Magyar cím: Parajelenségek – Szellemdimenzió
Hmmm… amikor újra és újra előkerült egy új rész ebből a franchise-ból mindig megmosolygom magam, amikor az első részről készült írásnak azt a címet adtam, hogy „Csak erős idegzetűeknek”. Tény és való, hogy 2007 nem most volt, s akkor a hype-nak köszönhetően én is az elsők közt voltam, akik megtekintették eme nagyra értékelt alacsony költségvetésből készült horrort. Kilenc évvel ezelőtt azért kicsit alacsonyabb volt az ingerküszöböm, így ugyan nem termeltem semmilyen mellékterméket az alsónadrágomba, de arra viszont elegendő volt, hogy egy ideig ne merjek egyedül sötét szobában aludni.
Azóta persze eltelt nem kis idő, s bevallom jelentősen megnövekedett az ingerküszöböm. Így az ilyen jellegű horror már egyáltalán nem tud megrémíteni. Ami azért kicsit fájó pont nekem, hiszen szeretek borzongani egy filmen. Habár az is tény, hogy a franchise nagyjából hat részt termelt ki magából, s elvileg a Ghost Dimension az, ami elvileg az utolsó. Elvileg.
Egy franchise akkor tud sikeres maradni folytatásokon keresztül, ha a nézők találnak benne újdonságot, illetve folyamatosan meg tud újulni. Bevallom a film első két része az, ami nekem teljesen etalonnak számít, de azt kell mondanom, hogy az utána készült részeknek köszönhetően valahogy elvesztettem az érdeklődésemet. Kicsit magasabb büdzsé, illetve látványosabb jelenetek, de igazából mindvégig ott volt ez a „felmelegített leves” fajta után érzet. Ennek is köszönhető, hogy gyakorlatilag már el is vesztettem történetileg a fonalat, így már az első képkockák is idegennek hatottak számomra.
Szomorú dolog ez, de a Paranormal Activity is olyan sorsra jutott, hogy már csak a zöldhasúak számítottak. Ugyanis nem tudtak megújulni kizárólag látványban. Ez pedig egy ilyen alap koncepcióval rendelkező filmnél sajnos azt kell mondanom, hogy iszonyatosan nagy gáz.
Tehát miről is kezd el szólni a hatodik rész? Megvalósításban, s történet menetben gyakorlatilag ugyan arról, mint az előző epizódok. Új karakterekkel ismerkedhetünk meg azáltal, hogy újonnan birtokukba vett házban különös tevékenységekre figyelnek fel. Természetesen elengedhetetlen, hogy rögtön találjanak is egy kamerát, ami persze mindent megmutat. Innentől pedig indul a szokásos móka: röpködnek a tárgyak, szinte minden percben tűnnek elő a kamerán keresztül látható árnyszerű alakzatok. És természetesen innentől kezdve lehet azzal számolni, hogy a film szinte minden egyes jelenete kiszámítható. Mert sajnos azt kell mondanom, hogy világot ez sem fog megváltani, mert annak ellenére, hogy kicsit javult a megvalósítás még mindig ott tartunk, hogy ugyanazt meséli el, mint az összes többi.
Nincs meglepetés, nincs semmi olyan, ami váratlan lenne. Egyszerűen csak van ez a film, amely szó szerint lemásolja az előzőeket olyan brutális szinten, hogy az már szinte fáj. Akit érdekelt az előzőek története az talán, kaphat némi választ, de be kell vallanom, hogy eme epizód is csak egy nagy katyvasznak fogható fel.
A legnagyobb bajom mégis az volt a filmmel, hogy megint sikerült olyan karaktereket beletenni, akik felé semmilyen, de semmilyen érzelmet nem sikerült táplálnom. Egyszerűen nem érdekelt, hogy mi fog velük történni, hiszen ahogyan fentebb is írtam, mivel a film teljesen másolja az elődeit, így szinte lépésről lépésre kiszámítható. A történet szempontjából már a felénél elvesztettem a fonalat, így csak néztem ki a fejemből, hogy mi is történik.
Hogy valóban utolsó-e azt nem tudom. Annyi bizonyos, hogy sajnálatos módon ez már csak egy utánzat, s semmi több. Újdonságot nem hordoz magában, s a történetvezetése teljesen megegyezik az előzőekkel. Sajnálom azért, hogy ez lett ebből a franchise-ból.