Filmek terén több féle dolog van, amit nem tudok elviselni. Az egyik, ha egy film mindenképp többnek akar látszani, mint ami, illetve maga a témát, történetet teljesen irreálisan próbálja tálalni.
Na pont ez amiatt tulajdonképpen nem igen szoktam szeretni azokat a sorozatokat, filmeket, amelybe valamiféle homoszexuális szál kerül. Többnyire mindig átbillennek a készítők a ló túloldára, s vagy egy idióta, már-már gusztustalan tálalásban kerül terítékre az ilyen szál/történet, vagy pedig átmegy kőkemény drámába, és akkor nincs megállás. Szerencsére a legtöbb ilyen alkotásnak elég volt megnézni az ajánlóját, és máris el tudtam dönteni, hogy nem vagyok kíváncsi az adott filmre.
Nos, úgy érzem ebben a témában van ki aknázatlan lehetőség, lehetne valóban jó filmet csinálni. Azonban rendre készülnek huszadrangú, semmit érő alkotások. Amikhez szerencsém volt, azokat többnyire egy-egy színész/színésznő miatt vállaltam be. Kivétel a Love To Hide volt, melyet inkább a holokauszt vonatkozása miatt néztem meg. Illetve volt itt még egy Transamerica, melyet szinte kizárólagosan Felicity Huffman miatt néztem meg (és kb. akinek ajánlottam a filmet, az kapásból hülyének nézett, mert jeleztem, hogy szerintem alapjáraton a színésznő nem néz ki rosszul).
Na és akkor itt a Prayers For Bobby (Imák Bobby-ért), ami viszont tetszett, habár sokat hezitáltam, hogy megnézzem-e. És végül győzött a kíváncsiság. Sigourney Weaver-t nagyon tisztelem az Alien sorozat óta, s nem hagyott nyugodni a tudat, hogy vajon milyen lehet egy ilyen témájú filmben. Milyen volt? Nagyszerű! Csak úgy, mint maga a film, mely egyébként igaz történet alapján készült.
Tovább… →