Kecskenyál blogja

Véget ért a 121. epizóddal az elmúlt évek egyik legsikeresebb kultikus státuszba emelkedő sorozata, a Lost.
Mai napig emlékszem, amikor az RTL Klub idehaza bemutatta a szériát, s bizony belé estem, mint a vak ló a gödörbe. Emlékszem, hogy mennyire epekedve vártam a péntek estéket, mennyi epizódvégi cliffhanger volt, amin tátva maradt a szám. Mennyit is gondolkodtam azon, hogy vajon mi lehet a sorozat megoldása, mik lehetnek a válaszok a folyamatosan felmerülő kérdésekre.

Sajnos, ahogyan legtöbbször lenni szokott egy hosszú idő óta futó sorozatnál, hogy bizony egy bizonyos ponton a néző úgy érzi, hogy elromlik kedvenc sorozata.
Nos, nálam a negyedik évadnál kezdődött ez az érzés. Noha a sorozat ismételt megtekintése elfogadtatta a szóban forgó évadot, azonban másodszori megtekintésre is megmaradt a szájhúzás, amit az ötödik évad váltott ki. Ennek ellenére bíztam benne, hogy az utolsó, hatodik évad majd mindenre választ ad, kijavítja a csorbát. Hisz öt évad épp elegendő volt arra, hogy nagyon sok kérdés merüljön fel a nézőkben, rajongókban, amit illik megválaszolni.

Azért hozzátenném, hogy az első évadok számomra még mindig zseniálisak, már-már halhatatlan státuszba emelkedtek számomra. Akárhogyan is zárult a sorozat, nálam mindenképp benne lesz a top sorozatok közül még úgy is, hogy jó magamnak nem tetszett a széria lezárása. Mert ez minden volt, csak az nem, amit vártam. És egy ilyen nagy múltú sikeres sorozatnál olyan dolgokat meglépni, mint amit elénk tettek az elmúlt két évadban nem csak szimplán parasztvakítás, hanem egyben jó nagy pofán rúgás. Legalábbis számomra mindenképp.
A probléma megint csak ott van, hogy olyan évadot – s vele együtt befejezést – kaptunk, ami az alkotók ígéreteihez mérten egyáltalán nem méltó a sorozathoz. Elnézve az első évadokban rejlő hatalmas potenciát azt kell mondanom, hogy talán az egyik legnagyobb parasztvakításnak lehettünk tanúi, amit a sorozat világában meg mertek lépni. Mert akárhogyan nézem a dolgokat, akárhogyan olvasgatom más véleményét egyre inkább erősödik bennem ez az érzés.

A sorozat hihetetlen erősen indult hat évvel ezelőtt. Maga a karakterek, történet vezetés teljesen egyedi, s szokatlan volt egy sorozattól. Ráadásul minden epizód rendkívül logikusan volt felépítve, s szinte minden rész végén kaptunk egyfajta mini cliffhanger-t, amitől többnyire a falat tudtam volna kaparni. Egyszerűen szórakoztató volt, még úgy is, hogy minden egyes epizóddal, évaddal több és több kérdés merült fel, s ezeknek csak elenyésző része lett valóban megválaszolva.
Az első három évad egy fajta tipikus, a sorozatra jellemző felépítést követte, ami rendkívül tetszett. Két idővonalon futott a történet. Az egyik a jelen volt, maga a szigeten játszódó cselekvés, a másik pedig volt a múlt, melyben megismerkedhettünk a karakterek előéletével, ami szerintem elég jó húzás volt a készítőktől. Aztán jött egy negyedik évad, amely csökkentett epizódszámával, s a Lost-ra nem jellemző brutalitással, gyors karakter leépítésekkel vívta ki az ellenszenvemet. Természetesen második újranézésre már megkedveltem ezt az évadot. Viszont megkaptuk az ötödiket, ami számomra maga volt a tragédia, hisz nem vette be a gyomrom ezt az időben való ide-oda való ugrálást, hisz ez mégiscsak Lost. Ezek után már semmit nem vártam a hatodik évadtól, s már csak becsületből ültem neki. Meglepetésemre az első epizódok rendkívül tetszettek. Már-már örültem, hogy visszatért a régi rajongásom, de aztán szomorúan nyugtáztam, hogy csak ideiglenesen tartott az egész.

