Szabadságról szó sem volt, s csak két napot töltöttem itthon, mely mindenképp jelentős számomra. Első körben már egy ideje aggódok azért, hogy nem tudom magam kellően kipihenni. Egyik ok egyértelműen a több műszakos munkarend, melynek köszönhetően nem tudom magam kipihenni, hisz mindig máshogyan kell mennem. S nem hetente, hanem akár naponta is más a beosztás. Gáz. De a mai világban sajnos örülni kell, ha az embernek van munkája.
Ez a két nap azonban nekem elég különlegesre sikerült. Többnyire mindig a telefonomra ébredek, így ritka az, amikor azt mondhatom, hogy kipihent vagyok. Ez leginkább azért van, mert nem vagyok korán kelő típus, s képes vagyok akár délig, vagy késő délutánig aludni. Ebből akkor van baj, amikor délelőtti műszak vár rám, s mondjuk egy, vagy két órás alvás után vagyok kénytelen bemenni. Tegnap előtt is ilyen volt (kivéve az alvási részét), s bizony úgy döntöttem, hogy kipihenem magam. Már este tizenegykor aludtam, s tegnap már tíz óra előtt frissen, s üdén ébredtem. Ennek mindenképp örültem, mert ilyen már elég régen nem volt. Mivel úgy is délutános leszek az elkövetkező héten, így úgy döntöttem mára sem állítom be a telefonom. Este tizenegykor szintén már az igazak álmát aludtam, s ma 8,20-kor már úgy ébredtem, mint ha dél lenne…

Ennyit jelent, ha az ember mindenféle kötöttségek nélkül pihen. Ugyan nem terveztem mára semmit, s mivel senki nem ért rá szombat lévén úgy döntöttem, hogy ezt a napot vizuális szórakozásoknak szentelem. Persze egész nap a szobában nem lehet ülni, így délután megejtettem egy kis sétát, hogy láthassam a naplementét.

Kellemes idő volt, szinte tavaszias. Ezzel az a baj, hogy még csak február vége van. Nem szeretném, ha két hét múlva pedig térdemig érne a hó.
Bár tény, hogy nálam az igazi fizikai, szellemi felüdülés majd a tavasszal fog megérkezni.