett, hogy műszak vége előtt hazaküldtek, mert már nem álltam a lábamon.

Az igazság az, hogy megfázással nem szívesen maradok itthon, mert a táppénzt olyan esetekre tartogatom, amikor tényleg nem tudnám a munkámat ellátni. Ilyen például hasmenés, vagy hányás, esetleg valami olyan panasz, melynek következtében nem tudnék hajolni, emelni, mint a gyomorfájás, gerincbántalmak. Bár utóbbihoz egyelőre még elég fiatal vagyok.
Természetesen igyekeztem a betegségemen is spórolni, így a hét első felében teázáson kívül nem nagyon csináltam semmit. Aztán jött a pénteki nap, ekkor már biztos volt, hogy kell valamit vennem, így aztán igénybe vettem a gyógyszertár vény nélküli megfázásra létrehozott szekcióját. Természetesen bízva a csodában, s ezekben a forró italokban, így a javasolt fogyasztás dupláját, tripláját ittam meg, hogy minél előbb jobban legyen. Természetesen semmit nem segített, de úgy voltam vele, hogy lesz két pihenőnapom, azon majd minden oké lesz. Miután két nap után sem lett sokkal jobb az állapotom, s már a hatodik napon jártam, amikor elvileg már minden okénak kellene lennie, így felkerestem az orvosomat.

Természetesen írt fel gyógyszert, ám azonban olyan „fantasztikusan” működtek együtt, hogy másnap kénytelen voltam visszamenni, mert úgy kiütött az együttes hatásuk, hogy a közeli, negyed órányira lévő boltból alig bírtam hazamenni. Végül szembe kellett néznem a ténnyel, hogy ha nem is egy hétre, de legalább két napra ki kell magamat íratnom táppénzre. Ami azért annyira nem esett jól, mert legalább húsz ezret elköltöttem gyógyszerestől a betegségre, s a fizetésemelés miatt megnövekedett óraszámnak köszönhetően legalább tízezerrel fogok kevesebbet kapni a következő hónapban.
Természetesen nem gyógyultam meg, de viszont olyan állapotba kerültem, melynek köszönhetően már tudtam dolgozni. Így két napot végigdolgoztam, ámbár éreztem kicsit, mint ha lázas lennék. Jelenleg a harmadik hetemet kezdem meg betegen, habár orrfújásnál, s némi köhögésnél több nincs, de ugyebár az ember nem szeret magán semmilyen betegségre utaló tünetet.

Egyelőre bízok a jószerencsében, hogy jövő héten kijutok ebből a náthából, s őszig nem is lesz ilyen bajom. Legalább a sorozatokkal haladtam.

Pihésre felkészülve!

Kecskenyál

Abban a szakmában, melyben dolgozom eléggé meghatározó az év végi ünnepek, így már nem meglepő, ha legkésőbb októberben elfogy az ember éves szabadsága. Bár tény, hogy én még fiatalok táborát erősítem, így könnyen el tud fogyni már szeptemberre a napok száma.
A jelenlegi munkahelyemen is ugyanaz a tendencia, mint az előzőn. A nagy téli ünnepi hajtás után szépen januárban elkezdik egységesen mindenkinek kiadni a szabadságát. Így volt lehetséges az, hogy előfordult, hogy már úgy kezdtem az évet, hogy nem kellett mennem dolgozni. Itt kicsit másképp alakult, de nagyon vártam, hogy majd én is sorra kerülök. Ugyan csak pár napot kaptam volna, de beszélve a vezetővel a többiektől elhatárolódva inkább kértem egy hetet, mint hogy pár napokra osszam be magam egész évre, mint a pénztárcámban az aprót.

Részben persze örültem, részben pedig nem. Egyik része, hogy nagyon szerettem volna huzamosabb időt itthon tölteni, de valahogy ez nem nagyon jött össze, mert minden napra jutott valami, ami miatt az épp aktuális tevékenység és/vagy találkozóm másokkal nem valósult meg, illetve nem úgy sült el, ahogy gondoltam. Most erre lesz időm, s aminek még jobban örülök, hogy kicsit enyhült is az idő annyira, hogy az ember ki tudjon mozdulni. Mindezek mellett a héten esedékes a fizetés is, így végre rohanás nélkül le tudok tudni mindent.
Ami miatt viszont nem örülök: az időjárás. Ide is elért a -20°c hőmérséklet, s valóban „fantasztikus” volt ilyen hidegben menni dolgozni. Azonban, mint a többi ember ilyenkor nem is nagyon van kedvem kimenni, így hát érdekesen fog telni ez az egy hét is. Főleg azért, mert enyhülés volt rendesen, de minden csupa sár, latyak és hasonlók, valamint ha nem lenne elég, hogy másoknak ez munkahét, akkor még nem is tettem említést a megfázásokról, és az influenzáról.
Szerencsére azok közé tartozom, akik (még) nem kapták el egyiket sem, s gondoskodtam arról, hogy lehetőleg a legjobb állapotban legyen az immunrendszerem. Még hétvége előtt bevásároltam minden szükséges zöldséget, gyümölcsöt, illetve teát, hogy a táplálkozásomat úgy hozzam össze a mindennapokkal, mint ha alapból beteg lennék. Kísérletezve azzal, hogy hátha ennek köszönhetően elkerülöm majd a betegséget.

