Magyar cím: Underworld – Vérözön
Rengeteg vámpíros, s vérfarkasos film született az elmúlt jó pár évtizedben. Ha őszinte akarok lenni, akkor a téma filmes téren érdekel, de sajnos nem igazán születtek olyan alkotások, amelyek úgy, s olyan szinten dolgozták volna fel ezeket, hogy nekem is tetsszen. Majd jött a 2003-as év, amikor is lassan, de annál biztosan beúszott a mozikba az Underworld, amire el is mentem. Tetszett, meg is fogott, de nagyjából ennyi.
Gondolkoztam azon, hogy újra kellene nézni az összes részt, de mivel a szabadidőm sokkal, de sokkal kevesebb, mint iskolás koromban, továbbá a magánéletre is akarok időt szentelni, így végül passzoltam a felvetést. Inkább nekiültem ennek a résznek úgy, hogy tulajdonképpen az első epizód cselekményével vagyok tisztában, pár jelent rémlik a másodikból, illetve a negyedikből. És ennyi. Ámbár tény, hogy a film végén örültem, hogy ezt nem a moziban néztem meg, s nem is olyan délutánon, amikor mást csinálni utána, vagy mást is megnézni nem lett volna lehetőségem.
Különösebben nagy elvárásaim nem voltak a filmmel kapcsolatban, így azt sem mondhatom, hogy pofára estem. Az első rész árnyékából kiindulva nekiültem, s reménykedtem, hogy majd valami hasonlót fogok majd kapni. Valamit sejthettek a készítők, hiszen a film szinte tele volt utalásokkal az előző epizódokra, így aki nem igazán volt képben már, vagy nem látta az előzőeket annak sem kellett pislognia, mint halnak a szatyorban, mert elvesztette a történetbeli fonalat.
Történet. Rengetegen írják filmekre, hogy vaskos történetet várnak tőle, s ami többnyire nem tetszik, annál mindig ezt hozzák fel alapul. A véleményem az, hogy nem egy olyan filmes műfaj van, ahol igazából nem kell annyira a történetre alapozni mindent, s elég, ha van egy alapkoncepció, s a többit pedig eladja a műfaj sajátossága. Azt gondolom, hogy az Underworld is ilyen műfajba esik. Azaz egy alapkoncepcióra fel kellene tudni húzni egy látványban elfogadható agykikapcsolódásnak szánt filmet. A problémám ott kezdődött, hogy ez nem igazán agykikapcsolódás volt részemről, hanem igazából agyzsibbasztás. Mint ahogyan írtam fentebb nem sok mindenre emlékeztem az előző részekből, de nagy segítség volt számomra, hogy a filmben többször utaltak a régi részekre, így nem nagyon tudtam elveszni a történetben. Ami sajnos sok helyről vérzett, s úgy éreztem, hogy ez tulajdonképpen nem más, mint egy máz, ami magában foglalja a filmet. Amivel még nem is lett volna bajom, ha éppenséggel nem torkollik olykor bődületes baromságba.
Ahogyan haladt előre a cselekmény egyre inkább az az érzés kerített hatalmába, hogy bizony ezt unom. Nem azért, mert nem volt látványos, hanem azért, mert tulajdonképpen szinte ugyanazt kaptam ötödjére is, mint amire emlékeztem az első részből: vámpírok harcolnak vérfarkasokkal, de ennél komolyabbat nem is nagyon kaptam. Az, hogy tulajdonképpen mi a konfliktusforrás, s hogyan is lehetne akár egy újabb szintre lépnie a sorozatnak, az elmaradt elég szépen. Akármennyi is volt a büdzsé (35 millió egyébként) azt hiszem kell lennie alkotói kreativitásnak, hogy ne ugyanazt próbálják eladni még egyszer.
A film közepétől viszont éreztem már azt, hogy ez az egész zagyvaságba torkollik. Mindenki elárul mindenkit, mindenki mindenki ellen van, s minden tud mindenről, de közben mégsem. Természetesen akadnak „halhatatlan” karaktereket, akiket megölni nem lehet, de azért eljátsszák a készítők bizonyos karakterek halálokat, de már a film közepétől látható jelenetekből előre érzékelhető volt, hogy hogyan is teszik ezeket semmisé.
Tény és való, hogy az Underworld: Blood Wars nem lett rossz film, de jó se. Ha az előző részek fényében nézzük, akkor én már el is vesztem a részletekbe. Nem tudom mennyire számít jó bevételnek 85 millió dollár a készítési 35-höz viszonyítva, de az utolsó snitt arra enged következtetni, hogy itt is lehet egy folytatás, vagy folytatni szeretnék a készítők. Én mindenesetre úgy vagyok a szériával, hogy az első részt hajlandó vagyok bármikor megnézni a többi pedig vesszen a feledés jótékony homályába.