Platform: PC
Majdnem egy évvel ezelőtt megérkezett a klasszikus Tomb Raider részek második csomagja, amely az eredeti epizódok utolsó három felvonását tartalmazta. Az első csomagot elég nehezen tettem magamévá, hiszen majdnem fél év telt el az epizódok közötti végigjátszásomnak. A tél valódi tél beköszöntével pedig eljött a szabadidő javarészének itthon való töltése, s ezzel magával hozta azt, hogy amikor unalomba fullad a pihenés, akkor ott van egy másik lehetőség a szórakozásra, amely nem más, mint a játékok. Természetesen most is részekre bontva teszem magamévá a második Remastered csomagot.
A második csomag első epizódja az 1999-es negyedik rész. A The Last Revelation alcímet viselő epizód a régi részek közül a legsikeresebbnek, s legnagyobb eladási rátájával rendelkező Tomb Raider volt a Core Design égisze alatt. A széria elsősorban arról volt híres, hogy remekül ötvözte az akciót az ügyességi feladványokkal. Annak ellenére, hogy annak idején ez volt az egyetlen olyan játék, amely megfogott valahol ezt a fajta koncepciót nem igazán szerettem. Főleg akkor, amikor első találkozásom volt egy adott résszel. Inkább könnyebb továbbhaladást szerettem volna hosszabb, s több pályával. A rajongók azonban ezt a fajta koncepciót imádták, így tulajdonképpen epizódról epizódra növelték a nehézséget, amely majdnem a teljesíthetetlenség fényében csúcsosodott ki nálam.
Az alapkoncepció eredetileg az volt, hogy a negyedik epizód lezárja a Croft történetet, s ez a játékon meg is látszott, hogy a készítők mindenképpen újítani szerettek volna. Az évenkénti megjelenés, s rövid határidők azonban jelentős újításokat nem tudott hozni, ámbár rajongóként szeretve az alapötletet és megvalósításokat nem utáltam egyik részt sem, hisz látszódott a grafikai fejlődés is valamint némi változtatás. Mindenféle tájegységen barangolhattunk, így ebből a szempontból már az első találkozásom keserű szájízt hagyott a The Last Revelation, hogy egyetlen egy helyszínre koncentrál, amely nem más, mint Egyiptom. Jómagam sem az egyiptomi kultúra, sem pedig a történelme nem érdekelt soha, így már alapból ferdén néztem erre az epizódra korábban. Hiába éledt újra gyönyörű látvánnyal a Remastered kiadásban sajnos a koncepció miatt továbbra is az utolsó helyen van nálam ez a rész.
A játék nagyjából 35 pályával rendelkezik, amelyik azt sugallja, hogy rengeteg helyszínt kapunk, de ez nem fedi a valóságot. Az első két epizódban csak akkor tudtunk tovább menni, ha minden feladványt megoldottunk. Amikor a töltőképernyő előkerült akkor már láthattuk, hogy sikeresek vagyunk. A harmadik epizód kicsit változtatott azon, hogy sokkal összetettebbé tette a pályákat, tehát a játékidőt alaposan megnövelte az, hogy amikor elértünk majdnem a pálya végére, akkor bizony vissza kellett fordulnunk, s majdnem a legelejére visszamenni, mert ott volt a továbbjutás kulcsa, s a következő pálya nyitánya. A negyedik epizód ezzel szemben részemről átverősnek éreztem mindig. Ahogyan haladunk előre úgy előjönnek azok a pályák, amelyeket többször meg kell látogatnunk. Ebből fakadóan a játékos nagyon könnyen elveszhet, hiszen egy adott ajtón belépve, vagy egy útra rálépve csak töltőképernyőt kapunk, s örülünk, hogy új pályán vagyunk. Aztán pedig jön a felismerés, hogy vagy nincs minden eszközünk meg, ha pedig igen akkor bizony újra vissza kell mennünk a korábbi pályára, mert az még nincs teljesen befejezve, s ott van a továbbjutás lehetősége.