Ami a héten leginkább jellemző lesz, hogy a vizuális tartalmakkal akarok teljesen felzárkózni, ugyanis a programokat leginkább péntekre, s a szombatokra tervezhetem. Ugyan tisztában voltam, hogy kevés lehetőségem lesz kimozdulni az idő, a betegség, s mások munkahete miatt, de már vágytam nagyon arra, hogy huzamosabb ideig pihenhessek. Februárba lépve pedig nagyon bízom abban, hogy legkésőbb március közepén már jelentős enyhülés elé nézhetünk, melynek köszönhetően elkezdi a tavasz kibontogatni szárnyait.

Itt van az ősz, itt van újra!

Kecskenyál

Szokás mondani, hogy minden évszaknak megvan a gyönyöre. Amiben van is némi igazság. Részemről nagyon szeretem a telet, mert imádom, ahogyan minden hófehérbe borul. Részemről már jó régen nem ünneplem a karácsonyt, mert „kinőttem” belőle. Kisgyerekként elsősorban az ajándékok miatt vártam, s felnőttként pedig már megdolgozok azokért, amiket szeretnék magamnak tudni. Amit pedig nem tudok magamnak megvenni, azt más sem tudja. S mivel nem tartozom azok közé, akik csak akkor gondolnak azokra, akikhez valamilyen érzelmi szál fűzi, ha a naptárban van valamilyen ünnep, így a piros napos napok számomra már szinte jelentéktelen státuszba emelkedtek. Azonban a karácsony kicsit másabb, mert a hangulatát szeretem, illetve maximálisan szépnek tartom, ahogyan fel vannak díszítve a házak, épületek. A karácsonyi zenékről már nem is szóltam egy szót se. Az más kérdés, hogy sajnos évek óta három-négy hónapon keresztül nagyjából pár napig van hó.
A tavasz is jellemzően kellemes tud lenni, amikor az ember levetheti a téli kabátját, s a frissen nyíló virágok illatát magáénak tudhatja. A nyár pedig egy igazi adrenalin bomba számomra leginkább a strandolás és rengeteg csavargás lehetőségének köszönhetően úgy, hogy közben nem kell beöltözni nyakig, s akármikor, akárhová eljuthatok biciklivel. Az ősz szép. Mint az alábbi képen:

Képen mindenképpen jól néz ki, azonban a valóságban már nem annyira. Városban élek, többek között megyeszékhelyeken, itt rengeteg ház található, s emellett több panel lakásokkal teli rész. A kertvárosi részeken is kevés fa található, így az őszi színpompát maximum az élővíz csatorna mellett elhaladva láthatom, vagy pedig a ligetbe kisétálva. Azonban a nyárból való őszbe váltás nem sült el számomra valami jól.
Ismeretes, hogy nálam nincs olyan, hogy torokfájás következmények nélkül. Igyekeztem megfelelően öltözködni, de nehezen lehetett eltalálni, ha reggel az ember majd megfagy, délután pedig majd meg sül. Igyekeztem megtenni mindent, hogy ne legyek beteg, s ez sikerült ez idáig, ugyanis a hét első két napja hidegfronttal nyitott, melynek köszönhetően volt itt szél, eső, 5-6 °c is. Így már szerdán kapart a torkom, csütörtökön már orrot is kellett fújnom, majd pedig pénteken már teljesen taknyos voltam. Persze nem mentem el táppénzre, egyébiránt új hely, s egyébként is egy nátha nem betegség, ha pár nap alatt elmúlik. Kicsit necces volt percenként orrot fújni, de túléltem. Szerencsére hosszú hétvégét kaptam, ugyanis a kötelező hétközbeni pihenőnapomat hétfőre kaptam, így felépülni volt időm. Igaz most is teázok, de legalább már mérföldekkel jobban vagyok.

Ez az év semmilyen szempontból nem sikerült eddig túl jól, így szinte rengeteg szempontból be vagyok korlátozva. A közeledő hideg időt alapul véve gondoltam, hogy munkanapokon nem nagyon fogok mozdulni sehová, így végül szeptember elején megvásároltam a GTX 1060-at. Sokat gondolkoztam, hogy megéri-e a kártya az árát. Tesztekből az jött le, hogy nagyon is, viszont, ha alapul veszem, hogy alkalmi játékosnak tartom magam (értsd: előfordul, hogy akár két hónapig el se indítok egyetlen egy játékot sem, s máskor meg ki sem lehet robbantani a monitor/TV elől) megéri-e megvásárolni egy ilyen kártyát. De mivel nem szeretnék évente cserélgetni eszközöket a gépemben, így végül megvásároltam. Azóta igazából a Rise Of The Tomb Raider lett végigjátszva, s több címbe pedig próbálkozás volt csak. Azonban a takony nagy úr, így a hétvégére a négy fal közé szorultam. S hiába lettem már jobban a lemondott programjaimat már nem tudtam újra jelentkezni. Így végül maradtak a sorozatok, filmek. S persze a kártya tesztelése a Crysis 3-al, illetve a Cities Skylines-zal, miközben több címnek is nekiültem.
Igazából eléggé beszűkültem az elmúlt időszakban, így nagyon keresem a kitörési lehetőséget, amit nem az itthoni szórakozásban látok. Szerencsére meghívtak októberben Dabasra, így bízom benne, hogy össze is fog jönni, amihez nem kell más, mint a megbeszélt időpontban ráérjek. Jó lenne kicsit elhagyni a szürke hétköznapokat még akkor is, ha a spontán döntések jellemzőek rám, miszerint reggel felkelek tervek nélkül, s estére pedig már programom is van.

