Köszönhetően annak, hogy annak idején a TV2 agyon ismételte a sorozatot, így az első két évad valamennyi epizódja már a megnézett kategóriába esett át még úgy is, hogy a sorozat számomra teljes mértékben középszerűnek tartott szériák közül emelkedik ki, melyeket ugyan megnézek, de amikor leadásra kerül a tévében akkor bizony csak háttérzajként funkciónál.
A sorozattal a se veled, se nélküled kapcsolatot erősítette sokáig, ami számomra viszonylag egyszer megnézhető és hellyel-közzel élvezhető színvonal miatt alakult ki. Tudtam miről van szó, de valahogy soha nem fogott meg igazán, ami miatt úgy éreztem volna, hogy nekem ez kell, s bizony ennek neki kell ülni. Azonban a hetedik évadtól látott nézői dicséretek, s pozitív kritikai visszajelzések melyekhez ráadásul különböző mozgóképes dolgok is társultak elsöprő erejűek voltak velem szemben ahhoz, hogy teljes meggyőződésben üljek neki a szériának az első évadtól kezdve, hogy bizony eljussak azokig az évadokig, amelyek nekem minden bizonnyal már tetszeni fognak teljes valójukban.
Tehát ebből az okból kiindulva döntöttem úgy, hogy szépen itt az ideje, hogy én is részese legyek a Smallville univerzumának, melynek korábbi évadainak valamennyi részét látva hamarabb tudhatom le az első évadokat. Így az első után máris végeztem a másodikkal, ami kicsivel pozitívabb képet alkotott a sorozatról, de valahogy még mindig nem az igazi. Persze sok fejlődés volt az első évadhoz képest, de nekem ez még egyelőre nem elég. Persze voltak valóban szórakoztató epizódok, s persze akadtak bőven olyanok is, melyeket nem tudtam hova tenni minőségük miatt. Viszont filmtörténeti pillanatnak lehettünk szemtanúi a második évadban, amikor is beugrott egy epizódnyi szereplésre – az azóta az élők sorából eltávozó – Christopher Reeve, aki először húzta magára a legendás Superman jelmezt.
Tovább… →