Honnan tudod, hogy kedvenc sorozatod már nem a régi önmaga? Nem várod hétről hétre az epizódokat. Talán azt is elfelejted, hogy a héten volt friss epizód. Nem böngészed a háttér információkat, nem látogatsz a szériával kapcsolatos weboldalakat és persze mindent megcsinálsz, megnézel, csak épp a kedvencedet hagyod utoljára. És persze amikor leülsz megnézni, akkor unalmadban bekapcsolod a géped és netezel, sőt még zenét (!!) is hallgatsz közben, mert egyszerűen nem tud lekötni.
Bizony ez történt a Supernatural-lel egészen pontosan hét évad alatt. Kifulladt a sorozat, s a sorozat iránti rajongásom. Az első három évadot imádtam, s a harmadik évad zárása olyan kemény tökön rúgás volt nekem, hogy egy egész nyarat átkattogtam másokkal együtt jó pár fórumon. A negyedik évad bennem felemás érzéseket keltett, az ötödiken igazán felkaptam a vizet, a hatodik után pedig csak néztem ki a fejemből, hogy akkor ez most mi is volt. Kis semmitmondó, huszadrangú, de jó poénokkal fűszerezett sorozatként indult hét éve a Supernatural, s igazi követendő mintapélda az első évadok más szériák számára is, hiszen rendkívül sokat fejlődött. Azonban az utóbbi évadok megmutatták, hogy sajnos a sorozatban már szinte egyáltalán nincs potenciál, s önmaga ismétlődése lett. Már a hatodik évadnál is megvolt az az érzet, miszerint itt kéne abbahagyni, de valahogy nem tudtam. A hetedik ez megint csak erősödött, de ugyanúgy ott leszek októberben a nyolcadik évad nyitányánál, s minden bizonnyal majd 2013 májusában, vagy júniusában hasonló módon fogom ledarálni az aktuális évadot, mint idén, mert hetiben követve finoman fogalmazva is borzalmas, nézhetetlen felhígult fostömeggé vált a hét év alatt. És akkor miért is nézem még? Egyszerű: mert régen szerettem. A kapcsolatom a sorozattal olyan, mint egy idővel megromlott párkapcsolat. Tudod, hogy vége, s tisztában vagy azzal, hogy nem működik már, de kitartasz a másik mellett a régi szép emlékek és élmények miatt. S hat évet szenteltem a sorozatnak, így megválni tőle igencsak nehéz.