Az a bizonyos „szopóroller”!

Kecskenyál

Amikor sikerült elhelyezkednem huzamosabb időre munkahely szempontjából nagyon megörültem. Egy ideig nem foglalkoztam a negatívumokkal, mert csak az lebegett a szemem előtt, hogy van biztos bevételi forrásom, s ez az, ami lényeges. Időközben egyre inkább erősödtek a negatívumok, s olyan szintet ért el, melynek köszönhetően szépen olyan érzelmek vették át bennem a helyüket, melyek arról árulkodtak, hogy a lehetőségem lenne soha többet nem mennék be dolgozni. Ez meg is történt március 7-én, amikor is már az új munkahelyen kezdtem.
Bevallom iszonyatosan nagy szerencsém volt, mert igaz, hogy csak pár ezer forinttal keresek többet, de még az is sokat jelent, ami elég vicces. Legalábbis abból a szempontból, hogy a bruttó bérem ugyanaz, de a nettó bérem mégis magasabb. Érdekes. A munkahelyi körülmények jók, a kollégai színt minőséget képvisel, s ezeknek a kettőssége adja azt, hogy a stressz faktor majdnem nullára redukálódott, melynek köszönhetően több energiám van, s jelentősen növekedett az életkedvem, amely a közösségi kapcsolatokban eléggé jövedelmező már most.

Szeretek előre tervezni, s én az a fajta vagyok, aki szinte mindent megtervez. Ezért sem szeretem a váratlan dolgokat. Anyagi szempontból majdnem csak negatívan teljesítek ebben az évben, hiszen a váratlan kiadások jelentősen megnövelték a költési faktort, ami nem éppen jó számomra. Szerencsére a jelenlegi munkahelyemnél letelt a próbaidő, s maradtam, s a hozzám való viszonyulás is azt mutatja, hogy nem kell tartanom attól, hogy rövid időn belül munkanélkülivé válnék. Arról nem is beszélve, hogy komolyabb hibát még nem is követtem el.
Mint ahogyan az előző bejegyzésemben is írtam, hogy szinte minden kezd elromlani, tönkremenni, elhasználódni. Ráadásul persze mind egyszerre. Első körben a monitorom kezdte megadni magát, amelyet gyorsan pótoltam is, de ekkor derült ki, hogy a hőn szeretett GTX 760-as videokártyám döglött meg. Szerencsére időközben volt egy minimális lottó nyereményem, ami ugyan csak 16 ezer forint volt, de hozzájárult ahhoz, hogy egy R9 380-al tudjam pótolni, ami fantasztikusan teljesít.

Itt még nem ért véget az egész. Mivel észrevettem furcsaságokat a másodlagos merevlemezemmel kapcsolatban, így úgy döntöttem, hogy egy diagnosztikai programot telepítek, mely tudatta velem, hogy az adott eszköz nincs túl jó állapotban. Mivel nagyjából 1,3 TB anyagról beszélünk, így végül kénytelen voltam egy 2 TB-os Western Digital Purple merevlemezt vásárolni bízva abban, hogy költési faktor itt megfog állni. De nem így történt. A napi használatot jelentő fejhallgatóm is kipurcant, amit szerencsére gyorsan tudtam pótolni, de utána rögtön a hangszóróim is megadták magukat. Ekkor már bíztam benne, hogy több ilyen eset nem lesz.
Nagyjából harmincezer (!) forintom vándorolt ki az ablakon azáltal, hogy nem akartam táppénzre kényszerülni. Annak ellenére, hogy nagyon vigyáztam magamra, s nem lófráltam a gyorsan jött jó időben egy szál semmiben sikerült jelentősen megfáznom, de olyan szinten, hogy hangom is alig volt. Ész nélkül vettem a különféle megfázásokra készült poritalokat, teákat, gyümölcsöket, s bizony nem fogtam vissza magam, hiszen nagyjából három hónapja vagyok a jelenlegi helyemen, s nem szeretnék betegszabadságra menni. Ugyan nem kellett, de még két hét elteltével is nyöszörgök még egy kicsit.

Az időjárás jelenleg nem a legjobb, de bizakodok abban, hogy hamarosan eljön a jó idő, mert így május végén már célirányosan szeretnék strandra menni, amit kifejezetten imádok. Persze eldöntöttem, hogy akár egyedül, akár társaságban, de kizárólag hétköznapi program lehet, mert akkor vannak a legkevesebben, s hétvégén az egész medence olyan, mint egy heringlé, amiben csak ázni lehet.

