Kecskenyál blogja

Magyar cím: Tini nindzsa teknőcök
Emlékszem, hogy gyerekként milyen rajzfilmekre volt teljesen rábukva. Felnőttként persze csak röhögök, hiszen mennyi mindent elhittem, illetve mennyi mindenért rajongtam, melynek valóságalapja szinte semmi nem volt. Nyilván ezeknek a vizuális tartalmaknak nem is kell, hogy legyen, de azért felnőtt fejjel azért jó néhánynak eléggé megmosolyogtat a létezése, illetve az alap koncepciója.
Annak idején a címbeli alkotásból készült három film, ami mélységesen botrányos már a mai szemmel, de csak néztem, amikor kiderült, hogy lesz egy remake is. Nem is nagyon értettem, hogy hogyan is lehet rá igény, de aztán megérkezett a mozikba. Én természetesen nem mentem el rá, s amikor megjelent akkor sem néztem meg. Azonban a hosszú hétvégének köszönhetően úgy döntöttem, hogy ideje lesz megnézni, hogy ténylegesen milyen is, hiszen a több napnak köszönhetően nem fogok másnap azon mélázni, hogy az időmet jobban is elüthettem volna.

Már az első sorban el kell ismernem, hogy én élveztem a filmet. Bevallom ehhez kellett egy nagy adag „leszarom” hozzáállás is, hogy ki tudjam kapcsolni az agyamat erre a másfél óra hosszára. A koncepció már önmagában is enyhén szólva gáz, hiszen ha alapul vesszük a jelenetek sokaságát, akkor nagyon nehéz belőni, hogy a készítők most konkrétan melyik korosztályt akarta megcélozni ezzel a filmmel. Ugyanis véleményem szerint egy gyermeknek kissé túlságosan is agresszív, erőszakos, míg egy felnőttnek viszont túlságosan is gyerekes. Ebből fakadóan pedig iszonyatosan nehéz belőni, hogy ténylegesen melyik korosztály lenne az igazi erre a filmre. Tejelt rendesen a mozipénztáraknál, így anyagilag nem volt bukta, továbbá idén jön a második rész, s ebből sok minden következtetést le lehet vonni.
Adva vannak a rossz fiúk, akiket valamilyen ismeretlen lezúz minden következmény nélkül. Ő(k) egy titkos jótevő, aki megjelenik azonnal, ha baj van. Persze kell némi klisé is, hogy legyen egy kíváncsi újságíró, aki majd leleplezi,hogy ezek nem is emberek. Majd pedig még egy maréknyi klisé jön, hogy igazából minden, de minden kötődik egymáshoz. Meglepetés szinte semmi.

Igazából komolyabban nem is vártam ettől a produktumtól semmit. Ami viszont mindenképpen meglepett, hogy mennyire is lett látványos. Ámbár, ha megnézzük, hogy ki is a rendező, akkor már nem is annyira meglepő. Mint ahogyan fentebb is említettem én minden elvárás nélkül ültem le megnézni, s ennek ellenére viszonylag egyszer nézhetős, de tetszett kategóriában elmegy. De még egyszer nem tudnám végigülni, az biztos. Ennek ellenére azért továbbra is akadtak olyan dolgok, melyeknél azonnal a fejemhez kaptam. Egyrészről oké, hogy megmagyarázzák, hogy hogyan is válnak ezek a hétköznapi teknősök valamiféle embernagyságú „hősökké”. Viszont vannak további buktatói a filmnek, amelyeket valahogy nem vett be a gyomrom. Első körben könyvből megtanulni karatézni az egy kész vicc volt. Másrészről pedig hogyan is gondoskodtak élelemről hosszú évekig a filmünk hősei? Azon már nem is agyaltam, hogy ha senki nem tud a létezésükről, akkor hogyan is tudnak pizzát rendelni? Lopnak?

Fentebb írtam, hogy a látvány véleményem szerint elfogadhatóra sikerült. Sehol nem éreztem azt, hogy kilógna az a bizonyos lóláb, ellenben egyes színészi jeleneteknél látszódott, hogy hogyan is lett rögzítve a film. Ez alatt azt értem, hogy látszott, hogy a karakterek nem oda lettek rajzolva, ahová a színész pontosan néz. Mindezek mellett a logikátlanságok kissé fájóak voltak, mint például a végső csatajelenet, amelynek több száz ember volt a tanúja, de valahogy a teknősök létezése mégis titokban maradt…

Egy szó, mint száz véleményem szerint eme film egy erős közepes. Egy unalmas délutánra tökéletes, de csak akkor, hogy ha kikapcsoljuk az agyunkat, s így ülünk neki.