Kecskenyál blogja

Még mindig frissek az emlékeim a középiskolás angol tanárnőmről, aki – ugyan csak két évig tanított minket – az esetek többségében sokszor nem épp a tananyagról ejtett szót, hanem sokszor kötetlen beszélgetéssé ment át a dolog, ha épp mi, mint tanulók épp vevők voltunk rá. Első körben tőle szereztem tudomást a Grey’s Anatomy-ról, hisz épp ő mesélte, hogy épp azért karikás a szeme, mert előző este fent maradt megnézni az aktuális epizódot, amit épp a hazai kereskedelmi csatorna vetített. A gimnáziumi évek alatt többször megesett, hogy alvás helyett inkább valamelyik tv csatorna programjából szemezgettem, s mivel akkortájt még nem volt internet elérés, így többségében a tévében való sorozatkövetés volt az egyetlen dolog, ami vállalható volt számomra. Annak idején gyerekként kattantam rá a Vészhelyzet-re, így nem volt kérdés, hogy mikor rátaláltam a Grey’s Anatomy-re, akkor azonnal beszippantott. Míg előbbi inkább erősen dráma volt, addig az utóbbiban sokszor voltak olyan epizódok, amelyeken lehetett mosolyogni.
Annak ellenére, hogy erősen női sorozatnak van feltüntetve, én azért leültem kedden esténként, s amikor végre internetes elérhetőségem lett a toplistás szériák között indult a sorozat. Azért jócskán akadnak „szappan” jelenetek benne, amelyek eléggé megszaporodtak az évadok alatt, azonban mindig voltak olyan meghökkentő epizódok, vagy lehengerlő évadzárás, amely arra ösztönzött, hogy a következő évadra is sorozattal maradjak. Az ötödik évadnál éreztem, hogy rezeg a léc, a hatodiknál pedig komolyan számításba vettem, hogy talán hagynom kellene a sorozatot a fenébe, de az évadzárása olyan jóra sikerült, hogy maradtam a hetedikre. Viszont a lendület elfogyott az első két rész után, így végül abbahagytam a sorozatot. Itthon természetesen tovább futott, így a jelenleg futó évadból elkaptam pár részt azokon az estéken, amikor nem tudtam aludni, s csak szörföztem a tv csatornák között, s minőség szempontjából nem volt kifogásom, így felötlött bennem a folytatás lehetősége. Végül két hete belevágtam, s tényleg tökéletes nyári sorozatnak a széria.

Az évadkezdés szinte ott folytatódott, ahol az előző abbamaradt, mely véleményem szerint is valóban elég sokkolóra sikerült. Az előző évadban behozott rengeteg új karakter nem igazán működött jól, mert a főbb karakterek mögött nem kaptak elég teret, így nem is volt számomra gond, hogy jó párat lemészároltak az évadfináléban.
Az utóbbi évadok legnagyobb problémája nálam leginkább a karakterek magánéleti szálának túlságos hangsúlyozása, s drámai hatásuk megemelésében volt. A korábbi feelgood, könnyed érzése valahogy elszállt, és ezzel volt nekem a legnagyobb problémám, ami miatt a hetedik évad első két része után három évvel ezelőtt abbahagytam a sorozat nézését. Mivel nyári sorozatom nem igazán van, s amiket terveztem igazából nem nagyon jöttek be végül, s mindezek mellett unatkoztam is, így végül úgy döntöttem a nyári sorozatnak tökéletes lesz a széria.

A kiszállásom okaival teljesen tisztában voltam, így felkészülve ezekkel ültem le, így nem is nagyon kellett csalódnom, s kellemes kikapcsolódásnak bizonyult a hetedik évad annak fényében, hogy nem vettem komolyan, s egyetlen egy olyan dolog sem volt, ami miatt vakartam volna a fejem, hogy akkor ez most mi, vagy miért. Nem kerestem rációt semmiben, csak egyszerűen kikapcsoltam az agyam, s csak néztem ki belőle, s így viszont sikerült jól szórakozni.
Az mindenképp pozitívum volt, hogy a karakterek fele elhalálozott az előző évad végén, mert így végre egy összeszokott csapatot láthatunk, s nem igazán tudnék olyan karaktert említeni, aki háttérbe került volna idén. Persze továbbra is van olyan, akinek jelenléte irritál, de szerencsére a többiek ezt tudták ellensúlyozni.

Az igazság az, hogy az évad első fele igazából elég lagymatag volt. Hozzátartozik az is természetesen, hogy darálva elég kevés dolog tud az emberben megmaradni, de leginkább az évad második fele volt olyan, ami miatt úgy éreztem, hogy érdemes volt visszatérni a sorozathoz. Gondolok itt elsősorban az autós balesetre, vagy a kutatásokban felmerült incidensekre, vagy pedig pár érdekes páciensre, s annak betegségére. Bár tény, hogy az évad vége felé már kicsit soknak hatottak a terhességek, és a gyerekvállalási kedv, s bízom benne, hogy a nyolcadik évadban ez valamelyest ellensúlyozni fogják.

Viszont hazudnék, ha azt mondanám, hogy az évad unalmas volt, mert bizony tudott meglepetést okozni nekem. Erre jó példa az évad vége felé bemutatott musical típusú rész. Először nem tudtam hova tenni, amikor az egyik karakter random módon elkezdett énekelni, de amikor a többiek is, akkor már valamelyest kezdtem érezni, hogy a készítők szeretnének valami újat kipróbálni. Bevallom őszintén megvalósítás szempontjából tetszett a szóban forgó rész, s igazából jó ötletnek is találtam, hogy a bevált sablontól kicsit el mertek rugaszkodni, bár az éneklős részeket az elsőtől eltekintve áttekertem.
Mindezek mellett végre volt jó pár érdekes eset is, amely lekötött engem, s kíváncsi voltam, hogy az adott történetből mi fog kisülni. Természetesen ezek általában érintették a karaktereket is, bár ez számomra mellékesnek bizonyult.

Az évadzárás persze tartogatott meglepetéseket, s fordulatokat egyaránt, de koránt sem sikerült olyan sokkolóra, mint az előző. Ezt nem éltem meg negatívumként, hisz rengeteg szál maradt félbe, vagy épp indították el a készítők.

Összességében szórakoztató volt az évad, s nem bántam meg, hogy bevállaltam ismét nyári darára. Bízom benne, hogy a következő évadból elkapott epizódok tényleg előre vetítették a nyolcadik évad színvonalát, s nem kell csalódnom majd.