Elég érdekes a „történetem” a Once Upon A Time-mal. Valamikor szeptember végén induló sorozatot azonnal bepróbáltam. A pilot epizódot nagyon akartam szeretni, de valahogy nem igazán jött össze. Így az első 42 perc után fájdalommentes búcsút vettem a sorozattól. Majd hétről hétre olvastam a pozitívabbnál pozitívabb visszajelzéseket, s elkezdett bennem mocorogni a kíváncsiság a sorozat felé. Így aztán valamikor március vége felé ismét előkaptam a pilot epizódot, s szinte egyhuzamban megnéztem az addigi elkészült, s leadott összes epizódot. S a legvégére pedig elég korrekt véleményem alakult ki róla annyira, hogy hétről hétre várjam az új epizódokat.
Az idei Upfronts lezajlott, s így már egészen biztos, hogy a mesés sorozattal jövőre is találkozni fogunk minden bizonnyal ismét 22 epizódos évad keretén belül. Kíváncsian várom a következő évadot, hisz nem tudom az igazán acélos első évad után vajon merre is mehet majd a történet a második évad keretén belül.
Minden bizonnyal nincs olyan ember, aki ne ismerne meséket. Ezek közül is a leghíresebbeket, mint Pinokkió történetét, vagy Hóferkéét vagy esetleg Piroska és a Farkas mondáját. Nos a sorozat alapkoncepciója szerint ezek a történetek nem csak mesén alapszik, hanem a valóságon. Ugyanis Hófehérke mostohája egy szörnyű gonosz átkot hozott létre melynek következtében a mesevilág összes szereplői emlék vesztetten egy varázslat nélküli világba kerültek, s ők pedig egy Storybrooke nevű helység foglyai, ahol az idő megállt. Persze nincs olyan átok, amit nem lehetne megtörni, ugyanis Hófehérkének és a daliás hercegnek született egy lánya Emma, akit egy varázsfa odvába rejtve küldtek el máshová, hogy amikor betölti a bizonyos életkort akkor megmentsem mindenki azzal, hogy megtöri az átkot.
Természetesen Emmának erről fogalma sincs és arról sem, hogy az örökbe adott fia, Henry épp a mesevilág gonosz királynőjéhez került. Egy nap azonban Emma ajtajában megjelenik Henry, s közli vele, hogy segítségére van szüksége. A nő azonban nem hisz neki, s úgy dönt hazaviszi. Azonban épp ezzel elindítja az időt a városban, s ezzel elindítva az átok szép lassan történő megtörését. Az évad elején pedig mi magunk tudjuk, hogy Henry igazat mondd, de csak később válik világossá számunkra, hogy a városban többen is vannak, akik nem vesztették el emlékezetüket, s néhányuk szeretne visszajutni az eredeti világukba.
Persze az már előre látható volt, hogy leghamarabb is igazán remek csavarra csak az évadzáróban vagy a következő évadban lehet dolgunk, de ennek ellenére a készítőknek mégis sikerült úgy megoldaniuk a dolgokat, hogy ne szenvedjünk semmiben se hiányt, s mindvégig fent tarthassák az érdeklődést a széria iránt. Így, ha a mi idősíkunkban néha nem igazán mozdultak előre a dolgok, de a mesevilágban azért rendesen folytak az események. Az alkotóknak egy zárt keretrendszerű történetekkel van dolgunk, s nem igazán változtathatnak nagyon rajta, ha nem akarják elveszíteni az eredetiséget. És persze mindehhez kell kreativitás is, hogy ezeket a dolgokat el tudják kerülni, s rendkívül jól tudják összeszőni a szálakat, hogy jóformán sehol ne lógjon ki a lóláb, s legyen meglepetés is. Így például az évad közben eléggé érdekes meglepetés volt számomra, amikor kiderült Piroskáról, hogy ő maga a farkas, vagy éppen a városban kóválygó Augustról, hogy ő Pinokkió.
A mesevilággal az alkotók rendkívül jól bántak. Úgy érzem érzem mindent sikerült kihozni a háttértörténetből, amit csak lehetett. Az pedig számomra egy hatalmas pozitívum, hogy ezeket a történeteket rendkívül jól sikerült összefonni. Az évad alatt szinte ezek miatt nem éreztem azt, hogy a Storybook-i történet nem halad semerre, mert a mesevilágos részek rendkívül jól sikerültek, s rendkívül passzoltak ezek az úgymond „flashback-ek” az aktuális történethez.
A mesevilág megalkotására nagyon törekedtek, de nem sikerült minden a legjobban. Legalábbis, ami a látványt illeti. Ilyenkor persze eszünkbe kell, hogy jusson ez csak tévésorozat, tehát a költségvetés igencsak véges, s talán egész évadra kapnak annyi pénzt, mint egy átlagos mozifilm. Ennek ellenére azonban zavaró CGI megvalósításoknak lehettünk tanúi. A nagy belső terek, a kastélyok és még jó pár külső helyszín volt az, ami iszonyatosan rosszra sikeredett olyannyira, hogy sajnálatos módon látszódott, hogy igencsak véges a költségvetés. Ráadásul HD minőségben rendesen látszódtak például az odavetített hátterek és egyebek. Persze akadtak olyan jelenetek, amelyeknél kevésbé látszódtak ezek a dolgok, de viszont voltak olyanok ahol iszonyúan látványos volt az egész. És ráadásul igencsak amatőr módon.
Kérdés leginkább az volt, hogy milyen évadzárót kapunk majd a készítőktől. Eléggé zárt keretrendszerű a történet, így továbbra is az a kérdés foglalkoztat, hogy mennyi tényleges potenciál van a sorozatban. Hány epizód, évad készülhet még anélkül, hogy a széria elveszíteni a varázsát, vagy önmaga paródiájává válna. Továbbá a történet még merre haladhat, merre mehet??
Az valahol sejthető volt, hogy előbb vagy utóbb mindenki rájön az igazságra, s maga Emma is rádöbben arra, hogy kicsoda ő is valójában. Bár bevallom nem erre az évadra számoltam ezzel a vonallal, így teljesen meglepett, amikor is az évadzáróban ezt szépen előhozták. Elismerem, számomra rendkívül élvezetes volt a zárás, s minden percét élveztem. S annak külön örültem, hogy kicsit mertek tökösebbek lenni az alkotók, s egy igazi sárkány harcot is beiktattak. Szép!
Az évadzáró végén pedig ismételten az a kérdés jutott eszembe, hogy rendkívül jó húzás volt, hogy mindenki ráébred kicsoda valójában, továbbá Emma is felfogta, hogy mi az ő szerepe. Egy évadnyi még mindenképp van a sorozatban. De utána? Hova tovább? Hány évadig lehet még ezt csinálni? Ezt megjósolni nem tudom, de alapul véve az első évadot – amit egyébként rendkívül jól megcsináltak a készítők – azt gondolom nincs okom kételkedni bennük, csak várni a folytatást. S bizony várom, mert az idei évad egyik legjobb újoncáról van szó.