Túlélve az ünnepeket!

Kecskenyál

Minden évben számomra a leghúzósabb egyértelműen az év végi hajtás. Nem csak magánéletileg, hanem munkahelyileg egyaránt is. A decemberi hónap végére megfáradtan pedig nem kívánok mást csak azt, hogy egyedül lehessek, s végre pihenhessek. Ez a múlt évre is jelentősen igaz volt.
A múlt év vége leginkább azzal telt, hogy a vizuális szórakozásokat helyeztem előtérbe. Egyrészről eléggé rossz idő volt, másrészről olyan szinten megugrott a munkanapjaim, s ezáltal a túlóráim száma is, hogy egyszerűen nem igazán volt kedvem szabadnapjaimon bárhová is menni. Természetesen az ember, ha nem akarja, hogy kapcsolatai szépen elsorvadjanak, akkor tenni is kell ellene. Így jó pár találkozót bevállaltam, persze nem éppen éreztem jól magam. Ugyanis nem igazán jó, amikor az ember hulla fáradtan elmegy valahová, aztán azon gondolkozik, hogy vajon hogyan is tudja hazahúzni a belét, vagy éppen mennyi lesz az az időmennyiség, amit majd az alvásra tud szánni.

Az már magától egyértelmű volt, hogy januárban mindenképp szeretnék legalább egy hét szabadságot, hogy végre magamra találjak. Leginkább azért akartam egyben hét napot lehúzni, hogy végre legyen erőm ahhoz, hogy ki tudjak itthonról mozdulni, s ne csak az ágyban hemperegjek, miközben próbálom magam összeszedni. Részben sikerül is, habár elég nehéz utat tettem meg, mire elértem, hogy elkezdődjön a szabadságom.
Mint ahogyan fentebb is írtam nagyon sokat dolgoztam az elmúlt évben. Ennek egyik része volt a kevés kolléga, illetve a felmondások, kirúgások is, melynek következtében ismételten több embernek a munkáját kellett elvégeznünk. Természetesen ott volt a költekezések is, melynek következtében nem volt választásom, így akármikor felkértek, hogy vállaljak túlórát én igent mondtam rá. Ökröt csináltam magamból, ez van. Ellenben nem túl jó tulajdonságomat hoztam ismét fel: a függőséget. Ugyanis megint sikerült rászoknom az energiaitalra, melyből napi szinten jelentős mennyiséget fogyasztok. Érzem én, hogy lejjebb kellene venni, de egyszerűen nem megy, s érzem már, hogy megint nem jó irányba haladok. Így történhetett meg, hogy amikor elaludtam időben este egy órakor felébredtem, s fenn voltam egészen kelésig, hogy aztán elkezdjem a munkaidőmet úgy, hogy tudtam legkorábban délután négy előtt nem fogok hazaérni. Fantasztikus.

Ami mindenképpen pozitívum volt, hogy a The Nathan Drake Collection valóban rendkívül jóra sikerül, melynek köszönhetően sikerült részben kikapcsolódnom, s elfelejtkeznem a munkahelyi problémákról. Persze mellette igyekeztem házon kívüli tevékenységet is találni, ami annyira nem élveztem, lévén szeretem én a havat, de valahogy könnyebben elviselem, hogy ha az ablakból tekintek ki rá.
Ennek ellenére viszont úgy döntöttem, hogy nem fogok hét napot a négy fal közt üldögélni még akkor sem, ha kész korcsolyapálya az egész város. Így hát úgy döntöttem, hogy ideje a már hervadó kapcsolatokba új életet lehelni. Ami egyébiránt sikerült is, ámbár következménye az lett, hogy végül betegen voltam kénytelen visszamenni dolgozni. Nem tudom minek tudhatom be, de annak rendkívül örültem, hogy nem volt lázam, mert az az egyetlen egy olyan dolog, ami le tud dönteni a lábamról, ha meg vagyok fázva. Szerencsére ez most elmaradt, s férfiasan ledolgoztam öt napot taknyosan.

Az időjárás vegyes volt, így legtöbbször úgy döntöttem, hogy inkább nem megyek sehová. Volt tervben mozizás is, de olyan szinten szét volt fagyva minden, hogy inkább úgy döntöttem a röpködő mínuszok maradjanak csak kint. Ugyan megfogadtam, hogy nem fogok semmiféle vizuális tartalmat vásárolni, de ennek ellenére a nagy januári leakciózásnak köszönhetően a Tomb Raider: Definitive Edition került a kosaramba, melyet talán három nap alatt magamévá is tettem. Ugyanakkor szintén megfogadtam, hogy nincs több vásárlás, de pénteken megvásároltam a Rise Of The Tomb Raider-t, melynek nagyjából 75%-át teljesítettem eddig. Arra mindenképpen jó volt, hogy bebizonyosodjon, hogy nem egy rosszul sikerül portról van szó, de ennek ellenére kénytelen leszek majd VGA fejlesztésen törni a kobakom idén, habár azt már eldöntöttem, hogy nem vagyok hajlandó feláldozni a külső tevékenységeket emiatt. Ugyanis jön a tavasz, nyár, s jelentős programokat kezdtem már szervezni. Többek között ismét szeretném meglátogatni a fővárosi állatkertet, s nem éppen forróságban.
Februárra szintén nem tervezek semmi komolyat. Első körben megpróbálok magamon erőt venni, s leszokni az energiaitalról, mert már most érzem, hogy nem lesz ez így jó. Mindenek tetejében pedig további túlórákra számolhatok. Mert, hát szeretnék egy-két dolgot vásárolni magamnak, továbbá ismételten csökkent a létszámunk, s egyelőre nincsen pótlás a távozottak helyére.

