Microsoft Xbox Series X Play & Charge Kit

Bő három héttel ezelőtt vásároltam meg az új Xbox vezeték nélküli kontrolleremet, amely egy olcsó vezetékes után gyártott kontrollert váltott le. Utóbbival komolyabb probléma nem volt, de nem éreztem jó anyaghasználatot, s játék közben hangosnak véltem a használatát. Emellett vezetékes mivoltából féltem attól függetlenül, hogy elég hosszú kábele volt, hogy idővel ennek köszönhetően lerántom majd a laptopot, ami komolyabban megsérül. Egy akció keretében vásároltam meg, s az első kézhezvételnél éreztem azt, hogy sokkal jobb a fogása, s kényelmesebb, mint ha után gyártott változatot használnék. A vezeték nélküli opció pedig külön pont, hogy nincs félelem attól, hogy beleakadok a vezetékbe. Habár az usb c töltőhelynek köszönhetően lehet csatlakoztatni, hogy vezetékesként is lehessen használni, ha az elemben már nincs szufla. Duracell elem volt mellékelve, s azóta nyúztam, s jelen pillanatban az elem 51%-on áll. Ámbár hozzátartozik az igazsághoz, hogy nem tudtam annyit játszani, amennyit terveztem, s akadtak olyan játékok, amelyek billyentyűzet & egér kombinációt követeltek.
Gondolkodtam az elem vásárláson, amikor megtaláltam a lehető legjobb megoldást. Ez pedig Microsoft Xbox Series X Play & Charge Kit, amely nem más, mint tölthető akkumulátor, melyet elem helyet lehet használni.

A termék 8 990 Ft áron szerezhető be, amely azt gondolom nem magas ár, ha megnézem, hogy a kontroller két elemmel működik, s minden bizonnyal nem olcsó elemet vásároltam volna hozzá. Használatból fakadóan havonta kellene cserélni, de azt gondolom sokkal jobb megoldás, ha tölthető tartozékot vásárolok, amelyet bármikor fel tudok tölteni. Azt gondolom most már végérvényesen megvásároltam mindent ahhoz, hogy a hideg időszakban tudjam élvezni a játékokat.

A mi kis falunk: 10.évad

Kilenc évvel ezelőtt indult útjára A mi kis falunk számomra szimbolikussá vált 1. évadával, amely véleményem szerint meglepően jól sikerült olyannyira, hogy többször újranéztem. Nem meglepő, hiszen csak nyolc epizódot tartalmazott, s majdnem egy évet kellett várni a 2.évadra, amely ha nem is tudta túlszárnyalni az indulást, de bőven élvezhető volt. Mivel a siker borítékolható volt, így a 3.évad már 17 epizóddal érkezett meg. Igaz várni is kellett rá több, mint egy évet. Itt azért érezhető volt már a változás, s a 4.évadnál éreztem azt, hogy hullámzó lett a szórakoztatás minősége. Az 5.évaddal elindult a változás, s itt kezdődött meg az alap szereplők kivándorlása a sorozatból. Ez folytatódott a 6. évadnál és a 7.évadnál is. Persze akadtak olyanok, akik visszatértek pár részre, de ettől függetlenül az alap színésztábor megváltozott és elkezdtek hiányozni azok a karakterek, amelyek végül kiírásra kerültek. A 8.évadnál megfogalmaztam, hogy ugyan többnyire az új karakterek bőven szerethetőek voltak, de elkezdett a sorozat „sűrűsödni”. A 9.évadnál pedig egyértelmű volt, hogy a sok karakternek köszönhetően akadtak olyanok, akik pár percnyi műsöridőt kaptak vagy csak nem tűntek fel pár részben. Ebben sajnos a tizedik évad nem tudott változni.

Tovább… →