Szép szám az, amikor egy széria eléri a tizedik évadát. Elsősorban azért, mert nagyon sok igényes sorozat hullik el idő előtt, befejezetlenül. Másod sorban nem tűnik nagy számnak ugyan, de amikor az ember belegondol, hogy egy átlagos széria ilyenkor már javában a kétszázadik epizódja is elkészítésre kerül, akkor néz egy nagyot. Valami hasonló a helyzet a Supernatural–lel is, hisz jövőre érkezik a tizedik évad. Ami meglepő, ha alapul vesszük, hogy milyen mostoha körülmények között is készültek az eddigi epizódok, illetve milyen kis költségvetésből láttak az eddigi részek napvilágot. Ebből a szempontból viszont azt kell mondanom, hogy tényleg nem semmi az ahonnan indultak a készítők, s jelen helyzetben hol tartanak. Azonban, ha egykori rajongóként alapul veszem, hogy történetileg, minőségileg honnan indult, akkor már koránt sem annyira példaértékű a széria, mint kellene.
Valamikor réges régen, úgy hozzávetőleg öt évvel ezelőtt még remegő végtagokkal vártam a következő részeket, illetve mindenféle fórumra felmentem, hogy újabbnál újabb információkat tudjak meg a sorozatról. Mára már odáig jutottam, hogy néha csak akkor jutott eszembe, hogy „ezt” még nézem, hogy éppenséggel a WhatNext-en a profilomat megsasolva láttam, hogy felgyülemlett epizódokat, amiket még nem néztem meg. Ilyenkor persze sokaknak az eszébe jut, hogy miért is követem még nyomon, ha már nem vagyok oda érte. Erre leginkább olyan példát tudnék mondani, mint a se nélküled, se veled kapcsolat. Tudod, hogy már nem az igazi, ki is lépnél belőle, de aztán kapsz egy kis kedvességet, ajándékot, s a régi idők jutnak eszedbe, s reménykedsz, hogy minden rendbe jön. Itt hasonló helyzet állt elő a színvonallal kapcsolatban is. Azonban évad közben nem léptem meg a kaszát, majd a finálénak köszönhetően meg ott tartok, hogy maradt a nézendők között. Sajnos.
Azért érdekes látni azt, hogy honnan indult a széria jóformán egy évtizeddel ezelőtt. Szép dolog, hogy ennyi mindent megélt, s még mindig képernyőn van, de sajnos mára már a rajongói faktor belőlem teljesen eltűnt. Az, hogy még mindig a nézők táborát erősítem annak köszönhető, hogy olyan hullámzó minőségen leng a széria, hogy mindig akad egy-egy olyan epizód, melynek köszönhetően mégis tovább nézem. Így volt ez a kilencedik évaddal is.
Némi reményt éreztem, amikor szeptemberben elkezdtem az új etapot, ugyanis láttam az angyalok földre esésében fantáziát. Ez valamennyire meg is történt, mert az évad eleji epizódokat valamennyire sikerült is élvezni, már ami az egyik testvér angyali megszállottságát illeti. Ezt évad közben sikerült olyannyira feloldani, hogy az évad felétől jóformán már nem is nagyon emlékeztem semmire, mert olyannyira béke rottyantója alá merültünk minőségileg, hogy az már egyszerűen fizikai fájdalmat okozott. Megértem én, hogy egy huszonkét epizódos évadnál nem lehet kikerülni azt, hogy ne legyenek töltelék részek. Illetve ott van az a tényező is, hogy azért limitált költségvetés se semmi, s azzal is bánni kell. Ebből a szempontból sok mindent megértek. Azonban akadtak olyan részek, amelyek megtekintését már szó szerint ciki faktorba soroltam, mert olyannyira gagyi hatást keltett, hogy arra szavakat nem találtam akkor. S persze mivel ömlesztve néztem az epizódokat, így mindig akadtak olyan momentumok, amelyeknek köszönhetően nem hagytam abba akkor a sorozat nézését.