Ezzel szemben természetesen látható az igyekezet, s az is bőven észrevehető, hogy mennyire eltér a korábbi részektől. Természetesen akkoriban megvoltak a fizikai és a fejlesztői határok, de azt el kell ismerni, hogy eme rész sikerült legjobban. Újabb mozgások kerültek be, s elég szépen csiszoltak a megoldandó rejtvényeken, s emellett pedig még új főmenüt is kapott a játék. Függetlenül, hogy nem tetszett eme játék az egyetlen egy hátránya részemről az egyetlen egy hatalmas helyszínre való összpontosítás.
A korábbi epizódok mindenképpen problémásan futottak az újabb rendszereken, s a remastered kiadás mindenképpen megérte, hiszen stabil programként jelent meg, amely a legtöbb operációs rendszerrel kompatibilis, s nem kell bajlódni vele, hogy végre működőképes legyen, mint az eredeti példányokkal. Szintén egy hatalmas pozitívum, hogy a játék alatt egyetlen egyszer sem tapasztaltam technikai problémát, pedig többször tálcára került, hiszen a továbbjutáshoz olykor kellett némi segítség végigjátszás képében.
Játékmechanikán erősen csiszoltak a készítők, s annak idején is látszódott, hogy valamennyire sikerült előre lépni még akkor is, ha az idő és a technikai keret nem tette lehetővé a nagyobb fejlődést. Továbbra is szöget ütött például a fejemben, hogy egyes dolgoknak mi is volt a tényleges szerepe. Ilyen például az iránytű, amely igazából akkor volt használható, ha éppenséggel csalni szerettünk volna. Hiszen a játék ezt is lehetővé teszi, amennyiben nem tudunk továbbjutni, vagy elfogynak a lőszereink, elsősegély csomagjaink. Minden bizonnyal az lett volna a szerepe, hogy segítse továbbjutásunkat, vagy segítséget nyújtson, de a pályák olykor olyannyira összetettek voltak, hogy sok haszna nem volt. Az automatikus mentés miértjét sem sikerült felfedezni elég sokáig, hiszen roppant dühítő, amikor nehéz pályaszakaszon vagyunk, s percenként mentünk. Kissé nevetségesen hangozhat, de az utolsó pályán jöttem rá, hogy két billentyű lenyomásaként használható az automatikus mentés. Ezt persze erősen javallott kerülni, hiszen amennyiben hozzá szokunk, s rosszkor mentünk akár az egész játékot elölről kell kezdünk. Tartalom szempontjából panaszra nem lehet ok, hiszen kaptunk bónusz pályákat, s első végig vitel után még a hősnőnknek is kedvünk szerint öltöztethetjük extra tartalomként.
A klasszikus játékok irányítása soha nem volt egyszerű, s talán ez volt a legnehezebb része a játékoknak. Főleg azért, mert olykor hiába volt látható a továbbjutáshoz szükséges rész akár perceket veszthettünk el azon, hogy megpróbáltunk pontosan ugrani vagy éppen kitérni egy ránk leselkedő csapda elől. Roppant frusztráló tudott lenni, amikor az ember azon bukott el, hogy képtelen volt továbbjutni pedig a szeme előtt volt a megoldás. Véleményem szerint a negyedik epizódban ebből kicsit sikerült visszavenni, ami mindenképp pozitív volt számomra. Ritkán akadt be kamera, s az is csak akkor, amikor szűk helyekre értünk el. Időközben ránéztem korábbi játékaimra, s meglepődtem, hogy a tavaly vásárolt laptopon elindulnak, ráadásul probléma nélkül. Ezek a játékok inkább kontrollert kívánnak. Kényelmi szempontból beszereztem egy vezetékes Xbox 360 kontrollert, s meglepődtem, hogy a remaster kiadások működnek vele. A negyedik részt szintén csak utolsó pályán tudtam kipróbálni, de probléma nem volt, s igazi meglepetés volt a klasszikus epizódokat kontrollerrel kipróbálni. Kérdés persze adott, hogy a következő rész mennyire is játszható ezzel a megoldással irányítás szempontjából.
