Magyar cím: Kaptár – Az utolsó fejezet
Ha választanom kellene, hogy a vizuális szórakozás gyanánt filmeket vagy sorozatokat választom-e, akkor egyértelműen az előbbi mellé tenném le a voksom. Jobban szeretem, ha egy adott alkotásnak van eleje, közepe, vége, s nem évekig kell néznem, hogy megtudjam, hogy mi is lesz a végkifejlet. Feltéve, ha időközben nem bukik meg a nézettségen, s nem kaszálják el egy rendes befejezés lehetősége előtt.
A Resident Evil 2002-ben indult hódító útjára. Alapjául az azonos című számítógépes játék szolgált, amihez tulajdonképpen néven és pár karakteren kívül nem sok köze volt. Nyilván ez meg is látszott a végterméken, de mivel én nem voltam a játék rajongója, én így elvoltam a filmekkel. Az első két film volt az, ami maradéktalanul tetszett. A harmadik rész volt az, ami kissé elütött, de még bőven fogyasztható kategóriát képviselte. Majd jöttek a folytatások, amikre bevallom csak utána olvasás után emlékeztem történetileg. Majd megérkezett idén a The Final Chapter alcímmel büszkélkedő befejező rész, aminek megtekintése után bevallom csak néztem ki a fejemből, hogy ezt most így hogy?
Tovább…
Nap: 2017. március 26.
Sorozatfront: Elő a „halottakkal”!
Saccolva az elmúlt három évben nagyon sokszor írtam arról, hogy régebben mennyire rá csüngtem a sorozatok virtuális mellbimbóján. Az egyik oka a diák mivoltom volt, melynek következménye pedig az eltartott státuszom, így a világ nem igazán volt nyitott számomra. A sorozat nézés pedig elég olcsó szórakozás volt. Megváltozott ugyan ez mióta beléptem a munka világába, de a legnagyobb problémám az, hogy a szériák nem kötnek le.
Régebben nagyon sok sorozatot néztem egyszerre, s olykor nem nagyon tudtam már követni őket. Azonban a magánélet kiteljesedése, valamint a munka rákényszerített arra, hogy ami csak közepes, vagy nem köt le, annak megtekintését hagyjam abba. Így aztán jelenleg aktuális futó sorozat 7, amiből csak egy teljes évadon át (szeptembertől májusig) futó 22 epizóddal operáló széria van. Így aztán úgy döntöttem, hogy ideje elővennem azokat a sorozatokat, amelyekbe régen belefutottam, de nem lettem nézője, ámbár valamilyen szempontból tetszett.
House M.D. , azaz idehaza csak Doktor House. Több részt is láttam belőle, de tulajdonképpen nem lettem a sorozat nézője. Nem utáltam, de annyira viszont nem is tetszett. Ebben az ínséges időben viszont úgy döntöttem, hogy napi 2-3 rész simán belefér nekem, s mindenképpen bepróbálom. 8 évad, s 176 rész készült el belőle, szóval nem kis mennyiséggel állok szemben. Egyelőre az első évad végén járok.
Azt hiszem senkinek nem kell bemutatni az ER címet viselő, de itthon frappáns Vészhelyzet nevet kapó kórház sorozatot. Mai napig emlékszem, amikor ez volt a kedd esti program, amikor még a közszolgálati csatornán futott a széria. Aztán az RTL Klub-ra költözött, s ott néztem is egy darabig, de aztán ez abbamaradt.
Úgy döntöttem, hogy eme sorozat tökéletes társ lesz a fenti szériához, s 15 évad 331 rész vár rám. Mivel a stílus bejött, s csak „elfelejtettem” nézni tovább azt gondolom, hogy nem gond bepótolni. Kevés dologra emlékszem már a régi részekből, így aztán ismét felveszem a kesztyűt.