Balszerencsék összegzése

Kecskenyál

Azt hiszem elmondhatom, hogy ez az év eléggé balszerencsés nekem. Legalábbis eddig tekintve szinte semmi nem úgy alakult, ahogyan terveztem. Ráadásul ez jelentős anyagi töblettel is járt, amivel egyáltalán nem számoltam. Majd az év értékelőben úgy is külön bekezdés lesz erről, így csak az elmúlt napokat összegzem.
Szerdán megkezdtem a szabadságomat, melynek egyébként nagyon örültem, hiszen ideje volt már pihenni. Azonban ahhoz, hogy itthon legyek egy hetet úgy, hogy csak három szabadnapom volt már kénytelen voltam hozzá tolatni még a pihenő napjaimat. Ennek köszönhetően úgy hozta a sors, hogy az elmúlt heteket sz*rrá dolgoztam egy-egy pihenőnapokkal, s mivel még túlóra „hülye” is vagyok, így akárhányszor felajánlották nekem csak az összeg lebegett a szemem előtt, s bevállaltam őket. A szerdai napom többnyire a bevásárlásról szólt, így csak a csütörtöki nap volt az, amin ténylegesen kimozdultam. Iszonyatosan jó idő volt, így végre örülhettem, hogy feltehetően az év utolsó bringázását kivitelezhettem. De!
Annak ellenére, hogy sok ember között vagyok, akik mind taknyosak megengedtem magamnak azt a kényelmet, hogy egy szál dzsekiben tündököljek a fent említett napon. Így a pénteket már erős torokkaparással kezdtem, mely torokfájásba csapott át estére. Megelőzvén, hogy a kór ágynak döntsön természetesen folyadék pótlás ezerrel,s csak ami lehet mehet a meghűlésre. Harmadik nap a betegségben, egyelőre láz nincs, kevés orrfolyás van, s némi tüsszentés. Nem tudom örüljek-e a neki, hogy most van időm kúrálni magam, hiszen kedden már dolgozok, s a szabadnapokhoz csapott pihenőnapok miatt egy-egy pihenőnapom lesz az elkövetkezendő két hétben. Túlórával tűzdelve.

Többnyire az impulzus váráslás az, aminek köszönhetően sajnálatos módon spórolt pénzem jelenleg nincs, de ha van, akkor pedig hamar elvész. Ennek oka az, hogy vállalok be plusz órákat, habár a pénteki napom olyan jól végződött, hogy úgy gondoltam ezzel az erővel kiállhattam volna az erkélyre, s az utcára is dobálhattam volna az ezreseket… Igen, igen. Rise Of The Tomb Raider.

fp

Konzolnál generáció váltáson gondolkodom, így minden bizonnyal januárban – ha a keret is megengedi – váltok egy négyes gépre. Viszont eddig komolyan gondolkoztam azon, hogy hozzá csapjam-e a már megvásárolt Xbox 360-as gépet, hiszen arra vásároltam játékokat, melyeket digitális formájuk miatt nem tudok értékesíteni. A pénteki eset után viszont mindenképpen búcsút intek a Microsoft konzoljának az alábbi eset miatt, mely simán az Epic Fail jelzőt is megkaphatná.

Mivel fizikai adathordozón vásároltam meg a játékot, így egyértelmű volt, hogy egy bizonyos szinten a lemezről fogja olvasni a gép a játékot. Ez meg is történt, viszont nem tetszett a gép hangja, s hőmérséklete. Így aztán a játékidőket nagyjából háromnegyed óránként megszakítottam, hogy a gép lehűljön. Mindezek mellett igyekeztem, hogy minél kisebb is legyen a zaj, mert roppant mód zavaró volt, hogy a konzol olvasója néha olyan hangot adott már ki, mint egy felszálló repülőgép. Ebből fakadóan pedig szépen megtettem azt a mozdulatot, hogy fél napos játék után a konzolt beljebb toltam, hogy legalább ne érjen semmihez, ami az olvasásból eredő hangokat felerősítené. Jelzem lassú, s óvatos voltam. Eddig tartott a megjelenés napján, teljes áron megvásárolt játékom lemeze, melybe olyan szép karcot tett a konzol, hogy utána már nem volt hajlandó olvasni a gép.
A dolgon kiadtam, s rögtön elkezdtem megoldások után kutatni. Így akadtam bele azokba a cikkekbe, melyek arról szólnak, hogy elég a konzolt egy picit is megmozdítani ahhoz, hogy lemezt karcoljon. Erről nem hallottam lévén ilyen problémával nem találkoztam egyetlen egy lemezmeghajtóval rendelkező műszaki eszközömnél sem, így rendesen elkapott az ideg, hogy valami ennyire silány minőségű, hogy még egy kis mozdítástól is hazavághat egy eredeti lemezt.

