Kezdetek kezdetén nagy rajongója voltam a Grey’s Anatomy-nak (idehaza A Grace Klinika névre hallgat), hisz valóban elég könnyed, s szórakoztató sorozat volt, ráadásul nem lehangoló, mint például a Vészhelyzet. Valami azonban elromlott a széria negyedik évadában. Azonban a harmadik évadban volt két epizód, amolyan előkészítő rész, mely gyakorlatilag előre vetítette az alapkoncepciót a Private Practice-nek (Itthon csak Doktor Addison címet viseli), ami gyakorlatilag Addison Montgomery karakterének kiemelésének a Grey’s Anatomy-ból jöhetett létre.
A 2008-as hollywood-i írói sztrájk nem kegyelmezett a sorozatnak sem, így végül csak csonka, kilenc epizódos első évadot kaphattunk. A nézettség nem volt a legmagasabb, így szoríthattunk is a szériáért, de szerencsére kaptunk egy egész évados berendelést 22 epizóddal. A sorozat a Grey’s Anatomy minőségének zuhanása után üdítő volt számomra, így várományos volt a második évad. Nem bántam meg, hogy nekiültem, hisz a második évad végén odatették magukat az alkotók, s olyan évadfinálét hoztak össze, hogy csak kerestem a szavakat. Mert igen, valamit csak tudtak a készítők, hogy hogyan is csigázzák fel a rajongókat. Nem mondom, hogy falat kapartam a folytatásért, hisz azért az ember előre megérzi, hogy bizonyos karakterek kiírását nem igen engedheti meg magának egy-egy széria (bár az igaz, hogy vannak merészek, akik megmerik lépni ezt).
Szóval valamennyire vártam ezt az évadot. Így gyakorlatilag lélekszakadva igyekeztem haza egy évvel ezelőtt az iskolából, hogy rögtön magamévá tegyem az évadnyitányt. Nos a kezdés csak arra volt jó, hogy lezárja az évadzáróban függő szálakat, majd pedig jó pár ebből adódott helyzetet kihasználva egy alapszálat fektessen le a harmadik évadra.
Így ültem neki, de valahogy keserű szájízzel fejeztem be az aktuális évadot. Úgy érzem a készítők valahogy nagyon átestek a ló túloldalára. Olyannyira, hogy egy idő után már a szereplők három negyede idegesített, ami leginkább annak köszönhető, hogy teljesen karakter idegen dolgokat műveljenek kivétel nélkül mindenki. És akkor még nem is esett szó a legnagyobb negatívumról részemről, hogy a sorozatban két Grey’s Anatomy crossover volt (legalábbis én ennyire emlékszem)! Amivel nem lenne baj, ha párhuzamosan nézném a két sorozatot. Így ezek az epizódok nem sokat értek a szememben főleg, hogy a másik sorozatnak köszönhetően már az epizód elején tudtam mi fog történni az elkövetkezendő 40 percben.
Hónap: 2010. augusztus
Vissza a gyökerekhez…
Az elmúlt hetekben eléggé letargikus állapotban voltam. Ezért is nem volt kedvem sok mindenhez, inkább csak neteztem és zenét hallgattam. Ennek leginkább az az oka, hogy rendkívül unatkozom itthon.
Egyelőre az ismerősökkel MSN-nen és telefonon tartjuk a kapcsolatot, de elvileg augusztusban megvalósulhat pár találkozó. Valahol azért kezdek magamra kicsit mérges lenni amiatt, hogy még suliba jártam magasról tojtam arra, hogy egyetlen egy közeli barát sincs a városban. A legközelebbi is 20 km-re van tőlem. Ami még viszonylag kiküszöbölhető, de ugye utazni kell. Ami eléggé macerás, hisz legtöbbnek (főleg akik távolabb laknak) nincs is rá pénze. Ez van. Akkoriban nem foglalkoztam vele, hogy helyileg is „bebiztosítsam” magam emberekkel, így most tűkön ülve várom a találkozókat. Persze azt hozzátenném, hogy az én elképzelésem szerint július közepén, legkésőbb végén már keményen dolgoztam volna, de ugye ember tervez, sors végez. Jelenleg még semmilyen visszajelzést nem kaptam az elküldött önéletrajzokkal kapcsolatban. Egyelőre még a szakmában igyekeznék elhelyezkedni, szóval elsődlegesen ezeket a hirdetésekre vadászok, viszont ezekből kevés van.
