Jurassic World Evolution teszt

Platform: PC

Ha megnézzük, akkor bőven akadtak olyan játékok, amelyek a Jurassic Park franchise köré épültek. Ezek közül egyetlen egyet találtam játszhatónak, és végül kiemelkedőnek az a Jurassic Park Operation Genesis volt. Nem értettem, hogy egy ekkora bevételt termelő franchise köré miért is nem sikerült megfelelő játékot adaptálni. Aztán megérkezett a Jurassic World Evolution kedvcsinálója, ami azonnal levett a lábamról. Utána az árcímkéje volt az, amelynek köszönhetően nem néztem bele, s nem sokkal később a magánéleti változások miatt is kiszakadtam a játékok világából. A nyár elején megvásárolt gamer laptop volt az, amely visszarántott ebbe a világba, mert rájöttem, hogy az itthon töltött időt remekül el lehet tölteni a virtuális világban. A játékot és annak kiegészítőit akció keretén belül korrekt áron tudhattam magaménak. Őszinte leszek összesen három alkalommal feküdtem neki, s a negyedik alkalom volt az, amikor ráéreztem a koncepcióra, s alig három nap alatt több, mint 12 órányi játékidőm lett. Miért is indult be ennyire a játék számomra?

Az előzetesek, s gameplay videók alapján mindenféle tapasztalat nélkül hatalmas elvárásokkal ültem neki a játéknak, s mindenféle utánaolvasás nélkül akartam belemerülni. Ebből kiindulva biztos voltam abban, hogy egy remek parképítő játékot kapok, ahol megfelelő odafigyeléssel egy gigászi őslénypark lehet a jutalmam. Ennél a pontnál volt a nagy csalódás, hiszen erre van lehetőség, de ahhoz a játék kampány módjának egy jelentős részét teljesíteni kell. Háromszor indultam neki, de a franchise iránti szeretetem végül győzött, s elkapott a játék virtuális kereke. Több park áll rendelkezésünkre, de mindegyiknél cél az, hogy minél biztonságossá, látogatottá és nagy bevételeket produkáló parkká építsük őket. Az első sziget tulajdonképpen a park megismerésére szolgál, s itt kell komolyabb időt beleölni, mert amennyiben az első negyedóra játék után kilépünk akkor biztosan keserű szájízünk lesz.

A kampány mód leginkább arra van kihegyezve, hogy minél jobban megismerjük a játékot, s annak mechanikáját. Mindenre oda kell figyelnünk, mert ugyan könnyűnek látszik a játék, s azt gondolnánk, hogy a megfelelő bevétel elérése nem nehézkes, akkor bizony meglepetés érhet minket. Egyszerűnek hat a játék, s habár nem tökéletes hihetetlen sokrétű és meglepően sok tartalommal szolgál számunkra. Részletes leírást kapunk szinte mindenről, s nem marad más hátra, minthogy megfelelő érzet után elkezdjük megépíteni a parkunkat. Megfelelő épületekre lesz szükségünk, hogy tudjuk a fosszíliákat kutatni, melynek köszönhetően újabb őslények érhetőek el majd számunkra. Itt láthatjuk őket, hogy mekkora százaléknyi DNS ismeretünk van velük kapcsolatban. A DNS láncban lévő hézagokat pedig a ma ismert állatok genetikai tulajdonságaival tölthetjük ki. Itt érdemes nagyon odafigyelni, mert az adott állat viselkedését, életerejét és élethosszát biztosítjuk vele.

A fő kutatóképernyőn láthatjuk, hogy mi áll rendelkezésünkre. Itt minden információt megkaphatunk az adott parkunkról. Óvatosan kell bánnunk mindennel, hiszen a pénz az, amelynek köszönhetően tudunk fejleszteni. A fejlesztés pedig egy fő kulcs, hiszen amennyiben nem használjuk őket megfelelően nem fogunk tudni továbblépni. A továbblépés pedig megnyit újabb lehetőségeket számunkra. A filmekből több megismert karakter is fontos tanácsokkal lát el minket, de egy idő után nyilván a dinoszauruszokra fókuszálunk, s arra, hogy minél látogatottabb legyen a parkunk. Az első sziget tulajdonképpen egy betanulás, s itt keltetjük ki az első dinoszauruszunkat is. Nincs más dolgunk, mint elindítani a parkunkat. A kampánynak köszönhetően folyamatosan kapunk feladatokat, amelyeket vissza is utasíthatunk, de amelyeket könnyen lehet teljesíteni érdemes elfogadni, mert ha sikeresek vagyunk, akkor pénzjutalmat kapunk. S innen pedig indulhat a fejlesztések tömkelege.

