Tavalyi év egyik legjobban várt újonca a Raising Hope volt. És bizony be kell vallanom se a bevezető epizódban, sem pedig magában az első évadában nem csalódtam. Igazi agykikapcsolódás volt a széria, s bizony vártam a második évadot annak ellenére, hogy semmiféle cliffhanger nem került az első évad végére. Tehát, akinek nem jött be maradéktalanul a széria az könnyen kiszállhatott belőle évad végére.
Sajnálatos módon azonban hiába a sorozat lendületessége, frissessége és a készítők kifogyhatatlan ötlettára valahogy nem nagyon sikerült megtalálni a közönségét. Talán az olcsó gyártási költségeknek köszönhetően alacsony nézettsége ellenére is megkapta a folytatás lehetőségét tavaly és idén is egyaránt, azaz akinek bejöttek az eddigi részek azok készülhetnek, hisz jövőre érkezik a harmadik évad.
Az idei évad is ugyanolyan lendületesen indult, mint a sorozat kezdete. Tehát, aki nem nézte a szériát a kezdetektől az is könnyen becsatlakozhatott az évadnyitánykor. Az alapfelállás természetesen maradt ugyanaz, mint tavaly: Hope nevelése, aki a két évad alatt elég nagyot nőtt.
A karakterek továbbra sem változtak, de továbbra is szerethetőek. Ezen felül pedig sokkal többet tudunk meg a karakterek múltjáról is, így nem mondhatjuk, hogy a készítők nem törődnek a Chance-család sorsával. Szinte nincs is olyan karakter, amelyik háttérbe kerülne, vagy éppenséggel teljesen elfelejtődne. Egyaránt foglalkoznak mindenkivel, így senki nem szenvedhet hiányt, akinek van egy-egy kedvenc karaktere a sorozatból.
Az idei évad rendkívül lendületes volt, s a készítők tele voltak ötletekkel, amit elég jól tudtak használni. Emellett pedig rengeteg kikacsintás volt, amiért plusz pont jár a készítőknek. Az évadfináléban rengeteg olyan szereplőt felsorakoztattak, akik a készítő előző (My Name Is Earl) sorozatában tűntek fel. Így azok, akik kedvelték az előző sorozatát a készítőnek (jelzem, én nem tartozom közéjük), azoknak minden bizonnyal kellemes perceket okozott a finálé.
Az is pozitívumnak fogható fel, hogy a Jimmy-Sabrina dolgot nem húzták el hosszú évadokon keresztül, hanem egy huszárvágással az évad közepén szépen összehozták őket. Amikor legelőször találkoztam ezzel a csavarral kicsit féltem attól, hogy esetleg a karakterek ezek után nem lesznek olyanok, amilyennek kellene lenniük, s eme fordulatnak köszönhetően elvesztik a varázsukat. De szerencsére nem így történt, s a készítők bebizonyították, hogy a karaktereik nem felszínesek, s igenis van potenciál bennük. Példának okáért Jimmy sem lett egysíkú, hogy végre elérte régóta dédelgetett álmát: összejött Sabrinaval.
Magát az aktuális évadot nem érheti rossz szó. Szinte hibátlan évaddal állnánk szemben, ha leszámítjuk az évadzárót. Mert sajnálatos módon az évadzáró két epizódból állt, ha a történetet nézzük. Sajnos azt kell mondanom, hogy a sorozat legrosszabb két epizódját láthattuk sajnos. Az Inside Probe tévéműsor ötlete alapból nem jött be, de az már végképp kiverte a biztosítékot, hogy egy korábban elhunyt karaktert hoztak vissza, aki pár perc alatt – elvileg – ismét a túlvilágra került. Ugyan a sorozat műfajából kiindulva az ilyen csavarok megengedhetőek, de én valahogy nem nagyon voltam kibékülve vele. Valahogy olcsónak és gagyinak hatott számomra az egész.
Ettől függetlenül természetes maga az évad magasan viszi a prímet. Lévén kevés a szabadidőm, így csak azokat a sorozatokat követem rendszeresen, amelyekről azt gondolom megérdemlik, hogy így „bánjak velük”, továbbá tetszik annyira, hogy ismételten leüljek hétről hétre. A Raising Hope ezen szériák egyike, s függetlenül az évadzárástól az aktuális szezon zseniálisra sikerült. Továbbra is ajánlom mindenkinek, aki vevő az ilyen sorozatra. És persze nem elfelejteni: ősszel indul a következő szezon.