Amit az aktuális évad második felében műveltek, az már szó szerint kritikán aluli lett. Szerintem már nincs olyan mellékszereplő, amelyik nem harapott már fűbe, a jelenlegiek pedig megrekedtek egy-egy szinten, s már nem tudtak továbblépni, nem tudnak fejlődni. Arról nem is beszélve, hogy sokszor volt az, hogy ugyanazt a kört futottuk le, illetve egyes események olyannyira kiszámíthatóak voltak, hogy akadt olyan rész, amin jóformán bealudtam, s ez gáz.
S mi is a probléma? Abba azért egyeseknek igaza van, hogy nem kellene a kezdeti évadokhoz hasonlítani az újabb epizódokat. Részben. Pont azért, mert volt egy fajta hangulat, volt egyfajta hangulata a sorozatnak, ami mostanra eltűnt. Ezzel nem lenne gond, ha a fejlődés miatt veszett volna ez el, s jobbnál jobb lett volna. De itt ilyenről szó nincs. Annyira élvezhetőek voltak a kezdeti évadok, s olyan nagyokat mertek meglépni a készítők, hogy én is sokszor rácsodálkoztam a kreativitás milyen formákat képes ölteni. Azonban mióta testet öltött a kereszténység megragadtak egy szinten, mert ebből már nem nagyon tudnak kijönni. A probléma forrása pedig az, hogy mindig rá tudtuk csodálkozni, hogy milyen lényeket tudnak előhozni, s mindig akadtak erősebbnél erősebb részről részre, évadról évadra. Most pedig jóformán már csak Isten hiányzik a történetből, senki más. Arról már nem is beszélve, hogy most már bejött az, hogy szinte semminek sincs tétje, mert bárki visszajöhet a halálból. Így a főszereplőket hiába is fenyegeti bármi előre látható, hogy úgy is megússzák majd.
És akkor szépen eljutunk az évad végéig. Az utolsó két epizód már itt feküdt elég régóta. Nem mondom, lett volna rá időm megnézni, csak épp inkább zenét hallgattam. Az valahogy sokkal szórakoztatónak tűnt, mint ez. Így amikor úgy láttam lesz felesleges pár percem, amikor tényleg már nem tudok magammal mit kezdeni, akkor utat engedik az évadfinálénak.
A sorozattal kapcsolatban már szinte semmilyen elvárásom nincs, hisz már feladtam azt, hogy valaha is fogok annyira jót szórakozni, mint az első évadok idején. Ebből fakadóan dög unott fejjel néztem meg a két részt, s közben azon járt az eszem, hogy szépen idén ki fogom húzni a listámról ezt a förmedvényt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy felajzott, vagy nem láttam előre azt, hogy mi is fog történni. Ennek ellenére az utolsó képkockának megint sikerült elérnie azt, hogy ha nem is kaparom a falat, s nem is ezen agyalok, de úgy döntsek, hogy maradok a következő évadra is.
Miért? Mert reménykedek abban, hogy talán ez még fog változni, méghozzá a jó irányba. Tudom, ez nagy hülyeség részemről, hisz feltehetően már soha nem lesz olyan, mint a fénykorában. S abban is biztos vagyok, hogy cliffhangger feloldásra került pár rész alatt, s karakterünkből újra ember lesz. De mint ahogyan írtam a bevezetőben, ez olyan, mint egy rossz kapcsolat. Az ember nem tud megszabadulni tőle, nem képes kilépni belőle. Azonban mindig a jó idők jutnak az eszébe, s ha történik valami jó, egy kis pozitív dolog, akkor megint úgy érzi, hogy nyert ügye van, s ez így jó. Én a jövőre nézve abban bízok, hogy a széria a tizedik évadnál megkapja a szép kis kaszáját, s cliffhanger nélkül kap egy szép sorozatzáró részt.