Kecskenyál blogja

Nem állná meg a helyét, ha azt mondanám, hogy rengeteg, de sok bejegyzés szólt a Glee-ről. Legalábbis nálam. Nekem abszolút teljes mértékben bejött a sorozat annak idején, s sajnáltam, hogy csak majdnem az évad végén kapcsolódhattam be a szériába. Bár tény, hogy így azért jelentősen tömény szórakozásban volt részem olyannyira, hogy azt hiszem az egyik hétfői iskolai napomat ki is hagytam annak érdekében, hogy naprakész legyek a részekkel. Illetve persze ott volt még az is, hogy annyira széthallgattam a fejem a sorozat által előadott zenékkel, hogy alvás helyett inkább csak újra, meg újra rákattintottam az ismétlés gombra.
A Glee a tökéletes iskolapéldája annak, hogy hogyan is lehet egy sorozatot nagyon sikeressé tenni, majd pedig teljesen beleállítani a földbe. Hisz mondjon bárki egy olyan példát, ahol az adott sorozat fénykorában akár 25 milliós nézettséget produkált, s végül 2 millióssal búcsúzott??

Az amerikai FOX egyértelműen jól jött ki abból anyagilag, hogy nem csak a reklámokért kapnak pénzt, hanem a zenék által generált bevételből is. Így gyakorlatilag két évvel ezelőtt hozott egy olyan elhamarkodott döntést, hogy két évadra rendelte be a sorozatot. Feltehetően már az ötödik évadnál megbánták ezt a lépést, ahogyan meglátták, hogy mekkorát zuhant a nézettség.
Az igazság az, hogy a nézettség csökkenés nálam egyértelműen a minőségi mélyrepülésnek köszönhető. Sajnálatos módon nálam már a nézhetetlen kategóriát ütötte meg olyannyira, hogy tavaly el is kaszáltam évad közben. De amikor bejelentésre került, hogy az idei lesz az utolsó, akkor visszatértem rá. Habár hozzá kell tennem, hogy elsősorban a zenei alap miatt, nem pedig az elmúlt öt év miatt.

És mit is lehetne mondani a hatodik évadról? Nagyjából semmit. Ugyanis, akit az elmúlt évadokban sikerült elidegeníteni a sorozatról, azoknak gyakorlatilag olyan volt ez az évad, mint ha egy steril műtőben járnának. Semmilyen. Bevallom nagyon sok mindenre nem emlékszem, mert olyan szinten jelentéktelen volt, hogy arra szavak nincsenek. Azért valahol élt még bennem a remény, hogy majd sikerül egy utolsó évadra összeszedniük magukat a készítőknek, de sajnos ez sem jött össze. Inkább úgy éreztem, mint egy kötelező gyakorlatot: senki se akarja, de muszáj. A jól bevált karakteridegen dolgok megmaradtak, így már nem volt meglepő, hogy egy karakter teljesen mást csinált, mint amit a jelleme megkívánt. Ha nagyon bele akarnék menni, akkor azt tudnám mondani, hogy akadt pár karakter, akit futtattak a hatodik évadban, s a többiek hátul maradtak. Eléggé.
Aki vitatkozni akarna velem az azt mondaná, hogy a készítők minden bizonnyal megpróbáltak egyfajta múltidézést felhozni, hogy a nézőkben tulajdonképpen egy nosztalgia hullám induljon el. Még talán azt mondanám, hogy ez teljesen jogos, de sajnos nem. Az egész úgy nézett ki, mint ha saját magukat próbálnák utánozni, de elég kevés sikerrel. Ez sajnos nagyjából arra volt jó, hogy pár régi szereplőt vissza tudjanak hozni egy utolsó szereplés erejéig.

A legnagyobb érvágás nekem egyértelműen az volt, hogy ha a szereplőket veszem alapul a második brigád egy része teljes mértékben kimaradt. Azért illet volna nekik is valamilyen szintű lezárást adni, hiszen ők is tagjai voltak a Glee-nek.
Az évadkezdés nekem pozitív volt, s bíztam benne, hogy ezt az egyensúlyt tudják majd tartani a későbbiekben. Sajnos nem sikerült. Egyszerűen borzalmas volt egy pár rész. Talán azokra még a nézhetetlen jelzőt is rá tudnám aggatni. A legnagyobb csalódás nekem egyértelműen a zenei rész miatt volt. Talán volt három dal, ami megfogott, tetszett. És ennyi.

Egy mondatban annyit tudnék mondani – és nem csak a hatodik évadról -: Kár érte.