Kecskenyál blogja

Elkezdődött a szeptember, s vizuális szórakozás szempontjából bizony jönnek a sorozatok is. Bevallom a Scream Queens nekem felkeltette az érdeklődésemet mikor bejelentésre került, de szinte semmilyen hírt nem követtem nyomon vele kapcsolatba. Ennek annyi az oka, hogy egyszerűen egy kellemes popcorn szériát láttam benne, ami még szórakoztató is lehet. Mai napig vártam a megtekintésre szabadidő híján, de azt kell mondanom, hogy idén sorozat szempontjából ekkora moslékot még nem láttam!

Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor a sorozat dupla résszel nyitott, de én csak az elsőt tudtam végigszenvedni. Azt hiszem, hogy egyelőre ebben az évben ez az első olyan sorozatos élményem, amikor tágra nyílt szemekkel meredtem a képernyőre, s azon gondolkodtam, hogy vajon ezt a készítők hogyan is gondolták. Illetve, ha ezt jónak vélték, akkor vajon milyen lehettek azok a szériák, melyek még berendelést sem kaptak?
Nem mondhatom, hogy rossz az ízlésem, hiszen országos amerikai csatornán nyitott a széria, s bizony 4,4 milliós kezdeti nézőszámmal rajtolva hasalt is akkorát. Ugyan semmilyen elvárással nem ültem le elé, hiszen nagyon nem is lehetett volna elvárni tőle semmit ilyen koncepcióval, de már az első négy perc után szinte tudtam: ennek hasaltak részemről. Mivel lusta disznó voltam felkelni az ágyból, ezért végig is néztem az első részt. Habár nem reménykedtem semmiben, de volt már rá példa, hogy az első pár perc után valami iszonyatosan berántott. Itt ilyen nem volt.

Miről is van szó tulajdonképpen? Nem másról, mint arról, hogy van rengeteg tinédzserkorú (vagy legalábbis annak görcsösen beállított) szereplő, akiket módszeresen le fog majd kaszabolni egy sorozatgyilkos. Nem tudom, hogy milyen műfajban akarták indítani ezt az „izét” a készítők, mert komolynak nem tudtam venni, s viccesnek meg túl morbid volt. Nagyjából azt éreztem, hogy ez most minek is a paródiája lenne? A legdurvábban már rögtön az első percben ellőtték az alkotók, hiszen ezzel a „nem tudtam, hogy terhes vagyok” indítással már rögtön felröhögtem, hogy ilyen a mesében nincsen. De mindegy, hiszen túlléptem rajta. Kár volt, mert ami később jött az még inkább aggasztó, s nevetségesen béna volt. Az összes klisét beledobálták a készítők. Van itt egy csomó nagyon jó (vagy legalábbis annak látszó) alakú fiatal lány, sorozatgyilkos, lányszövetség, s egyebek. Lehet, hogy annak idején működtek az ilyenek, de azoknak az alkotásoknak volt valamijük, ami ennek nincs: hangulat, kisugárzás. Már az első tíz percben kisült az agyam, amikor megpillantottam a szereplőket, mert a színészethez nem sok közük van az biztos.

Az első részben nem találtam (!) egyetlen egy olyan karaktert, melyet megszerettem volna, vagy épp szimpatikus lett volna nekem. Ültem a képernyő előtt s végig azon gondolkodtam, hogy gyorsan nyírja ki valaki az összeset, mert mindegyik irritáló. A megvalósítás persze nálam a „no comment” kategória, így végül úgy döntöttem nekem elég volt az első háromnegyed óra, hogy eldöntsem: ez nem az én világom.
Kár érte.