Minden megfordult a fejemben, de sajnos szembe kellett néznem azzal, hogy mivel ez fel van tüntetve (persze kis betűvel), így búcsút inthetek a lemezemnek. A játék kell, szerettem volna végigjátszani, így végül két órányi gondolkodás után végül megvásároltam a digitális változatot (is). Mindezt ráadásul úgy, hogy eredetileg is az utóbbi változat kellett volna, ha éppenséggel a Live rendszerben nem a megjelenés napján teszik elérhetővé.

Minden dolgomra nagyon vigyázok, így kifejezetten tud irritálni, ha valami tönkremegy, elromlik, megsérül. Méghozzá úgy, hogy szinte semmi olyan nem történik, ami ez indokolttá tenné.
Természetesen az anyagi károm felett nem tudtam szemet hunyni, s mivel egyébként is lett volna olyan szoftver, s termék, amit eladni akartam már, így azt feldobtam a vaterára, s jelen pillanatban a dobozos változat 75%-át már „visszanyertem” pénz formájában. Íme hogyan lehet gyorsan, s könnyedén kútba dobni egy szoftver árát.

„Kényszerpihenő”

Kecskenyál

Elég nehéz elhinni, hogy valamivel több, mint egy hónappal ezelőtt még azon csodálkozott – és persze sajnálkozott – az egész ország, hogy rügyező fák, s friss tavaszi illat helyett kénytelenek vagyunk beérni a hólapátolással, s a vakító fehérséggel, amelyet a frissen hullott hótakaró nyújtott. A hosszúra nyúlt tél engem is megviselt, s március elejére már reméltem, hogy megjön a jó idő. Annak ellenére, hogy remekül rányomta a bélyegét a szabadidős tevékenységeimre, így inkább itthon döglődtem a négy fal között.
Tavaly ősszel sajnálatos módon kerékpárlopás áldozatává váltam. Az évek alatt volt pár kerékpárváltás szülői részről, így szerencsére akadt pótló vasparipa, de télen mindig nyugdíjazom a csúszós útból fakadó baleset, s a röpködő mínuszokból eredhető megfázások miatt. Viszont azt eldöntöttem, hogy tavasszal beszerzek egy másikat, melyet végül március végén sikerült megvennem. Ugyan később terveztem, de remek áron volt kapható, s sajnos fizetésig nem tartott volna ki a készlet, s az sem volt elhanyagolható, hogy teljesen új kerékpárról beszélhetünk, tehát nem állt fenn a kockázat, hogy esetleg lopott kerüljön a birtokomban. Bevallom őszintén gondolkoztam azon, hogy komolyabbat veszek, s ki volt szemelve erős acéllakat, de az újabb lopástól való félelem miatt megelégeltem a gyengébb minőséggel, ha lopják, akkor legalább ne drágát alapon. Majd az idő eldönti, hogy vajon jó döntés volt-e, de egyelőre megvagyok vele elégedve.

Az új vasparipát volt alkalmam tesztelni, hisz végre valahára megérkezett a jó idő. Tavasznak nem nevezném, inkább valamiféle hibrid nyárnak. Olyannyira, hogy minap már kénytelen voltam a ventilátort elővenni, s üzembe helyezni, mert egyszerűen csorgott rólam az izzadság. Természetesen a jó időt kihasználva rögtön lazábbra vettem a figurát öltözködés terén, így ahogy ilyenkor kell először csak azt vettem észre, hogy valami nem stimmel velem, majd pedig fokozatosan jöttek elő a megfázás tipikus tünetei. Eddig sikerült megúsznom, hogy sima megfázással itthon kelljen maradnom, de sajnos most a műszakokat pont úgy sikerült kapnom, hogy huzamosabb időt kellett betegen mennem. Végül éreztem, hogy ebből pihenés és gyógyszerek nélkül nem fogok kilábolni, de emellett még a kollégák is megjegyezték módfelett üdvös lenne, ha otthon maradék, s lehetőség szerint senkit sem fertőznék meg. Így megtoldottam rendesen a pihenőnapjaimat, habár nem örültem neki. Abból a szempontból főleg, hogy nem nagyon tudtam sehová se menni a folyamatos láz miatt, s csak az utolsó két napban tudtam kicsit kimozdulni.
Tavalyi évre is megvoltak a tervek minden szempontból, s ez idén sem maradt el. Először is már biztossá vált év elején, hogy gépfejlesztést kell eszközölnöm. Első körben egy SSD volt kinézve, majd végül további memóriabővítés, s végül több hónapnyi gyűjtögetés után pedig egy új videokártya megvétele, amely lehetőleg legalább két évig megfelelő szolgálatot tenne nekem. Rám jellemzően sokat olvastam a témában, s rengeteget kattogtam a dologról, míg végül oda lyukadtam ki, hogy a gépem megfelelő gyorsaságú, így nincs szükség se SSD-re, se memóriabővítésre. Mindezek mellett minden mai játék elindul, de a hardverigényesebb némi kompromisszummal, de csodásan futtatható. S az sem elhanyagolható, hogy jobbára sorozatokat, s filmeket nézek, mint játszok, ha itthon vagyok. Végül az utam a városba vezetett, s betértem a helyi számítástechnikai üzletbe, ahol engedve a csábításnak megvásároltam életem első SSD-jét, egy 60 GB-os Kingston-t. A témában rendkívül sokat olvastam, így már előre tudtam mit kell beállítani, bár az tény, hogy sikerült elérni, hogy legalább kétszer újra kelljen telepítenem a gépet. Az viszont rendkívül pozitívum volt, hogy a rendszer újra telepítése nem tartott tovább két percnél Windows 8 esetében, amit egyébiránt én nagyra becsülök. Az más kérdés, hogy a programok, játékok visszarakása legalább két napig tartott. Nagy tesztelőnek tartom magam, így szeretek belevágni az új dolgokba. Ez volt az egyik dolog, amiért annak idején váltottam Windows 7-ről Windows 8-ra. A másik dolog pedig az volt, hogy egyszerűen nem töltődtek be a weboldalak normálisan az előbbi rendszeren. Miután a 8-asra felvarázsoltam az Avast nevű vírusirtót rájöttem, hogy ez okozta a problémát. Nagyszerű! Bár ennek ellenére maradok a legújabb Windows-nál. Mindezek mellett pedig a következő hónapban szeretnék még memóriabővítést is eszközölni.