A valódi ráncfelvarrás azonban egyértelműen a grafikát érinti. Függetlenül attól, hogy annak idején sem volt kedvencem a negyedik rész mégis el kellett ismernem azt, hogy látványban azért nagyszerű volt még akkor is, ha az egyetlen egy helyszín használata miatt egy idő után idegesítő és monotonná vált számomra a játék. A készítők nem fukarkodtak, s habár érezheti a játékos, hogy kissé mintha lehúzás lenne az egész, de mégis elmondható az, hogy már magáért a látványért is érdemes kijátszani a játékot. Természetesen ismét van lehetőségünk arra, hogy a klasszikus kinézetre váltsunk, melyre sokkal többször lesz szükségünk főleg azoknak, akik már magukévá tették a játékot az elmúlt években. Annak ellenére, hogy tényleg szemet gyönyörködtető látvány tárul elénk valami oknál fogva a tükröződések és egyéb fények átalakításra kerültek, s ennek köszönhetően egyes helyszínek sokkal sötétebbek lettek, ami nagyban korlátozza a továbbjutásunkat.
Látvány terén természetesen vannak nagyon szépek kivitelezett dolgok, s részek, de akadnak olyanok, amelyek azért annyira nem nyerték el a tetszésemet. Grafika szempontjából azonban akadtak olyan részek, amelyek kidolgozatlanok maradtak, s olyanok is, amelyeken látható, hogy a készítő csapat elég komolyan ráfeküdt. Én az a típusú játékos vagyok, aki bármilyen játékkal játszik épp, ha meglátok vizes részt automatikusan bele szeretnék ugrani. Sajnos kevés olyan rész van a negyedik epizódban, ahol jókat lehet úszkálni a kalandornőnkkel, de cserébe megcsodálhattuk annak idején az elég szép látványt nyújtó vizes megoldásokat. Véleményem szerint a Remaster kiadásban is megfelelőre sikerült ellenben klasszikus nézetben szerintem sokkal élettelibb a kék szín, mint sokszor az átlátszó megoldás. Ámbár tény, hogy összegezve remek grafikai megoldást kaptunk, s korrekt munkát végeztek a készítők a fent írtak ellenére is.
Szintén megkaptuk az extra pályát, mely a The Times nevet viseli. Hatalmas meglepetést nem kell várni, s komolyabb kihívást sem jelent a fő játékkal szemben, s játékidőben is nagyjából egy órát kapunk végül. Természetesen itt nem érnek véget az extra tartalmak, hiszen a játék során is tudjuk a kalandornőnket „öltöztetni”, s ha minden titkos helyet és ereklyét megtaláltunk, akkor elég komoly ruhatárral fogunk rendelkezni. Az előző csomaggal ellentétben azonban van egy hatalmas negatívum, mely nem más, mint a magyar nyelv hiánya. Valami oknál fogva a második Remaster kiadás magyar nyelv nélkül jelent meg ámbár már honosítás készült hozzá, de részemről meglepőnek tartottam, hogy ebből a csomagból kimaradt.
Összegezve azt gondolom annak idején is korrekt iparosmunkának számított a negyedik rész, s sokaknak a kedvence is volt. Emellett látványban is a kétezres évek elején lévő technikai plafont sikerült elérni. A felújítás is elég korrekt lett, s bevallom, ha nem nyűgözött volna le a látvány, akkor minden bizonnyal nem megyek végig ismét eme játékon. Részemről nem lett továbbra sem a kedvenc, s az egyetlen egy helyen játszódó történet miatt nem is hiszem, hogy valaha neki fogok egy újabb végigjátszásnak. Mindentől függetlenül viszont jót szórakoztam, s kellemesen felidézték az alkotók a 2003-as és 2004-es évemet, amikor megismerkedtem a Tomb Raider franchise-zal.