Ha már sikerült kiharcolnom, hogy novemberi hónapban magaménak tudhassak majd egy hetes szabadságot, akkor úgy döntöttem, hogy szétnézek a filmes portálokon, hogy melyek azok az alkotások, melyeket még nem láttam, s az újdonság varázsa el is tud majd varázsolni olyannyira, hogy talán egy új kedvencre tegyek szert.
A címbéli alkotásnak már a neve is felkeltette a figyelmemet, de úgy voltam vele, hogy egy előzetessel teszek egy próbát, ami figyelemfelkeltésnek tökéletes lehet. Az alapján végül tegnap este nekiültem, de valahogy azt kell mondanom,hogy jobban is elüthettem volna az időmet.
Nem lehet elmenni az mellett, hogy iszonyatosan sok cím dől rá az emberre, akár havi szinten is. Kiválasztani, hogy melyik lesz a befutó nagyon nehéz, s erre szokták mondani, hogy a puding próbája egyébként is az evés. Sajnálatos módon nagyon sok filmnél derül ki, hogy előzetes alapján is rossz választás volt. Elvont alkotásnak tűnt, de ugye attól, hogy valami még elvont nem feltétlenül lehet rossz.
Az alap koncepció szerint adva van Marie, aki egy eldugott svéd városban él apjával, s a mentálisan sérült anyjával. A tipikus magába forduló karakterről van szó, tehát ha valaki azt hiszi, hogy majd jön valami egyedi, akkor sajnos azt kell mondanom, hogy erről szó sincsen.Vizuális effekteket nem is vártam, hanem csendesen folyó, olykor az unalomból felrázó alkotást, melynek végén elégedetten kelhetek majd fel az ágyból. Azonban úgy néz ki, hogy felesleges volt erre várnom, mert egy dolog, hogy feltehetően alacsony volt a büdzsé, de sajnos azt kell mondanom, hogy szinte az összes klisét tartalmazza a film, ami erre a műfajra elmondható.
A legnagyobb probléma már a film elején, hogy a néző egyértelműen szembesül azzal, hogy majd mi lesz a végkifejlet. Itt van Marie, aki látszólag csendes teremtés, de mindenféle furcsa dolog jelenik meg a testén. Azaz csak várnunk kell, hogy mikor is változik át azzá, amivé az előzetes is felhívta a nézője figyelmét. Azonban a film java része nem is ezzel foglalkozik, hanem tulajdonképpen azt mutatja be, hogy a fő karakternek milyen nehéz is a beilleszkedés, illetve az új munkahelyén a kollégái milyen tahók. Persze az ember ilyenkor várná azt, hogy valami történik, de tulajdonképpen csak áll egy helyben a történet, s az ember reméli, hogy valami fog majd történni.
Tény és való, hogy nagyon jó az operatőri munka, s tényleg remek helyszínek lettek választva, valamint a színészek is egytől egyig olyanok, amelyekről el lehet hinni, hogy ők tényleg azok, akiket megformálnak. De sajnos ez bőven kevés akkor, ha valami hiányzik a filmből. Ez nem más, mint a hangulat. Egyszerűen olyan az egész, mint amikor valaki depressziós, s épp ezt a hangulatot akarná átragasztani a nézőre. Ámbár tény, hogy itt sokszor inkább az unalom van a hangsúlyon, sajnos.
Jó pár gondolatot megejtettem, hogy van-e értelme erről a filmről írni, mert sajnos azt kell mondanom, hogy olyan szinten semmi az egész, hogy arra nincsen szavak. Sokszor használom a „steril” jelzőt, mely alatt leginkább azt értem, hogy miközben nézem az adott alkotást bennem semmiféle érzelem nem mozdul meg, s semmit nem érzek csak azt a bizonyos közömbösséget. Ugyan benne van még a nézhető kategóriában a film, de egyszer is nehéz végigülni. Sajnos.