A fejlesztés pedig kulcsfontosságú, hiszen ezeknek köszönhetően lesz egyre látogatottabb a parkunk, s így végül esélyünk nyílik továbblépni. Több helyszínen áll rendelkezésünk park, s mi döntjük el, hogy elhagyjuk-e az adott szigetet, vagy maradunk az aktuálisnál. Itt is adódott egy keserű szájíz részemről, hogy amennyiben minél több fejlesztést akarok feloldani bizony egy idő után tovább kell lépnem. A szigetek között pedig hatalmas különbség van. Az első egyfajta betanuló módnak is felfogható, addig a többi komoly fejtörést is okozhat. Az egyiket vihar sújtott helyszínként kapjuk meg addig a másikat elhagyatott parkként. De ott van az eredeti franchise második részéből ismert B helyszín, melynek nehézsége például a sziget méretéből adódik. Mikor elérjük, hogy a szigetünk négy csillagos legyen azonnal feloldódik a következő, s indulhatunk tovább. Ügyesen kell bánnunk mindennel, hiszen így tudjuk a legtöbb dolgot kihozni a játékból.

Sok véleményt olvastam a játékról, mely szerint könnyű. Véleményem szerint olykor nehéz. Megvan minden lehetőségünk arra, hogy csinosabbá és vonzóbbá tegyünk a parkunkat, de minél több dinoszaurusz él benne annál nehezebb odafigyelni dolgokra. Egy jó pont, hogy például elnevezhetjük a már kikeltetett dinoszauruszainkat, de sok figyelmet is igényelnek. Figyelnünk kell arra hogyan érzik magukat, hiszen amennyiben nincs minimum elfogadható szintnél a kényelmi érzetük agresszívé válnak, s kitörnek a helyről, ahol tartjuk őket. Ez engem az őrületbe kergetett, hiszen akadnak olyan fajok, melyek elvannak egyedül, de akadnak olyanok, amelyekből legalább három példányt kell létrehozni, hogy komfortosnak érezzék magukat. A növényevőket lehet egy karámban tartani, de akadnak olyan típusok, akik nem kedvelik, ha sok más fajtárssal kell osztozni. Nálam nagyon sok olyan alkalom volt, amikor a játék folyamatosan arra figyelmeztetett, hogy a dinoszauruszok kitörnek. Rendelkezésünkre állnak a megfelelő alkalmazottak a helyzet kezelésére, de őket irányítani kell. Ez is egy nehézség, hogy bármilyen probléma van a parkkal azt bizony nekünk kell orvosolni. Azaz a park alkalmazottjai nem fogják automatikusan megjavítani a kerítést, vagy élelemmel ellátni az állatokat, ha kifogy az etetőjük.

Alaposan oda kell figyelnünk, hogy milyen helyre hozzuk őket létre. Hiszen vannak olyan fajok, amelyek szeretik a mocsaras részt, de olyanok is, amelyek inkább az erdős részt kedvelik. Szinte mindegyiknél azt vettem észre, hogy a füves talajt kedvelik. Utóbbi nekem furcsa, hogy a talajrendezésnél ez benne van, hiszen látványra füves talajjal rendelkezünk mindenhol. Nekem furcsa volt az a megoldás, hogy a növényevőket is etetőkkel kell ellátni úgy, hogy őket körbeveszi a füves és a fás rész, amelyet elfogyaszthatnának bármikor.
A talajfejlesztés persze a fentiek fényében még nem ért véget, hiszen oda kell pontosan figyelnünk mit hova teszünk, hiszen a kilátó épületeknél fontos, hogy elég sokat lássanak a látogatóink a dinoszauruszainkból. Ha szűkösek vagyunk a hellyel, akkor pedig létrehozhatunk egy kisebb karámot, ahol létrehozzuk az adott egyedeket, s onnan szállítjuk el őket a végleges helyükre.

Mindegyik helyszínnél mi dönthetjük el, hogy milyen ütemben akarunk fejlődni. Az ásatási helyszínek nagy része számunkra elérhetetlen, s előrejutás esetén oldónak fej újabbak. Láthatjuk, hogy melyik ásatási helyszínen mi van, s láthatjuk azt is, hogy milyen egyedeket tudunk még felfedezni. Természetesen azt a lépést is megtehetjük, hogy csak addig jutunk el, ameddig létre tudjuk hozni az adott dinoszauruszt. Minden megoldás jónak tűnhet, hiszen minél jobban színesítjük a parkunkat annál több látogatót fog vonzani. Ellenben az alacsony százalékú egyedek könnyebben betegednek meg, s sokkal agresszívabbak lesznek fajtársaikkal, mint amelyeknek komolyabb kutatással rendelkezik.