Az ötödik évad ugye a bomba felrobbantásával, illetve annak a felrobbantásának a megpróbálásával ért véget. Annak rendkívül örültem, hogy végre egy évad után kilőtték az időben való ugrálást. Így hát az első részben nem maradt más, mint kikaparni a földből Juliet-tet, majd pedig szívszaggatóan végignézni annak halálát. A karakterek is szomorúan vették tudomásul, hogy a tervük, miszerint megváltoztatják a jövőt, nem sikerült. Azonban a múltba tekintések, s a jövőbe tekintések után kaptunk egy ismeretlen szálat. Ez a szál tulajdonképpen azt hivatott képviselni, hogy mi is történt volna a túlélőkkel akkor, ha az Oceanic 815-ös járata nem zuhan le. Érdekes szálnak tartottam, bár nem voltam oda az ötletért, hogy egy ilyet betettek.

Ugyanakkor volt egy igen erős szál, ami azonnal megfogott. Azaz végre közelebbről is megismerhettük azt a bizonyos gomolygó füstoszlopot, melyről kiderült, hogy a meghalt Locke alakját vette fel. Ráadásul gyilkolt is a „kedvencünk”, így azonnal visszalopta magát a széria a kedvenceim közé, mert egyszerűen imádon az ilyen megvalósításokat. Egyetlen egy negatívumot tudnék említeni ezzel a szállal kapcsolatban, mégpedig azt, hogy nem láthattuk azt, ahogyan a füstoszlop felveszi Locke alakját, illetve azt, ahogy emberi alakjából visszatér „gáz halmazállapotúra”. Nem tudom ennek mi volt az oka, hogy nem került bemutatásra, valószínűleg a büdzsé, mint az írói kreativitás.
Ahogyan elindult az évad a készítők elkezdték szép lassan adagolni nekünk a válaszokat is. Persze az évad első felében nagyon óvatosan bántak ezzel, hisz mégis fent kell tartani az érdeklődést, hogy aztán a sorozatzáró durranhasson akkorát, amekkorát nem szégyell. Első körben a Jacob-szál lett tudatosan elmagyarázva, amiben én nem sok kivetni valót találtam. Kiderült többek között, hogy a gomolygó füstoszlop valaha ember volt, ráadásul Jacob testvére, aki a fivér véletlenül ölt meg, majd a sziget „szíve” (ami jelen esetben egy fénylő vízforrás) változtatta azzá, ami elég sok ember halálát okozta. Persze megmagyarázásra került az évad elején elhangzó „Haza akarok menni!” is, hisz a férfinek már eleve az volt a célja, hogy elhagyja a szigetet, azonban ezt fivére gondatlanságból elkövetett megölése miatt nem tudott végre hajtani. Azt már korábban is sejteni lehetett, hogy a szigetnek még fontosabb szerepe lesz a hatodik évadban, s ez így is lett. Plusz pont még, hogy a „Minden okkal történik” is kellően meg lett magyarázva, azaz Jacob tudatosan kereste az embereket, akik végül a szigeten kötöttek ki. S azt is jó megvalósításnak tartottam, hogy a számok tulajdonképpen egy-egy nevet jelentettek.

Na, de nem mehetünk el amellett, hogy az évad az erős kezdés után erősen belassult. Túl sok feleslegesnek vélt, vagy logikátlan lépés volt. Természetesen ismételten voltak halálok, amiket az ember nem igen tudott hova tenni. Megint csak megkaptuk azt, ahogyan a készítők behoznak egy szereplőt, aztán pedig a legbrutálisabb módon elintézik, majd teljes sokkot okozva (már akinek sokk volt a dinamitos megoldás az első évad mintájára).
Ugyanakkor korábbi szereplők is visszatértek, mint például Desmond és Claire. Utóbbinak nagyon örültem, habár az ő történetszála is elég kusza volt, ami végül a levegőbe lógva maradt. Csak úgy, mint a Sayid vonal, aki miután meghal, majd hősiesen pár órás halotti lét után felkelve szembesül azzal, hogy jó pár ember szerint ő már „más”, tehát likvidálni kell, csak úgy, mint Claire-t. Az, hogy most tulajdonképpen mit is jelentett ez a fertőzés, hát úgy tűnik ezt nem tudjuk meg. Tény, hogy nem lehetett olyan súlyos, ha Claire végül elhagyhatta a szigetet.

