Azért érdekes lesz ez a bejegyzés, hisz kapásból négy kategóriában fog futni, melyből három új. És persze történelmi pillanat a blog történetében, amikor is kellően fogok anyázni, és dühöngeni. De haladjunk szép sorjában.
Előző bejegyzés óta nem sok történt. Először is erre a hónapra kilőttem az angol óráimat spórolás címén. Természetesen gyakorlatért még mindig nem kaptam meg a pénzt. Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy 1500 forintért nem fogok ki bicajozni a fenébe. Azért ez pofátlanság a cég részéről. Persze örüljek, hogy nem nekem kell fizetni, meg ugye leigazolják a gyakorlatomat. Na kösz.
Másfelől 5 hete tervezgetett budapesti kiruccanás, mely tulajdonképpen most szombaton lenne aktuális, veszélybe került. Ugyanis van egy drága szomszédasszonyunk, aki mindig pénzgondokkal küzd. Ez nem is lenne olyan nagy baj, mert hát, ha van, akkor az ember szívesen segít. Mielőtt belemennék a részletekbe, következzen egy kis háttértörténet:
Ez a „drága” idős hölgy egy fogyatékos felnőtt férfi (személyisége egy hat évesével, ha egyenlő) gondviselője. Nem kell mondanom, hogy ennek kapcsán rendkívül sok költséget leszedett a válláról az állam. Kezdjük azzal, hogy kevesebb pénzt kell fizetnie a telefonért, vízért, gázért, ráadásul szintén költség csökkentve jár neki közétkeztetésből származó ebéd. Természetesen kap különféle segélyeket, havonta bevétele azért simán megvan 250 rugó tisztán. Ennek fényében szerencsétlen férfit bedugta egy omladozó épületbe, dolgoztassa, kihasználja. És persze senki nem csinál semmit, vagy ha próbál, akkor falakba ütközik, mert ugye nincs bizonyítéka.
Tegnap anyám elejtett egy olyan mondatot, amitől a vérnyomásom az egekbe szökött, hisz közölte, hogy a szerencsén múlik, hogy a szombati kis kirándulásomból lesz-e valami. Ma viszont kiderült, hogy rossz emberre akadtam ki. Ugyanis a rohadt ribanca szépen fogta és lehúzott minket, közös ismerőseinket. Pénzzel. Persze annyi maradt, hogy az ember a napi betevőt meg tudja venni, de nagyobb kiadásra (mint ez a pesti út), már nincs fedezett. Ráadásul volt még egy ismerősünk, aki felajánlotta, hogy ha minden part szakad, akkor forduljunk hozzá nyugodtan, hisz én a gyakszimért pénzt nem kaptam, ráadásul minden befolyó összeg (fizetés, egyéb juttatás) minden hónap 9-10-én szokott jönni.
Ezzel még nem lenne semmi baj, ha ezt az ismerősünket gyakorlatilag ez az öreg kurva nem húzta volna le pénzzel! Ugye az alku úgy szólt, hogy ha megkapja a különböző juttatásait (amiből van szép szám), akkor majd vissza adja. Természetesen ő ezt nem tette meg, mivel tönkrement a tévéje, s megjavíttatta, majd pedig közölte, hogy „Nem adom vissza, mert nekem ez kell!”
Pofátlanság, hisz nem így szólt az alku. Dühöngés részemről, mert emiatt a büdös vén banyának köszönhetően maradok le a pesti útról, az egyetlen kiruccanásról, amire el tudnék jutni ezen a nyáron, hisz a gyakorlat mindent felborított, diák munkám pedig nem volt.
És akkor felvetődik a kérdés – ami iszonyúan passzol a szemlélet kategóriába -, hogy ő a 250 rugójából miért nem tud megélni, amikor mi kevesebből igen, s támogatást se kapunk szinte? Közben meg, ha 2 háztömbnyinél többet kell gyalogolni, akkor kocsiba ül, ráadásul trabantba, ami aztán fogyaszt rendesen. S mindezt azért, hogy 4 háztömbnyit eljöjjön ide!!
Mivel társasházban élünk, ezért nem csak hozzánk jön, hanem közös ismerősünkhöz is. És akkor felvetődik a nagy kérdés, hogy mi a francért kell még sajnálni ezt a vén barmot, aki kijárta, hogy gyámja legyen egy szellemileg rokkant embernek, akit dolgoztat?? Miért kell egyáltalán pénzt adni neki? Miért kell, hogy ilyen ember miatt veszélybe kerüljön a szórakozásom (ami azért nem annyira költséges)??
És miért kell – egészen pontosan – 1:51-kor azért szorítani, hogy holnap mégis sikerüljön összeszednem az adott pénzt?? Meg egyáltalán miért kellene nekem kölcsönből mennem bárhova, ha alapból meglenne a pénz??
Azt hiszem kap tőlem, ha miatta bukom el ezt a szombatot!!!