Az elmúlt pár évben jelentősen nőtt azoknak a magyar alkotásoknak a száma, amelyek tetszettek nekem. Olyannyira, hogy akár képes lennék többször is újra nézni. Ezzel szemben továbbra is hadilábon állok ezekkel az alkotásokkal még akkor is, ha előzetesük meggyőznek engem. Így volt ez az Itt érzem magam otthonnal is, amely emlékeim szerint februárban debütált, de mégis másfél hónap volt mire rávettem magam arra, hogy megnézzem. Az előzetessel szemben egy jobb alkotást kaptam, s s nem bántam meg a megtekintést. Ellenben azzal, akivel megnéztem a moziban.
A thiller, mint műfaj részemről elég közel áll. Talán jobb is, hogy nem néztem meg a film műfaját, mert akkor minden bizonnyal elég kevés esély lett volna arra, hogy megtekintem. Főleg a moziban. Az alapkoncepciót már az előzetesből is elég könnyen felépíthetjük. Főszereplőnk Rita egy nap hazafelé megy munkából, amikor is elrabolják. Egy szobában tér magához, ahol egy férfi látogatja meg hosszú időn keresztül, s próbálja meggyőzni, hogy az ő neve valójában Szilvi, aki elkóborolt a családtól, de most végre hazatalál. A nő nem tud mit tenni, mint egy ideig ellenkezik, de később megpróbálja felvenni magára azt a szerepet, amelyet mondanak neki a túlélés reményében.
Minden adott ahhoz, hogy a néző felépíthesse magában azt az élményt, amelyet a film közvetít, hiszen két órányi játékidővel ajándékoztak meg az alkotók. Ebből fél óra egyértelműen a szobában játszódik, s kizárólag a két főszereplő játékát csodálhatjuk meg. Itt mindenképp kiemelném Lovas Rozi és Molnár Áron színészi alakítását. Őket A mi kis falunk sorozatból ismertem meg, s habár több olyan alkotást láttam, amelyben szerepeltek itt teljesen más karaktert hoznak. Mielőtt beültem a filmre pont ez volt az, ami visszatartott, hogy vajon mennyire is tudom majd élvezni a filmet az előző alakításaik után, de teljesen meglepődtem, amit a vászonra tudtak varázsolni. Az első fél óra valóban kissé időhúzásnak éreztem, de utána már az események kicsit pörgősebbre váltottak.
Azt gondolom, hogy az alkotók kicsit azért játszottak velünk, mert a film közepéig nagyjából abban a hitben tartottak minket, hogy talán az lesz a végkifejlett, hogy a főszereplő valóban az, akinek a többiek mondják. Így tényleg volt egy dinamika, aminek köszönhetően odaszegezte a tekintetünket a vászonra a film.
Színészi játékkal nincs gond, s ez legjobban akkor teljesedik ki, amikor végre megismerhetjük a családot. Természetesen itt is akadnak olyanok, akiknek a neve ismert lehet, de igazából ennél a jelenetnél már jobban érdekelheti a nézőt a történet, s hova halad majd, mint hogy kiket melyik alkotásban láthatta már korábban. Az álláspontom az, hogy a szereposztással az alkotók nem nyúltak mellé, mert egyszer nem éreztem azt, hogy kiestek volna a szerepükből, vagy esetleg nekem okoztak volna némi fárasztó pillanatokat.
Az időt nem érzékeljük, így nem tudhatjuk azt, hogy mennyi is telik el belőle még főszereplőnk rabként van jelen a lakásban. Szépen lassan kibontakozik a történet, s ahogy a film elhagyja a játékidő felét máris megismerhetjük a családtagok történetét, s mi is történik igazából. Itt a nézőnek elindulhatnak találgatások, hogy vajon hova is fog majd végül kifutni a film. Ez a pont, amelynél le tudott kötni, mert ekkor kezdett el foglalkoztatni azt, hogy vajon mit fognak is csinálni végül a karakterek. Mindenkinek volt olyan mondata, amelyből többféle befejezést el tudtam képzelni, s így meg is tudott lepni a film.
A látvánnyal sem volt problémám még akkor is, ha a film jelentős része egy lakásban játszódik. Bezártságérzete támadhat a nézőnek, de közben pedig a film megy tovább, s szépen építi fel azt az utat, amely végül a befejezést hozza el számunkra. Eközben pedig bőven kapunk meglepetéseket, s emlékezetes párbeszédeket vagy megnyilvánulásokat. Ugyan tetszett a film, de nem mondhatjuk azt, hogy hibátlan. Viszont mindig van egy olyan pont, amelynél mondhatjuk azt, hogy megbocsájtható némi problémás megvalósítás a filmmel kapcsolatban.
Összegezve a moziteremből kijövet nekem kicsit erősnek hatott a film, de már másnap más véleményem volt róla. Teljesen más típus volt, mint amiket én szoktam nézni, s habár a játékidő elég hosszú volt, melyben akadtak üresjáratok véleményem szerint, de lekötötte a figyelmem. Ahogyan pedig észrevettem a többi nézőjét is, akik a teremben tartózkodtak. Nem bántam meg a megtekintést, s ha megjelenik digitális formában minden bizonnyal újból megfogom tekinteni. Vannak benne persze általam erősnek megítélt jelenetek, de talán pont ez az, ami emlékezetessé teszi a filmet.
Egyszer mindenképp érdemes megnéznie annak, aki szereti eme műfajt vagy látta az előzetest.