Kecskenyál blogja

Talán a harmadik évadánál tarthatott a The Big Bang Theory, amikor több ismerős ajánlására illetve különböző weboldalak, blogok dicséretére hallgatva végül belevágtam. Nem is bántam meg, ámbár tény, hogy időközben egyszer már abbahagytam, de akkor végül úgy döntöttem, hogy mégis folytatom. Igaz csak kíváncsiságból, hogy tényleg olyan lett-e, mint ahogyan többek lefestették.
Az igazság az, hogy a bevált recepten változtattak, s nem is kicsit, s ugyan a rajongók eléggé kritizálják a sorozatot, de még mindig a nézettségi listák élén van. Így pedig nem véletlen, hogy biztos, hogy a széria belép a bűvös tizedik évadába. Hogy aztán az az utolsó lesz-e, nem tudni. Ami viszont biztos, hogy a héten kifutott a kilencedik évad.

A tavalyi évad érdekesen ért véget, s bevallom nekem felkeltette az érdeklődésemet az új epizódok iránt. Ámbár az sejthető volt, hogy gyorsan le fogják majd zavarni az egészet a nyitányban, s feltehetően semmi nem lesz végül belőle. Ez így is lett, s ebből a szempontból nem ért váratlanul, s nem is tudtam negatívumként kezelni.
Ugyan a sorozat nem tért vissza a gyökerekhez, de azt kell mondanom, hogy számomra a kilencedik évad sokkal, de sokkal szórakoztatóbb volt, mint az elmúlt pár évad, s azt gondolom, hogy remek úton jár ebből a szempontból a sorozat, még ha nagyon sokan továbbra is fekete bárányként tekintenek az új etapokra a régiek fényében. Részben igazat adok nekik, de sajnos a koncepción váltani kellett, s ha már bejött ez nézettségileg, s a siker sem maradt el, akkor ehhez hozzá kell szoknunk.

Hogyan is tudnám jellemezni az évadot? Én inkább azt mondanám, hogy ez nem más, mint kellemes lötyögés. Az igazság az, hogy távol áll már a széria a régi önmagától, így gyakorlatilag nem késztet semmi arra, hogy ténylegesen hetente megnézzem az épp aktuális részt. Most jelenleg pont úgy jöttek össze a dolgok, hogy négy epizóddal voltam lemaradva, de mivel helyett kell csinálnom a merevlemezemen, így valahol már muszáj volt belekezdenem.
Ha őszinte akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy az évad második fele volt az, ami valóban erősebb volt. A készítők végre meglépték, hogy Sheldon is fizikai kontaktusba lépjen egy lánnyal, illetve ezt keresztezték a Star Wars őrülettel, melynek vége egy nagyszerű epizód volt, amin végre tényleg tudtam nevetni. Kedvem támadt akkor még egyszer megnézni az adott részt, s ez ritka volt az előző évadokra nézve.

Bernadette terhességét szintén egy jó húzásnak tartom, ámbár meglepett, hogy az évad második felében nem igazán került előtérbe, illetve nem is nagyon emelték ki a karaktert. Bár van egy sanda gyanúm, hogy majd a következő etapban majd előtérbe kerül, s a fináléban fog majd szülni. Ne legyen igazam, de valahogy ez nagyon adná magát.
Persze akadtak érdektelen szálak, amelyek olyannyira feleslegesek voltak, hogy az már fájt. Ilyen volt a Raj-féle „két nővel járok egyszerre” szál, ami nem csak lapos volt és érdektelen, de még a karaktert is teljesen kifordította önmagából. Végül kapott egy félig-meddig lezárást, de feltehetően ezt sem fogják hagyni a készítők csak úgy a levegőben.

Az évadzáró? Ez minden volt, csak nem az. Nem mondom, hogy nem volt szórakoztató, de gyakorlatilag semmi olyan nem történt benne, ami arra kellene, hogy ösztönözzön, hogy levakarjam a falról a festéket a következő évadig. Nem arra célzok, hogy ez feltétlenül rossz lenne, hanem csak egyszerűen egy ilyen kaliberű sorozattól szerintem gáz. Nem kicsit. Mondjuk én örültem, mert a cliffhangereket utálom, de azért elvártam volna valamiféle apróbb dolgot, amiért várjam valamiért az új etapot.
Mennyi van még ebben a sorozatban? Nem tudni. Ami fix, hogy egy tizedik évadot mindenképpen magunkénak tudhatunk. Bízom benne, hogy ennél rosszabb nem lesz, hiszen a startnál ott leszek. De elvárásaim már nincsenek.