Drága örökösök: 1.évad

Jó pár évvel ezelőtt született tőlem egy bejegyzés a Drága örökösök bemutatkozó epizódjával kapcsolatban. A mi kis falunk pozitív csalódása kapcsán nem volt meglepő, hogy azonnal ugrottam majdnem minden új magyar sorozatra, amiben láttam némi esélyt, hogy szórakoztató legyen. Előbbitől nem igazán nyújtotta az általam vártat, utóbbi pedig az évek folyamán egyhangúvá, és unalmassá vált. Annak ellenére, hogy lehúztam végül mégis nézője lettem, de a sorozat a blog keretein belül valahogy el is sikkadt. A széria az epizódszámának köszönhetően pedig idővel elvesztett annak ellenére is, hogy érdekelt továbbra is. Ellenben úgy döntöttem ideje pótolni a hiányosságot, s ha már itt van az igazi ősz, amikor az ember nem szívesen mozdul ki otthonról, akkor a játékok mellett ez lehet a tökéletes szórakozás.


A széria 2019 január elsején mutatkozott be. Nézettség szempontból sikernek volt mondható, s ahogyan fentebb is említettem én is tettem vele egy kört. A koncepció lényege annyi volt, hogy egymással nem igazán jóban lévő rokonok meghatározott ideig szülőfalujukban éljenek, s oda legyenek kötve. Ugyanis ez a feltétele annak, hogy hatalmas összegű örökség kerüljön kifizetésre. A karakterek különböznek egymástól, s ez okozza a legtöbb konfliktust is egymás között. A főszereplők között kevés ismert színészt vagy színésznőt láthattunk, de szerencsére itt a szereposztást viszonylag sikerült eltalálni. Mellékszereplők viszonylag fogyaszthatóak, de ők okozzák a legtöbb problémát az évad során, ha a történetszálakat nézzük. Természetesen idővel kiderül, hogy senki sem olyan, mint amilyennek bemutatta magát, s idővel kiderülnek dolgok, amelyek olykor nagy fordulatot hoznak a megszokott ritmusba.

A szériát nem éltetem, mert azt gondolom a koncepció jó, de sajnos az a véleményem, hogy napi sorozat alappilléreként nem biztos, hogy megállta a helyét. Az első évad 81 részesre sikerült, s azt hiszem az első öt részt tudtam végignézni, utána az üresjáratokat kihagytam. Az első évad fordulatokban gazdag, de sajnos rengeteg üresjárat van benne, hogy kitöltse a játékidőt. Ebből fakadóan pedig sokszor vontatott hatást kelt. Véleményem szerint az alkotók tudtak reagálni a nézői visszajelzésre vagy nézőszámra, mert érdekes módon amikor leült a történet hirtelen akkor hoztak be valami meglepő csavart, vagy éppen valamilyen eseményt. Az mindenképpen pozitívum, hogy nagyon sok lehetőséget kihasználtak az alkotók a szórakoztatásra még akkor is, ha nem minden sikerült megfelelően. A falu megalkotása külön dicséret.
A minőséget hullámzónak mondanám, mert általában pár jó epizódot követ pár unalmas. A legnagyobb probléma minden bizonnyal a karakterek számával van, mert ahogyan megy előre úgy egyre bővül, s ennek köszönhetően lesz egy kis túlzsúfoltság érzése az embernek. Ilyenkor a karakterek közötti játékidő nehezen oszlik arányosra. Emellett pedig rengeteg szerelmi szál alakul ki vagy ér véget. Természetesen az utolsó epizód pedig csavart egyet az egészen.

A sorozat minősége változó, de stabil közepesnek mindenképp elmondható. Legalábbis számomra. Háttérzajnak tökéletesnek, de bőven akadnak benne olyan fordulatok, jelenetsorok, amikor az ember odakapja magát, és azt veszi észre, hogy nézi. A színészi játékok elfogadhatóak, de rengeteg statiszta van, s ha ki kell tölteniük a játékidőt, akkor könnyen látható, hogy nem sok kedvük van az egészhez. Szerencsére ilyen jelenetek kevésszer voltak. Nem tartottam és nem is tartom rossz sorozatnak, de az a véleményem, hogy kevesebb epizódszámmal ez a koncepció remekül tudott volna működni. A második évadnál vesztettem el a fonalat emlékeim szerint, de megpróbálok a végére érni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük