„Kékülünk”!!!

Tavaly megvásároltam az új tévémet, új technológia lévén egy Full HD LCD tévét. Felbontása és tudása miatt pedig a HD tartalmakért kiáltott, amit el is kezdtem gyűjteni tavaly. Természetesen anyagi keretem nem tette lehetővé, hogy eredeti lemezeket is megvásárolhassak, de szerencsére most már más a helyzet.
Idén sikerült még beszereznem igen baráti áron egy Blu-Ray lejátszót is, így már minden adott volt ahhoz, hogy elkezdhessem a Blu-Ray lemezek gyűjteni. Egyelőre igyekszem megfontoltan dönteni, ugyanis rengeteg DVD-t sikerült felhalmoznom, s nem szeretnék úgy járni a kék korongnál, hogy olyanokat is begyűjtök, amit nem szeretek. Szerencsére a közeli MediaMarkt akciónak köszönhetően az alábbi három kiadványt sikerült megvennem leértékelve alig 2500 forintért, ami egy Blu-Ray lemezért elég korrekt ár, ha tisztában vagyunk a lemez technikai adottságaival.

Egyik kedvenc animációs filmem a Jégkorszak. Érdekes, hogy az utána készült folytatásokat be tudtam szerezni HD minőségben, addig az első epizódot nem. Így, amikor megláttam az árat nem volt kérdés, hogy „best buy” kategóriába fog nálam esni. És így is lett. A kiadvány tetszik, habár képminőségre 5-ös skálán maximum 4,5 pontot adnék.
Ami nagy negatívum a kiadványon, hogy hagyományos menüje nincs. A menüt, extrákat pedig egyfajta pop-up menüként hozhatjuk elő filmnézés közben. Először azt gondoltam, hogy biztos azért volt ilyen olcsó, mert lehet tesztlemez volt, de aztán rájöttem, hogy a lemez érintetlen, csak éppenséggel ez a technikai specifikációja nem épp bizalomkeltő. De ennek ellenére jó vétel volt.

Mint rajongóként kutyakötelességemnek éreztem, hogy a filmeket is begyűjtsem digitális adathordozón. Sajnos a DVD kimaradt, de múlt hónapban hasonló árfekvésben megláttam, s úgy döntöttem nem hagyom ott annak ellenére, hogy sehol nincs jó véleményem róla. A kép nem hozza az elvárt minőséget az egész olyan, mint ha valami szúnyoghálón keresztül nézném a filmet.
Nem régi film, így nem értem, hogy hogyan kaphatott ilyen transzfert az egész. Ennek ellenére az extrák kielégítőek, így kizárólag csak rajongóknak ajánlott a kiadvány.

Egyik kedvenc filmemként tartom számon a Silent Hill-t, mely játékként és filmként is hihetetlen nagy élményt nyújtott nekem. Természetesen ennél a kiadványnál sem rendelkeztem DVD változattal, így nem volt kérdés, hogy akciós áron szinte ingyen volt. A kép szinte referencia anyag lehet mindenki számára, az eredeti hang pedig iszonyatos jól szól. Arról nem is beszélve, hogy az extrák rendkívül jók lettek. Példának okáért az rendkívül tetszett, hogy megnézhettem a filmet speciális effektusok nélkül, így újabb élménnyel gazdagodtam. És hihetetlen, hogy olyan dolgok is számítógéppel csináltak, ami eredetinek hatott.

Piranha 3DD

Két évvel ezelőtt igen korrekt alkotásnak tartottam a Piranha 3Dt, ami a kilencvenes években készült változat remake-je volt. Ugyan nem egy túl pozitív írás született tőlem a filmről, de ennek ellenére azért digitális formában azért itt pihen valahol lemezen méghozzá HD minőségben.
Az eredeti Piranha film természetesen számomra szent és sérthetetlen, s mai napig maximálisan élvezhető, s szinte hibátlan horrornak számít nekem. A két éve készült remake szarvashibái leginkább azok voltak, hogy a mai horrorfilmek színvonaltalanságát próbálta meglovagolni gondolom azért, hogy nagyobb legyen a bevétel.
Huszadrangú, s szinte semmi pénzből készült alkotásról beszélhetünk, ami termelt annyit, hogy éppenséggel visszafolyt összeg elég motiváló legyen a forgalmazónak, hogy újabb epizódra adja le a rendelést. Én annak idején semlegesen fogadtam a hírt, s az első epizód után nem is voltak nagyobb igényeim, sőt talán semmiféle igényt nem támasztottam a folytatással kapcsolatban. Még a legmélyebb gondolatomban sem fordult meg, hogy esetleg pénzt áldozzak azért, hogy ezt moziban megnézzem. Így végül kivártam, míg szépen valamilyen formában elérhető nem lesz a neten. Ami természetesen a héten meg is történt, bár bevallom életem egyik legrosszabb döntése volt, hogy megnéztem a filmet. Az első epizód sem volt nagy durranás, s színvonalról sem beszélhetünk, de az mindenesetre figyelemre méltó, hogy a folytatás teljesen alulmúlja elődjét, hogy az ember a nézése közben arra gondol, hogy vajon ezt komolyan gondolták-e?
Tovább…

Szabadság, Szeretem!

Az elmúlt két hétben leginkább az járt a fejemben, hogy a betervezett szabadságomat valóban ki is tudjam venni. Mivel nem egy két napról van szó, így természetesen munka szempontjából igencsak sűrű volt a júniusi hónap vége, s e hónap eleje. Ráadásul ennek köszönhetően sikerült eléggé kifáradnom, lévén nem vagyok koránkelő típus, így az elmúlt napokban többször előfordult, hogy összevissza aludtam, annak ellenére, hogy huzamosabb ideig délelőtti műszakban húztam az igát. Ennek ellenére akadtak ugyan délutáni műszakok, de így az utolsó napokban már annyira nem akartam bemenni, hogy arra szavak nincsenek. De ennek ellenére erőt vettem magamon, s próbáltam maximálisat nyújtani, mint eddig.
Sajnálatos módon most önhibámon kívül sikerült szorosabbra a nadrágszíj hónap végén. Így igencsak unatkoztam itthon. Ugyan előző bejegyzésemben épp  azt ecseteltem, hogy már mindenbe belekezdtem szinte, s sorozatok terén a Lost pilot epizódját vettem elő. Körülbelül jó két hétig nem is ültem neki a következő epizódoknak, de végül az unalom rávitt. Természetesen a korábbi évadok ugyanúgy tetszenek, de hát ugye annak idején rongyosra néztem őket. Ellenben begyűjtöttem HD minőségben, s a kristálytiszta, élethű képnek egyszerűen nem tudtam ellenállni, így szépen elkezdtem ismét az epizódokat megtekinteni. Alig egy hét alatt eljutottam az első évad végéhez, s minden bizonnyal holnap be is fogom fejezni az első etapot.

Nagyon másra nem is volt se kedvem, se időm. Ugyanis nappal kánikula vagy épp zivatar volt, estére pedig nem sok erőm volt ahhoz, hogy bármit is csináljak. Annak fényében pedig főképp, ha másnap épp munka volt, ha pedig nem, akkor inkább aludtam délig. Persze annak is megvoltak a kellemetlen mellékhatásai.
Tervben volt, hogy a hónap utolsó hetében is kiruccanunk a strandra, de sajnálatos módon az első strandoláskor jelentősen sikerült leégnem olyannyira, hogy jó egy hétig fájt az egész hátam, majd pedig ismét egy hétig hámlott is. Persze ettől függetlenül dolgozni muszáj volt menni, így a munkaruha hatékonyan eltakarta a napégés szemmel látható bizonyítékát, ami egyébként pozitívum volt mindenképp, hisz így nem kellett a kollégák poénkodását hallgatnom az épp aktuális színem miatt. Persze a munkaruha ápol, véd, s eltakar, de ellenben baromira irritáló, ha az ember le van égve. Így általában két kiló kenőcsőt kentem magamra mielőtt még elindultam volna dolgozni, illetve szünetekben is igyekeztem magam hűteni. Ebből kifolyólag pedig a strandolás elmaradt. Mondjuk leginkább ott volt a probléma, hogy hónap végére nem sok pénzem maradt, így úgy próbáltam spórolni, hogy napvédő kenőcsöt nem vettem, mert sokallottam az árát. Persze tanultam az esetből, így máris beszerváltam egyet annak az eshetőségére, ha ismét strandolás lenne, ami a hétre van betervezve feltéve, ha nem viszi el az eső.

