Körülbelül két hete nem volt bejegyzés a blogban. Ami leginkább két dolognak köszönhető: az egyik maga a munkám, hisz még a próbaidőt töltöm. A másik pedig az, hogy körülbelül egy hete egy hatalmas technikai gubanc kerekedett a jelenlegi tárhelyen, s eléggé nagy leállás volt… De nézzük a lényegesebb dolgokat…

Legutóbbi bejegyzésben a jelenlegi munkahelyemről írtam kicsit. Tömören amit eddig tudni kell: viszonylag nagy cég, mely több telephellyel rendelkezik. Így megengedhetik maguknak, hogy több embert vegyenek fel próbaidőre. Így történt az esetemben. Egy hónap próbaidő, de minden héten más helyen kell lenni, s elvégezni az adott – szinte ugyanazt – a feladatot.
Az első hetem borzalmas volt, de ezt itt ki is fejtettem bővebben, hogy miért.  Eléggé feszült voltam emiatt, ami első héten történt. Végül így kötöttem ki a második telephelyen, ahol közölték velem, hogy nem lesz harmadik és negyedik telephely, ahová menni kell, hanem szépen harmadik héten visszamegyek oda, ahol kezdtem, s az utolsó héten pedig jövök ide vissza. Elég sokan dolgoznak itt, de érdekes módon mindenki kulturáltan viselkedett, s nagyobb probléma esetén se ugrott senki a nyaki ütőeremnek. Szó szerint le voltam döbbenve, hogy mennyire jól érzem ott magam, s mennyire hamar eltelik az a nem kevés munkaidő. Mit ne mondjak fantasztikus volt! Ráadásul sikerült azt is megtudnom, hogy elméletileg pont ide keresnek embert. Mondom ez nagyon jó lesz. Elég sokat is fejlődtem, tanultam ez idő alatt. Mit ne mondjak eléggé elégedett voltam magammal. Majd viszont jött a fekete leves: az álom munkahely után visszamenni a „majmok” közé.

Már hétfőn ahogy fordultam be az utcába már a rosszullét kerülgetett. Egyszerűen nem akartam bemenni, nem akartam elhinni, hogy már megint itt vagyok. De kénytelen voltam összeszorítani a fogam. A férfi, akiről meséltem őt elneveztem egyszerűen „Perverz„-nek, mert normális ember így nem viselkedik, ez már egészen bizonyos. Nem kell mondanom, hogy aznap ismételten sikerült kihoznia a béketűrésből a női nemi szervekről folytatott beszédtémájával, amitől nem tudtam szabadulni se, hisz ha ott hagytam akkor gyakorlatilag jött utánam! Na mondom fantasztikus, hogy ilyen idiótákkal vagyok körülvéve.
A főnök is kimutatta a „foga fehérjét”. Olyan laza, mint a három perces kutyafos… és kb. annyi IQ-val is rendelkezik. Példának okáért árumozgató gépre (amit épp én kezeltem) lazán ráugrott (!), átment (!!) rajta ezzel eléggé balesetveszélyes dolgot művelve, hisz elég lett volna, hogy elveszítse az egyensúlyát, s bizony lazán eldőlhetett volna jobbra, balra, előre, hátra… aztán meg jajjgathatott volna napestig. De hát akinek nincs esze, attól mit is várhatnánk. Ez még nem volt elég, ugyanis kb. három centivel álltam tőle, amikor egy közel négy tónuson megszólaló büffentést engedett ki a száját bele a fülembe. Kultúra olyan mértékben csapta ki a biztosítékot nála, hogy szerintem arra szavak nincsenek. Természetesen elegem volt már az egész csürhéből – egy embert kivéve, de az meg nem sok vizet zavart -, s bizony másnap már nem bírtam a stresszt: feladtam az egészet. Elvonultam, s készen álltam arra, hogy bizony két dolog történjen: lazán elbőgjem magam és hazaviharozzak, vagy pedig „férfiasan” lekeverjek a főnöknek egyet majd pedig dührohamot kapva szétverjem az egész kócerájt. Végül az egészből annyi lett, hogy a hét hátralévő részét (kivéve az utolsó munkanapot) szépen „betegen” otthon töltöttem, ugyanis a „lesz@rok már mindent és mindenkit” hangulat nem jött át az ott dolgozóknak, hanem azt gondolták, hogy most fogok ott helyben meghalni olyan beteg vagyok… Mivel ez a héten mentem vissza a normálisok közé, így még jól is jött ki a lépés, mert a próbaidőt végig csináltam, pénzt is kapok.

Az ünnep viszonylag kellemesen telt. Nagy öröm volt megszabadulni az idiótáktól, s eléggé pihentem vágtam neki az utolsó hétnek. Utána pedig majd elválik, hogy mennyire lesz sikeres ez az egész.