Kecskenyál blogja

Magyar cím: Tarzan

Nagyjából tisztában vagyok, hogy miről is szól a Tarzan alapkoncepciója. Annyira azért nem vett meg kilóra, hogy minden filmet, s rajzfilmet megnézzek, sőt! Talán egyetlen egy olyan alkotás sem volt, amit egyáltalán megnéztem, vagy végig néztem volna. Viszont nem kevés van, így minden bizonnyal mindenki megtalálja a magának valót.
Nem nagyon értem, hogy valamiből miért kell nyolcezer változatot elkészíteni. Minap botlottam bele a 2013-as animációs filmbe. Kiváltképp nem fogott meg, de azonban a képminőség miatt végül úgy döntöttem, hogy a szabadságom alatt lesz annyi szabadidőm, hogy simán be tudjam vállalni még akkor is, ha esetleg nem jönne be. Hát végül is nem jött be.

Ha ajánlom kellene eme alkotást bevallom elég nagy gondban lennék. Nem amiatt, hogy tetszett-e vagy sem. Hanem a megtekintése közben valahogy nem nagyon sikerült számomra belőni a korhatárt, hogy vajon a készítők ezt konkrétan melyik célcsoportnak is szánták. A legnagyobb probléma talán pont ott volt, hogy nem volt egyértelmű, hogy ezt kisgyermekeknek, vagy felnőtteknek szánják. Voltak benne olyan jelenetek, amelyekből kiindulva simán leültetnék elé egy gyereket, de ezzel szemben voltak olyanok, amikkel kapcsolatban az az érzetem támadt, hogy ez kizárólag felnőtteknek készült.
Ha a fentieket félre teszem azt gondolom nem kell bemutatnom az alap koncepciót. Bár bevallom már a kezdő képsoroknál is fogtam a fejemet, hogy ezt hogyan is gondolhatták komolyan. Valamit csak kellett beletenni ez tény, de az alap történet ily módon történő feldobása nekem eléggé gáz volt. Egyszerre éreztem azt, hogy ez kellemesen gagyi, de még a nézhető változat, illetve a vér ciki jelenetek sorozatából a „minek is készült ez el?”.

A legnagyobb problémám eme alkotással leginkább az volt, hogy szinte minden érezhető rajta, ami a modern filmgyártás negatívumai közé tartozik. Leginkább azt éreztem, hogy megint kaptam egy olyan „valamit”, aminél próbáltak a látvánnyal megfogni. Hiszen legyünk őszinték, hogy még 2D-s változatnál is iszonyatosan érződött, hogy ennél nagyon ráhangolódtak a 3D-s technikára. Gondolom ebből remélték, hogy majd nyereséges lesz a film, ámbár tény, hogy eléggé lehúzták. Okkal. Egyértelmű, hogy a huszadik feldolgozásnál nem lesz semmi újdonság, de azt gondolom, hogy amit itt műveltek a készítők az valamilyen szinten botrányosan. Első körben a már említett korcsoport hiánya az, ami feltűnik. Másodsorban pedig olyan alternatív szálat tettek bele, hogy tényleg fogtam a fejemet, hogy ezt tényleg komolyan gondolták.
A legnagyobb probléma talán még is az, hogy a karakterek komolytalanok. Egyes jelenetek túllőnek bőven, hogy gyerekbarát lehessen, viszont nem képes felnőni a felnőttek világához. Azzal nem is lenne baj, ha mondjuk a két korcsoport közé próbálták volna belőni a korhatárt a készítők. Hanem az, hogy iszonyatosan érződött, hogy sokszor még maguk az alkotók sem tudják eldönteni, hogy most tulajdonképpen mit is akarnak. Néha úgy éreztem, hogy egy olyan filmet nézek, ami felnőtteknek készült, néha pedig úgy, mint ha gyerekeknek. És ez rányomta a bélyegét a hangulatra is.

Összességében az a baj, hogy a látványon kívül – ami egyébként nem hibátlan – szinte semmi nem maradt meg bennem. Akár azt is mondhatnám, hogy ezt bizony kár volt elkészíteni. „Szerencsére” láttam már rosszabbat is, de tény, hogy ennél értelmesebben is elüthettem volna az időmet.