Magyar cím: Szarvak
Mielőtt még bemutatásra került volna az alkotás láttam róla egy plakátot. Bevallom ez volt az, ami felkeltette a figyelmemet. Persze nem mentem el a moziba, mert úgy éreztem, hogy nagy az esély arra, hogy nem tetszene. Így megvártam a megjelenést, hogy kiderüljön mennyire is lett jó, vagy éppen rossz eme alkotás.
Adva van hősünk, aki nagyon szerelmes. Legalábbis ezzel indít majd a film, s nagyjából elég fél perc ahhoz, hogy felrázzon minket a rózsaszínre festett szirupos valamiből. Ekkor szépen megkapjuk az alap történet, amely nem más, mint hogy a fő karakter egy gyilkossági ügy kellős közepén van, s őt tekintik bűnösnek. Gyakorlatilag azzal vádolják, hogy elég brutálisan megölte a barátnőjét, aki szakított vele. Ebből fakadóan pedig szinte nincs olyan ember, aki nem gondolná, hogy ő tette. Hagyományos történet lenne, azonban az első fél órában jön egy csavar: hősünk iszik, félre kefél, s szinte mindent csinál, amit az ember ilyenkor szokott, mikor elveszt valakit, akit szeret. És egy reggel felébred, megvakarja a homlokát, s észreveszi, hogy elkezdtek szarvai nőni.
Igen. Szarvak. Igazából nagyon tartottam attól, hogy majd az lesz a végkimenetele az egésznek, hogy majd kapok egy olyan filmet, amit átleng egy zavaros krimi szál, melynek kiderül, hogy hősünk a bűnös, s a szarvakat a fejére csak képzelte. Részben ugye kapunk erre választ, de mégsem olyat, amit az ember várna.
A film közepe gyakorlatilag arról szól, hogy főkarakterünk egyre inkább kezd mélyre süllyedni, miközben a homlokán lévő szarvak egyre inkább nőnek. Ennek leginkább azért is van jelentősége, mert nem csak jól mutatnak vizuálisan (igen, szerintem jól lett megoldva), hanem egyfajta képességgel is felruházzák viselőjét: bárki, akivel szóba áll nem képes hazudni, s csak az igazat mondja. Ennek köszönhető, hogy ahogyan haladunk előre a cselekményben egyre inkább összeáll a kép, hogy gyakorlatilag mi is történt.
Az igazság az, hogy kicsit féltem, hogy a film tele lesz mindenféle vallási utalással, s leginkább majd arra fog végül kimenni az egész dolog, hogy egyfajta görbe tükröt állít majd mindenkinek, aki hívő. Utóbbi szerencsére nem történt meg, s a keresztény vallásból s lehető legkisebb részt merített, habár utána olvasva kiderült, hogy a könyvadaptáció ebből a szemszögből sokkal mélyebb, mint a film. Ámbár én ezt nem bánom. Már a szereposztás miatt is éreztem, hogy ez tuti nézős lesz számomra. Egyrészről részemről tele volt ismeretlen színésszel, másrészről pedig olyanokat is láttam a stáblistán, akit nem tartottam sokra. Azt kell mondanom, hogy ebből a szempontból semmi probléma nincsen a filmmel, s tökéletesen képes működni ezekkel az arcokkal, akiket a rendező valahonnan előkapart. Az egykori ex Harry Potter-re voltam kíváncsi, aki már megmutatta a Young Doctor’s Notebook című sorozatban, hogy igenis van tehetsége a színészethez, s nem csak idétlenül tud nézni a kamerába miközben egy pálcával hadonászik.
Fentiek ellenére viszont azt kell mondanom, hogy nem lett egy úttörő alkotás a Horns. Ugyan a költségvetés nem publikus, de véleményem szerint azért világviszonylatban összesen három milliót termelő filmre nem lehet túl sok pozitívumot mondani.
Az igazság az, hogy nekem kicsit vontatott volt az egész annak ellenére, hogy voltak benne remek megoldások, de valahogy ennek ellenére nem tudott beszippantani a film. Inkább éreztem úgy, hogy ez egy sötét, borongós, esős délutánra való. Semmi másra.
Összegezve azt kell mondanom, hogy nem bántam meg, hogy megnéztem. Annak viszont örülök, hogy egy olyan napon tettem ezt, ahol volt alkalmam mást is csinálni, mást is megnézni, s nem csak ezt terveztem be, különben minden bizonnyal csalódtam volna, s vakartam volna a fejem, hogy miért is ezt választottam.