Kezdetek kezdetén nagy rajongója voltam a Grey’s Anatomy-nak (idehaza A Grace Klinika névre hallgat), hisz valóban elég könnyed, s szórakoztató sorozat volt, ráadásul nem lehangoló, mint például a Vészhelyzet. Valami azonban elromlott a széria negyedik évadában. Azonban a harmadik évadban volt két epizód, amolyan előkészítő rész, mely gyakorlatilag előre vetítette az alapkoncepciót a Private Practice-nek (Itthon csak Doktor Addison címet viseli), ami gyakorlatilag Addison Montgomery karakterének kiemelésének a Grey’s Anatomy-ból jöhetett létre.
A 2008-as hollywood-i írói sztrájk nem kegyelmezett a sorozatnak sem, így végül csak csonka, kilenc epizódos első évadot kaphattunk. A nézettség nem volt a legmagasabb, így szoríthattunk is a szériáért, de szerencsére kaptunk egy egész évados berendelést 22 epizóddal. A sorozat a Grey’s Anatomy minőségének zuhanása után üdítő volt számomra, így várományos volt a második évad. Nem bántam meg, hogy nekiültem, hisz a második évad végén odatették magukat az alkotók, s olyan évadfinálét hoztak össze, hogy csak kerestem a szavakat. Mert igen, valamit csak tudtak a készítők, hogy hogyan is csigázzák fel a rajongókat. Nem mondom, hogy falat kapartam a folytatásért, hisz azért az ember előre megérzi, hogy bizonyos karakterek kiírását nem igen engedheti meg magának egy-egy széria (bár az igaz, hogy vannak merészek, akik megmerik lépni ezt).
Szóval valamennyire vártam ezt az évadot. Így gyakorlatilag lélekszakadva igyekeztem haza egy évvel ezelőtt az iskolából, hogy rögtön magamévá tegyem az évadnyitányt. Nos a kezdés csak arra volt jó, hogy lezárja az évadzáróban függő szálakat, majd pedig jó pár ebből adódott helyzetet kihasználva egy alapszálat fektessen le a harmadik évadra.
Így ültem neki, de valahogy keserű szájízzel fejeztem be az aktuális évadot. Úgy érzem a készítők valahogy nagyon átestek a ló túloldalára. Olyannyira, hogy egy idő után már a szereplők három negyede idegesített, ami leginkább annak köszönhető, hogy teljesen karakter idegen dolgokat műveljenek kivétel nélkül mindenki. És akkor még nem is esett szó a legnagyobb negatívumról részemről, hogy a sorozatban két Grey’s Anatomy crossover volt (legalábbis én ennyire emlékszem)! Amivel nem lenne baj, ha párhuzamosan nézném a két sorozatot. Így ezek az epizódok nem sokat értek a szememben főleg, hogy a másik sorozatnak köszönhetően már az epizód elején tudtam mi fog történni az elkövetkezendő 40 percben.
Az előző évadot úgy fejeztük be, hogy Violet a páciense által fogságba esett, aki a nő gyerekét akarja. Minden ott folytatódik, ahol az előző évadban megszakadt. A nő szépen kivágja Violet-ből a gyermekét, aki ezek után eléggé magába zuhan, majd pedig ez kitart az évad háromnegyedében.
Már az előző évadban is meglepett, hogy a nő nem tudja tulajdonképpen kitől is terhes. Ennek ellenére a gyermekét Pete-nek adja – akiről később kiderül, hogy a gyermek biológiai apja -, nem törődve azzal, hogy lehetséges mégsem ő az apja gyermekének. Ezután szélmalomharc a nővel, aki képtelen ránézni saját gyermekére, majd pár epizódra távozik a sorozatból. Ekkor komolyan megijedtem, hogy kiírták a karaktert, de szerencsére visszatért.
A fenti szál viszonylag még fogyasztható volt. A többi már nem. Kezdjük rögtön azzal, hogy Pete igyekezett felnőni a feladathoz, s ebben Addison segítségét kérte. És akkor itt kezdődik el az a borzalmas folyamat, ami a Grey’s Anatomy-t is jellemzi egy ideje: átmegyünk szappanoperába. Ugyanis a drága Addison-nunk beleszeret (?) Sam-be, de közbe ugye az egyedülálló apukával hetyeg, na meg mellette meg lefekszik még egy-két arra járó szigorúan csak tenyészbikaként funkcionáló férfiakkal. Műdráma kell, így rögtön van egy gorilla képű Naomi-nk (és megint elereszt egy átkozódást, amiért lecserélték a korábbi színésznőt erre, mert ez borzalmas. És nem csak a kinézete, te jó ég!), aki az egészen besértődik, ráadásul tinédzser lánya terhes, amitől még jobban kiborul.
A tinédzser terhesség már mindennapos, így hát hogyan is oldották meg a készítők? Nem örökbe adás, vagy terhesség megszakítás. Á, nem. Adjunk össze tinédzsereket! Na ennél a jelenetnél emeltem kezemet az arcom elé, s kérdeztem meg magamtól halkan: ez a mi a franc???
Cooper – Charlotte duó volt az, ami kiemelkedett az előző évadból is. Azonban ezt is sikerült az új évadban elcseszni, nem is kicsit. Az évad közepénél én már éreztem, hogy ez az az évad, ami már nem kerül DVD-re nálam, megy a kukába rögtön megtekintés után. Bevallom az évad második felét már végigszenvedtem. De becsületből megnéztem, ha már rászántam egy délelőttöt, hogy merevlemezemen tudhassam az új évadot.
Végül a harmadik évad egy nagy magánéleti drámába csapott át. Borzalmas volt. A karakterek teljesen irritálóak lettek. Már-már fájt néznem a szenvedésüket.
Küszöbön állt az évadfinálé, így hát a tavalyihoz mérten jobbat kellett nyújtani. Az várható volt (legalábbis nekem volt egy érzésem), hogy Naomi – Sam lányával lesz majd valami. Igen, lett. Ugyanis az évadzáróban balesetet szenved Dell-lel, így a lány életéért kell küzdeni. Izgalom a tetőfokán, legalábbis lenne. De az évad minőségi zuhanása annyira „megviselt”, hogy azt sem bánnám, ha a másik percben bomba robbanna a kórházban, s minden karakter szénné égne.
Olyannyira nem érdekelt már a Private Practice, hogy semmilyen vele kapcsolatos hírt nem olvastam. Így hát eléggé meglepett, amikor a készítők szépen kiírták Dell-t. Nos, bevallom meglepett. Viszont örültem, mert az összes karakter közül ő irritált legjobban. Egyszerűen felesleges volt. Maga a színész nem szép, színészkedni nem tud, karaktere teljesen hiteltelen volt számomra.
Jövőre lesz-e számomra Private Practice? Évadkezdésre maradok. Kíváncsi vagyok lesz-e a pozitív elváltozás. Ami legnagyobb gáz, hogy könnyen nem is lehet elkaszálni, hisz a Grey’s Anatomy crossoverek miatt elég nehéz.