Third Watch neve nem ismerős, akkor Harmadik műszakként mindenképpen kell. Annak idején sok részt láttam belőle, s tetszett is a kissé nyers megközelítése, de tudatos nézője viszont nem voltam. A hármasból ő rendelkezik a legkevesebb elkészült epizóddal, hiszen csupán 5 évad és 131 rész látott napvilágot.
Mivel a műfajt egyébiránt kedvelem, ezért úgy döntöttem, hogy ideje ezekkel a sorozatokkal is felzárkóznom. Munka előtt, vagy után jól jöhet egy kis kikapcsolódás, így tökéletes, ha a fenti sorozatokat elkezdem nézni. Egy ideig kitart, hiszen 638 epizódon keresztül nézhetek orvosokat, mentősöket, rendőröket.
Zöldellő és durvuló tavasz
Van egy olyan közhely, hogy semmi nem úgy alakul, ahogyan azt az ember eltervezné. Na ez nagyjából tökéletesen igaz volt erre a hétre számomra.
Mint köztudott én legjobban a köztes évszakokat szeretem. Így aztán nagyon megörültem, amikor végre láthatóvá vált, hogy megérkezett a tavasz. Ez legjobban a zöldellő virágokban jelentkezett először, majd pedig az egyre inkább emelkedő hőmérsékleten is. Mindeközben persze miért is ne kapjak be egy defektet, így hát a bicajomat is helyre kellett tennem ahhoz, hogy tudjam használni. Persze elsősorban a cél az volt, hogy a jó idő beköszöntével végre mehessek a „világnak”, s mélyen magamba szippanthassam azt a bizonyos friss levegőt. Természetes, hogy ebből tulajdonképpen nem sok minden lett.
Annak nagyon örültem, hogy lassan a jó idő beköszöntével nem nagyon kell bajlódni a fűtéssel, s maximum arra az egy órára kell némi fűtést biztosítani, amikor az ember elvégzi a napi tisztálkodásához szükséges folyamatokat, hogy utána lehetőleg ne fázzon meg, ha egy mód van rá. Nem is én lennék, ha nem épp akkor köszöntött volna be ez a fájdalmasan jó idő, ha éppen nem délutáni műszakot húztam volna egész héten. Mivel a nyári szezon nem köszöntött be, így a légkondi használata mellőzve volt egész héten. Amit részben sajnáltam, mert még a múlt héten fagyoskodnom kellett, addig a héten jóformán izzadtam, mint a ló.
Ez az a tipikus igazi tavaszi napok voltak, melyek a héten beköszöntöttek. Saját bőrömön érezhettem, hogy milyen érzés az, amikor nap közben olyan az egész, mintha szauna lenne kint. Nyilván 20°c még nem jelenti, hogy az ember megsül, de a mínuszok után viszont eléggé fel tud hevülni az ember.
Jó pár évvel ezelőtt sikerült egy jó pénzért egy bőrkabátot venni, melynek cserélésen gondolkodom, mert sajnos nem bírja tovább a használatot. Ennek ellenére azért még mindig jó persze, ha alá öltözik az ember. A héten többször gondolkodtam azon, hogy vajon hogyan is menjek a munkába. Egészen csütörtökig úgy döntöttem, hogy jó idő ide, vagy oda, én bizony fogom magam és felöltözök rendesen. Az más kérdés, hogy ahogyan beléptem a munkahelyemre már minden testrészemen ömlött a víz. Ezt megelégelve úgy döntöttem, hogy pénteken kihasználva a jó időt póló felé csak egy vastagabb dzsekit veszek fel. Hiba volt. Persze tipikus tavasz, hogy reggel, s késő délután, este már majd meg fagy az ember, napközben meg majd meg sül. Mindehhez párosult a hideg szél, így aztán mire hazaértem már azt sem tudtam, hogy melyik dimenzióban vagyok.
