Magyar cím: Logan – Farkas
Miért?
Nagyjából ez a kérdés szokott bennem felötleni, amikor éppenséggel megnézek egy új filmet. Átlagosan pedig akkor van ez, amikor olyan alkotást nézek meg, melynek műfaja teret enged a képzeletnek. Azt gondolom nem véletlenül léteznek a filmekben különféle műfajok, s nem is meglepő, ha azok a legfelkapottabbak, amelyeknek valóságalapjuk nem nagyon van, vagy egyáltalán nincs. Hiszen sokkal jobb egy olyan film, amin nem létező élőlényeket, helyeket, s karaktereket láthatunk, amelyek a valóságban nem fordulnak elő, hanem képzelet alkotta őket.
Én így voltam jó pár filmmel a kezdetekkor. Tinédzserkoromban kaptam rá pár műfajra, ami annyira nem volt a kedvencem, de mai napig emlékszem milyen volt, amikor elmentem az X-men 2. szombati vetítésére a moziba úgy, hogy az elsőt nem is láttam. Arra is, hogy milyen érzés volt, amikor ahogy kijöttem a teremből másnap azonban mentem megnézni hol a legolcsóbb az első rész, s rögtön megvásároltam VHS-en. De arra is emlékszem, amikor középiskolás koromban egyik osztálytársam tulajdonképpen elmesélte az X-men 3. teljes történetét a lezárással együtt két nappal azelőtt, mielőtt elmentem volna megnézni. Itt pedig nekem véget ért sajnos az X-men franchise, mert az utána készült előzmény trilógia, illetve az eredettörténetek nem igazán győztek meg. Így hát amikor kiderült, hogy Hugh Jackman köszöni, de nem óhajt többször a közkedvelt karakter bőrébe bújni, s ezáltal kiszáll a franchise-ból nagy reményt kezdtem el táplálni a Logan felé, hátha egy normális filmet láthatok majd. Mozis megtekintés ki volt zárva az elmúlt tíz év miatt, s nem is döntöttem rosszul. Ugyan egy óra telt el a megtekintés óta, de még mindig ürességet érzek ezek után, ami minden bizonnyal nem lesz betöltve.
Nem fogok hazudni, ha alapul veszem a franchise-t, akkor nekem is az egyik kedvenc karakterem Wolverine (csak azért sem fogok farkasozni, meg rozsomákozni) volt. Képregényeket egyáltalán nem olvastam, s nem is hajt az ösztönöm, hogy ezt a hiányosságomat pótoljam, mivel a filmek eléggé szórakoztattak. Viszont az első trilógiával, ami 2000 és 2006 között volt némi problémám. Leginkább az, hogy nagyon élveztem őket, s bármikor elnézném ismét az első három részt, azonban akadtak velük problémák. Többek között pár eltűnt karakter, valamint néhány megmagyarázatlan szál is, mint például a címbéli szereplő múltja is.
Ezért is örültem az X-men Origins: Wolverine filmnek, ami nem hagyott mély nyomott bennem, de legalább adott jó pár magyarázatot a karakter háttér történetével kapcsolatban. Majd pedig jött a 2013-as The Wolverine, aminél csak kapkodtam a fejem, mert valami borzalmas volt. Halványan emlékszem a történetre csak, meg Hugh Jacman meztelenkedéseire belőle, amely mélyen beleégett az emlékezetembe azzal a kérdéskörrel karöltve, hogy egészséges-e az az ember, akinek felkarja látványosan csupa dudorodó érhálózat? De ez jelen pillanatban lényegtelen.
Azok közé tartozom, akiknek az az új irány nem igazán jön be, ami a filmiparra jellemző lassan több, mint tíz éve. Ha valami sikeres, akkor mindent ki kell belőle facsarni egészen addig, míg a saját koncepciója nem torkollik hülyeségbe, vagy nem fullad ki, s válik nézhetetlen szutyokká. Persze mindig a célközönséget kell alapul venni, s ha valami bevételt termel, akkor azt folytatni kell. Többek között ezért is kezdtem megutálni a Marvel, s a Sony filmeket, amelyek lassan másról sem szólnak, mint hogy filmes univerzumokat építsenek, amikben történetszál alig van, mert mindig előkészítést jelentenek más filmeknek. Ámbár tény, hogy az X-men franchise nem esett át ilyenen, így egyik részben sem volt Pókember, Vasember, vagy Hulk saját film ellenére. Ellenben volt időutazás, előzményfilm, s jó pár falánkság.
És megérkezett a Logan, amely két színész végső búcsúja lenne a eme franchise-tól, azonban számomra megint csak az lett a vége, hogy tisztában voltam azzal a ténnyel, hogy ezt még egyszer nem fogom megnézni, s talán a három Wolverine film közül ez bizonyult a legnézhetőbbnek, mégis az a gondom vele, hogy felállva az ágyból az jutott eszembe: ez mi?
Anyagi szempontból persze termelt Hugh Jackman búcsújának szánt film, s ahogyan olvastam nagyon sokaknak tetszett is. Mielőtt nekiültem volna megírni a bejegyzést azonnal el is olvastam, hogy másoknak mi is volt, ami igazán tetszett benne. De nem nagyon találtam olyanokat, akik osztoztak volna azon a véleményen, hogy az egész tulajdonképpen egyfajta hattyúdal volt egy olyan franchise részeként, ami már nagyon régen nem önmaga. Persze itt lehetne vitatkozni, hogy régen sem volt jobb, s talán ez igaz is, hisz aki képregény rajongó, vagy olvasott a film alapjául szolgáló nyomtatott történeteket, annak minden bizonnyal igaza lehet az olvasottak alapján.