Akárhogyan is lógott bilibe a kezem, az várható volt már az előző évadokból kikövetkeztetve, hogy lesznek olyan karakterek, akiket a készítők le fognak vadászni. Egyik ilyen volt Sun és Jin, akik szerintem ritka egy bugyuta halált kaptak. Azon kívül, hogy egyikük a kedvencem volt semmilyen szinten nem rázott meg, nem éreztem sajnálatot, nem akartam pityeregni a monitor előtt. Csak magam elé néztem, s megkérdeztem: ezt most hogy?
Ugyanakkor akadtak ritka rosszul megírt történetek. Na az egyik részemről ilyen a Richard-os szál, amiről ugyan már évadokkal később is virított, hogy valami effajta megoldás lesz. Nem mondom, hogy teljesen rossz volt, de valahogy én mást képzeltem a helyébe. Persze várható volt, hogy valami évszázadokra visszanyúló magyarázatokat kapunk majd. De sebaj, még a tűrhető kategóriában van bőven. És persze megválaszolásra kerültek a suttogások is, melyek tulajdonképpen a szigeten rekedt szellemek hangjai. Bevallom, hogy volt egy ilyen sejtésem, hogy valami ilyesmivel rukkolnak majd elő, de valahogy reménykedtem, hogy majd érdemleges válasz lesz erre is, ami inkább a „többiekhez” lesz köze.

Utolsó évad lévén a készítők mindent megpróbáltak beleadni. Már a próbálkozásért is jár a piros pont. Elég sok szereplőt sikerült visszacsábítani, így számomra csak ebből a szempontból volt értelme az alternatív vonalnak. Elég szép húzás volt, hogy a készítők az egész évadon úgy variálták a dolgokat, hogy Jack feleségéről szinte semmit nem tudtunk, majd az utolsó epizódban képünkbe nyomták Juliet-tet.
Magával az alternatív vonallal nem is volt gondom addig, ameddig a készítők elő nem rángatták Desmond-ot, aki gyakorlatilag igyekezett mindenkit ráébreszteni arra, hogy az ottani létük nem teljes, korábbi életük emlékeiket még magunkban hordozzák. Ugyanígy vált kulcsfontosságúvá a karakter a szigeten történt eseményekben is. Így már azért számomra nem volt nagyon vonzó. És innentől kezdve nekem megint átment az egész szenvedésbe, s már csak becsületből is úgy döntöttem kibírom a végéig.

Ahogyan egyre közeledett a vége a szériának, én annyira kínosnak éreztem az egészet. Valahol tudtam azt, hogy ennek nagyon nem lehet jó vége. Legalábbis olyan vége semmiképp, ami nekem teljes mértékben tetszene.
Feltehetően a készítők se bíztak nagyon magukban, s egymás után dobálgatták be a szériába a rejtélyeket, megválaszolatlan kérdéseket, s később annyira rákaptak erre, mint a drogra. Legalábbis nekem ez jön le, mert a megválaszolt kérdéseknek csak egy kis részében látok logikát, a többit valahogy érzésem szerint nem sikerült valódi tartalommal megtölteni. Ráadásul a hatodik évad után egyre inkább úgy érzem, hogy ötödik teljes mértékben kilóg a sorból.

És akkor jöjjön maga a finálé is.
Az már önmagában is becsülendő, hogy majdnem két órás epizódot kaptunk, ami viszonylag elég tömény volt. Az epizód egyik legnagyobb negatívuma számomra egyértelmű, hogy Rose és Bernard felbukkanása volt, s számomra eléggé erőltetettnek is hatott. Természetesen megkaptuk azt, amit a második évad első epizódja sejtettük, hogy a tudomány ember, azaz Jack és a hit embere, vagyis Locke (még, ha tulajdonképpen nem is ő, hanem az ő alakjáról van szó) meg fog küzdeni egymással. Ehhez persze meg kellett keresni a sziget „szívét” és annak fényforrását, melyet olyan egyszerűen lehet megszüntetni, s ezzel a sziget vesztét is okozni, mint elfújni egy szál gyertyát. Tipikusan ötlettelen megoldásnak érzem részemről, ez a kihúzom a dugót, majd visszadugom dolog.

És akkor jön az utolsó húsz perc, ami gyakorlatilag hű a sorozathoz, hisz további kérdéseket vet fel, de úgy, hogy mindenki azt gondol bele, amit igazán akar. Ezzel még önmagában nem is lenne probléma, ha nem lenne egy-két logikai bukfenc, illetve valami más megoldással próbáltak volna előrukkolni a készítők. Bár én inkább úgy érzem, hogy a készítők egy ilyen hatalmas érzelemtöltettel akarták a rajongókat sokkolni, s egyfajta elterelésként használták, hogy pár megválaszolatlan kérdésről eltereljék a figyelmet. Őszintén megmondva alapjáraton még ezzel nem is lett volna probléma, de egy olyan szériánál, mint a Lost, melynél fontosak a kérdésekre a válaszok ez a fajta befejezés nem a legjobb. Részemről legalábbis.

