Nagyon nagy médiafelhajtás kísérte másfél évvel ezelőtt a Saul Fiát, amire én is felfigyeltem, de valahogy nem nagyon tudtam magam rávenni, hogy megnézzem. Egyébiránt a film témája érdekelt, de a magyar vonatkozása eltántorított a megtekintésétől, mert valahogy a magyar alkotásoknak mindig van egy olyan „mű szaga” nézés közben, amit nem nagyon tudok elviselni.
Mostanra viszont úgy alakult, hogy nagyon sok vizuális tartalommal végeztem, így úgy döntöttem, ha már ismét szembe kell néznem a megfázás koránt sem kellemes tüneteivel, akkor mindenképpen film és sorozat nézéssel akarom elütni azt az időt, amit kúrálásra szánok. Így aztán tegnapi nappal végül leültem, s megnéztem. Nem kellett volna.
Maga a témával nincs bajom. Nagyon sok dokumentumfilmet, valamint vászonra álmodott filmet tekintettem meg arról, hogy milyen is volt Auschwitz és vele kapcsolatos történések. Elképesztőnek tartom, hogy egyes eszmékben a végtelenségig hinni akaró emberek tulajdonképpen milyen szörnyűségekre képesek, vagy milyen indokot képesek gyártani ahhoz, hogy saját embertelenségüket logikus és megvalósítandó lépésnek állítsák be.
A holokauszt valóban egy olyan téma, amely tökéletes iskolapéldája annak, hogy egy adott ember, vagy embercsoport mire is képes, amennyiben hatalomra kerülnek, s képesek az eszméiket továbbadni, vagy erőt szerezni annak megvalósításához. Az alap koncepcióval természetesen tisztában voltam, hogy miről is szól a film, de reménykedtem a díjak kapcsán, hogy valóban lesz olyan, mint a Schindler listája. Nem. S nem is emiatt hasalt el nálam, hanem leginkább a megvalósítás miatt.
Eme téma kapcsán véleményem szerint szükség van dramaturgiára, valamint minél hitelesebb környezetképre még akkor is, ha a főszereplő csak egy kitalált karakter, akit a koncentrációs táborok világába helyeztek el. Ezzel szemben sajnos azt kellett tapasztalnom, hogy az egész film leginkább a karakterre összpontosított sajnos annyira durván, hogy tulajdonképpen a mellékszereplők egy része elveszett, valamint nem sok mindent tudhattunk meg arról a helyről, ahol épp Saul élt.
Nem azt vártam természetesen, hogy alig két órás játékidő majd részletesen bemutatja majd a mellékszereplők szenvedését. De a rendezői munka számomra elég keserű szájízt mutatott. A film jelentős részében szinte csak a főhőst láthatjuk, méghozzá olyan megoldásban, hogy állandó jelleggel a fókuszban van, miközben a háttér elmosódik.
Ahogyan olvastam a készítőknek pont ez volt a terve, s az interjúkat elolvasva azt gondolom meg is értem, hogy miért is ezt a fajta megvalósítást választották. Megértem, hogy a nem a lágerek kegyetlenségét akarták bemutatni, amit már megtett jó pár film, s a dokumentum anyag, de ha őszinte akarok lenni, akkor nem nagyon voltam kíváncsi, hogy premier plánban lássam a főszereplőt. Leginkább pont azért, mert akarva, s akaratlanul is ő rá ment a figyelmem, mert a hátteret ugyebár a készítők elhomályosították. Rengetegszer csak a főszereplő arcát, vagy hátát láthattam, miközben a háttérből szinte semmi nem volt észlelhető, maximum csak sejthettem, hogy mi is történik ott. Nálam ez leginkább nem azért bukott meg, mert arra voltam kíváncsi, hogy hogyan is szenvednek az emberek, vagy hogyan mészárolják le őket. Hanem az egész egyfajta érzékszervi zsákutca lett nekem. Miközben néztem a filmet szinte az az érzés kerített hatalmába, mint amikor meg akar nézni valamit az ember, de nem tud, mert beáll elé egy jóval magasabb ember, s emiatt nem lát semmit. S akkor még a 4:3-as képarányról még nem is tettem említést.
A főszereplő célja és indítéka teljesen érthető, s alapkoncepciónak tökéletes. Azonban, aki jártas a témában, annak azért valamilyen szinten hiteltelennek is tűnhet ez az egész. Hiszen egy elég rendesen őrzött táborban elég esélytelen, hogy egy másik fogoly meg tudjon menteni egy másik foglyot, vagy pedig ragaszkodva emberségéhez hozzátartozójának temetéséhez ragaszkodva annak holtestét akár napokig tudja rejtegetni.
Az alapkoncepciót nem tartom rossznak, de sajnos a megvalósítást igen. A filmben három nyelv váltakozását hallhatjuk, ámbár tény, hogy a párbeszédek mennyisége a játékidőnek csak minimális részét teszi ki. Pont ezért is lett volna megfelelő, ha nem ebben a formában készül el eme alkotás, s nem a főszereplő kerül a középpontba úgy, hogy közben olyan vizuális megvalósítást használ a rendező, hogy még véletlenül se tudjunk mellékkarakterekre figyelni.
Nem mondom, hogy csalódtam, mert tulajdonképpen nem sok elvárásom volt a filmmel kapcsolatban, viszont tény, hogy nálam erősen hasalt. Az utolsó fél órát is már csak azért néztem végig, mert ha már elkezdtem, akkor befejezem. Kár volt érte, az alapanyag jó volt.