További pozitívum, hogy nem az utolsó pillanatban kell kapkodnom, hisz egy nappal előbb megkaptam az aktuális fizetésemet. Ennek rendkívül örültem, hisz eredetileg egy budapesti „kirándulás” van betervezve erre a hétre, s nagyon drukkolok, hogy meg is valósuljon. Körülbelül három évvel ezelőtt voltam utoljára, s úgy gondoltam, ha majd összejön a munka mindenképp szeretnék még egyszer felmenni, s körbenézni az állatkertben. Mert rossz időben nyilván inkább otthon ül az ember, de jó időben ez nem tanácsos, s szeretném kihasználni most az alkalmat, hogy anyagi lehetőségeim is megengedhetik azt, hogy ne kelljen a négy fal közt roskadnom, mint tavaly, amikor munkanélküli voltam.
Ebben a hónapban is igencsak meg kell gondolnom, hogy mire költök. Ugyanis eléggé húzós lesz a pesti út számomra, továbbá hónap végére két fogorvosi kezelés vár rám. Feltehetően kevesebbet hagyok ott, mint amennyit rá szeretnék szánni, de inkább kerüljön kevesebbe, mint többe. Így a szabadság végén majd szépen kell megint egy kis beosztást csinálnom az anyagiak terén. Habár a következő hónapom jobb lesz anyagiak terén, s ott kell majd okosnak lennem. Ugyanis jelentős összeg üti majd a markomat az adó visszatérítésből, amit egyébként megkaptam volna, ha lettek volna olyan kedvesek szólni, hogy az adóbevallásom nem érkezett be, ami számomra rejtély, hogy miért, hisz ajánlva lett feldobva bőven a határidő előtt. Nem morgok, hisz így jobban jön ki a lépés, ugyanis augusztusra strandoláson kívül semmi mást nem tervezek. Ami anyagilag jelentősebb összegű kiadás, az a Terminator – Fémdobozos Blu-ray kiadása, amit már elő is rendeltem. Eléggé megfogott a HD és a Blu-ray világa. Eddig három filmet vettem meg. Igaz, akciós áron volt mind. Habár most is nyúlt volna a kezem az Avatar bővített kópiájáért, de inkább meggondoltam magam. Ugyan fájt a szívem otthagyni, mert rendkívül jól nézett ki a doboz, de viszont büszke voltam magamra, hogy tudtam megálljt parancsolni magamnak.

Bővülő gyűjtemény…

Annak idején kissé irigyen tekintettem azokra, akik rendelkeztek olyan anyagi háttérrel, hogy eredeti kiadásokat tudjanak vásárolni.  Természetesen jómagam is hódoltam ennek a szenvedélynek, de alacsonyabb költségvetésből. Azonban mióta elkezdtem dolgozni lehetőségem nyílt arra, hogy ezen a téren is tudjak áldozni bizonyos dolgokra.
Az első hónapokban szükséges technikai eszközökre költöttem: először is beújítottam egy Full HD-s tévét, mely ugye megkövetelte a HD tartalmakat. Így következőleg számítógépet kellett fejleszteni, majd végül beújítani egy Blu-Ray lejátszót is, amit szerencsére egy akció keretében egy DVD lejátszó áráért sikerült újonnan beújítanom. Szerencsére nagyobb beruházásoknak vége, így lehetőségem nyílt bővíteni a már meglévő gyűjteményemet.

Először is játékok terén akciós áron alig két ezer forintért vásároltam meg az Alien vs. Predator 2010-es akciójátékot, ami annak idején rendkívül elnyerte a tetszésemet, habár újrajátszásra időm még nem volt.

Korrekt vételnek tartom. Maga a játék két lemezen található, emellett pedig egy pofás kézikönyv is jár mellé. Mivel LV (Legjobb Választás) kiadásról van szó, így sajnálatos módon maga a könyv fekete fehér, de ennek ellenére nem érzem azt, hogy ez csorbát ejtene a kiadványon. Arról nem is beszélve, hogy elég részletes leírást ad a játékról. Egyébként is örültem, hogy ráakadtam ennyiért, hisz letöltő oldalakon több gigabájtnyi telepítője van, így annak idején egy összevissza tömörített verziót birtokoltam, melynek telepítése hozzávetőleg majdnem egy óra…
Lévén itt lóg a fejem felett a szabadság, s az előrejelzések is azt sugallják, hogy rossz idő lesz, így a héten mindenképp teszek vele egy próbát, hisz mai a beszerezés. Továbbá az is eszembe ötlött, hogy eredeti lemez révén lehetőségem lesz a multiplayer mód kipróbálására is. Feltéve, ha ennyi idő elteltével vannak még online szerverek.

Másik kedvencem volt annak idején a Lost: Via Domus. Tetszeni tetszett, de nem volt se időm, se kedvem arra, hogy ismét nekiüljek és végigvigyem, pedig tényleg megérne még egy végigjátszást.

A kiadványt ezer forintos áron szereztem meg. Ami rögtön feltűnt nekem, hogy a „Via Domus” eltűnt a játékborítóról, így az a sanda gyanúm támadt, hogy ez egy másik kiadás már. Szerencsére eddigi tapasztalataim alapján maga a játékban semmiféle változás nincs. És ez természetesen mindenképpen pozitív számomra.
Azért azon rendesen felröhögtem, hogy a hátoldalon az szerepel, hogy magyar nyelvű kézikönyvvel is rendelkezik a kiadás, de valójában csak egy négy lapos tájékoztató az egész. Ennek ellenére nem bántam meg a vételt. Főleg, ha hozzáteszem, hogy foghúzás után magamat ezzel leptem meg fájdalomdíjul. 🙂