Magyar cím: X-akták
Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar sikerül majd a soron következő évadot is megnéznem eme sorozatból. Bár ehhez nagyban hozzájárult, hogy csökkentett epizódszámmal rendelkezett az akkor bemutatott mozifilm miatt, továbbá a rossz idő a szobám falai közé szorított.
Sokan olvastam a sorozatról mielőtt ismét nekiálltam, de ügyeltem arra, hogy semmi konkrétumba ne fussak bele történetileg, ami rontaná a befogadás élményét. Viszont azt kell mondanom, hogy ez tényleg egy felemás, és élettelen évad volt, melynek több, mint a felét végiguntam.

A soron következő évad természetesen ott folytatódott, ahol az előző abbamaradt. Természetes, hogy a készítők nem merték volna meglépni, hogy az egyik főszereplőt kiírják, hiszen azzal a sorozattal is minden bizonnyal idő előtt vége lett volna. Igazából csak fogtam a fejem, hogy mi volt ez. Ami a legnagyobb problémám volt leginkább az, hogy szinte ez az évad másra sem épült, mint hogy szépen elmélyítse a főszálat. Ezzel még önmagában nem lenne gond, s talán még azzal sem, hogy az ilyen jellegű alkotásokat nem is nagyon szeretem, s az összeesküvés elméletek gyártása és megvalósítása halálra untat engem. Hanem az, hogy kaptunk pár választ, s cserébe pedig jött legalább tíz kérdés. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor két évad minimum úgy ment le nálam, hogy „háttérzajként” funkcionált, így a fentebb említett átívelő szálból lehet sok minden kimaradt végül nekem. Viszont továbbra sem értem azt, hogy egy ilyen jellegű sorozatnál miért is kell ezt annyira erőltetni. Nézettség megvolt, gondolom az írók meg szerették ezt az irányt.
A szériában részemről az egyedülálló epizódok működtek, amelyek valami önálló történettel rendelkezett, s sehogyan sem kapcsolódott a főszálhoz. Ebből már kevesebb lett ebben az évadban, s sajnos már el is tűnt az egyediség, ami eddig megvolt. Talán egy epizód rémlik, amikben feltűntek az idegenek, s talán négy rész volt, amiben említésre kerültek. Az összes többiben viszont valami érdektelen történetet dolgoztak fel, melynek középpontjában nem állt más, mint egy unalmas érdektelenség. Hol vannak azok a részek, melyben a gumiember szerepelt, s lekötött az elejétől a végéig? Hol vannak azok, melyekben a csatornában élő hibrid vérszívó volt. Esetleg a Jersey-ördög? Ezek valóban működtek, s volt egy hangulatuk, de ezektől egyre inkább kezd elrugaszkodni a széria.

A sorozat felélesztése engem meglepett. Az még inkább, hogy nem remake-ről volt szó, hanem konkrétan a befejező kilencedik után 14 évvel jött a tizedik. Ami érdekel, de előtte azért szeretném látni az előzményeket. A főszál nem tetszik, ez az évad gyenge volt, viszont túl vagyok rajta, s van még négy évad. Szóval a sorozat „felén” már túl is vagyok, így aztán akármilyen is lesz a későbbiekben végignézem.
Jelenleg a film fog következni, utána pedig a hatodik évad, aminek napi megtekintendő epizódszámát igyekszem tartani, hogy legkésőbb karácsonyra naprakész legyek a sorozattal.