Első körben még úgy terveztem, hogy a nyári hónapok alatt spórolok a videokártyára, s megpróbálom minimálisra csökkenteni minden kiadást, hisz strandra is szeretnék menni, illetve még a fogorvoshoz is el kellene mennem többször. Mindezek mellett pedig ismét be van tervezve egy pesti út, melynek időpontja még nem teljesen végleges.
Végül úgy döntöttem majd ősszel összehúzom a nadrágszíjat, s a nyár szóljon a szórakozásról. Tavaly családdal együtt utaztunk fel, s ezt természetesen én fizettem teljes egészében. Mivel a család csak egyik része tudott felutazni munka miatt, így idén mindenki megy kivéve én. Végül azt a megoldást választottam, hogy az út felét én fizetem, másikat a család, így nem annyira drága. Én később megyek fel, de család nélkül. Egyelőre több emberrel tartom a kapcsolatot, akikkel feltehetően majd lesz találkozó, így elképzelhető nem csak egyszer fogok felutazni. Mindezek mellett a strand is ki van jelölve, mint szórakozási lehetőség, illetve most már az esti csavargás is képbe kerül. Bár tény, hogy ezeknek egy részét már javában űzöm a jó időnek köszönhetően.

A rövidtávú terveimet egyelőre úgy néz ki megtudom valósítani. Május a sorozatfinálékról szól, így csak az újranézésre kijelölt szériák fogják vinni az időmet. Ezek közül a Jóbarátok az, amelyikkel jól állok, hisz a tíz évadból már a nyolcadiknál tartok. Emellett ismét belekezdtem az X-aktákba, bízom benne időn sikerül is végig érni. Ha pedig véget ér az előbbi, akkor feltehetően HD minőségben nekiülök a Lost-nak. Játékok terén rengeteget feltelepítettem ismét, de konkrét terv egyelőre a Tomb Raider sorozat kronológiai sorrendben való végigjátszása. Az első rész, s annak kiegészítőjét már sikerült abszolválnom, illetve a betegen itthon töltött időt szintén a játékkal ütöttem el, így a második epizódnak is a végére értem. Jelen pillanatban az utóbbi kiegészítőjét gyűröm, s mivel utolsó pályán tartok feltehetően holnap már végére is érek, ha nem leszek elég fáradt leülni és játszani egy kicsit. Az viszont tény, hogy a régi epizódok tényleg nehezek voltak, s sokszor voltam azon a szinten, hogy feladom, de eddig még kitartottam. Ugyan hatalmas a sikerélmény, ha valamit le tudok küzdeni, de elég kevés időm van arra, hogy szenvedjek órákon keresztül.
Kezdtem aggódni, hogy idehaza, illetve a városomban nem fogják a mozik adni a Jurassic Park 3D-s változatát, de szerencsére május 3-ától már látható, így a jövő hétvégén tiszteletemet teszem a moziban. Ugyan ezen a hétvégén szerettem volna menni, de sajnos dolgozom, így passzolnom kellett a dolgot. Annak fényében pedig főleg, hogy inkább délelőtti órákban megyek, mert akkor nincs tömegnyomor a teremben, s nem kell csomó embernek a csámcsogását és szörcsögését hallgatnom.

