Nap: 2010. június 15.
Glee: 1.évad
Kétség kívül idei év egyik legjobb sorozat újonca a Glee, mely minden bizonnyal hosszú időre a kedvencem lesz (s minden bizonnyal, ha idehaza is megjelenik DVD formátumban egyértelműen megvevős kategóriába fog esni).
A széria bemutatkozó epizódja még tavaly májusban került képernyőre az American Idol után. Ez érthető, hisz a sorozat központjában egy „ének szakkör” áll, ami természetesen amerikai szemmel sokkal komolyabb, mint idehaza.
A célközönség tehát adott: a szériában epizódról epizódra egy-egy hírhedtebb zeneszám/zeneszámok kerülnek feldolgozásra; emellett pedig igazán szerethető karakterekkel dolgoznak a készítők, s ennek köszönhetően minden megvan a sorozatban ami kell. Szerelmi háromszög, négyszög, románcok. És mindez megfűszerezve rendkívül sok jó zenefeldolgozással.
Az amerikai FOX nem hozott rossz döntést, amikor 13 epizódra berendelte a Glee-t, melyet később 22 epizódosra rendelt. A kezdeti nézettség – mely átlagosan 6-7 millió nézőt vonzott – elég volt arra, hogy az anyacsatorna berendelje a széria teljes, azaz +9 epizóddal bővített évadját. A téli szünet elég hosszú volt, azonban az őszi nézettségi adatok, valamint a dalfeldolgozásokból befolyt összeg valamint jó pár nevezés, díj besöprése elegendő volt arra, hogy még a szünet előtt megkapja a második évados berendelését is.
A széria visszatért, s nézettsége az új idősávban szárnyalni kezdett – átlagosan 9-10 millió nézőről beszélhetünk -, ráadásul egyre jobb dalfeldolgozásokat kaptunk, s ennek köszönhetően nem sokkal a májusi upfronts után az anyacsatorna a második évados berendelést még egy évaddal megtoldotta, azaz immáron biztos, hogy két évig nézhetjük még a kedvencünket feltehetően 44 epizódon keresztül (persze, ha a nézettség nem megy béka rottyantója alá, s az anyacsatorna nem állítja le a forgatást). Tehát a készítőknek van elég idejük gondolkodni, hogy merre is vigyék a történetet, mennyire tudjanak újszerűt vinni a szériába.
A sorozat pedig bárkinek ajánlható, hisz olyan elemeket tartalmaz, mely minden bizonnyal a legtöbbeknek kedvencévé válhat. Ráadásul olyan szériáról beszélhetünk, amit nem elég egyszer megnézni, hanem újra és újra neki lehet ülni. (Már most látom, hogy melyik szériát fogom legalább egyszer végignézni a nyáron).
Tovább…
Prayers For Bobby
Filmek terén több féle dolog van, amit nem tudok elviselni. Az egyik, ha egy film mindenképp többnek akar látszani, mint ami, illetve maga a témát, történetet teljesen irreálisan próbálja tálalni.
Na pont ez amiatt tulajdonképpen nem igen szoktam szeretni azokat a sorozatokat, filmeket, amelybe valamiféle homoszexuális szál kerül. Többnyire mindig átbillennek a készítők a ló túloldára, s vagy egy idióta, már-már gusztustalan tálalásban kerül terítékre az ilyen szál/történet, vagy pedig átmegy kőkemény drámába, és akkor nincs megállás. Szerencsére a legtöbb ilyen alkotásnak elég volt megnézni az ajánlóját, és máris el tudtam dönteni, hogy nem vagyok kíváncsi az adott filmre.
Nos, úgy érzem ebben a témában van ki aknázatlan lehetőség, lehetne valóban jó filmet csinálni. Azonban rendre készülnek huszadrangú, semmit érő alkotások. Amikhez szerencsém volt, azokat többnyire egy-egy színész/színésznő miatt vállaltam be. Kivétel a Love To Hide volt, melyet inkább a holokauszt vonatkozása miatt néztem meg. Illetve volt itt még egy Transamerica, melyet szinte kizárólagosan Felicity Huffman miatt néztem meg (és kb. akinek ajánlottam a filmet, az kapásból hülyének nézett, mert jeleztem, hogy szerintem alapjáraton a színésznő nem néz ki rosszul).
Na és akkor itt a Prayers For Bobby (Imák Bobby-ért), ami viszont tetszett, habár sokat hezitáltam, hogy megnézzem-e. És végül győzött a kíváncsiság. Sigourney Weaver-t nagyon tisztelem az Alien sorozat óta, s nem hagyott nyugodni a tudat, hogy vajon milyen lehet egy ilyen témájú filmben. Milyen volt? Nagyszerű! Csak úgy, mint maga a film, mely egyébként igaz történet alapján készült.
Tovább…