Ugyebár van egy alternatív vonal, amiben egyre inkább látszik, hogy valahol a legvégén össze kell érni a szigeten történt eseményekkel. És akkor szépen jön a nagy ledöbbenés, amikor is az alternatív szálon megjelenik Jack apja, majd pedig a meglepődött fia nem érti hogyan jelenhetett meg előtte halott apja. Majd ő maga is ráeszmél – ezzel aztán jól megkavarva szinte mindenkit -, hogy ő maga és a templomban összegyűlt emberek halottak. Bevallom, ennél rosszabb befejezést keresve sem lehetett volna találni, komolyan mondom ekkor szakadt el nálam a cérna.
Akárhogyan is próbálom ezt beleszuszakolni abba az univerzumba, melyben a Lost helyezkedik el, egyszerűen nem megy. Pont a logikátlan dolgok miatt, ami miatt létrehozták ezt az alternatív vonalat. Nyilván egy pluszpont egyértelműen jár a készítőknek, hogy jó pár korábbi szereplőt visszahoztak, de valahogy egy idő után ez pont nyálasnak hatott. A befejezésből egyetlen egy pozitív dolgot tudok kiemelni, még pedig a szigeten történteket. Első körben is már világossá vált, hogy Jack sokkal jelentősebb volt, mint azt bárki hitte volna (ezek után azért érdekes, hogy a karakter elvileg meghalt volna a pilot epizód végén). A sorozathoz hű, ahogyan vérző sebbel elvergődik a bambuszokhoz, ahol magához tért a legelső epizódban, közben láthatjuk még a fent logó cipőt is. Ekkor utolsó pillanataiban jelenik meg Vincent, a kutya, s ezzel megmentve a befejező epizódot, hisz a készítők ezzel bebizonyítják, hogy nem annyira kegyetlenek ők, hogy alkalmazzák az „Élj együtt, halj meg egyedül!” dolgot. Az viszont egyértelmű, hogy Jack karakterének így kellett végeznie, ez volt a legjobb befejezés, amit kaphatott az egész sorozatban.

Összegezve azt gondolom akármilyen befejezést is kapott a Lost, számomra mindig benne lesz az elsők között, hisz mégis csak volt négy szinte hibátlan évada.
Maga a befejezés iszonyú érzelem dús volt. Ha nagyító alá vetjük az évadokat, akkor az elmondható, hogy a Lost egy olyan befejezéssel ért véget, ami a sorozathoz méltó; azaz a megválaszolt kérdések mellé még kaptunk jó párat. Ráadásul ilyen befejezésben mindenki mást, s mást lát meg, így is történhet meg, hogy mindenkinek más a véleménye róla. Mint már említettem, ezért van az, hogy sokan értik, sokan nem értik a befejezést. Részemről elfogadható, mert tényleg azt kaptuk, ami a Lost-hoz méltó, egy olyan befejezést, amin tovább lehet agyalni. Azonban továbbra is tartom magam ahhoz, hogy a szépen felvezetett vég, Jack halála arra volt jó többek között, hogy a kicsit is empatikusabb néző lelkét felkavarja, így aztán a lógva maradt kérdéseket, vagy az újabb felmerülteket ne kelljen megválaszolni.
Elég csak például az Aaron szálra gondolni, akit ugye kizárólag anyja helyett kellett volna lennie, hisz ha nem így lenne, akkor nagyon rossz dolgok történtek volna. Ennek ellenére a készítők különválasztották anyát és gyermekét, majd pedig megválaszolatlanul hagyták azt, hogy valójában Aaron miért is ilyen különleges. De ide sorolhatnám Walt különleges képességét is. És pont ezek miatt érzem azt, hogy a készítőknek csak egy halvány irányvonal volt a fejében, de fejemet teszem rá, hogy az első évadokban – amikor is nézettség függő volt a folytatás – bizony csak dobálgatták be a WTF momentumokat azzal, hogy majd úgy is megválaszolják, vagy úgy is időközben kaszálják a sorozatot (mert ugye a készítők elmondták, hogy ettől tartottak).
Nem mondom, hogy csalódott vagyok teljes mértékben, mert jól szórakoztam a kezdeti évadokon. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy ily hatásvadász módon ér véget, s az egész egy jó nagy parasztvakításnak fog tűnni. Újra neki ülni? Hm… Talán, egyszer. De az biztos, hogy az nem most lesz.