Szeptember margójára

Kecskenyál

Ismételten eltelt egy olyan hónap, ami több negatívumot tartalmazott, mint pozitívumot. Ráadásul ez nem csak a hangulatomra nyomta rá a bélyegét, hanem minden bizonnyal majd a szeptemberi fizetésemen is tökéletesen megfog látszani, ami még egy jó ok arra, hogy kissé el legyek keseredve.
Az megesik, hogy az ember megbetegszik. Velem is megesett ebben az évben nem is egyszer, de egészen nyárig ki tudtam húzni úgy, hogy ne kelljen itthon maradnom. Sajnálatos módon azonban júliusban végül úgy alakult, hogy a háziorvosom úgy döntött egy kis időt itthon kell töltenem addig, míg helyre nem jövök teljesen. Elfogadtam ezt a tényt, s azt is, hogy ez minden bizonnyal meg is fog majd látszani a fizetésemen. És hát végül meg is látszott. Miután sikerült ismét erőre kapnom örömmel mentem vissza dolgozni természetesen úgy, hogy közben még kellett szednem gyógyszert. Iszonyatosan jól volt megtervezve az augusztusom, s kifejezetten örültem, hogy minden így alakult. Egészen hónap végéig, amikor is ismét sikerült szembesülnöm azzal, hogy valamivel hosszabb időt kell itthon töltenem. Ráadásul az általam szedett gyógyszerekkel is komoly problémák forrása lett, hiszen a mellékhatások betegítettek meg, s bő másfél hétbe telt mire nagyjából olyan állapotba kerültem, hogy vissza tudtam menni dolgozni. Ami felettébb dühítő leginkább az az egészségügy jelenlegi állapota, hisz ráfoghatjuk, hogy orvosi mulasztásnak köszönhetem azt, hogy augusztusban ahelyett, hogy a strandon töltöttem volna valamennyi szabadidőmet orvoshoz jártam helyette, illetve igencsak komoly összeg ment el gyógyszerekkel.

Igyekeztem hasznosan eltölteni itthon az időt, bár nem nagyon sikerült. Az esetek többségében leginkább csak döglődtem az ágyban, s igazán nem volt kedvem semmihez sem. A legnagyobb probléma talán ott volt, hogy egyszerűen nem csak hogy nem volt kedvem semmihez sem, hanem nem is igazán volt semmi olyan, amit csinálni tudtam volna. Kínomban már a korábban általam elkaszált Dexter és Falling Skies legutóbbi évadát is magamévá tettem. Játékok terén a rengetegszer kipörgetett alkotások sorakoztak, így azokhoz sem volt nagyon kedvem. Egyetlen egy nagy pozitívum volt eddig, hogy végre valóban megjelent a Windows 8 kiadásra szánt változata, azaz az RTM változat, így azonnal telepítettem is a gépemre. Váltani igazából nem nagyon akartam, de egyrészről produkált pár furcsaságot a Windows 7, s amire gyógyír volt az új operációs rendszer. De már akkor eldöntöttem, hogy váltani fogok, amikor a telepítés alig vett igénybe nyolc percet, s a gép bekapcsolásától alig telik el tíz másodperc, hogy használható legyen a rendszer.
Így elég szürkén teltek a napjaim. Végül rendkívül örültem amikor visszamehettem dolgozni. Habár elég érdekes volt látni, ahogy szeptember alkalmával elözönli a várost a rengeteg diák. Számomra szinte hihetetlen, hogy lassan két éve fejeztem be az iskolát. Sokan mondták, hogy vissza fogom majd sírni, de valahogy ez nem így lett, pedig szerettem a korábbi iskolámba járni mindennek ellenére. De valahol sokkal jobb pénzt keresni, s ezáltal kicsit élni, hisz így sokkal több lehetőség nyílt számomra arra, hogy szórakozhassak.

Az elmúlt hetek történései alapján pedig úgy döntöttem, hogy ebből az évből hátralévő hónapokra komolyabban nem tervezek semmit. Legalábbis ami a programokat és a vásárlást illeti. Persze akad egy-két dolog, amit szeretnék még kivitelezni még ebben az évben, de nem fogok eret harapni magamon, ha végül mégsem jön össze. Ami biztos, hogy már szeptemberben felkészülök a hideg időjárásra, illetve továbbra is serényen fogom látogatni a fogorvosomat. Ugyan nem kis összegeket hagyok ott nála, de rendkívül precíz, s ügyes, s ha már van munkám, s lehetőségem arra, hogy valóban gyönyörű dolgot műveljen a fogaimmal, akkor nem tartom vissza, s engedem, hogy szabad teret kapjon a kreativitása. Egyébként is már régi vágyam volt, hogy normálisan meg legyenek csinálva a fogaim, s nem csak „gazdaságos” módon, ahogy annak idején az iskolafogászaton csinálták.
Szerencsére minden elmaradt sorozattal sikerült felzárkóznom, így úgy vághatok neki a szeptembernek, hogy szinte minden újoncra, s visszatérő szériára lesz időm. Persze már most megvannak azok a szériák, amelyeket minden bizonnyal majd évad végén egyben nézek meg. Egyelőre pedig reménykedek abban, hogy minél előbb helyrejön minden, s csak napok kérdése a „döglődésem”. Jelen pillanatban pedig elvagyogatok, de bízom abban, hogy ez a helyzet nem tart sokáig.