Ezen felül ismételten helyre raktam magam alvásügyileg, ugyanis nappal alszom, éjjel pedig fent vagyok. A mai napot pedig arra szánom, hogy nagyban kávézok (amit egyébként nem szeretek, de ébren kell tartanom magam estig).
Nagy elmélkedések voltak itt a napokban, így sok dologra rájöttem. Például arra, hogy a suli befejeztével gyakorlatilag stabil terveimnek lőttek, tehát nem tudom most verni az asztalt, hogy alig három hét múlva kezdődik a suli. Bevallom, twitteren már „elcsiripeltem”, hogy bizony hiányzik. Valahogy hat kerek évig megvolt az a bizonyos rendszer, és most eléggé rossz kiszállni belőle. Úgy, hogy közben nincs az embernek munkája, tehát biztos talaj nincs alatta végképp nehéz. Persze még nincs értelme kétségbe esni, hisz alig 5-6 hete keresek munkát, s összesen tíz önéletrajzot küldtem szét (ezekből kettő csak kis részben kapcsolódott ahhoz a szakmához, amim van).
Persze a fenti állapot miatt elkapott a gépszíj, szóval igyekeztem hasznosan tölteni a szabadidőmet. Legtöbbször egész napos zenehallgatásba, netezésbe fulladt az egész, ráadásul az előre letöltött, merevlemezről vigyorgó sorozatok, filmek is itt álltak napokig, hetekig. Emellett persze igyekeztem újabb kapcsolatokat kialakítani itt helyben. Nem kell mondanom, hogy bevonzom én a hülyéket rendesen. Egy pár normális ismerős már fetreng, hogy milyen emberekkel össze nem hoz a sors. És tényleg! Válogatni, szelektálni nem érdemes. Mondhatnám úgy, hogy nemtől, kortól, szexuális beállítottságtól függetlenül mindenki megtalál, akinek nem kéne. Szóval lehetne ezen napestig elmélkedni. Egyelőre támaszkodom az eddigi meglévő ismeretségi körömre, s a megvalósuló találkozóra.
Mint ahogyan a bejegyzés címe is utal: vissza a gyökerekhez… Ergó megint ki kell alakítani egy rendszert, amolyan „nyári szünet” félét. Azaz az idő nagy részében filmek, sorozatok, net, zene stb. estefelé itthonról röppenés 1-2 órára, hogy a napi mozgás meglegyen (ezt azért minden nap művelem), este pedig pihenés.
Szóval két napja kezdtem magam tudatosan „visszanevelni” erre a „szintre”. Azt hiszem jó úton haladok. Először is sikeresen befejeztem a Sanctuary aktuális évadát, továbbá több filmet meg is néztem. Persze ezekről a holnapi, vagy a holnapi utáni nap folyamán lesz bejegyzés (jelen pillanatban kilenc kritikai jellegű bejegyzés várakozik megírásra). Ha már ősszel összeállítottam álmaim PC-jét, akkor már elvárható, hogy ki is legyen használva. Szóval vissza a játékosok világába. Újra játszásra kijelölve, elkezdve a legutóbbi Prince Of Persia-epizód, Tomb Raider: Underworld, valamint újult erővel ugrottam neki a Silent Hill Homecoming-nak, mely két meglepetéssel is szolgált: először is korábban nem jegyezte meg az általam átkonfigurált billentyű kiosztást, no lám, most megjegyezte. Ugyan a Windows 7 újra lett rakva – hely megtakarítás miatt lett volna megint XP, de ugye nem vált be -, de meglepő. Továbbá egy zeneszám is megtetszett. Igaz, eddig is tetszett, s nem értem miért nem kerestem rá youtube-on (Olyannyira jó szám, hogy külön postot érdemel).
Mivel merevlemezemen már nem sok hely van, így visszatérés az alap sorozatokhoz: X-files elkezdve, öt évad van meg DVD-n, jelen pillanatban az elsőnél tartok. Továbbá megfogant bennem, hogy négy szinte tökéletes évad után – s mivel már teljes a sorozat – érdemes nekiülni még egyszer a Lost-nak is, hát ha második blikkre javulni fog a szememben a zárás.
Cyanide And Happiness (12.)