Napközben viszont nagyon jó lett volna valamerre elmenni csavarogni, de mivel a hét minden napján dolgoztam, így sajnos ez kiesett a lehetőségek közül. Persze nagyon „gyönyörű” ablakaink vannak, s ennek köszönhetően nagyon szép panoráma nyílt elém, hogy láthassam, ahogyan a velem egykorúak kiülnek a padokra beszélgetni, bicajoznak, bandáznak, s hasonlók. Reménykedtem abban, hogy a hétvégére sikerül valamit ebből megvalósítani, de sajnos a szombati hideg szél, továbbá a mai hidegfront mindent keresztül húzott.
Itt természetesen nem ért véget a hét. Míg egy kollégám szabadságra ment, addig kettő betegségre hivatkozva kiesett az állományból, így három emberrel kevesebben ránk szakadt a munka. Ennek egyik következménye volt, hogy munka után ugyan nagyon szerettem volna elmenni itthonról, de lemondtam minden programomat, s a délelőttöt pedig arra használtam, hogy aludhassak sokáig, hogy valamennyire kipihenve mehessek dolgozni. Péntekre már alig vártam a szabad hétvégét, s két nap elteltével sem tudom hogyan is sikerült hazajutnom, mert olyan fáradt voltam, hogy alig tudtam vonszolni magamat.
Van egy olyan dolog, amit úgy nevezzünk, hogy anyagiak. Ez az a rész az életünknek, ami majdnem meghatározza azt, hogy mit is tudunk majd a későbbiekben tenni. Ha ügyesek vagyunk, s sikerül munkahelyre szert tennünk, s fizetésünkből még félre is tudunk tenni, akkor azért csurran-cseppen ide-oda.
Persze akkor lehet ezt élvezni, ha időközben nem lesz valami váratlan kiadás. Az utóbbi az, amivel lassan egy éve küzdök, s nem vagyok valami elégedett ezen a téren. Váratlan kiadások azok, amikre az ember nem nagyon tud felkészülni, s nem igazán kellemesek főleg akkor, ha éppenséggel mondjuk vannak félretett tőkéink, amelyek pillanatok alatt „elpárolognak”. Eléggé fogom a fejemet ezzel kapcsolatban, mert szinte mindig jön valami, ami jelentős kiadással jár.
A februári hónapban kissé kiakadtam, amikor a spórolásom odáig fajult, hogy végül kénytelen voltam mindent megvásárolni, amit tologattam, így aztán a fél fizetésem gyakorlatilag pillanatok alatt a semmivé lett. A márciusi hónapot a spórolásra szántam, ámbár a bekövetkezett megfázásom, illetve az ezt követő táppénzes napok legjobban az április elején érkező fizetésemen fog meglátszani, hiszen durván olyan 30 ezres elcsúszás lesz nekem a saját magam által számolgatott költségvetésben.
Lassan beletörődve a fentiekbe, s hogy lábon nem tudtam kivinni a megfázásomat jött a következő dolog: mosógép. Év elején már volt alkatrész cseréje, aminek szintén nem örültem. Garancia már rég lejárt róla, igaz akkor egy 10 ezer volt az, amibe került nekem. Azonban rá nem egész két hónapra a gép szivattyúja megadta magát.
Hosszas mérlegelés után a szervizeltetése legalább 30 ezerbe fájna, s előreláthatólag most kezdi haláltusáját eme eszköz, tehát várható, hogy egyre több alkatrész fogja megadni magát. S mivel nem is egy márkás darabról van szó, így aztán szerelőt és alkatrészt találni hozzá maga lesz a rejtély. Ebből fakadóan végül megszületett a döntés: fele-fele arányban, de egy új gép lesz a megoldás, melynek megrendelése már lezajlott, s jelenleg jövő hétre esedékes a szállítás. Tehát összeszámolva 60 ezer forintos csúszással kezdem majd a fizetésemet, ami tökéletesen elegendő lesz ahhoz, hogy még júniusban is megszorítsam a nadrágszíjat, így aztán minden bizonnyal a szabadságomat júliusra, valamint augusztusra fogom kérni.