Ha őszinte akarnék lenni, akkor ez a film nem csak a színész búcsúja lenne a karaktertől, hanem tulajdonképpen az X-men lezárásaként is működhetne. Ugyanis az alapkoncepció szerint 2029-ben járunk, amikor is már kihaltak a mutánsok. A filmben persze elhangzik egy nagyon egyszerű, de annál banálisabb magyarázat, miszerint az élelmiszerbe csempésztek olyan adalékokat, amelytől szépen kihaltak, s nem is született újabb generáció. Persze még három „eredeti” teremtmény van, illetve felbukkannak újak is, akik már nem születtek, hanem készítették őket. A címszereplő feladata, hogy az egyiket elvigye egyik helyről a másikra, hogy biztonságát biztosítsa. Természetesen itt egy gyerekről van szó.
A karakterünk már régen nem olyan, mint ahogyan az előző filmekből megszokhattuk. Lehet engem zavart csak a felnagyított öregedése Hugh Jackman-nek, de valahogy nekem az előző filmekből az rémlett, hogy sokkal, de sokkal lassabban, szinte nem is öregszik a karakter, így aztán az sem tudható, hogy tulajdonképpen mennyi a tényleges kora. Ez leginkább a gyors sejtregeneráció miatt esélyes, s ezért is vonogattam a szemöldökömet az olvasószemüveges, köhögéses, s nagyon nehezen gyógyuló jelenetek miatt. Ezzel leginkább pont az volt a gondom, hogy a filmben nem is nagyon magyarázták meg, hogy ez hogyan is megy végbe, hanem egyszerűen csak arról volt szó, hogy már nem olyan, mint régen, s haldoklik. Nyilván ésszerű volt ez a döntés koncepció alapján, mert a színészen is elment az idő, s nem igazán lenne élmény olyan filmet nézni, ahol például a 60 éves Jackman kaszabolná az ellenségeket.
Ezzel még talán kibékültem volna, de azzal már kevésbé, hogy több eseményszál is futott, melyekről mintha a készítő megfeledkezett volna a film közben azért, hogy tényleg ez egy szép búcsúzás legyen a karaktertől. Elhiszem, hogy két órás film játékideje kevés, hogy minőségileg mindenre kiterjedő válaszokat kapjunk, de azt gondolom, hogy eme alkotásnak az utolsó háromnegyed órája tulajdonképpen nem igazán szólt semmiről, s több karakter sorsa maradt függőben, továbbá több eseményszál megválaszolatlan maradt.
Megtekintés közben természetesen igyekeztem úgy odafigyelni, hogy még véletlenül se jussanak eszembe a korábbi alkotások. Ez lényegében sikerült, de valahogy mégis éreztem némi hiányosságot, hogy ezekkel nem lett foglalkozva. Hova tűntek a többiek, mi lett velük, ki hogyan is halt meg és hasonlók. Nyilván a film egy karakter körül forgott, s ő volt a középpontban, de én úgy érzem, azért megérdemelték volna a többiek, hogy pár mondatban szót ejtsenek róluk.
Azonban a filmben volt egy olyan dolog, ami nekem nem igazán akarta bevenni a gyomrom. A hangulat. A hangulat volt az, ami teljesen elütött a többitől, szinte már olyan érzetet keltett az emberben, hogy ez nem az X-men franchise része, s soha nem is volt az. Főszereplője pedig ismerjük, de mégse. Ez még részemről sokkal, de sokkal kezelhetőbb lett volna, ha éppen nem lett volna egy elég híres Playstation exkluzív játék, ami nekem is nagy kedvencem. Ez a The Last Of Us. Hogyan is jön ez ide? Alapkoncepciója alapján adva van egy világból kiábrándult, s sok szenvedéssel, veszteséggel rendelkező férfi főszereplője, aki egy feladattal találja szembe magát: egy kislányt el kell vinnie egy helyre, ahol új életet várhat rá. Na már most a Logan is tulajdonképpen erről szól. Még a koncepció egyezés hagyján, de maga Hugh Jackman szó szerint külsőre kiköpött Joel. A hangulat, s olykor a harci részek is hajaztak a játékra, ami nekem iszonyatosan zavaró volt. Szerencsére nagyon sokan, akik szeretik a játékot ezt a hasonlóságot rögtön észrevették. Hogy tudatos volt, vagy véletlen, nem tudni. Nekem ez nem tetszett.
Önmagához mérve viszont korrekt volt a film. Azonban tény, hogy az elődöket ismerve kissé vegyes érzelmet keltett bennem, főleg a hangulat miatt. Úgy érzem, hogy ez nem csak a címbéli karakter búcsúja lehetne, hanem szépen lezárhatná az X-men franchise-t. Ami minden bizonnyal nem fog megtörténni, mert ameddig pénz van benne, feltehetően nyomatni fogják a stúdiók.
Merre tovább?
Ha a minőséget félre tolom, akkor azt kell mondjam, hogy Hugh Jackman tökéletes volt erre a szerepre. Minden bizonnyal lesz még bőven film ebben a témában, s a film félig lezáratlan vége is azt jelzi, hogy burkoltan lehetnek még tervek a háttérben.