Magyar cím: X-akták
Mit is jelent a fenti szám a sorozat fényében? Gyakorlatilag azt, hogy ennyiszer kezdtem neki, s a második évadtól tovább nem jutottam. Először 2009 nyarán megtekintetlenül DVD lemezre kerültek, s adtam fel a küzdelmet, majd rá egy évre, 2010 tavaszán ültem neki ismét. Majd amikor beharangozásra került a folytatás lehetősége, akkor ismét nekiugrottam három évvel ezelőtt, 2013 őszén. Akkor ismét a második évadig jutottam csak. Tavaly tavasszal nekifutottam ismét, s viszonylag korrekt első évados bejegyzésemen kívül nem is írtam róla többet, mert a második évad felénél kaszáltam.
Mivel nem foglalkoztam a sorozattal, így nekem a nagy homályból hirtelenjében tűnt elő egy újabb évad, hiszen az amerikai FOX csatorna felélesztette a sorozatot, s ott folytatta, ahol abbahagyta. A pozitív kritikák róla meggyőztek, hogy ha nem is köt le annyira, akkor legalább „háttérzajnak” olykor-olykor odapillantva jó lesz, mert maga a természetfeletti dolgok érdekelnek, csak nem épp olyan megvilágításban, mint ahogyan a sorozat teszi. Ráadásképp tavaly decemberben Blu-ray-en is megjelent a széria, így már jobb minőségben voltak elérhetőek az epizódok, mint ahogyan én korábban láttam.
De miért is kínlódok vele ennyire, ha nem nem jutok tovább a második évadnál? Gyermekkorom egyik legmeghatározóbb libabőrt előidéző sorozata volt az X-files. Emlékszem, hogy az akkor még MTV 1 nevet viselő m1 adta, s már maga a főcím elég volt arra, hogy elkezdjek félni, s a takaró alá bújjak. Kevés epizód maradt meg a fejemben, mert családi vita lett végül, hogy egyetlen egy tévékészüléken nézzünk mást, mert ez nem nekem való. Lényegében akkor anyámnak igaza volt.
A fentiek alapján ültem neki többször, mert ugyanazt akartam átélni, mint amit gyermekkoromban. Azt a borzongást akartam, amit akkor átéltem. De a sorozat nézése közben rá kellett jönnöm, hogy miért is nem jutottam tovább a második évadnál. Nemes egyszerűséggel felnőttem. Megváltozott az ízlésem, feljebb került az ingerküszöböm, illetve a sorozat öregedet jóformán húsz évet. Így, ami akkor ijesztőnek tűnt, az mára csak gagyi hatásoknak tűnhetett olykor még akkor is, ha egyébiránt tényleg elég korrekten voltak összerakva az epizódok.
Az első évadot rekordidő alatt tudtam magaménak, mert nem voltam hajlandó azokat a részeket ismét megnézni, melyeket tudnak már kívülről, így a minőség miatt bele-bele lapoztam, de kukáztam őket azonnal. Ebből fakadóan az évadnak nagyjából a 30%-a volt az, amit ténylegesen újranéztem, hogy a továbbiakban ne legyenek gátló tényezők, ha valamit nem igazán értek meg belőle.
Az alapkoncepciót mindenki ismeri, vagy legalábbis hallott róla. Két FBI ügynök munkáját követhetjük nyomon név szerint Scully és Mulder nyomozását, ugyanis a kormány a társadalom elől eltitkolva futtat egy X-akták nevű gyűjtőrészleget, mely a megmagyarázhatatlan eseteket veszi számsorba, s a két ügynök feladata felderíteni őket. Az évad folyamán természetesen egyetlen egy ügy sem lesz olyan, aminek a végkimenetelére átlagos, hétköznapi magyarázatot kapunk. Mindegyikben lesz egy olyan, ami felfoghatatlan, természetfeletti. Lélekvándorlás, vérfarkas, UFO-k, szellemek és egyéb dolgokkal kerülünk szemben az első évaddal, s a véleményem az volt, hogy voltak olyan epizódok, amelyek tényleg korrektek voltak összerakva, azonban akadtak úgy nevezett „fillér” epizódok, melyek másra nem voltak jók, mint hogy kitöltsék a 24 epizódos évadot.
Amire mindenképpen hozzá kellett szoknom, s elfogadnom, hogy ez tényleg egy húsz éves sorozat. Tehát nem várhatok el olyan megvalósításokat, mint a sorozat utódjának keresztelt Fringe-től, aminek első évadát végigszenvedtem, második felénél már majdnem feladtam, s ezek után szépen berántott teljesen. Ezért is vetettem leginkább bele a bizalmam még egyszer eme a sorozatba, mert bízom benne ez is ezt fogja csinálni főleg úgy, hogy azért még ha számomra nem is érdekes, de átívelő szál van. Arról pedig nem is beszélve, hogy a legújabb idén bemutatott évadból elég volt pár kép, hogy érdekeljen. Ugyan írták, hogy úgy lett megalkotva, hogy nem szükséges az előzmények ismerete, de én mégis kötöm az ebet a karóhoz, hogy azért a maradék nyolc évadot le akarom darálni.
Annak idején szinkronnal hallottam, s ahhoz is szokott a fülem, így azzal kezdtem el megint. Véleményem szerint az is korrekt munka lett, de iszonyatosan gusztustalan, amikor felolvassák a készítők nevét úgy, hogy közben a karakterek beszélnek, s nem lehet érti a monológjukat. Érdekes, de szerencsére mostanság ez nem jellemző. Bár szinkronos dolgokat nem nézek már jó régóta.
Télire tökéletes lesz sorozatdarának, szóval a nagy South Park felzárkózás után most már jöhetnek saccolva kéthetente az X-aktás bejegyzések.