Ahogyan haladunk előre egyre inkább rájövünk apróbb turpisságokra, s amikor már újabb szigetek oldódnak fel akkor már sokkal könnyebb számunkra a játék. A fejlesztések feloldódva maradnak számunkra, s amikor újabb helyszínre megyünk azokat tovább tudjuk fejleszteni. Ebből fakadóan szinte minden épület fejleszthető lesz idővel, amelynek köszönhetően további fejlesztések nyílnak meg előttünk. Visszamehetünk bármikor a korábbi helyszínre, ahol alkalmazhatjuk az újabb fejlesztéseket, s kikeltethetjük az újabb ásatásokkal feltárt és megalkotott dinoszauruszainkat. Ebből kiindulva pedig hatalmas játékidő végül az eredmény.

Természetesen nem minden fenékig tejfel, hiszen gondosan oda kell figyelnünk a parkunkra. Fejlesztések közepette sokszor nem lesz időnk azt nézegetni, ahogyan a dinoszauruszaink vándorolnak vagy éppen táplálkoznak. Sokszor előforduló viharok, ketrecből való kitörések pedig arra ösztönöznek minket, hogy odafigyeljünk mindenre, s tényleg irányítást a kezünkbe kerüljön. Szépen lassan, de hozzászokunk ahhoz, hogy korlátozottak a képességeink, s a kampány mód olyan szinten magunkévá válik, hogy amikor feloldódik a szabad játék, ahol korlátlan pénzzel rendelkezünk már nem jelent akkora játékélményt, hiszen küldetéseket már nem kapunk. A kampány módot pedig érdemes kipörgetni teljesen, hiszen amikor már a Nublar sziget elérhetővé válik azt tudjuk használni, amit addig elértünk. E mellé két komolyabb DLC is megvásárolható. Az egyik a Return to Jurassic Park és a Claire’s Sanctuary, amely véleményem szerint pénzt érdemel. Előbbinél a Jurassic Park katasztrófája után térhetünk vissza, s próbálhatjuk újraépíteni. Utóbbinál pedig a dinoszauruszok megmentését kell végrehajtanunk. Itt nem áll meg a DLC lavina, de a többi komolyabb tartalmat nem jelent. Itt is akadt egy meglepetés számomra, hogy miért is nincs egy Deluxe kiadás a játékból.

Elértünk a legfontosabb részhez, amely nem más, mint a látvány. Lassan nyolc éves lesz a játék, s ebből fakadóan nálam minden grafikai rész Ultra beállításon ment. Véleményem szerint ennek ellenére is gyönyörű a játék. Nagyon sok opció van, amelynek köszönhetően ráközelíthetünk a kiválasztott helyszínre vagy dinoszauruszra. Minden egyes kiengedett példányt előnézetből láthatjuk. Megvizsgálhatjuk hogyan néznek ki, s hogyan is viselkednek. Láthatjuk a mintázatukat is. Részletgazdag megalkotásban vettek részt. A játékban ugyan nem váltakoznak a nappalok és éjszakák, de az időjárás gyakran esősre fordulhat. Ekkor ráközelítve az adott egyedekre láthatjuk őket vizesen is. A talaj és növények is elég részletgazdagra sikeredtek. Gondolom a játék megjelenése után több javítást is kaphatott. Nálam probléma nélkül futott, s egyszer sem tapasztaltam hibát.

Összegezve nálam nehezen indult be a játék. Mikor viszont berántott, akkor azt vettem észre, hogy nagyon gyorsan telik mellette az idő. Véleményem szerint nagyon sokszor nem könnyű, s akadnak olyan elemek benne, amelynek köszönhetően egy idő után már monotonná válhat. Rengeteg tartalom érhető el benne, de ehhez rengeteg játékidőt is kell belefektetni. Idővel természetesen már szabadon építkezhetünk, de ekkor már nem biztos, hogy izgalmat jelent számunkra. Technikailag legalább stabil. Mivel jelenleg a harmadik részénél tart a játék, így egy időre pihentettem, hiszen nekivágok a folytatásnak.

 

Pozitívumok
> Remekül megépített park szimuláció;
> Sok dinoszaurusz faj;
> Tartalmi sokaság;
> Gyönyörű látványelemek;

Negatívumok
> Egy idő után monotonná válik a játék;
> Dinoszauruszok viselkedése;
> Továbbjutáshoz szükséges tartalmak nehézkes megszerzése

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük