Vicces az, hogy az idei évadból kizárásos alapon csak olyan sorozatok maradtak továbbra is nézősek, amelyeket eredetileg be se akartam próbálni. És az is felettébb érdekes, hogy kizárásos alapon csak olyan sorozatok jöttek be szinte teljes mértékig, amelyeket igazán meg sem akartam nézni, csak a pozitív visszajelzés, illetve a nézettség böngészése közben kedvet kaptam arra, hogy belepillantsak. Nos, az egyik ilyen sorozat nem más, mint az American Horror Story, ami a horror műfaját igyekszik valamely módon átalakítani tévés sorozattá… a bevezető epizód alapján elég sikeresen főleg annak fényében, hogy miközben eme sorokat írom már rég berendelésre került a sorozat második évada is.
Nem véletlen, hisz a sorozat mögött elsősorban olyan nevek vannak, mint Ryan Murphy, akinek neve azért jelent valamit. Ha mást nem azt, hogy egy pilotnyi esélyt kell adni az adott sorozatnak. Én adtam, s bizony nem bántam meg.
A szokásos horror elemeket megkapjuk már a legelején, s ezzel egyetemben az alapkoncepciót is: adott egy elhagyatott és elátkozott ház, mely szörnyű titkokat rejt magába. Ide költözik be egy család, s megannyi érdekes dologra lesznek figyelmesek.
Talán már azzal is megteremtésre került a nyomasztó hangulat, hogy rögtön nem egyszerű karaktereket kaptunk. Adott egy család, ahol a feleség egy vetélés után van túl, s ha ez még nem is lenne elég darabokra esett házasságát kell összeszednie ismét, hisz férje megcsalás módjával enyhítette fájdalmát. Ugyanakkor kell egy eléggé saját világában élő tinédzser gyermek is. De ugyanakkor itt vannak a város korántsem szimpatikus karakterei, akik aztán gondoskodhatnak arról, hogy ne legyen egy nyugodt percünk se azon kívül, hogy már maga a bevezető epizód igyekezet mindenféle meghökkentő jelenettel sokkolni minket.
Az viszont már a bevezető epizódban kitűnik, hogy rendkívül átgondolt, tudatosan felépített pilotról van szó, s tudatosan szórja el az apróbbnál apróbb utalásokat, rejtélyeket, amelyek feltehetően az évad végére kiteljesednek. Ebből a szempontból viszont a sorozat egyáltalán nem ajánlható olyanoknak, akik nem igazán szeretik, ha hétről hétre le kell ülni a képernyő elé, s bizony várni, hogy akkor most mi is lesz a megoldás. Bár rengeteg olyan sorozatot láttunk már, amely ezt a fajta megoldást vette elő, habár horror (vagy ahhoz hasonló) műfajban még senki nem próbálkozott, vagy legalábbis én nem tudok róla.
A képi megvalósítás viszont remekül sikerült véleményem szerint. Legalábbis semmi kivetnivalót nem találtam benne. Valahol érződött is, hogy bizony a készítők apait, anyait beletettek, hogy valami maradandóbbat alkothassanak. És ez minden bizonnyal sikerült is, legalábbis rövid távon, hisz majd évad végére kiderül, hogy mennyire is voltak kreatívak.
Legnagyobb pozitívum számomra a szereposztás bizonyult. Iszonyú jó összeválogatott gárdát sikerült összehozni a készítőknek. Egy szava nem lehet senkinek, mert valahogy mindenkire illik az a karakter, akit alakít. S egyetlen egy olyan szereplőt sem tudok kiemelni, akitől falra másznék legszívesebben. Az alapkoncepció pedig megvan, s kíváncsi leszek, hogy vajon mennyire is tudnak továbblépni majd a készítők, főleg úgy, hogy immáron már a zsebben van a második évad.
Összességében egy remekül sikerült bevezető epizódot láthatunk, s én mindenképp vevő vagyok a folytatásra. Kíváncsian várom, hogy vajon mit hoznak ki a készítők ebből…