Kecskenyál blogja

Magyar cím: Birdman: Avagy (a mellőzés meglepő ereje)
Mióta a munka és a magánélet között próbálok közép aranyutat találni (nagyon kevés sikerrel), ami a szabadidőmet illeti nem vagyok képben a filmekkel. Leginkább ez azokra jellemző, amik nem kapnak akkora hype-ot, hogy állandó a reklámjukba botoljak, amikor böngészek az interneten, vagy csak elmegyek vásárolni. Na már most a Birdman egy olyan film volt, amiről csak akkor szereztem tudomást, amikor a letöltő linkeket láttam, ahol ajánlották, hogy mennyire jó film. Mert ugyebár nyert Oscar díjat is.
Utóbbi számomra nem meghatározó, hiszen elsősorban az ízlés fogja eldönteni, hogy tetszik-e vagy sem.

Nekem milyen is a jó film? Az, amelyik le tud kötni, azaz amikor nézem, akkor teljesen megszűnik a külvilág, s csak az adott tartalomra koncentrálok. Ezért is szoktam eléggé bosszús lenni, ha valaki ebből az állapotból kizökkent. A mozis élmények pont azért szoktak nálam többnyire negatívak lenni, mert az üdítő szürcsölése, illetve a csámcsogás, szék rugdosás nem éppen olyan tevékenység, melyet nem tudok nem észrevenni. Az itthoni filmnézést persze több tényező tudja megzavarni, de egyetlen egy nagy előnye van: ha nem tetszik a film, akkor bármikor kikapcsolhatom, s nem került nekem pénzbe. Annak ellenére, hogy ez azért megfordult a fejemben eme alkotásnál mégis végignéztem.

Szinte semmilyen vizuális előzetest nem láttam a filmből, hisz kizárólag a pár soros tartalmát olvastam el. Mindezek mellett kíváncsi voltam rá, hisz a szereposztás olyan volt, amire mindenképp felkaptam a fejemet.
A szórakoztató ipar pont egy olyan hely, ahová nagyon nehéz bekerülni, s a siker a szerencsén múlik. Hisz könnyen kieshetünk ebből a helyzetből. A Birdman pont egy olyan film, ami igyekszik ezt bemutatni, hogy milyen az, amikor a siker,s a csillogás csak pár alkotás erejéig tart, s milyen is az, amikor az egyén ki akar törni ennek árnyékából. Bevallom az első egy óra után nekem nagyon érdekesnek hatott az egész, s úgy éreztem, hogy ebből lehet elég nagy fordulat majd a végére. A lelkesedésem tartott talán az első óra végéig, amikor is azon kaptam magam, hogy elkezdtem azon gondolkodni, hogy majd mit is fogok csinálni, amikor majd vége lesz a filmnek. Ekkor tudatosult bennem, hogy amit a készítők elém tártak az első fél órában az egy virtuális lasszó volt, amely azt próbálta elérni, hogy felfigyeljek erre a műre, s olyan hitben tartogasson, hogy majd lesz valami nagy áttörés. Ilyenkor persze az a szokás, hogy ha valaki negatívan áll hozzá egy ilyen alkotáshoz, akkor rögtön azzal vádolják, hogy nem értette, vagy nincs azon a mentális szinten, hogy értelmezni tudja azt, amit látott.

Tény és való, hogy a film nem egy síkon mozog, s akadnak olyan jelenetek benne, amely meg tudja kavarni az egyszeri nézőt, s olyan téveszméket tud beleültetni a fejében, ami a rosszul értelmezés egyik velejárója. Az én véleményem az, hogy eme jeleneteknél már nem gondolkoztam azon, hogy a készítők mit is akarnak, mert addigra már elvesztettem az érdeklődésemet a film iránt. Viszont úgy voltam vele, hogy ha már az első felét megnéztem, akkor a másodikat is valahogy majd végig szenvedem, hátha kapok valami meglepő fordulatot, vagy olyan momentumot, ami majd megerősít abban, hogy érdemes volt kitartani a megtekintés mellett. Sajnos nem kaptam ilyet.

Amiben viszont nagyon erős a film az a szereposztás. Szinte nem volt benne olyan név, ami ne csengett volna ismerősnek, de azért már kinőttem már abból a korszakomból, hogy azért nézzek meg valamit, mert egy adott színész, vagy színésznő szerepel benne. Ennek ellenére nagyon meglepett, hogy mennyire jól sikerült összehozni a karaktereket, s őket megtestesítő színészeket annak ellenére, hogy a film nem volt nagy eresztés számomra.

Azt gondolom, hogy a Birdman nem rossz film. Ellenben nagyon erős, s olykor kilengő, melynek egyik hatása, hogy a néző félreérthet dolgokat, vagy pedig ami nálam is volt, hogy egyszerűen beleun. Nem mondom, hogy roppant rossz volt, mert hazudnék, ha ezt írnám. Ellenben tény, hogy számomra unalomba fulladt. Szerencsére a hosszú hétvégére tartogattam a megtekintést, mert féltem attól, hogy nem fog tetszeni. Ebből fakadóan pedig nem fogtam a fejem, hogy megtekintettem, hogy helyette tudtam volna mást nézni, vagy mást csinálni.